Kisalföld, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-01 / 78. szám

Időben intézkedtek Mosonmagyaróváron Csökkenő nyereség a konzervgyárban A lassan már évente meg­szokottnak tekinthető köz­­gazdasági szabályozóváltozá­sok nem egyformán érintik a vállalatokat, szövetkezete­ket. Akadnak gazdálkodó egységek, amelyeknél emiatt gondok keletkeznek, mások viszont előnyösebb helyzetbe jutnak. A fentiekből kiindul­va az MSZMP Mosonma­gyaróvári Városi Végre­hajtó Bizottsága, Németh Ká­roly első titkár vezetésével, legutóbbi ülésén arra volt ki­váncsi, hogy az idei szabá­lyozóváltozás, az állami tá­mogatások mérséklődése mi­ként hat a Mosonmagyar­óvári Konzervgyár gazdálko­dására. Emlékszem, mikor jó pár esztendővel ezelőtt a moson­magyaróvári üzem kiszakadt a nagy konzervipari trösztből, sokan irigyelték és még töb­ben féltették a vállalatot. Utóbbiak azzal érveltek, hogy az önálló gyár kiszorul majd a piacról és nem tudja megteremteni a fejlesztéshez szükséges forrásokat. Nem így történt. Időközben új ve­zetés került a gyár élére, melynek fő törekvése, a ter­mékszerkezet korszerűsítése, a technológia fejlesztése, az exportbővítés lehetőségeinek kutatása, valamint az anyag- és energiafelhasználás csök­kentése volt. Ezeket a célo­kat többségében sikerült is teljesíteni. Korszerűsödött a technológia, amit jelez, hogy az eszközállomány értéke 1984 és 1987 között megdup­lázódott. A termelési érték az 1984. évi­ 250 millió forint­ról 1986-ra 364 millió forint­ra emelkedett. Ugyanebben az időszakban a vállalati eredmény harminchatmillió forintról 62 millió forintra nőtt. Ugyanakkor már némi figyelmeztetést hordott ma­gában, hogy­­tavaly az 1986. évivel majdnem azonos ter­melési érték mellett a nyere­ség 34,5 millió forintra mér­séklődött. Az idei közgazdasági sza­bályzók változásai többnyire kedvezőtlenül érintik a vál­lalatot. És itt nem csupán a bérbruttósítás költségeire kell gondolni. A vállalat termé­keinek jelentős hányadát kül­piacokon értékesíti. Miként azt a végrehajtó bizottság ülésén dr. Ódor Guláné, a gyár képviseletében elemez­te, az eddigi export ártámo­gatások csökkenése és egyéb változások miatt több millió forinttal csökken az ered­mény. Emellett a gyár által használt anyagok, így a pa­pír, az üveg, a göngyöleg ára is jelentősen növekszik. Mindezeket összegezve az idén a Mosonmagyaróvári Konzervgyár 25,5 millió fo­rint nyereség elérését tűzte ki célul, amely mintegy har­minc százalékkal alatta ma­rad a tavalyinak. Az emlí­tett nyereség eléréséhez ki­bontakozási programot készí­tettek az üzem vezetői. A végrehajtó bizottsági ülé­sen számos, a termelői kap­csolatokat és az üzem életét, gazdálkodását érintő kérdés és észrevétel elhangzott. Né­meth Károly, a mosonma­gyaróvári városi pártbizott­ság első titkára zárszavában elmondta, hogy a­­testület nem kíván a gazdálkodás konkrét eredményeivel fog­lalkozni, főként azokra a sar­kalatos gondokra voltak kí­váncsiak, amelyek a köz­­gazdasági változások révén esetleges belső feszültségeket okozhatnak. Ezeket összegez­ve és a kibontakozási tervet megismerve úgy tűnik, hogy az üzem képes alkalmazkod­ni az új szabályozásihoz és az