Kisalföld, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
Zárás az NB I-ben Karnyújtásnyira a második ezüstéremtől A labdarúgó NB I tavalyi befejezésekor úgy értékeltük a Rába ETO teljesítményét, hogy gondoktól nem mentes sorozat után dicséretes eredmény a második hely megszerzése. Az 1934/85-ös sorozat még nehezebb volt, nem csökkentek az eredményes szereplést hátráltató tényezők. Mégis, az utolsó 90 perc előtt már csak az várt eldöntésre,hogy a képzeletbeli eredményhirdetésnél a dobogó második vagy harmadik fokára áll-e a győri együttes ... A cél tehát teljesítve, újra nemzetközi megméretés lehetőségéhez jutnak a győri zöld-fehérek! A Tatabányai Bányász elleni játék csak arról hivatott dönteni, hogy az átadandó érmek ezüstösen, avagy bronzosan csillogjanak. A Videoton viszszaesése következtében az ETO függetlenítheti magát a székesfehérváriak Vasas elleni eredményétől: győri győzelem esetén mindenképpen a jobbik helyezés jut számára, ugyanis az idén még egyenlőség esetén az egymás elleni játékok döntenek. Csak ha elmaradna a Rába várt győzelme, akkor szükséges a számolás, hiszen e Vidi sikerére sincs garancia a Fáy utcában, különösen, hogy a Vasas is még előbbre kerülhet. Hannichék azonban mindenképpen elsősorban a győzelemre, a bevált formula szerint az előjelekből ítélve várhatóan nagy számú közönség kiszolgálására törekednek majd. Az utóbbi hetekben megszokott taktikus játékkal. Nem akar a győri csapat úgy járni, mint a válogatott Hollandia ellen (vagy, hogy ne menjünk messzire, tavaly a győriek a Vasas ellen), mert a Bányász számára — ha gyengélkedett is szerdán — a tétnélküliség és a közönség teremtette atmoszféra alapos könnyítést jelent. A Rába ETO méltó búcsújátékra készül, amely megkoronázza a négyéves szereplést! Két arany-, egy ezüstérem után újra lesz ünnepelni való — remélhetően sportszerű keretek között. Ezt azért említjük, mert a BEK-döntő határa Magyarországra is begyűrűzött, és ennek nyomán mindenfajta rendbontás szigorúan büntetendő. Az ellen azonban egyetlen illetékesnek sem lehet kifogása, ha egy csapat szurkolói köszöntik újabb érmes helyezést elért kedvenceiket. Az elmúlt négy esztendő egyedülálló volt az ETO életében. Három évig tartott a veretlenség, 61 mérkőzésből csak ötször kapott ki pályaválasztóként. Döntős járult hozzá a labdarúgás hazai megújhodásához, bizonyítva, hogy a feltételek megléte esetén a magyar játékosokat is meg lehet tanítani korszerűen futballozni. A hatást bizonyítja a vidék tartós és általános előre törése, mind több együttes akar többet a középszerűségnél, sőt, a válogatott is nyilvánvalóan profitált az alacsony szintről indult győriek kezdeményezéséből. Az idénytől elköszönést hatványozza néhány személyi búcsú, olyan népszerű sportemberek távozása, akiknek sokat tapsoltak, akikről sokat beszéltek Győrött és másutt. Ki ne emlékezne a négy év előtti sikergárdára: a Kovács — Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar — Hannich, Póczik, Burcsa — Szabó, Szentes, Hajszán tizenegyre, kiegészítve Szíjártóval, Glázerral, illetve később Szepesivel? A kezdő sorból már nincs a csapatnál Burcsa, Kovács, most alighanem búcsúzik Magyar, Mile, illetve Szentes külföldre készül, de szó van mások győri szereplésének befejezéséről is. Érdemes lesz tehát megnézni Verebes József együttesét, amely a mostani bajnokság hajrájára „rágódott” össze, és amely a körülmények, a változások ellenére megpróbálja még egyszer felidézni a múltat! — Mohay — MOZAIK A Szegeden megrendezett rádió-távirányításos repülőmodellek országos bajnokságán az MHSZ Győr városi modellező klub Michl Mátyás, Pintér József, Nagy István összeállítású csapata második helyezést ért el. + + + Ismét módjuk nyílik az amatőr tekézőknek, hogy bizonyítsák jártasságukat: ebben az évben is megrendezik a Devecser melletti Pusztamiskén az augusztus 25-éig tartó tekeversenyt, amelynek első díja egy Micra 1000 GL típusú japán gépkocsi és mellette még más értéke nyeremények is várják a legjobbakat. + 4- t t területi bajnokságok csoportmérkőzéseinek befejezése után a bajnokok osztályozón döntik el, hogy a hat közül melyik három kerül be jövőre az NB II-be. A sorsolást június 18-án tartják az MLSZ-ben, majd utána június 23-án és 30-án vívják az érdekeltek az osztályozókat, oda-vissza alapon. + * Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Győrött rendezendő kézilabda játékvezető-tanfolyamra: június 15-éig lehet jelentkezni írásban az MTSH-nál, Győr, Batthyány tér 2. Vasárnapi sportműsor labdarúgás NB I: Rába ETO—Tatabánya, Győr, Rába ETO stadion, du. 5 óra. Jv.: Jaczina. NB I-es utánpótlás: Rába ETO —Tatabánya, Győr, Rába ETO stadion, du. 3 óra. Jv.: Horváth O. NB II: Soproni SE—Dunaújváros, Sopron, Bécsi úti pálya, du. 5 óra. Jv.: Szemes. Területi bajnokság:, Bakony csoport: Gy. Dózsa—Sárvár. Győr. Dózsa pálya, du. 5 óra. Jv.: Józsa. Gy. Elektromos—Péti MTE. Győr. Elektromos pálya, du. 5 óra. Jv.: Baki. S. Postás— Szentgotthárd. Sopron, du. 5 óra. Jv.: Kuntner. Motim TE—H. Katona SE. Mosonmagyaróvár. Motim pálya, du. 5 óra. Jv.: Szabján. A. Alumínium—ma vd C. Ajka. du. 5 óra. Jv.: Szileszky. P. Vasas—Kapuvár, Pápa. du. 5 óra. Jv.: Bokányi. Megyei bajnokság: H. Radnóti SE—Fertőszentmiklós, Győr. bácsai pálya, fél 11 óra. Jv.: Bőgős. Győrszentiván—Gy. KTMF SK, Győr.szentiváni pálya. du. 6 óra. Jv.: Czöndör. Mofém Vasas— S. Vasas. Mosonmagyaróvár. Mofém pálya. du. 6 óra. Jv.: Losonczi. Hegyeshalom—M. Vasas. Hegyeshalom. du. 6 óra. Jv.: Tuba. Petőháza—Fertőd. Petőháza. du. 6 óra. Jv.: Szántó. Beled—Csorna, Beled. du. 6 óra. Jv.: Szilágyi. Szany—Győr-Ménfőcsanak. Szany. negyed 11 óra. Jv.: Bedi. Jánossomona—SVSE Jánossomorja. hu. 6 óra. Jv.: Varga A. NB-s ifjúsági bajnokság: Rába ETO—II. Dózsa. Győr. Rába ETO stadion. 11 óra. Jv.: Dömötör. NB-s serdülő bajnokság: Rába ETO—II. Dózsa. Győr. Rába ETO stadion. 11 óra. Jv.: Horváth L. KOSÁRLABDA NB IT: SVSE—S. Postás, női mérkőzés, Sopron. Rákóczi csarnok, 11 óra, kézilabda NB IT: GYAEV SE—Kőrnye, férfimérkőzés: 10 óra. Az utolsó hazai mérkőzés Holnap délután a Dunaújváros ellen a tavaszi idényben utoljára lép Sopronban pályára bajnoki mérkőzésen az LSE. A két csapat legutóbbi mérkőzésén Dunaújvárosban a vendégek győztek 2-1-re. Esélyes a soproni csapat, még akkor is, ha néhány tényező megnehezíti a győzelem kivívását. Horváth 11 Géza játékára még mindig nem lehet számítani, kisebb sérüléssel bajlódik Benkő is. A szerdai, debreceni, meglehetősen balszerencsés körülmények között elvesztett mérkőzés után csütörtökön ért vissza a csapat Sopronba, a szakvezetés azóta is a gárda regenerálódását tartja az előkészületek legfontosabb feladatának. Bősárkány: A gonosz Lady* (ang.) 6. Csorna: Kojak Budapesten (m) 16. Dutyi-dili (USA) 13. Gönyü: A Jedi visszatér (USA) 6. Győr, Rába: Kísértetek vonata (m) filmmúzeum, de. 10. Sandokan (o) 3. 