Kisalföld, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
Mindig győzik gőzzel A meteorológusok még nem erősítették meg az észlelést, ás a számok, adatok bizonyítják: Csornán telente legalább két-három fokkal hidegebb van, mint a megyeszékhelyen. Ahonnan a hipotézis származik, az a Győri Hőszolgáltató Vállalat csornai fűtőműve, ahol a ráfordítási költségek összevetését követően jutottak erre a következtetésre. Magyarán: jobban kell fűteni. S erre a lehetőség adott, hiszen munkába állt a fűtőmű legújabb kazánja, amely pakurával üzemel, s szabályosan „vállára veszi” a város fogyasztóit. Naponta több mint háromszáz tonna gőzt termel, s a korábban üzembe helyezett széntüzelésű kazánok közül csak egynek kell működnie a biztonságos üzemeléshez. Kapacitás van, újabb jelentkező egyelőre nincs, s jelentős fogyasztásnövekedést majd csak az évek múlva átadandó konzervüzem jelent. A jelenlegi nagyfogyasztók, a Tejporgyár és a Mezőgép gőzigényét maradéktalanul ki tudják elégíteni, s a vezetékrendszer különválasztásával immár a tényleges fogyasztást külön-külön számlázza a vállalat. A fűtőműben hibátlanul működik a nemrég elkészült salakmanipuláló rendszer, s az olajmanipulátor is. Molnár László ügyeletes diszpécser nem kis büszkeséggel mutatja a félig kész műhelycsarnokot, amelyben két garázs is lesz, s a jövő év közepére készül el. Megoldódik egy régi gond: jelenleg a szociális épületben, az irodák falszomszédjaként dolgozik a lakatos műhely és a villanyszerelő műhely, sokszor jogos panaszokat keltve. Az átköltöztetés után a zajos műhelyek régi helyére raktár kerül, s ezzel egyelőre befejeződik a fűtőmű fejlesztése. K. M. A kazán tízéves, ám már csak a váza eredeti, beépítés előtt teljes egészében felújították. Hancz János főművezető, a Gyáév 17. számú főmérnökségén dolgozik. Pályáját az 50-es évektől számolja, de előbbről kezdte. — Egyetlen születtem, itt a megyében. Apám ácsmester volt, a szakmát ő szerettette meg velem. Nála tanonckodtam és mellette lettem segéd is. Tulajdonképpen én mindig tanulni szerettem volna, mérnök lenni vagy tanító. De végül is nem bántam meg. Apám nagyon jó tanítómesternek bizonyult. Megtanultam mellette a tiszteletet, az adott szó szentségét, a becsületet, a határidők megtartását. Megtanultam tisztelni a főnököt, mint munkaadómat, és azt, hogy a munkát csak tisztességesen szabad elvégezni. Megtanultam, hogy kell a gerendákat pontosan illeszteni. Apámtól megtanultam továbbá szeretni az anyagot, a fát és a takarékosságot. Tudniillik azt, ha 50 centis faanyagra van szükségem, akkor nem kell szükségszerűen a négyszázasból levágnom, hanem kell keresnem egy hetven centisét. Apám művész volt a maga nemében. Még csillagot is tudott faragni a nyers fából. Szekercével. Tőle tudtam meg azután az ilyen dolgokat is, hogy minden fűrészelt fának más az illata és azt is, hogy melyik fa való gerendának és melyik csak parkettának. — 1950-től van kapcsolata az iparral. — Igen, a „fényes szelek” nemzedékéhez tartozom én is. Jártam építeni Dunaújvárosban, Kazincbarcikán, Komlón. Tulajdonképpen erre a helyzet kényszerített, az államosítások és az, hogy elvették a háztáji földünket. De most már ezen is fényesített az idő, mert hiszen most már csak az jut eszembe, hogy végül szerencsém volt megismerni sok idegen várost, falut és házat, sőt gyárat is. Mindenhol szereztem barátokat, ismerősöket. No, meg sok-sok szakmai tapasztalatot. — Most az utánpótlás nevelésével foglalkozik. — Igen. Én úgy hiszem, a vállalatok létét jelenti ma is, de minden korban, hogy az utánpótlás nevelésével hogyan törődnek. A mi vállalatunk erre mindig nagy súlyt fektetett. Ebből a szempontból Győr mindig bázis volt. Területünkön több csoport szakmunkástanuló dolgozik oktatók irányításával, jó szakemberek vezetésével. Körülbelül évente 10—12 ács és 20—25 kőműves tanuló szerez szakmunkás-bizonyítványt. A döntő többségük itt marad a vállalatnál. Szerintem csak így álljuk a versenyt. A műszaki vezetésben sokkal kedvezőbb a helyzet. Sok fiatal mérnökünk van, akik