Kisalföld, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
A tartalomból A szocialista országok életéből • Mikor lesz párt a Demokrata Fórum? • Cicciolina,te drága! A titok nyomában Segesvár vagy Barguzin? Sokak számára ismerősként hat Morvai Ferenc neve, a nagyrédei feltaláló, a „kazánkirály”, a Megamorv Kazánfejlesztő és Kutató Iroda tulajdonosa. Tizenöt éve kezdett kazánokat gyártani, a ma már elvetett gazdasági mechanizmus keretei között. Ez idő tájt lett népszerű, ma már a magyar gazdaság fenegyerekeként emlegetik. Ismét — akárcsak másfél évtizede —, radikális lépésre szánta el magát: megpróbálja kideríteni a Petőfi halála körüli legendák igazságát. Az előzmények A szándék nyilvánvaló és világos: a nemzet nagy költőjének, a körülötte keringő legendáknak végére kell járni. Ez magában rejti ugyan a csalódás lehetőségét is, de ellenkező esetben viszont megdőlne egy csaknem másfél évszázados mítosz: a hősi halál teóriája. Ezt eldöntendő, már konkrét lépéseket is tett az ügy érdekében a Morvai Ferenc által vezetett csoport. Még a múlt év decemberében, miután az irodavezető átnézte Balajthy András kutató-filmrendező eredményeit, vállalta, hogy anyagilag támogatja a kinti kutatást-filmezést. Elindultak, hogy személyesen győződjenek meg a dokumentumokhitelességéről. A Szovjetunióban két szibériai kutató a munkácsi Pagirja és az Ulan Ude-i Tivanyenko is önzetlenül segítette munkájukat. Az ottani vizsgálatok valószínűsítették azt, hogy híres poétánkat a mai Burját ASZSZK területén lévő Barguzin nevű település temetőjében hantolták el. Itt rendelkezésükre bocsátották a szabadságharcban részt vett, majd a hadifogságba került katonák névsorát, dokumentumfilmet készítettek Kossuth és Bem tábornok megtalált leveleiről is. Mindezek arra engednek következtetni: bizonyított, hogy Petőfi Sándor valóban a mai Szovjetunió területén élt a szabadságharc leverése után, és ott temették el 1856 májusában, Alekszandr Sztyepanovics Petrovics néven. A szovjet illetékes szervektől hivatalos engedélyt kaptak, miszerint ez év nyarán feltárhatják a vélt Petőfi-sírt. Az ügy tisztázása érdekében a segíteni szándékozó hazafiak részvételével január 26-án a MUOSZ székházában megalakították a Petőfibizottságot. Balajthy András filmrendező és barátai már régóta kutatják az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc után Oroszországba került magyarok életét. A rendező nem titkolt célja, hogy Petőfi Sándor sorsát felderítse, majd dokumentálja. Kétségtelen, hogy ehhez sok pénzre van szükség. Ezért keresett támogatókat. — Először én is elutasítottam — meséli a történteket Morvai Ferenc — de később dokumentumokkal bizonyította, hogy Petőfi Szibériában nyugszik. Azt gondolom, ha csak egy kevéske is igaz a feltételezésekből, már megérte áldozni rá. Ezért döntöttem úgy, hogy támogatom a kutatást. Ez a munka előreláthatólag 7 millió forintba kerül. — Mi lesz, ha mégsem jár sikerrel az expedíció? — Szerintem a negatív eredmény is eredmény. Mi hiszünk a sikerben, ez pedig nem mellékes. Engem már meggyőztek a szovjet Petőfi-kutató, Alekszej Tivanyenko érvei. Egy igazi magyarnak nagy megtiszteltetést jelent az, hogy Petőfi Sándor keresésére költhet. Ha az exhumálás során az derülne ki, hogy Barguzinban nem Petőfi porai nyugszanak, akkor már legalább azt fogjuk tudni, hogy nem itt van. A mostani állás szerint a segesvári halál ugyanolyan feltevés, — mert senki nem bizonyította — mint az, hogy Barguzinban halt meg. Is dokumentumok — Nem véletlenül keresgélünk arrafelé — mondja Balajthy András — mert a korabeli dokumentumokból kiderül, hogy más történt, mint amit tanítottak nekünk. Ugyanis a világosi fegyverletétel után orosz fogságba került 1714 ember, akik magukkal vittek különböző iratokat és tárgyakat. — Honnan tudják ennyire biztosan mindezt? — 1851-ben adtak ki egy könyvet a mostani Leningrádban, amely a cári csapatok magyarországi harcait idézi fel. Ennek a könyvnek a végén található egy lista arról, hogy miket zsákmányoltak. Ezek között szerepel Bem József hadiszekere is. Egy moszkvai levéltárban megtaláltuk az 1849-ben szibériai kényszermunkára vitt magyar hadifoglyok névsorát, amelyek között szerepel egy Petrovics nevű katona is. A húszas években íródott „Barguzini emlékek”-ből pedig az derül ki, hogy élt ott egy Petrovics Sándor nevű ember, akinek a felesége Anna Ivanovna Kuznyecova volt. Egy 1878-ban készült fényképen az egyik dekabrista vezér sírja látható. Emellett van egy másik, ami arrafelé teljesen szokatlan, elüt a többitől. Lehet, hogy ez rejti Petőfi hamvait. A szájhagyomány szerint rokonságba került az említett vezérrel és így nem véletlenül temették egymás mellé őket. Petrovicsnak fia is született, aki 1905- ben elhagyta Barguzint. De találkoztunk Petrovics dédunokájával — az irkutszki egyetem vegyészprofesszorával — akinek a farkasfoga hasonlít a költőére. Tehát több apró jel is arra mutat, hogy a pletykáknak mindig van valamennyi valóságtartalmuk. — Az utat megörökíti a film? — 15—20 órás anyagot hoztunk haza a decemberi útról. Ebben megszólalnak szovjet antropológusok és magyar tudósok is. Egyébként hazahoztam magammal A. Sz. Petrovics néhány orosz nyelven írt versét, amelyet eddig múzeumok és levéltárak őriztek. — Mi a véleménye erről Kiszely István antropológusnak? — Valóban ideje lenne már tisztázni, hogy mi az igazság a „Petőfi-ügy” körül. A matematikai esély megvan arra, hogy kikerült Szibériába. Ezt bizonyítani kell a legteljesebb tudományos körültekintéssel. — Mennyi lehet annak valószínűsége, hogy a csontok épen maradtak? — Csak akkor, ha a talaj kémhatása nem savas. De Szibériában a hideg miatt nagy túlzással azt is mondhatnám, hogy elméletileg a hibernálás játszódik le, tehát nagy a valószínűsége annak, hogy épen maradtak. — Ha jól tudom a temető már nincs is meg ... — Igen, egy futballpályát építettek azon, a területen, és sietni is kell a sír feltárásával, mert Barguzinban ez év augusztusában szpartakiádot rendeznek és lebetonozzák ezt a területet. Az alapítvány Morvai Ferenc elmondta, hogy két amerikai és két szovjet antropológus is segíti az exhumálást, amelyet majd közjegyző jelenlétében végeznek szigorú őrizettel. Méltányolta Pozsgay Imre államminiszter segítőkészségét. Pécsi Kálmán, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese elsőként ajánlott fel saját jövedelméből tízezer forintot e célra, valamint az intézet egy orosz nyelven tudó dolgozóját, akit ők fizetnének. Nemsokára alapítványt is létrehoznak e tisztességes szándék támogatására. Az ügyben 1900-tól napjainkig minden beadvány eltűnt. Többen próbálkoztak már megfejteni a titkot a 90 év alatt, de minden ez irányú kísérletezés kudarcba fulladt. Ha mégis bebizonyosodnék, hogy Petőfi hamvait rejti a szibériai föld mélye, akkor szertefoszlik a vele kapcsolatos makacs legenda is. Ez nem lenne baj, mert egy nemzetnek sohasem a mítoszokra, sokkal inkább igazságokra van szüksége. Ezt pedig a jelenlegi körülmények, hosszú évtizedek után — úgy tűnik —, most lehetővé teszik. Erdős Levente NYttfiAt PéTeR ,,Nagyon divatba jöttetek mostanában” — mondja