Kisalföld, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

A tartalomból A szocialista országok életéből • Mikor lesz párt a Demokrata Fórum? • Cicciolina,te drága! A titok nyomában Segesvár vagy Barguzin? Sokak számára ismerős­ként hat Morvai Ferenc ne­ve, a nagyrédei feltaláló, a „kazánkirály”, a Megamorv Kazánfejlesztő és Kutató Iroda tulajdonosa. Tizenöt éve kezdett kazánokat gyár­tani, a ma már elvetett gaz­dasági mechanizmus keretei között. Ez idő tájt lett népsze­rű, ma már a magyar gazda­ság fenegyerekeként emlege­tik. Ismét — akárcsak más­fél évtizede —, radikális lé­pésre szánta el magát: meg­próbálja kideríteni a Petőfi halála körüli legendák igaz­ságát. Az előzmények A szándék nyilvánvaló és vilá­gos: a nemzet nagy költőjének, a körülötte keringő legendáknak vé­gére kell járni. Ez magában rejti ugyan a csalódás lehetőségét is, de ellenkező esetben viszont megdől­ne egy csaknem másfél évszázados mítosz: a hősi halál teóriája. Ezt eldöntendő, már konkrét lépéseket is tett az ügy érdekében a Morvai Ferenc által vezetett csoport. Még a múlt év decemberében, miután az irodavezető átnézte Balajthy András kutató-filmrendező ered­ményeit, vállalta, hogy anyagilag támogatja a kinti kutatást-filme­­zést. Elindultak, hogy személyesen győződjenek meg a dokumentumok­­hitelességéről. A Szovjetunióban két szibériai kutató a munkácsi Pagirja és az Ulan Ude-i Tiva­­nyenko is önzetlenül segítette munkájukat. Az ottani vizsgálatok valószínűsítették azt, hogy híres poétánkat a mai Burját ASZSZK területén lévő Barguzin nevű tele­pülés temetőjében hantolták el. Itt rendelkezésükre bocsátották a sza­badságharcban részt vett, majd a hadifogságba került katonák név­sorát, dokumentumfilmet készítet­tek Kossuth és Bem tábornok megtalált leveleiről is. Mindezek arra engednek következtetni: bi­zonyított, hogy Petőfi Sándor va­lóban a mai Szovjetunió területén élt a szabadságharc leverése után, és ott temették el 1856 májusában, Alekszandr Sztyepanovics Petro­vics néven. A szovjet illetékes szervektől hivatalos engedélyt kaptak, miszerint ez év nyarán feltárhatják a vélt Petőfi-sírt. Az ügy tisztázása érdekében a segíte­ni szándékozó hazafiak részvéte­lével január 26-án a MUOSZ szék­házában megalakították a Petőfi­­bizottságot. Balajthy András filmrendező és barátai már régóta kutatják az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc után Oroszországba került magyarok életét. A rendező nem titkolt célja, hogy Petőfi Sán­dor sorsát felderítse, majd doku­mentálja. Kétségtelen, hogy ehhez sok pénzre van szükség. Ezért ke­resett támogatókat. — Először én is elutasítottam — meséli a történteket Morvai Fe­renc — de később dokumentumok­kal bizonyította, hogy Petőfi Szi­bériában nyugszik. Azt gondolom, ha csak egy kevéske is igaz a fel­­tételezésekből, már megérte áldoz­ni rá. Ezért döntöttem úgy, hogy támogatom a kutatást. Ez a munka előreláthatólag 7 millió forintba kerül. — Mi lesz, ha mégsem jár siker­rel az expedíció? — Szerintem a negatív eredmény is eredmény. Mi hiszünk a siker­ben, ez pedig nem mellékes. En­gem már meggyőztek a szovjet Pe­­tőfi-kutató, Alekszej Tivanyenko érvei. Egy igazi magyarnak nagy megtiszteltetést jelent az, hogy Pe­tőfi Sándor keresésére költhet. Ha az exhumálás során az derülne ki, hogy Barguzinban nem Petőfi po­rai nyugszanak, ak­kor már leg­alább azt fogjuk tudni, hogy nem itt van. A mostani állás szerint a segesvári halál ugyanolyan felte­vés, — mert senki nem bizonyítot­ta — mint az, hogy Barguzinban halt meg. Is dokumentumok — Nem véletlenül keresgélünk arrafelé — mondja Balajthy And­rás — mert a korabeli dokumen­tumokból kiderül, hogy más tör­tént, mint amit tanítottak nekünk. Ugyanis a világosi fegyverletétel után orosz fogságba került 1714 ember, akik magukkal vittek kü­lönböző iratokat és tárgyakat. — Honnan tudják ennyire bizto­san mindezt? — 1851-ben adtak ki egy köny­vet a mostani Leningrádban, amely a cári csapatok magyaror­szági harcait idézi fel. Ennek a könyvnek a végén található egy lista arról, hogy miket zsákmá­nyoltak. Ezek között szerepel Bem József hadiszekere is. Egy moszk­vai levéltárban megtaláltuk az 1849-ben szibériai kényszermunká­ra vitt magyar hadifoglyok névso­rát, amelyek között szerepel egy Petrovics nevű katona is. A húszas években íródott „Barguzini emlé­­kek”-ből pedig az derül ki, hogy élt ott egy Petrovics Sándor nevű ember, akinek a felesége Anna Ivanovna Kuznyecova volt. Egy 1878-ban készült fényképen az egyik dekabrista vezér sírja látha­tó. Emellett van egy másik, ami arrafelé teljesen szokatlan, elüt a többitől. Lehet, hogy ez rejti Pető­fi hamvait. A szájhagyomány sze­rint rokonságba került az