Kisalföld, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1985. SZEPTEMBER 2. HÉTFŐ ÁRA: 1,80 FORINT XII. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM Záróünnepség földön és levegőben Élmén­yel­ is négy nap munkásfiataloknak Bányásznapi felhívás Annyi élmény, látványos­ság és tartalmas találkozó után tegnap zárásához érke­zett a Munkásfiatalok II. Or­szágos Találkozója Győrött. Az utolsó nap legalább olyan látványos volt, mint az első, s ez elsősorban annak kö­szönhető, hogy a Magyar Honvédelmi Szövetség me­gyei szervezete is bekapcso­lódott a programok szerve­zésébe. Reggel a műszaki főiskola előtt dr. Szórádi Sándor a KISZ KB titkára zárta a négynapos programot, s em­lékezett egyben a bányász­napra. Köszöntötte azokat a fiatalokat, akik mindennap leszállnak a föld mélyébe, hogy megküzd­jenek a termé­szettel. Mester Attila a Veszprémi Szénbányák ajkai üzemének KISZ-bizottsági titkára fel­olvasta ezt követően a közel­múltban tartott szénbányász ifjúsági találkozón elfogadott felhívást, amely így szólt: „A felszabadulás óta eltelt 40 évben a szénbányászat je­lentős fejlődésen ment át. Ennek alkotó részese volt a mindenkori bányász ifjúság. Az elmúlt években megnö­vekedtek a szénbányászattal szemben támasztott követel­mények. Több és jobb minő­ségű szénre van szüksége az iparnak, és a lakosságnak egyaránt. A bányászok meg­értve az ország problémáit, szabadidejük feláldozásával is mindent megtettek azért, hogy az igényeket kielégít­sék. Ez ránk, bányász fiata­lokra is nagyobb feladatokat ró. A jelenlegi magas köve­telményeknek is szeretnénk eleget tenni. Ezt csak a kor­szerű technika jobb alkalma­zásával, jobb munkaszerve­zéssel, a fegyelem további erősítésével, a bányászután­pótlás biztosításával tudjuk elérni. Támogatjuk azokat a központi intézkedéseket, ame­lyek a szénbányászat műsza­ki-gazdasági helyzetének, a bányászok élet- és munkakö­rülményeinek javítására irá­nyulnak. Bízunk abban, hogy az eddigi döntéseket újabbak fogják követni. A bányászatban dolgozó KISZ szervezeteknek is részt kell venniük a feladatok megoldásában. Ennek érde­kében törekedjünk a terme­lékenység növelésére, a mű­szaki fejlesztés gyorsításával a szén minőségének javítá­sára, a munkavégzés bizton­ságának növelésére. Töreked­jünk a lakossági szénigények maradéktalan kielégítésére, ösztönözzük és támogassuk a fiatalokat általános és szak­mai műveltségük szélesítésé­re, a pályakezdő és új dolgo­zók felkarolásával segítsük elő a munkaerő gondok eny­hítését, a fluktuáció mérsék­lődését. Az általános iskolák­ban kifejtett jobb propagan­da munkával, a bányászok életének, munkakörülményei­nek bemutatásával segítsük elő a tanulók bányászati szakmákra való nagyobb számú beiskolázását. Mun­kánkat az MSZMP XIII. kongresszusának szellemében és a VII. ötéves terv célkitű­zéseit figyelembevéve végez­zük. Reméljük, hogy az egy­más munkájának jobb megis­merése is hozzájárul majd feladataink teljesítéséhez.” Morocz Lajos a Bányász Szakszervezet képviselője az elnökség nevében emlékezett meg a bányásznapról, majd a soproni Erdészeti és Faipa­ri Egyetem fiataljai énekel­tek bányászdalokat a megje­lenteknek. A delegált fiata­lok a tatabányai bányász fú­vószenekart is hallhatták, a muzsika hangjai búcsúztat­ták őket Győrtől. A program Peren az MHSZ repülőterén folytató­dott, ahol Kovács Árpád al­ezredes az MHSZ megyei tit­kára köszöntötte a munkás­­fiatalokat, s a megjelent ven­dégeket — köztük volt dr. Lakatos László, az MSZMP Megyei Bizottságának első titkára, dr. Szórádi Sándor, Tringer Gyula ezredes, az MHSZ főtitkárhelyettese, s dr. György Ernő a megyei tanács vb-titkára. — Több, mint kétszáz éve a francia Montgolfrier test­vérek léghajója a levegőbe emelkedett — mondta Ko­vács Árpád. — Alig egy év elteltével 1784-ben már ma­gyar követőjük akadt. Nem titkolt büszkeséggel mond­hatjuk, hogy az első hazai kísérletek szűkebb­ pátriánk­ban, Győrött kezdődtek. Most Győr, azaz mellette Pér adott otthont a hatodik nemzeti hőlégballon bajnok­ságnak. Bár az MHSZ repü­­­lőklubjában egyelőre csak húsz fős szakosztály műkö­dik, ez a lelkes, sportágat szerető kis csapat máris sok eredménnyel büszkélkedhet. Ezúttal több ezer fiatal, s ugyancsak szép számú ér­deklődő közönség jött el a péri bemutatókra, s megje­lentek