Kisalföld, 1986. október (42. évfolyam, 232-258. szám)

1986-10-23 / 251. szám

­ A Győr 13-as számú Kun Béla lakótelepi postahi­vatalt a múlt év novemberében adták át. Februártól a körzet lakóinak az otthon át nem vett küldeményekért nem kell bemenniük a Győr 2. vasúti postára, itt ve­hetik át. • HALÁLOS BALESET Halálos baleset történt ok­tóber 17-én este, Győrsze­­mere külterületén, a 83. szá­mú főúton. Jász Vilmos, Győr, Ifjúság körút 33. szám alatti lakos tompított fény­nyel, nem az út belátható­ságának megfelelő sebesség­gel közlekedett, és nekiütkö­zött az előtte haladó lovas­kocsinak. A lovaskocsi haj­tója, Bogdán Vince győrsze­­merei lakos és utasa az út­testre esett. Bogdán Vince a helyszínen életét vesztet­te. Utasa 8 napon túl gyó­gyuló, a személygépkocsi utasa, Jász Tibor pedig élet­­veszélyes sérülést szenvedett. Az anyagi kár jelentős, a rendőrségi vizsgálat folya­matban van. ■ Haltelepítések. Megkez­dődtek megyénk horgász­egyesületeiben az őszi hal­­telepítések, összesen közel kilencszáz mázsa ponty ke­rül a vizekbe. Az Izzó Ná­dorvárosi horgászegyesület ma telepíti a péri termelő­­szövetkezettől vásárolt pon­tyokat a gyirmóti Holt-Mar­­calba. A telepítést követő két hétre az említett vízte­rületen általános horgászati tilalmat rendeltek el. Sötétség a vihar miatt A keddi szélvihar sok munkát adott az Édász dolgozóinak. A középfe­szültségű, 22 ezer voltos hálózatot 34 helyen ron­gálta meg a szél, az úgynevzett „kisfogyasz­tói területről” pedig 466 hibabejelentést kaptak tegnap délig. Az áram­szünetek elhárításán 13 kocsival 46 szerelő dol­gozott, a középfeszültsé­gű hálózatot tegnap haj­nalra sikerült teljesen rendbe tenni, a többivel estére végeztek. Orvosi szolgálat GYŐRÖTT: du. 11 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: re-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyan­ott, du. 5 órától másnap reggel 7- ig. Fogorvosi sürgősségi ügyelet is ugyanott este 8 órától más­nap reggel 7 óráig. SOPRONBAN: du. 5 órától reg­gel 7 óráig a Lenkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelő­ben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőinté­zetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8- ig az új körzeti rendelőben, a Vörös Hadsereg u. 62. szám alatt. Telefon: 102. Az ügyelet ellátja Csorna, Rábatamási lakosait. Kapuváron : a központi kör­zeti ügyeleti szolgálat Kapuvár városban (öntés település kivé­telével) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor települést. Tel.: 41-222. Kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐROTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt 8—18 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, de. 7—12-ig. KAPUVÁRON: a Kossuth u. 31. sz. alatt, du. 13—14 óráig, to­vábbá : Csapod, Győrszentiván, Gönyű: SOS TELEFONOS LELKI SEGELYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától más­nap reggel 7 óráig a győri 11-722- es telefonszámon. KRÓNIÓ RÁDIÓ-TV Csőtörés miatt Terelőúton a 14-es járat Győrben, az Engels tér és az Erkel utca kereszteződé­sében csőtörés történt, a ki­­ömlő víz alámosta a Sem­melweis utca burkolatát. Emiatt a 14-es autóbuszjára­tokat a Kisalföld Volán te­relőútvonalon közlekedteti. A módosított útvonal: Híd utca — Kiss Ernő utca — Engels tér, északi oldal — Akác utca — Börtend utca, innen változatlan. Mivel