művezetői beosztásiján dolgoznak különböző építésvezetőségeken. Ez azért jó, mert a vezetés szakmai részét a termelésben is elsajátítják, így talán nem fognak elszakadni a gyakorlattól és egyfajta biztosítékot kapnak arra az esetre, hogy máshol is meg fogják tudni oldani a feladataikat. Számtalan példa van rá, hogy a nálunk tanult szakemberek máshol is megbecsült, jó dolgozók lettek! — Pályafutása során mikre emlékezik legszívesebben? — Legbüszkébb talán a győri színházra, a főiskolára és a közelmúltban a megyeszékhelyen átadott főpostára vagyok. De ezen kívül még jó néhány épület közel áll a szívemhez. — Ön lassan eléri a hatvan évet, mit ajánlana az utódjának? — Az építőipar az emberek szeme előtt dolgozik. Ebből kell kiindulni. Ha valaki beköltözik az új lakásba, ne keserítsük meg az örömét azzal, hogy két nap múlva leválik a csempe, felkunkorodik a tapéta vagy elválik a szőnyegpadló az aljzattól. Zs. D. Ajánlás ai utódnak A csillagfaragó fia KIÍMPÖID 4 Műanyag alkatrészért személyautó? A Pest Megyei Műanyagipari Vállalat tervezetet dolgozott fel, hogyan lehetne részt venni személyautók kooperációs gyártásában hazai előállítású műanyag alkatrészekkel. A PEMÜ felmérése szerint — amire az Ipari Minisztériumtól kapott megbízást — egész sor vállalat lenne képes az autókhoz szükséges műanyag elemek sorozatgyártására, s mivel egy átlag kocsi alkatrészeinek 17 százaléka műanyag, sikeres együttműködés esetén ezekért a termékeikért külföldről jelentős mennyiségű kész autó szerezhető be. Már a jelenlegi felkészültségi szinten lényegében beruházás nélkül évi 50 ezer személyautó műanyag alkatrészeinek előállítására képes az ipar, amiért cserébe 4500 autót hozhatnánk be. A PEMÜ évek óta sikeresen részt vesz nyugati autók — főként a Volkswagenek — gyártásában, évi 90 millió forintért szállít ki műanyag tetőléceket. Gyártási tapasztalatait elképzelései szerint japán, illetve dél-koreai cégekkel kötendő kooperációban kamatoztatná. A Suzuki, illetve a Daewo cégek képzelői már jártak is a PEMÜ- ben, s kinyilvánították: az itteni technológiai színvonal alapján készek lennének az együttműködésre. A PEMÜ műanyag autókárpit, lökhárító, szerelvényfal gyártására rendezkedne be, s külföldi tőke bevonásával évi 300—500 ezer személyautó műanyag alkatrészeit készíthetné el. Ezért cserébe évente 20—50 ezerkis fogyasztású autóhoz juthatna a hazai kereskedelem. Szaporodnak az ellentmondások Megújítandó agrárpolitika Sikerek és kudarcok jellemzik a magyar agrárgazdaságot. Ki a sikereket, ki a kudarcokat hangsúlyozza inkább, de a közös e vélekedésekben, hogy megújításra szorul az agrárpolitika. Ezt nem vitatva, tisztázandók vannak-e, s ha igen, melyek azok a maradandó értékek és folyamatok, amelyek elválaszthatatlanok az agrárgazdaság három évtizedes múltjától? A magyar mezőgazdaság eredményei ugyanis aligha vitathatók, következésképp az agrárpolitikai gyakorlatnak is számos értékálló eleme van. Ide sorolható, hogy az élelmiszergazdaság stabilizációs szerepet tölt be a népgazdaságban: a mezőgazdasági munka elismert lett, az ágazat tisztességes megélhetést nyújt dolgozóinak. A háztájiban és a mezőgazdasági nagyüzemekben szerzett jövedelem segítségével megváltozott a magyar falu képe: a gyakorlat is bebizonyította, hogy létjogosultsága van a többszektorúságnak. A mezőgazdaság példát adott a vállalati irányítás tekintetében, a legjobb gazdaságok pedig a vállalkozókészség eredményeit is igazolták. Az egész társadalomra hatást gyakorló sikereken túl, szűkebb szakmai eredményeket is elért a mezőgazdaság: új üzemszervezési formák, módszerek alakultak ki, ezek meghonosodtak a gazdaságok többségében. Új technikák, technológiák befogadására alkalmas közeg jött létre, s ezek nyomán megváltozott a gazdálkodók szemlélete. Az egykor hagyományos őstermelésre vállalkozó parasztemberek gondolkodásától, munkamódszereitől lényegileg tér el a mai mezőgazdaság. Mindezekre tekintettel kell lenni, amikor az agrárgazdaságban tapasztalható feszültségeket vesszük számba. Kétségtelen, szaporodnak