Kisalföld, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

Mindig győzik gőzzel A meteorológusok még nem erősítették meg az észlelést, ás a számok, adatok bizo­nyítják: Csornán telente leg­alább két-három fokkal hi­degebb van, mint a megye­székhelyen. Ahonnan a hipo­tézis származik, az a Győri Hőszolgáltató Vállalat csor­nai fűtőműve, ahol a ráfor­dítási költségek összevetését követően jutottak erre a kö­vetkeztetésre. Magyarán: job­ban kell fűteni. S erre a le­hetőség adott, hiszen munká­ba állt a fűtőmű legújabb kazánja, amely pakurával üzemel, s szabályosan „vál­lára veszi” a város fogyasz­tóit. Naponta több mint há­romszáz tonna gőzt termel, s a korábban üzembe helye­zett széntüzelésű kazánok kö­zül csak egynek kell működ­nie a biztonságos üzemelés­hez. Kapacitás van, újabb je­lentkező egyelőre nincs, s je­lentős fogyasztásnövekedést majd csak az évek múlva át­adandó konzervüzem jelent. A jelenlegi nagyfogyasztók, a Tejporgyár és a Mezőgép gőz­igényét maradéktalanul ki tudják elégíteni, s a vezeték­­rendszer különválasztásával immár a­ tényleges fogyasz­tást külön-külön számlázza a vállalat. A fűtőműben hibátlanul működik a nemrég elkészült salakmanipuláló rendszer, s az olaj­manipulátor is. Molnár László ügyeletes diszpécser nem kis büszkeséggel mutatja a félig kész műhelycsarno­kot, amelyben két garázs is lesz, s a jövő év közepére készül el. Megoldódik egy ré­gi gond: jelenleg a szociális épületben, az irodák falszom­szédjaként dolgozik a lakatos műhely és a villanyszerelő műhely, sokszor jogos pana­szokat keltve. Az átköltözte­tés után a zajos műhelyek régi helyére raktár kerül, s ezzel egyelőre befejeződik a fűtőmű fejlesztése. K. M. A kazán tízéves, ám már csak a váza eredeti, beépítés előtt teljes egészében fel­újították. Hancz János főműveze­tő, a Gyáév 17. számú fő­mérnökségén dolgozik. Pá­lyáját az 50-es évektől szá­molja, de előbbről kezdte. — Egyetlen születtem, itt a megyében. Apám ácsmes­ter volt, a szakmát ő sze­rettette meg velem. Nála tanonckodtam és mellette lettem segéd is. Tulajdon­képpen én mindig tanulni szerettem volna, mérnök lenni vagy tanító. De végül is nem bántam meg. Apám nagyon jó tanítómesternek bizonyult. Megtanultam mellette a tiszteletet, az adott szó szentségét, a be­csületet, a határidők meg­tartását. Megtanultam tisz­telni a főnököt, mint mun­kaadómat, és azt,­ hogy a munkát csak tisztességesen szabad elvégezni. Megta­nultam, hogy kell a geren­dákat pontosan illeszteni. Apámtól megtanultam to­vábbá szeretni az anyagot, a fát és a takarékosságot. Tudniillik azt, ha 50 cen­tis faanyagra van szüksé­gem, akkor nem kell szük­ségszerűen a négyszázasból levágnom, hanem kell ke­resnem egy hetven centisét. Apám művész volt a ma­ga nemében. Még csillagot is tudott faragni a nyers fából. Szekercével. Tőle tudtam meg azután az ilyen dolgokat is, hogy minden fűrészelt fának más az il­lata és azt is, hogy melyik fa való gerendának és me­lyik csak parkettának. — 1950-től van kapcso­lata az iparral. — Igen, a „fényes szelek” nemzedékéhez tartozom én is. Jártam építeni Dunaúj­városban, Kazincbarcikán, Komlón. Tulajdonképpen erre a helyzet kényszerí­­tett, az államosítások és az, hogy elvették a háztáji föl­dünket. De most már ezen is fényesített az idő, mert hiszen most már csak az jut eszembe, hogy végül szerencsém volt megismer­ni sok idegen várost, falut és házat, sőt gyárat is. Min­denhol szereztem baráto­kat, ismerősöket. No, meg sok-sok szakmai tapaszta­latot. — Most az utánpótlás ne­velésével foglalkozik. — Igen. Én úgy hiszem, a vállalatok létét jelenti ma is, de minden korban, hogy az utánpótlás nevelésével hogyan törődnek. A mi vál­lalatunk erre mindig nagy súlyt fektetett. Ebből a szempontból Győr mindig bázis volt. Területünkön több csoport szakmunkás­­tanuló dolgozik oktatók irányításával, jó szakem­berek vezetésével. Körül­belül évente 10—12 ács és 20—25 kőműves tanuló sze­rez szakmunkás-bizonyít­ványt. A döntő többségük itt marad a vállalatnál. Szerintem csak így álljuk a versenyt. A műszaki ve­zetésben sokkal kedvezőbb a helyzet. Sok fiatal mér­nökünk