a Semmelweis utcai megállót nem érintik a járatok, he­lyette az Engels tér északi oldalán állítanak föl egy ideiglenes megállót. Várhatóan egy hét múlva mehetnek ismét eredeti út­vonalukon a 14-es buszok. ■ Diétáról. A máj- és epe­­rbetegek diétájáról tart elő­adást ma délután 5 órától Mester Lilla dietetikus, a belvárosi nőbizottság klub­­helyiségében (Győr, Lenin u. 23. I. emelet). ÜGYELET GYŐ­RM5-544, SOPRON­S-SBB Ügyeletes riporter: TÁBORI JUDIT A Londoni Baroque Ensemble Győrött Az Országos Filharmónia C/I-es kamarabérleti kon­certjére október 24-én, pén­teken este fél nyolc órakor kerül sor a győri Városi Ta­nács dísztermében. A Lon­doni Baroque Ensemble ven­dégszerepel. A kamaraegyüt­tes 1978-ban alakult és ere­detileg trió volt. Mai össze­tételében évekkel később jött létre. Barokk és klasszi­kus vonós kamarazenemű­vek mellett fúvós verseny­műveket, valamint kantátá­kat, oratóriumokat, sőt ope­rákat is előadnak. Az együt­tes tagjai Richard Gwilt, Ingrid Seifert, mindkettő he­gedű, Charles Medlem gor­donka, William Hunt basszusviola és John Toll csembaló. Műsorukon Co­relli, Purcell, Händel, Kelly, Hellendal, Haydn és Mozart művei szerepelnek. 1986. október 23. Csütörtök A Nap kél 6.11 — nyugszik 16.44 órakor A Hold kél 19.42 — nyugszik 12.14 órakor Száz éve született a Somogy megyei Nemes­­viden Lefkovits Vilmos (1886—1944) tanár, a munkásmozgalom kiváló harcosa. Névnap: GYÖNGYI ősmagyar név, mely több formában is szere­pel és már a Váradi Regesztrumban előfor­dul. Régi naptáraink a Genovéva napján is ün­nepelték, a név latinban azonos hangzása miatt, ugyanis a „Germ­a” szó „gyöngy"-öt jelent. AI GYERMEKRAJZOK KÍNÁBA. A győri Mező Imre Úittörőház által a Ba­latoni Úttörőváros kiállítá­sára elküldött rajzok közül a Művelődési Minisztérium kiválasztotta Hansághy Bence (6 éves) és Fodróczy Kármen (7 éves) egy-egy rajzát. A két alkotás a kínai nemzetközi gyermekrajz-­ki­­állításon vesz részt, október 24. és november 15. között. A gyerekek tanárai: Bara­bás László és Kovács Gábor festőművészek. □ ÚJ KÖTET: Büki Attila költő új verseskötetének, a „Szélfútta szavak”-nak a be­mutatójára kerül sor holnap 18 órától Győrben, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csónakházában (Kálóczy tér 3.). A költővel Bartis Ferenc író, a Képes 7 című hetilap rovatvezető-he­lyettese beszélget. ■ Véradás. Eredményes véradónapot szervezett a Soproni Postaigazgatóság vöröskeresztes szervezete a napokban, összesen 160-an jelentkeztek donornak. A soproni postás és afitos ké­szenléti véradók pedig a kö­zelmúltban egy soproni be­teg szívműtétjéhez járultak hozzá, a szükséges, ritka vércsoportú vérből több mint 10 palacknyi gyűlt össze. □ AZ ÁLLAMI BÁB­SZÍNHÁZ Mosonmagyaróvá­ron vendégszerepel. A Rosszcsont Peti című mese­játékot mutatják be holnap délelőtt kilenc és fél tizen­egy órakor a művelődési központban. ■ Elfogott betörök. Ez év áprilisától ismeretlen sze­mélyek többször is betörtek vidéki üzletekbe, ahonnan értékes tárgyakat loptak, a páncélszekrényeket feltörték, vagy ha feltörni nem sike­rült, azt is ellopták. A ve­szélyes betöréssorozat ügyé­ben a rendőrség széles kö­rű nyomozást indított, és el­fogta a bűncselekmények elkövetésével alaposan gya­núsítható személyeket, és előzetes letartóztatásba he­lyezte őket. A vizsgálatot folytatják, a nyomozás befe­jezése