eredmény csökkenése nem veszélyezteti a gazdálkodást. A fenti témáit követően a párt-végrehajtó bizottság meg­hallgatta Makai Józsefnek, a Szigetközi Idegenforgalmi Bi­zottság elnökének beszámoló­ját a térség fejlesztési elkép­zeléseiről. Németh E. Gépkuruzslás Naptár szerint már elköszönt a tél, s vele együtt lassan befejeződik a termelőszövetkezetekben a tavasz­­szal használatos gépek nagyjavítása. A nyugalmasabb zimankós hónapok, mikor nem kell készenlétben áll­ni, tengelytörésig, ékszíjszakadásig hajtani, módot ad­nak arra, hogy a mezőgazdasági üzemekben alaposan átnézzék a különféle munka- és erőgépeket, gépkocsi­kat, és felkészítsék őket a tavasztól őszig tartó nagy bevetésre. Úgy hozta a sors, hogy az utóbbi hetekben pár té­esz gépudvarába, műhelyébe elvetődtem. Szemembe ötlött, hogy több a megbontott, félreállított gép, mint más esztendőkben. Egyik helyen elmondták: javítás közben derült ki, hogy szükség volna egy apróbb al­katrészre. Szokás szerint riasztották az anyagbeszer­zőt, de hiába. A pár száz forintos alkatrészből nem volt a kereskedelmi vállalatoknál sem. Kaptak volna viszont olyan részegységet, mely tartalmazza az emlí­tett apróságot is, de több tízezer forintba kerül. Nyolc­tíz esztendővel ezelőtt az anyagbeszerző gondolkozás nélkül megvette volna a fődarabot, most viszont in­kább vállalta az üres utat és a műhely vezetőjétől kért ukázt a továbbiakra. Abban maradtak, hogy megpró­bálják majd valahol legyártatni a hiányzó apróságot. Hasonló helyzet más gazdaságokban is előfordul, gondolom, mert az egyik téeszben így panaszkodtak a szerelők: „Régen a gépek orvosainak mondtak ben­nünket, manapság meg jó, ha kuruzslók vagyunk.” Ez nem mindig csak az alkatrészellátás döccenői miatt van így. Előfordul, hogy az ismeretek hiányoznak. Nem ritka, hogy egy-egy újabb típus javításához nin­csenek katalógusok, vagy utasítások. A célszerszámo­kat a nagykalapács és a hidegvágó helyettesíti. Az al­katrészraktárt pedig jó párszor egy idejét kiszolgált és darabjaira szétszedett gép pótolja, melynek csap­ágyai, tengelyei, fogaskerekei a megjavított gépekben kezdenek új életet. Kuruzslás ez valóban. És mégis bármily furcsa, mű­korra elérkezik az aratás, eljön a vetés, a szállítás időszaka, többnyire meggyógyulnak a beteg gépek. Ha egyszer valaki összeírná, miféle fur­­fangokkal hoztak helyre kisebb hibákat, hogyan he­lyettesítettek alkatrészeket, bizonyára meglepő és ta­nulságos lenne a lista. Csak kevés helyen jut a szere­lők eszébe, hogy napi kínlódásaikból pénzt sajtoljanak, vagyis papírra­­ vessék az ötletet, rajzot készítsenek hozzá és újítás címen jutalmat kérjenek érte. Régen sok vita dúlt a gépkezelők és a szerelők kö­zött. Ma már majdhogynem általánosnak mondható, hogy nyaranta megürül a műhely, a fiatalabb, s a jobb szerelők felülnek az általuk kijavított gépekre, dolgoznak velük. Ezáltal a hiba is lényegesen keve­sebb, a kisebb javításokat a föld szélén elvégzik, nem kell órákat úton tölteni, a javítóműhelyben sorban állni. De arra is jó ez a módszer, hogy a kuruzsolással javított gépet megfigyelje a szerelő, és ha bevált az ötlet, a reparálgatás, akkor abból gyakorlat