az ország ballonosain kívül osztrák és nyugatné­met versenyzők is, hogy hét napon át összemérjék tudá­sukat a levegőben. A baj­nokság indítása egyben lát­ványos földi és légi progra­mokat kínált a közönségnek, s a MOT résztvevőinek. A földön karate-bemutató, kör­hinta, búcsúhangulatot va­rázsló sátrak sora kínált szó­rakozást. A levegőben a bát­rabbak késztették tapsra a nézőket. Ejtőernyősök, sár­kányrepülők parádés bemu­tatóját élvezhettük, Budaörs­ről érkezett műrepülő muta­tott be virtuóz produkciót, repülőmodellek, helikopterek manővereztek a közönség fe­je felett. A MOT delegációk délben búcsúztak a megyétől. Mint dr. Lakatos László elmond­ta, az elmúlt négy napért kö­szönet illeti a szervezőket, hi­szen kitettek magukért. Nagy Imre, a KISZ Megyei Bizottságának titkára úgy ér­tékelte a munkásfiatalok ta­lálkozóját, mint az összefo­gás szép példáját, amelyben élenjártak a fegyveres testü­letek segítőkészségükkel. Ennyit az utolsó nap élmé­nyeiről. A szombati progra­mokról bővebben lapunk har­madik oldalán olvashatnak beszámolókat. Pró M A nemzetközi hőlégballon versenyz—Kovács Árpád, az MHSZ Győr-Sopron Megyei titkára nyitotta meg. Több ezren kísérték figyelemmel a légi parádét. Matusz Károly felvételei ■ Új közművelődési és oktatási intézményekkel gazdago­dott megyénk Felvételünkön az egészségügyi szakközép- és szakiskola. A tanévnyitó alkalmából Győrött és Sopronban avató és intézmény névadó ünnepségeket tartottak. Tudósí­tásaink az 5. oldalon. Véget ért a nemzetközi békefórum Befejezte munkáját Bu­dapesten a Nemzetközi If­júsági Békefórum, amelyen az Országos Béketanács meghívására a Helsinki zá­róokmányt aláíró országok ifjúsági- és békemozgalmai­­nak, valamint nemzetközi szervezeteknek a képviselői vettek részt. Az egyhetes dialógus során a félszáz résztvevő megvitatta a tö­megtájékoztatás és a kul­turális kapcsolatok szerepét az előítéletmentes európai légkör kialakításában, a bé­kemozgalmi együttműködés lehetőségeit, valamint a bé­kére nevelés kérdéseit. A fórumon előadást tartott többek közt Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára és Barabás Miklós, az Orszá­gos Béketanács főtitkára. A külföldi vendégek ismer­kedtek hazánk életével, s a magyar ifjúsági békeközös­ségek tagjaival együtt fővá­rosi tereken zenés progra­mokon ismertették meg cél­jaikat, mozgalmi törekvé­seiket az érdeklődő buda­pestiekkel és turistákkal. A nemzetközi találkozó sokrétű párbeszédre nyúj­tott lehetőséget, és a részt­vevők megállapítása szerint értékes eleme a helsinki folyamat továbbvitelének nem kormányközi szinten. Az eszmecserék jól szolgál­ták az őszi Budapesti Kul­turális Fórum és a Nem­ek­közi Békeév ifjúsági előu­­szításét, az utcai rendezvé­nyek pedig az európai fia­talok közös békemozgalmi fellépésének fontosságát bi­zonyították. Budapestre érkezett az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere Váncsa Jenő mezőgazda­ságii és élelmezésügyi mi­niszter meghívására küldött­ség élén tegnap Budapestre érkezett John Block, az Egyesült Államok mezőgaz­dasági minisztere. Demokratikus, nyitott iskolát akarunk! Köpeczi Béla országos tanévnyitója Kazincbarcikán tegnap a Dózsa György úti új általá­nos iskola aulájában tartot­ták az 1985—86-os oktatási év országos tanévnyitó ün­nepségét. Az ünnepségen részt vett Köpeczi Béla mű­velődési miniszter, ott vol­tak a megye és a város párt, állami és társadalmi szervei­nek képviselői. A tanévnyitón Köpeczi Bé­la mondott ünnepi beszédet. Ebben az évben a tanév kezdetét még ünnepélyeseb­bé teszi az a történelmi tény — kezdte beszédét a minisz­ter —, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. au­gusztus 16-án, tehát éppen 40 éve hozott határozatot ar­ról, hogy a népiskola, vala­mint a gimnázium és a pol­gári iskola első négy osztá­lyai helyett általános iskola elnevezéssel új iskolát kell szervezni. Ma csaknem min­den gyermek az előírt idő­ben végzi el a nyolc osztályt, s az általános iskola, minden­ki műveltségének megalapo­zója. Hogy ezt a feladatát el tudja látni a maga teljessé­gében, az eddiginél hatéko­nyabban és eredményesebben kell működnie. Úgy véljük, hogy ez az óhaj közvélemé­nyünk helyeslésével találko­zik, amely sokszor joggal bí­rálja az oktatás alacsony­­a­(Folytatás a 2. oldalon)

Next