a szomszédom. Egy tanácskozáson ülünk, most már a sokadik fölszólaló „haragszik” a tömegkommunikációra. Legalább te, aki vagy húsz éve ismersz, békén hagyhatnál, mondom neki. Erre nevetve hátbavág. „Na, hogy helyreálljon a lelki egyensúlyod, mondok valamit. Az előbb itt nagyon kikelt magából valaki, hogy a sajtó tele van pletykával, hogy a közéleti tisztaságért jelszóval kampány indult a vezetők ellen. Hát ez a nagyon dühös ember minden héten ugyanannál az újságosnál veszi a Reformot, ahol én. Mit gondolsz, azért költ rá, hogy legyen mit szidnia — vagy mert a „pletykára” ő maga is kíváncsi?” Nem nyugtattál meg, mondom a szomszédomnak. Könnyen el tudom képzelni ugyanis, hogy emberünknek a lelke mélyén valóban tetszenek a „független” lapok, s más újságokban sem elsősorban a termelési riportokat keresi. Ugyanakkor viszont „hivatalosan”, például ezen a fórumon is, lásd, éppen az ellenkezőjét mondja. Sokan haragszanak mostanában a sajtóra, a rádióra, a televízióra — vagyis a tömegkommunikációra. Úgy „általában” haragszanak, nem egy-egy cikkre, riportra vagy annak a szerzőjére. A tömegkommunikáció segít a társadalom szétzilálásában — állítják a demagóg rövidlátók. Sokan dicsérik mostanában a tömegkommunikációt. Utcai beszédtéma egy-egy cikk, riport: lám, milyen nyílt, szókimondó, segít a korrupt, tisztességtelen vezetők megbuktatásában. Bárcsak tette volna már tíz, vagy húsz évvel ezelőtt is! Tényleg: miért nem tette, legalábbis ilyen lendülettel, mint mostanában? Nem várok rá választ a mellettem ülőtől, s neki is van annyi közéleti tapasztalata, hogy nem kér meg rá, válaszoljam meg magam ezt a kérdést, ha már szóba hoztam. Azt mondja helyette: ,,Emlékszem, bár igaz, jó pár éve volt, hogy tanfelügyelői észrevétel miatt keményen felelősségre vontak egy tornatanárt, mert „önhatalmúlag” eltért a tanrendtől. Aerobicot vezetett be a testnevelési órákon. Az már senkit nem érdekelt, hogy ettől minimálisra csökkent a felmentést kérők száma, hogy a gyerekeknek tetszett a dolog.” Összenevetünk a szomszédommal, annak idején éppen ő javasolta, és éppen nekem, megírásra ezt a témát. A testnevelő tanár kérte, felejtsük el, úgyis elég baja van már belőle. Hogy jön ide ez a történet? Tanárunkat ma megdicsérnék „kezdeményező szelleméért". Csakhogy azóta esze ágában sincs kezdeményezni. Lehet persze, most már részleteket is mesélne a tíz-egynéhány évvel ezelőtt történtekről. S akkor ráfoghatnak a cikk írójára, felbolygatja a múltat, hangulatot kelt az ügyben szereplők ellen — akik azóta ,,természetesen” hangosan követelik az iskolareformot ... ______.._______...__..___________...______________ Ács Németh István Novák Béla Dénes Ács Németh István Novák Béla Dénes Mélyszántás Ballada Mélyszántás Ballada Ledörrent madárdal, Ledörrent madárdal, Keringő lovak puskagolyó verdes, fényekék Boroztam a vadásszal, sebeket szakító kc**m véres- véres. ősáradat: Vaddisznó-vér a havon hátunk mögött szertefreccsen, lábra kel, fekete és fehér Pálinkává aljasulva madarak zuhannak vigyorog a szeder. Én is puska voltam, lehelet loboncok lőttem e világra, a feketségből , ez leszek, s virág nő szabadulnak, majd nyomomban, a sárba. Keringő lovak puskagolyó verdes, fényekék Boroztam a vadásszal, sebeket szakító kezűeM véres- véres. ősáradat: Vaddisznó-vér a havon hátunk mögött szertefreccsen, lábra kel. fekete és fehér Pálinkává aljasulva madarak zuhannak vigyorog a szeder. Én is puska voltam, lehelet loboncok lőttem e világra, a fehetségből , ez leszek, s virág nő szabadulnak, majd nyomomban, a sárba„