legyen. Számomra úgy tűnt, hogy az idén több gépet látok a műhelyekben megbontva, félreállítva. A szerelők kényszerűségből naponta látják őket, és ha nem érke­zik az alkatrész, előbb-utóbb jön egy jó ötlet... N. E. 1988. április 1., péntek A kisföldi major egyelő­re csatatért idéz, ebben pe­dig a sok eső is besegített. Itt épít a szili téesz vetőmag­üzemet, s a szójafeldolgozás megoldása után ezzel a léte­sítménnyel ismét akkorát lép ■a gazdaság, amivel évtize­dekre megváltja biztonságát, erejét. Bokor László elnök­helyettes segítségével járjuk a máris gabonaszagú üzemet, hiszen néhány gép jóvoltából nyáron már munkálkodtak itt. Hogy mi késztette a szö­vetkezetét erre a jelentős vállalkozásra? Részben a ha­gyományok­ öt-hat éve már vetőmagot is termeszt a szövetkezet, bú­zát, őszi és tavaszi árpát, ér­tékesítésre, valamint saját felhasználásra. Mint minde­nütt, a vetőmagtermesztés­ben is nagyobb az igény a jó minőség iránt, sőt, a termel­tető vállalat éppen a minő­ség megóvásáért szűkíti a ve­tőmagot előállító gazdaságok körét, vagyis kizárja a ter­mesztésből mindazokat, akik akár a technikai felkészültség miatt is, nem képesek meg­felelni a követelményeknek. A szili szövetkezet a korsze­rű tárolás mellett a vetőmag korszerű kikészítését is meg akarja oldani nagyüzemi mó­don az épülő üzem segítsé­gével, ami körülbelül tízmil­lió forintba került A gabona a fogadás után — járjuk a búza, árpa képzelet­beli útját — az előtisztítóba kerül, onnét pedig terménybe­hordó szalag viszi a tárolóba (a láncos szállítóval ellentét­ben ezen minimális a szem törése). A termény állagmeg­óvását védi a szellőztető pa­dozat, ami a nedvességtarta­lom és a hőmérséklet függ­vényében ventillátorok segít­ségével tartja megfelelő ál­lapotban a gabonát, úgy, hogy hat hónapos tárolását is lehetővé teszi minőségrom­lás nélkül. A manipulálás előtt tisztítóra kerül a szem, erre a célra vásárolta a téesz a szombathelyi élgéptől a magtisztító berendezést. A méret szerinti osztályozás után az automata zsákolóhoz vízszintes szállítószaillag to­vábbítja a terményt, majd japán varró berendezés zárja le a zsákokat. A zsákolt ga­bonát raklapon tárolják, ez munkaerőtakarékos, s nem utolsósorban a tárolóhely ki­használása is gazdaságos. A Pápai Állami Gazda­ságtól nemrég vásárolt dízel targon­ca jó segítője lesz az üzem­nek. Említettük, hogy részben már dolgoztak a gépek tavaly is, ennek köszönhető, hogy a még ugyancsak zajos, félkész állapotban lévő üzem termel, az idei vetésekhez hatszáz tonna tavaszi árpát adott át a téesz a vállalatnak. De nézzük csak, mire lesz képes? Az idén és jövőre már nyolcszáz tonna búza, háromszáz tonna őszi árpa és hatszáz tonna tavaszi ár­pa vetőmagot állít elő a téesz saját szükséglete mellett. Hogy mi ebben az üzlet? Ga­bonaféleségtől függően lénye­ges árkülönbség van a vető­mag és a kom­merszként érté­kesített gabona között, pél­dául az árpánál mázsánként kétszáz forint! Igaz, hogy ezt még terheli a feldolgozás költsége, de bizony akkor is szép pénz. A búzánál várha­tóan kisebb lesz az árkülönb­ség. Későbbi terv, a cukor­répa-vetőmag termesztésre való vállalkozás, s szóját is nemcsak