van, akik műveze­tői beosztásiján dolgoznak különböző építésvezetősé­­­geken. Ez azért jó, mert a vezetés szakmai részét a ter­melésben is elsajátítják, így talán nem fognak elsza­kadni a gyakorlattól és egy­fajta biztosítékot kapnak arra az esetre, hogy más­hol is meg fogják tudni ol­dani a feladataikat. Szám­talan példa van rá, hogy a nálunk tanult szakemberek máshol is megbecsült, jó­­ dolgozók lettek! — Pályafutása során mikre emlékezik legszíve­sebben? — Legbüszkébb talán a győri színházra, a főiskolá­ra és a közelmúltban a me­gyeszékhelyen átadott fő­postára vagyok. De ezen kí­vül még jó néhány épület közel áll a szívemhez. — Ön lassan eléri a hat­van évet, mit ajánlana az utódjának? — Az építőipar az embe­rek szeme előtt dolgozik. Ebből kell kiindulni. Ha valaki beköltözik az új la­kásba, ne keserítsük meg az örömét azzal, hogy két nap múlva leválik a csem­pe, felkunkorodik a tapéta vagy elválik a szőnyeg­­padló az aljzattól. Zs. D. Ajánlás ai utódnak A csillagfaragó fia KIÍMPÖID 4 Műanyag alkatrészért személyautó? A Pest Megyei Műanyag­­ipari Vállalat tervezetet dol­gozott fel, hogyan lehetne részt venni személyautók kooperá­ciós gyártásában hazai előál­lítású műanyag alkatrészek­kel. A PEMÜ felmérése sze­rint — amire az Ipari Mi­nisztériumtól kapott megbí­zást — egész sor vállalat len­ne képes az autókhoz szük­séges műanyag elemek soro­zatgyártására, s mivel egy átlag kocsi alkatrészeinek 17 százaléka műanyag, sikeres együttműködés esetén ezekért a termékeikért külföldről je­lentős mennyiségű kész autó szerezhető be. Már a jelen­legi felkészültségi szinten lé­nyegében beruházás nélkül évi 50 ezer személyautó mű­anyag alkatrészeinek előállí­tására képes az ipar, amiért cserébe 4500 autót hozhat­nánk be. A PEMÜ évek óta sikere­sen részt vesz nyugati autók — főként a Volkswagenek — gyártásában, évi 90 millió fo­rintért szállít ki műanyag tetőléceket. Gyártási tapasz­talatait elképzelései szerint japán, illetve dél-koreai cé­gekkel kötendő kooperáció­ban kamatoztatná. A Suzuki, illetve a Daewo cégek kép­­zelői már jártak is a PEMÜ- ben,­­ s kinyilvánították: az itteni technológiai színvonal alapján készek lennének az együttműködésre. A PEMÜ műanyag autókárpit, lökhá­rító, szerelvényfal gyártására rendezkedne be, s külföldi tőke bevonásával évi 300—500 ezer személyautó műanyag alkatrészeit készíthetné el. Ezért cserébe évente 20—50 ezer­­kis fogyasztású autóhoz juthatna a hazai kereskede­lem. Szaporodnak az ellentmondások Megújítandó agrárpolitika S­­ikerek és kudarcok jellemzik a magyar agrárgazda­ságot. Ki a sikereket, ki a kudarcokat hangsúlyoz­za inkább, de a közös e vélekedésekben, hogy meg­újításra szorul az agrárpolitika. Ezt nem vitatva, tisztázandók vannak-e, s ha igen, melyek azok a maradandó értékek és folyamatok, amelyek elválaszthatatl­anok az ag­rárgazdaság három évtizedes múltjától? A magyar mező­gazdaság eredményei ugyanis aligha vitat­hatók, következésképp az agrárpolitikai gyakorlatnak is szá­mos értékálló eleme van. Ide sorolható, hogy az élelmiszer­gazdaság stabilizációs szerepet tölt be a népgazdaságban: a mezőgazdasági munka elismert lett, az ágazat tisztességes megélhetést nyújt dolgozóinak. A háztájiban és a mezőgaz­dasági nagyüzemekben szerzett jövedelem segítségével meg­változott a magyar falu képe: a gyakorlat is bebizonyította, hogy létjogosultsága van a többszektorúságnak. A mezőgaz­daság példát adott a vállalati irányítás tekintetében, a leg­jobb gazdaságok pedig a vállalkozókészség eredményeit is igazolták. Az egész társadalomra hatást gyakorló sikereken túl, szű­­kebb szakmai eredményeket is elért a mezőgazdaság: új üzemszervezési formák, módszerek alakulta­k ki, ezek meg­honosodtak a gazdaságok többségében. Új technikák, techno­lógiák befogadására alkalmas közeg jött létre, s ezek nyo­mán megváltozott a gazdálkodók szemlélete. Az egykor ha­gyományos őstermelésre vállalkozó parasztemberek gondol­kodásától, munkamódszereitől lényegileg tér el a mai me­zőgazdaság. Mindezekre tekintettel kell lenni, amikor az agrárgazda­ságban tapasztalható feszültségeket vesszük