az ellentmondások is, különösen a legutóbbi néhány esztendőben. A leglátványosabb közülük, hogy amíg tíz-tizenöt éve a magyar mezőgazdaság fejlődésének lendületes szakaszában volt, fokozatosan közelített a nemzetközileg is elismert termelési színvonalhoz, manapság ez a lendület megtört, a felzárkózás megállt, s a hazai stagnálás és a környezet fejlődése miatt egyre inkább a leszakadás veszélye fenyeget. Ennek fő oka a műszaki megújulás elmaradása. A hetvenes években rendre új gépek, eszközök, technológiák kerültek a magyar mezőgazdaságba, mára jórészük elhasználódott, pótlásuk forrásai viszont hiányoznak. A statisztikák egyértelműen jelzik, hogy a nagyüzemeknek több mint harmada képtelen a bővített újratermelésre. Üzemi körökben leginkább panaszolt tény, hogy a mezőgazdasági munka leértékelődött. A jövedelemtermelés szempontjából iparból, szolgáltatásból élnek a gazdaságok, egyes helyeken nyereségük 70—80 százaléka e tevékenységekből származik. Az ellentmondásokat szaporítja, hogy az alaptevékenység alacsony jövedelmezőségét még értékesítési zavarok is rontják. Sokan az élelmiszertermelés perspektívátlanságáról beszélnek, s eszerint is cselekszenek, amikor háttérbe szorítják a hosszabb távú fejlesztési programokat. Végül is megrendült a termelési biztonság, az üzemi átfogó programok helyett a kivárás taktikáját érvényesíti a gazdaságok egy része. Nyilvánvaló, hogy e módszer huzamosabb időn át az élelmiszer-termelés megtorpanásához vezethet csak, ez pedig mindenkor — de a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetben különösen — elkerülendő. Társadalmi feszültségeink egyik enyhítője a kielégítő mennyiségű és választékos élelmiszerellátás, s ez a társadalmi közérzet fontos tényezője marad a jövőben is. Jelenleg a lakosság jövedelmének több mint 10 százalékát élelmiszerek és élvezeti cikkek vásárlására fordítja, egyre igényesebben a minőségre. Ugyanez a követelménye a népgazdasági érdekből fenntartandó exportnak is, hiszen a világpiacon az árak és a minőség versenye folyik. Mindezeknek ma még ellentmond az élelmiszeripar nagyüzemekre alapozott, megcsontosodott szerkezete, a piaci információk erőtlensége, a termelőik távoltartása a valóságos értékesítési folyamatoktól. Következésképpen olyan helyzetet kell teremtenie a megújuló agrárpolitikának, hogy a termelő szervezeteik képesek legyenek befogadni a hazai és a világpiac kívánalmait, s azokhoz alkalmazkodni is tudjanak. Ez a mainál szorosabb együttműködést, közös anyagi érdekeltséget követel a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a kül- és belkereskedelem között. A korábbi, gyakran felülről kezdeményezett és irányított módszerek aligha lehetnek eredményesek az együttműködések kialakításában, működtetésében. Az önszerveződésen, a felek gazdasági érdekeinek érvényesülésén alapulhatnak e kapcsolatok, a korábbi, egymás rovására eredményt elérő módszerek helyett.ermészetes, hogy a piacra, az egymás önállóságának tiszteletben tartására alapuló gazdaságszervező módszerek a maitól eltérő ágazati irányítást és érdekképviseletet is feltételeznek. A jövőben hagyományőrzésre és a hagyományokkal való szakításra, eddig szokatlan megoldásokra egyaránt szükség lesz a társadalmi közérzetet meghatározó élelmiszergazdasági megújuláshoz. V. Farkas József . Kiváló minősítés A Paksi Atomerőmű üzembe helyezése óta 1988 az első olyan év, amikor már mind a négy blokk egész esztendőben villamosenergiát termelt, s így az eddigi legnagyobb eredményt érte el a korszerű energiabázis. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál elmondták, hogy az erőmű idei termelése minden várakozásnak megfelel, hiszen az előállított 13 milliárd 420 millió kilowattóra villamosenergia 45 százalékát jelenti a hazai termelésnek. A számítások szerint az országban felhasznált minden harmadik kilowattóra villamosenergiát Paks adta 1988-ban. Az erőmű üzembiztonságát nemrég három héten át vizsgálták a Nemzetközi Atomenergia ügynökség szakemberei, s azt kiválónak minősítették. 1989. január 2., hétfő