árunövényként, ha­nem vetőmagként is szeretné termeszteni a szövetkezet, a gépek kihasználása is ösztö­nöz erre. A majorban lévő két ötven köbméteres tranzittárolóbann van a saját vetőmag. Majd az aratás idején a bábolnai szárítókkal, az előtisztítókkal óránként százhúsz-száznegy­­ven tonna gabona fogadásá­ra lesz képes a gazdaság. Most úgy mondják, ömölhet a gabona a csővezetékeken. Bízzunk benne, hogy lesz is annyi. GSZM Magtisztító berendezés és automata zsákoló. Mérnök — gyaluval A Győr és Sopron között utazva elkerülhetetlen hely­ség Nagycenk, ahol bal (visz­­szafelé — persze — jobb) ol­dalon szokatlan cégérre le­het figyelmes az autós, egy kiakasztott gyalura. A kerí­tésen olvasható felirat lát­tán: Horváth László oki, fa­ipari mérnök, épület-, bútor­­asztalos, kárpitos, üveges — majd ugyanez „osztrákul” — egyéb irányú kíváncsiságunk is feltámad. Becsöngetünk. Kuncsaft­nak néznek, egy fiatalember siet elénk, aztán megtudja, hogy a „tulajt” keressük ... A gazda, harmincas évei végén járó középmagas, ba­rátságos, amolyan „szőrmék” ember. Az első kérdés „adja” magát: — Hogyan lesz egy mér­nökből kisiparos? — Ha most azt várják, hogy panaszkodjam — kezdi — előre megmondom: nem fogok. Valószínűleg, ha iga­zán szükség lett volna rám, akkor nem itt beszélgetnénk. A Sofánál dolgoztam, mint termelési igazgató, több mint tíz évig. Azután átszervezés­re került sor, munkahelyi és magánéleti problémáim miatt gyorsan „álmodtam egyet”, és amíg nem késő­n váltot­tam. Műhelyt nyitottam itt, Nagycenken, ahová a felesé­gem való. — Mindjárt ilyen széles profillal? — Nem. Néhány év kellett ahhoz, hogy megszerezzem a kisiparos bizonyítványokat, abban a sorrendben, ahogy azt a kerítés hirdeti. — A műhely, annak fel­szereltségét látva és az ott sürgő-forgó embereket szám­ba véve nagy lehet a forgal­ma ... — Öt segédem van, jobbá­ra helybéliek. Szolgáltatáso­kat is végzünk, s ez Nagy­cenken nagyon jó, mert a közelben nincsen hasonló le­hetőség. A bruttó termelé­sünk évi kétmillió forint kö­rül van. Ebből fizetem — jól — munkásaimat, fejlesztem és tartom fenn a műhelyt. Főként egyedi ajtókat és ab­lakokat készítünk, csak néha rendelnek nálunk bútorokat. — Bővíteni nem szándé­kozik? — Tudnék foglalkoztatni harminc embert is, csak már nem érné meg. No, nem­ is annyira az adó, hanem a tár­sadalombiztosítási járulék fizetése miatt. — Gyönyörű a lakása — mondjuk, miután bejártuk. — Akkor azt is látják, hogy még mindig nincs ké­szen. Túl gyorsan akartunk kiköltözni Sopronból, sok a javítanivaló. Az alsó szintet csak most, öt év után tud­juk talán lakhatóvá tenni. Nagy összegű kölcsönt vet­tünk fel. A kisipar sem ara­nyat tojó tyúk, itt is nagyon meg kell dolgozni a pénzért. És nem is lehet egyik napról a másikra meggazdagodni belőle. Értékes a műhelyem: érték áll fában, nyersanyag­ban, de azt megenni nem le­het. — Nem bántam meg — fe­leli ki nem mondott kérdé­sünkre. — A magam ura va­gyok. Itt nincs munkahelyi stressz", a jó hangúit pedig fontos. Senkit nem hajtunk, csak a megrendelő diktál. Az ember sosem adhatja fel. Ál­landóan tervezek, javítgatok: a munkán, magamon, az éle­temen. " O. H. M. HI IM POID — 3

Next