számba. Kétség­telen, szaporodnak az ellentmondások is, különösen a leg­utóbbi néhány esztendőben. A leglátványosabb közülük, hogy amíg tíz-tizenöt éve a magyar mezőgazdaság fejlődésének lendületes szakaszában volt, fokozatosan közelített a nem­zetközileg is elismert termelési színvonalhoz, manapság ez a lendület megtört, a felzárkózás megállt, s a hazai stagnálás és a környezet fejlődése miatt egyre inkább a leszakadás ve­szélye fenyeget. Ennek fő oka a műszaki megújulás elmara­dása. A hetvenes években rendre új gépek, eszközök, techno­lógiák kerültek a magyar mezőgazdaságba, mára jórészük elhasználódott, pótlásuk forrásai viszont hiányoznak. A sta­tisztikák egyértelműen jelzik, hogy a nagyüzemeknek több mint harmada képtelen a bővített újratermelésre. Üzemi körökben leginkább panaszolt tény, hogy a mező­­gazdasági munka leértékelődött. A jövedelemtermelés szem­pontjából iparból, szolgáltatásból élnek a gazdaságok, egyes helyeken nyereségük 70—80 százaléka e tevékenységekből származik. Az ellentmondásokat szaporítja, hogy az alapte­vékenység alacsony jövedelmezőségét még értékesítési zava­rok is rontják. Sokan az élelmiszertermelés perspektívátlan­­ságáról beszélnek, s eszerint is cselekszenek, amikor hát­térbe szorítják a hosszabb távú fejlesztési programokat. Vé­gül is megrendült a termelési biztonság, az üzemi átfogó programok helyett a kivárás taktikáját érvényesíti a gaz­daságok egy része. Nyilvánvaló, hogy e módszer huzamosabb időn át az élel­miszer-termelés megtorpanásához vezethet csak, ez pedig mindenkor — de a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetben különösen — elkerülendő. Társadalmi feszültségeink egyik enyhítője a kielégítő mennyiségű és választékos élelmiszer­­ellátás, s ez a társadalmi közérzet fontos tényezője marad a jövőben is. Jelenleg a lakosság jövedelmének több mint 10 százalékát élelmiszerek és élvezeti cikkek vásárlására for­­­­dítja, egyre igényesebben a minőségre. Ugyanez a követel­ménye a népgazdasági érdekből fenntartandó exportnak is, hiszen a világpiacon az árak és a minőség versenye folyik. Mindezeknek ma még ellentmond az élelmiszeripar nagy­üzemekre alapozott, megcsontosodott szerkezete, a piaci in­formációk erőtlensége, a termelőik távoltartása a valóságos értékesítési folyamatoktól. Következésképpen olyan helyze­tet ke­ll teremtenie a megújuló agrárpolitikának, hogy a ter­melő szervezeteik képesek legyenek befogadni a hazai és a világpiac kívánalmait, s azokhoz alkalmazkodni is tudjanak. Ez a mainál szorosabb együttműködést, közös anyagi érde­keltséget követel a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a kül- és belkereskedelem között. A korábbi, gyakran felülről kezdeményezett és irányított módszerek aligha lehetnek eredményesek az együttműködé­sek kialakításában, működtetésében. Az önszerveződésen, a felek gazdasági érdekeinek érvényesülésén alapulhatnak e kapcsolatok, a korábbi, egymás rovására eredményt elérő módszerek helyett.­ermészetes, hogy a piacra, az egymás önállóságá­nak tiszteletben tartására alapuló gazdaságszerve­ző módszerek a maitól eltérő ágazati irányítást és érdekképviseletet is feltételeznek. A jövőben ha­gyományőrzésre és a hagyományokkal való szakításra, eddig szokatlan megoldásokra egyaránt szükség lesz a társadalmi közérzetet meghatározó élelmiszergazdasági megújuláshoz. V. Farkas József . Kiváló minősítés A Paksi Atomerőmű üzembe helyezése óta 1988 az első olyan év, amikor már mind a négy blokk egész esztendőben villamosenergiát termelt, s így az eddigi legnagyobb eredményt érte el a korszerű energiabázis. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál elmondták, hogy az erőmű idei termelése minden várakozásnak megfelel, hiszen az előállított 13 milliárd 420 millió kilowattóra villamosenergia 45 százalékát jelenti a hazai termelés­nek. A számítások szerint az országban felhasznált minden harmadik kilowattóra villamosenergiát Paks adta 1988-ban. Az erőmű üzembiztonságát nemrég há­rom héten át vizsgálták a Nemzetközi Atomenergia ügynökség szakemberei, s azt kiválónak minősítették. 1989. január 2., hétfő

Next