16. A piszkos tizenkettő I—II.* (USA) 8. Győr, Rábaa Kamara: txcx^ az óra. Vekker úr?* (m) 5. Az ifjúság édes madara* (USA) 7, Győr, Vörös Csillag: Szaffi (m) de. 10, Csillagok háborúja I-II. (USA) 3. n6. Madonna, milyen rendes az este (o) 18, Győr, Vörös Csillag Mese: Szaffi (m) 3. n*6, Győr, Kert: Ellopták Jupiter fenekét (fr) este 13, Győrszemere: A nőstényfarkas kísértete* (1) 7. Győrszentiván: Őrült római vakáció (o) 6. Hegyeshalom: A birodalom visszavág (USA) 6, Jánossomorja: A leleményes nyuszi (sz) 4. Segítség, felszarvaztak !* (o) 6. Kapuvár: öt láda aranyrög (ír)6. 18. Kópháza: Maraton életre-halálra* (USA) 6. Lébénymiklós: Aranyoskám* (USA) f6. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Feketeszakáll szelleme (USA) f6. Aranyoskám* (USA) f8. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Szabadlábon Velencében (fr) 4. 6. 8. Pannonhalma: István, a király (m) 6. Rajka: Honda-lovag (lap) 8. Sopron: Szabadság: Sortűz egy fekete bivalyért (m) 3. Flashdance (USA) n6. 18. Sopron: Kemping: King Kong* (USA) este 9. Szany: Tigriscsapások (sz) 5. A Kobra napja* (o) 7. Tét: A két aranyásó (NDK) 12. VASÁRNAP Ásványráró: Hair* (USA) 6. Fősárkány: A gonosz Lady* (ang.) 6. Csorna: Kojak Budapesten (m) 14. Dutyi-dili (USA) f6. Farad: A férfikaland elmarad (cs) f6. Győr. Rába: Sandokan._(q)_. 3, .f6., _A piszkos tizenkettő T— n.* (USA) 8. Győr. Vörös Csillag: Csillagok háborúja I—II. (USA) 3, n6. Madonna, milyen csendes az este (o) f8. Győr. Vörös Csillag Mesemozi: Ulzana (NDK) de. 10. Szaffi (m) 3, n6. Győr, Kert: Ellopták Jupiter fenekét (fr) este 19. Győrszerimre: A szultán fogságában (sz) fő, A nőstényfarkas kísértete* (1) 7. Győrszentiván: őrült római vakáció (o) 4, 6. Hegyeshalom: A birodalom visszavág (USA) 6. Jánossomorja: Segítség, felszarvaztak!* (o) 4, 6. Kapuvár: öt láda aranyrög (fr) f4. f6. Kimle: A legyőzhetetlen Vutang* (kínai) 6. Kópháza: Maraton életre-halálra* (USA) 4. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Makszimka (sz) de. 10. Feketeszakáll szelleme (USA) f4. Aranyoskám* (USA) f6. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Szabadlábon Velencében (sr) 4. 6. 8. Mosonmagyaróvár, Mese: A tanulékony napagáj (sz) 4. öttevény: Robin Hood nyila (sz) 6. Pannonhalma: István, a király (m) 6. Pér: Az istenek a fejükre estek (botswanai) 7. Rajka: Honda-lovag (lap) 6. Sopron. Szabadság: Kis teve és a csacsi (sz) de. 10. Sortűz egy fekete bivalyért (rm 3. Flashdance (USA) no. 13. Sopron. Petőfi: Hat gézengúz (USA) 3. 5. Sopron. Camping: King Kong* (USA) este 9. Tét: Éretlenek (fr) 6. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak! A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 1985. június 8. Szombat — MEDÁRD napja A Nap kél 4.41 — nyugszik 20.39 órakor A Hold kél-------nyugszik 10.05 órakor Nyolcvan évvel ezelőtt. 1905. június 8-án született Munkácson, és 12 éves korában, 1911-ben halt meg Budapesten MÁTRAI GYULA kétszeres Kossuth-díjas építész, statikus. Várható időjárás ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég. Átmeneti heves zápor, zivatar, helyenként jégeső várható. A többször megélénkülő nyugatias szél zivatar idején viharossá fokozódik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 438 centiméter volt Győrnél a RÁBA 201 centiméter, mindkettő apad. 1985. június 9. Vasárnap — FÉLIX napja A Nap kél 4.41 — nyugszik 20 40 órakor A Hold kél 1.09 — nyugszik 11.11 órakor Százhatvanöt évvel ezelőtt. 