után részletes tájé­koztatást adnak ki. HÍREK RÖVIDEN Kutyafogatot sem szabad ittasan vezetni. A grönlandi parlament olyan törvényt fogadott el, mely a gépkocsi­­vezetőkre vonatkozó sza­bálynak megfelelően a ku­tya- és szánfogatok vezetői­nek is megtiltja az ittas ve­zetést. Ebben a törvényben semmi különös nincs, mert­­az elmúlt tíz év alatt ittas­ság miatt több mint 40 szánhajtó vesztette életét. Az MSZMP Győr-Sopron Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28. Központi telefonszám: 15-544. Főszerkesztő: 13-042. Kiadja a Győr Me­gyei lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél és a hírlapüzletekben. Készíti a Széchenyi Nyomda. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 26-OOO-HU ISSN 0133-1507. KOSSUTH RADIO. 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Kulturális programok. 8.20: A példa ereje. 8.30: Händel, Imeneo. 9.29: Rézfúvós szeptett. 9.39: Orosz Nándor 100 éve szü­letett. 10.05: Diákfélóra Liszt Ferencről. 10.35: Zenei rejtvények. 10.50: Verbunkosok, nóták. 11.34: Gösta Berning. Lagerlöf re­génye, befejező rész. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Koppenhágai világtalálko­zó. 13.00: Klasszikus kamaramuzsika. 13.40: Várkastélyok Vas megyé­ben. 14.05: Műsorismertetés. 14.09: A magyar széppróza. 14.25: Zenei Tükör . . . 15.00: Olvasókör. 15.30: Nóták. 16.05: Révkalauz. 17.00: Rádiószínház. 17.51: Operettkeringők. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Koszorú a kapu alatt. 20.20: Zenekari operarészletek. 20.59: Félóra népzene. 21.40: Elektronika és társadalom. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kamarazene. 23.30: Szimfonikus táncok. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO: 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor. 8.05: Citerafelvételek. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05—12.00: Napközben. 10.20— 10.35: A 04. 05. 07 jelenti. 10.45: Művészet- és művelődés­kritika. 11.25—11.30: Világújság. 12.10: Fúvóskeringők. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: „Énekeltem én.”_ 12.45: Palóc népdalkörök. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Boldog születésnapot! 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: „Edith és Marlene.” 16.41: Filmdalok. 16.58: Műsorismertetés. 17.08: A Z’ZI labor nagylemeze. 17.30: A technika tanításáról. 18.30: Slágerlista. 19.05: Kötöttfogású birkózó VB. 19.15: Operettkedvelőknek. 20.08: Poptarisznya. 21.05: Rádiószínház. 21.42: Zenei Antikvárium. 23.20— 0.14: Könnyűzene. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR. 9.03: Műsorismertetés. 9.05: A kiállítótermek programja. 9.10: Magyarán szólva. (ism.) 9.23: Zenekari muzsika. 10.38: Operafelvételek. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Kamarazene. 12.06: Orff: Carmina burana. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Szintézis. 13.35: Operakettősök. 14.13: Csemiczky Miklós művei­ből. 15.00: Pophullám. 16.00: Liszt: Via crucis. 16.42: Paganini-ca price-ek. 17.00: Diákfélóra. 17.30: Orosz muzsika. 18.30: In limba materna. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.30: Műsorismertetés. 19.35: Magyar előadóművészek. 20.30: Világirodalmi folyóirat. 21.05: Hangverseny. 22.22: Napjaink zenéje. GYŐRI RADIO. 17.00: Hírek. 17.05: Richard Claydermann zon­gorázik. 