1820. június 9-én született Nagyszalókon, és 68 éves korában. 1888-ban halt meg Budapesten HUNFALVY JÁNOS földrajztudós, akadémikus, a mai értelemben vett földrajz első tudományos művelője, a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója és haláláig elnöke. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RADIO; 8.25: Családi tükör. — 9.00: Ismét — a javából! — 10.19 — 11.59: Rádiókabaré. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.20: Népzenei példatár. — 13.30: Védett földeken. — 14.10: A hét embere. — 14.20: Mindennapi irodalmunk. — 14.50: Daloló, muzsikáló tájak. — 15.10: Új Zenei Ujság. — 15.54: Reklámparádé. — 16.00: 168 óra ... — 17.30: A szülőföld muzsikája. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.45: Éjszaka Lisszabonban. — 19.37— 19.45: Cigánysirató. —1 Közben: 21.00: A világlíra gyöngyszemei. — 21.16: Az operettközvetítés folytatása. — 22.15: Európa hangversenytermeiből. — 23.50: Kórusmuzsika. PETŐFI RADIO: 8.11: Színes népi muzsika. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Híres történetek — nagy egyéniségek. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.10: Jó ebédhez, szól a nóta. — 13.05: ...Miska bácsi, levelesládája. — 14.00—16.00: Magunkat ajánljuk. — 16.00—16.58:Elizabeth Wiener és együttesének hangversenye. — 17.05: A hanglemezbolt könynyűzenei újdonságaiból. — 17.30: Szomszédoló. — 18.30—19.00: A hét pofon. — 19.05: Elvis Presley összes felvételei. — 19.58: Verbunkosok, nóták. — 20.40: A csontok beszélnek. — 21.03: Közkívánatra! — 23.15—24.00: Dzsesszlemez. — 24.00-16.00: Éjféltől hajnalig. 5. MŰSOR: 700: In limba materna. — 7.30: V materinskom jazyku. — 8.17: A Tavaszi Fesztivál Hangversenyeiből. — 9.25: A kalóz. — 10.27: slágerlista. — 10.57: Hangfelvételek. — 12.30— 13.00: Iskolarádió. — 13.05: Kívánságműsor szombaton. — 14.05: Lemezbörze helyett. — 15.00: Mai tegnapok. — 15.46: Csajkovszkij; Vonósszerenád. — 16.16: Komolyzenei újdonságok. — 17.16: Kritikusok fóruma. — 17.26: Mozart; Két duó. — 18.01: Emlékezetes hangversenyek. GYŐRI RADIÓ: 8.00: Szombat reggeli zenés. Információs műsor. — 8.80: Szombati rejtvény. — 9.00: Hírek. — 9.05: Magnósoknak. — 9.10: Van egy érdekességünk. — 9.90: Útiról. — 9.30—10.00: Eredményhirdetés. BUDAPESTI TV I.: 7.55: Tévétorna. — 8.00: Választunk ... — 8.30: Nas Ekran. — 8.50: Aki mer az nyer. — 9.30 A mi udvarunk — 9.55: Szélkötő Kalamona. — 10.35: Betekintés a természetbe. Tavasz a fennsíkon. Csehszlovák film. — 11.00: Helyszíni közvetítés az országgyűlési képviselő és tanácstag választásokról. — 11.20: A halál archívuma. — 12.20: Magellán. — 12.30: Keresztkérdés. — 13.00: Képújság. — 14.55: A magyar rádió nemzetiségi - népzenei fesztiválja Békéscsabán. — 15.30: Hírek. — 15.33: Marco Polo. — 16.50: Választunk. — 17.10: Reklám. — 17.15: Magyar tájak. — 18.20: Képújság. — 18.25: Hidászok. — 18.55: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tvhíradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Tetthely. — 21.30: Zenés Tv-színház. — 22.00: Ámor rabjai. — 22.25: Ez a Maxim. — 23.00: Tv-híradó 3. — 23.10: Himnusz. II.; 13.55: Roland Garros. — 18.30: Mafilm-magazin. — 18.40: Képújság. — 18.45: Gólyavári esték. — 19.30: Német nyelv. — 20.00: Fiatal japán művészek koncertje. — 20.50: Tv-híradó 2. — 21.10: Reklám. — 21.15: Férfi kosárlabda-mérkőzés. — 22.45: Képújság. SZLOVÁK TV I.: 8.20: Hírek. — 8.30: Pionírok magazinja. — 16.o6: A sünök háborúja. — 11.10: Gróf Monte Cristo. — 12.05: Ez is lehet hobby. — 12.15: Az élő folyó. — 12.45: Ismeretterjesztő műsor. — 13.15: Hírek. — 13.30: Johann Sebastian vándorlása. — 14.25: Természetvédelmi Magazin. — 15.ős: Májusi- snorttükör. — 15.25: Férfi Kosárlabda EB. — 16.55: Különleges versenyek a bríviai körpályán. — 17.10: Látogatás a cirkuszban. — 18.00: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18.10: Nótaszó. — 18.20: Fefi mese. — 18.35: Rejtelmes sziget. — 19.10: Külpolitikai kommentár.— 19.30- Tv-híradó. — 29.00: Igaz történetek az évikből. — 21.15: Könnyűzenei összeállítás. — 22.15- Jirko Fondatova műsora. — 22.30: Főnök, fogiunk nohá. — 0.00: Frenezia. — 0.20: Hírek. 087TFÍK TV L: 9.00: Hírek.— 9.05: Olasz nyelvlecke. — O **5: Freneia nyelvlecke. — 19.05: Orosz nyelvlecke. — 10 95- Tourren felügyelő. —• 12.1"- ^szakai stúdió. — 13.90: Hírek. — 14.30: Visszatír-n forduli a világ. — is AR; Gyermekny^n. — IRJO; Kétszer hét. — 18.25: Szombati jó estét. . . — 19.00- Ausztria — pia. 19.^0: Tv-V’ímdó 1. — 19.S3: snsrt — reVMmmal. — V’r'i.5: Made in Auc4tria. — 21.50: q-nrt. — 22.50: Sanzonest. — 23.50: Hírek. ) 0.: 14.00: Snort. — 16.45- Zenés utazás a Dunán. — 17.45: Ki akar engem? Otthont keresnek az állatok. — J'R.oo- Heti körkép. — 13.25: Labdarúgás. — 19.00: rVbe'-ac '■llmbarátokn-k. — 19 30: Tv_tvfredó 1. — 19.15**: Akizuális tudnivalók — reklámmal. — 20.15: A Notre ha rangrek. _ 90.10: Hírek. — 22. 50; H-n ál szombaton. — 23.50: Hírek. BANK BAN. 19 óra. Paulay-bérlet Vasárnap STUART MÁRIA, 19 óra. Csortos-bérlet KISFALUDY SZÍNHÁZ VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 5.10: Dallamkoktél hajnalban. — 5.57: Közlekedési tudnivalók — 6.00— 7.30: Jó reggelt! — 7.30: Kopogtató. — 8.10: Öt kontinens hét napja. — 8.25: Énekszóval, muzsikával! — 9.00: „Ki tudja, mondd, hogy van Babits Mihály?” — 9.45: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa romantikus szerzők kórusműveiből énekel. — 10.05: Édes anyanyelvünk. ~ 10.10: Örökzöld dallamok. — 11.00: Gondolat—jel. — 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.45: Stílus. — 12.55: Népdalkörök pódiuma. — 13.20: Mit üzen a Rádió? — 14.10: Műt, vesztemezek. — 15.05: Csendes Don. — 16.05: Solomon felvételei. — 17.00: Értékmegőrző. — 17.30: Komolyzenei „lemezlovas”. — 18.40: Közvetítés a Játékszínből. Bösendorfer. — 19.38: Népdalkantáták. — 20.14: Új operalemezeinkből. — Közben: 20.47: Levél Arany Jánoshoz. — 20.54: Az operaközvetítés folytatása. —■ 22.10: Sporthíradó. — 22.25: Az operaközvetítés folytatása. — 23.01: Händel-művek. PETŐFI RADIO: 6.00: Népszerű muzsika a koránkelőknek. — 7.05: A római katolikus egyház félórája. — 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7.52: Torna. — 8.05: A Borsószememberke és az Együgyű legényke. — 9.05: Még mindig Beatles. — 9.50: Randevú a Jókai Klubban. — 11.10: Vasárnapi koktél. — 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.05: Mit hallunk? — 13.28: „A föld alól is”. Requiem költőelődökért. — 14.00: Szerpentin. — 15 05: Táskarádió. — 16.00: Poptarisznya. — 21.05: Társalgó. — 22.30: Ritmus! — 23.10: Zeller operettjeiből. — 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR: 7.00: Reggeli hangverseny. — 8.11: Operafelvételek. — 9.15: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Haydn-lemezét. — 10.00: Új Zenei Újság. — 10.45: Öt kontinens, hét napja. — 11.00: Britten: Háborús requiem. — 12.29: Nicator Zabaleta hárfázik. — 12.45: Iskolarádió. — 13.05: Kis magyar néprajz. — 13.10: A kamarazene kedvelőinek. — 14.03: Jan Garbarek felvételeiből. — 15.04: Carmen. — 16.04: „Ím, a nagy v. lélek válasza a létre”. — 17.00: Zenekari muzsika. — 17.40: Népdalkórusok. — 18.00: Operaáriák. — 18.30: Na maternjem jeziku. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35 : Hi-Fi Varieté. — 22.01: Magyarzeneszerzők. — 22.45: Rádiószínház. BUDAPESTI TV I.: 8.25: Tévétorna. — 8.30: Óvodások filmműsora. — 8.55: Drágalátosok. — 9.05: Cigánykerék. — 9.30: Tizen Túliak Társasága. — 10.20: Jazz — hangverseny. — 11.15: Hírek. — 11.20: Reklám. — 11.25: A kazamaták titka. — 14.30: Képújság. — 14.35: Közönségszolgálat. — 14.40: Utazz velünk! — 15.15: Alfa Holdbázis. — 16.05: Reklám. — 16.10: Műsorainkat ajánljuk! — 16.40: Noteszlapok a barátság történetéből. — 17.10: Reklám. — 17.15: Legyen szerencsénk! — 17.55: Hírek. — 18.00: Delta. — 18.25: Reklám. — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A HÉT. — 20.00: Hírek. — 20.05: Csináljátok, de nélkülem. — 21.30: Áruházak ajánlata. — 22.35: Hírek. — 22.40: Himnusz. II.: 13.55: Salakmotoros Világbajnokság. — 14.55: Rolland Garros. — 19.05: Cziffra György zongoraestje. — 20.26: Szabó Istvánsorozat. — 22.20: Telesport. — 24.00: Képújság. GYŐRI RÁDIÓ: 9.00: Jó reggelt! — 9.15: Kulturális Magazin* 10.30—11.09-ig: Szlovén műsor. —• 19.30: Sporthírmondó. — 19.55—20.00: Német műsor. SZLOVÁK tv I.: 8.25: Hírek. — 8.30: Gyermekműsor. — 10.30: A Sportka számainak sorsolása. — 10-40: A Novák-család. —11.35* Honvédelmi magazin. — 11.55* Hangverseny délidőben. — 12.40: Hírek. — 12.55: A polgári védelem életéből. — 14.00: Jóverseny Prága nagydíjáért. — 15.20: Milyenek vagyunk? Művének leszünk? — 16.00: Készülünk a Spartakiádra. — 16.30: Filmmúzeum. — 18.10: Nataszó. — 18.20: Esti mese — 18.30: Amatőr zenészek műsora. — 19.10: A hét kulturális eseményei. — 19.30: Tv-híradó. — ?fl.co; Vasárnapi vers. — 20.10: Vigyázat, fegyver van nála! 21.20: Orcráváti autóverseny Brno — 21.50: Az Aram? Prága ’35. — , 29.0 5* Nemzetközi ors^elúti ke-' r^knárverseny. 5. szaVngz — 2° 90: GoVok. nontok. másodpercek. — 22.35- tíc:Zf ^ronc hang- . verseny. — 22.55: Hírek. OSZTRÁK TV T : 11.00* SpHóóra. — 12.00: Corniuto?*-'’sa vód. — 12.45: Orien +árdó — 14.50- VI-ánások a mélyből. — 19.30: Gyermekműsor. — 17.45* klubja. — 18 30• Mt — 19.00* páznani osztrák kének a *elsőausztrási körzetig?+áru^hói.. _ 19.30* TV-Várarló 1. — 19 ás. c.nort. — *"0.15* góo pc-pk zongora se. — "0 .30 * H1 kai"^rómijSOr — 29"": -Éjszakai stúdió — 23.40: Hí-* rrák. II.: 9.001: A zene európai évére. — 9.30: a Bécsi mutatványosbódé-sorozatból. — 10.15: Paternity. — 11.45: Azerbajdzsán — vendégségben Ausztriában. — 15.00: Sportdélután. — 17.00: Csak* három ütem. — 17.45: San Remo 1985. — 18.30: Okay. — 19.30: Jogi esetek. — 20.15: A mélyeArt. — 1915: Hírek. — 23.20: Chicago 1930. — 23.10: Hét nap sport. — 23.30: öröm a zenében. — 0.15: Hírek.