17.15: Honismeret, önismeret. 17.45: Halász­­Judit énekel. 17.55: Reklám. 18.00—18.30: Nyugat-Dunántúli Krónika. Esti muzsika. BUDAPESTI TV I.: 8.55: Tévétorna. 9.00: Az élet ilyen is, meg­ olyan is. NSZK tévéfilm. 10.10: Dixieland Drezdában. NDK zenés film. 16.00: Hírek. 16.05: Egészségünkért! 16.15: Perpetuum mobile. 16.55: Kapcsolatok. 17.25: Képújság. 17.35: Sárga tengeralattjáró. Pop­zenei magazin. 18.25: Az Országházból jelent­jük... 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: A velünk élő történelem. „Akié a fegyver, azé a­­ha­talom.” 21.05: Színházról néhány perc­ben. 21.20: Telesport. 22.10: Híradó 3. II. MŰSOR. 17.15: Képújság. 17.20: Kerek világ. 17.35: Meseiskola. NDK bábfilm. 17.50: Száz híres festmény. An­gol rövidfilm. 18.00: Történetek a kiskertekről. NDK tévéfilmsorozat. VH/2. 19.00: Kisfilm-összeállítás. 20.00: önért mindent megteszünk. NDK tévéfilm. 21.00: Híradó 2. 21.25: Világkiállítás '86. SZLOVÁK TV I.: 8.50: Hírek. 9.00: Iskola-tv. (ism.) 9120: A háború borzalmai. — Spanyol történelmi filmso­rozat 5. rész. (ism.) 10.10: A haladó tapasztalatok is­kolája. 1. rész. (ism.) 10.40: A Televízió diszpécserszol­gálata. 11.10: Életutak. — Dokumentum­­film. (ism.) 11.20: Szórakoztató vetélkedő. (ism.) 12.00: Hírek. 15.45: Hírek. 15.50: Iskola-tv. 16.10: A hő fogalma és felhasz­nálása. 16.40: A testmozgás egészség. 16.50: Középiskolások műsora. 17.20: Tudományos kutató munka a hadseregben. 17.55: Tudósítóink jelentik . . . 18.20: Esti mese. 18.30: URH-kocsival. — Magazin. 19.10: Gazdasági jegyzetek. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A hajsza. — Bűnügyi tv­­film. (ism.) 21.35: Autósok-motorosok maga­zinja. 22.15: Olaszországi zenei képek. — Zenés műsor. 23.05: Hírek. — SZLOVÁK TV II.: 16.25: Hírek. 16.30: A rövidfilmstúdiók műhe­lyéből. (ism.) 17.30: Vigyázz, tűz van! — Ri­portműsor. (FF) 17.45: Az élet tavasza. — Jugo­szláv film. 18.35: A Mézga család útikaland­­jai. — Magyar rajzfilmsoro­zat. 9. rész. 19.00: Tv-híradó. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Esti hangverseny. 21.00: A labdarúgó-kupamérkőzé­­sek tükre. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. . 22.00: v.7. történt 24 óra alatt. 22.10: Rossz információk. — Ka­nadai filmkomédia. OSZTRÁK TV I.: 9.00: Hírek. 9.05: Emberek és állatok. 9.30: Tájak és emberek, (ism.) 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az utolsó keringő. — Né­met film. 12.15: Idősek klubja. (ism.) 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó­­. 20.15: Lúdtalpasok Afrikában. — Olasz—német film. 21.55: 1 — 2 — X. — Labdarúgás + fotó. 23.35: Stepfordi asszonyok. — Amerikai film. OSZTRÁK TV II.. 17.05: Távol az Éden kertjétől. A talajművelés története. (2.) 18.00: Ebben vagyok menő. A vesszőparipák tarka vilá­gából. 18.30: Egy colt mindenesetre. — Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Belföldi riport. — Magazin­­műsor. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.55: Kettes klub. Majd: Hírek. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Felhőát­vonulásokból szórványosa­n záporokra lehet számítani. A helyenként erős déli, délnyugati szél északnyugatira fordul és tovább erősödik, a Dunántú­lon viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 243 centi­méter volt, Győrnél a RÁBA 82 centiméter, mindkettő áradó jellegű.

Next