említett vezérrel és így nem véletlenül te­mették egymás mellé őket. Petro­­vicsnak fia is született, aki 1905- ben elhagyta Barguzint. De talál­koztunk Petrovics dédunokájával — az irkutszki egyetem vegyész­­professzorával — akinek a farkas­foga hasonlít a költőére. Tehát több apró jel is arra mutat, hogy a pletykáknak mindig van vala­mennyi valóságtartalmuk. — Az utat megörökíti a film? — 15—20 órás anyagot hoztunk haza a decemberi útról. Ebben megszólalnak szovjet antropológu­sok és magyar tudósok is. Egyéb­ként hazahoztam magammal A. Sz. Petrovics néhány orosz nyel­ven írt versét, amelyet eddig mú­zeumok és levéltárak őriztek. — Mi a véleménye erről Kiszely István antropológusnak? — Valóban ideje lenne már tisz­tázni, hogy mi az igazság a „Pető­­fi-ügy” körül. A matematikai esély megvan arra, hogy kikerült Szibé­riába. Ezt bizonyítani kell a leg­teljesebb tudományos körültekin­téssel. — Mennyi lehet annak valószí­nűsége, hogy a csontok épen ma­radtak? — Csak akkor, ha a talaj kém­hatása nem savas. De Szibériában a hideg miatt nagy túlzással azt is mondhatnám, hogy elméletileg a hibernálás játszódik le, tehát nagy a valószínűsége annak, hogy épen maradtak. — Ha jól tudom a temető már nincs is meg ... — Igen, egy futballpályát építet­tek azon, a területen, és sietni is kell a sír feltárásával, mert Bar­guzinban ez év augusztusában szpartakiádot rendeznek és lebeto­nozzák ezt a területet. Az alapítvány Morvai Ferenc elmondta, hogy két amerikai és két szovjet antro­pológus is segíti az exhumálást, amelyet majd közjegyző jelenlété­ben végeznek szigorú őrizettel. Méltányolta Pozsgay Imre állam­miniszter segítőkészségét. Pécsi Kálmán, a Világgazdasági Kutató­­intézet igazgatóhelyettese elsőként ajánlott fel saját jövedelméből tízezer forintot e célra, valamint az intézet egy orosz nyelven tudó dolgoz­óját, akit ők fizetnének. Nemsokára alapítványt is létre­hoznak e tisztességes szándék tá­mogatására. Az ügyben 1900-tól napjainkig minden beadvány eltűnt. Többen próbálkoztak már megfejteni a titkot a 90 év alatt, de minden ez irányú kísérletezés kudarcba ful­ladt. Ha mégis bebizonyosodnék, hogy Petőfi hamvait rejti a szibé­riai föld mélye, akkor szertefoszlik a vele kapcsolatos makacs legen­da is. Ez nem lenne baj, mert egy nemzetnek sohasem a mítoszok­ra, sokkal inkább igazságokra van szüksége. Ezt pedig a jelenlegi kö­rülmények, hosszú évtizedek után — úgy tűnik —, most lehetővé te­szik. Erdős Levente NYttfiAt PéTeR ,,Nagyon divatba jöttetek mostanában” — mondja a szomszédom. Egy tanácskozáson ülünk, most már a sokadik fölszólaló „haragszik” a tömegkommunikációra. Legalább te, aki vagy húsz éve ismersz, békén hagyhatnál, mondom neki. Erre nevetve hátbavág. „Na, hogy helyre­álljon a lelki egyensúlyod, mondok valamit. Az előbb itt nagyon kikelt magából valaki, hogy a sajtó tele van pletykával, hogy a közéleti tiszta­ságért jelszóval kampány indult a vezetők ellen. Hát ez a nagyon dühös ember minden héten ugyanannál az újságosnál veszi a Reformot, ahol én. Mit gondolsz, azért költ rá, hogy legyen mit szidnia — vagy mert a „pletykára” ő maga is kíváncsi?” Nem nyugtattál meg, mondom a szomszédom­nak. Könnyen el tudom képzelni ugyanis, hogy emberünknek a lelke mélyén valóban tetszenek a „független” lapok, s más újságokban sem első­sorban a termelési riportokat keresi. Ugyanak­kor viszont „hivatalosan”, például ezen a fóru­mon is, lásd, éppen az ellenkezőjét mondja. Sokan haragszanak mostanában a sajtóra, a rádióra, a televízióra — vagyis a tömegkommu­nikációra. Úgy „általában” haragszanak, nem egy-egy cikkre, riportra vagy annak a szerzőjé­re. A tömegkommunikáció segít a társadalom szétzilálásában — állítják a demagóg rövidlá­tók. Sokan dicsérik mostanában a tömegkommuni­kációt. Utcai beszédtéma egy-egy cikk, riport: lám, milyen nyílt, szókimondó, segít a korrupt, tisztességtelen vezetők megbuktatásában. Bár­csak tette volna már tíz, vagy húsz évvel ezelőtt is! Tényleg: miért nem tette, legalábbis ilyen lendülettel, mint mostanában? Nem várok rá választ a mellettem ülőtől, s ne­ki is van annyi közéleti tapasztalata, hogy nem kér meg rá, válaszoljam meg magam ezt a kér­dést, ha már szóba hoztam. Azt mondja helyette: ,,Emlékszem, bár igaz, jó pár éve volt, hogy tanfelügyelői észrevétel miatt keményen felelős­ségre vontak egy tornatanárt, mert „önhatalmú­lag” eltért a­ tanrendtől. Aerobic­ot vezetett be a testnevelési órákon. Az már senkit nem érde­kelt, hogy ettől minimálisra csökkent a felmen­tést kérők száma, hogy a gyerekeknek tetszett a dolog.” Összenevetünk a szomszédommal, annak ide­jén éppen ő javasolta, és éppen nekem, megírás­ra ezt a témát. A testnevelő tanár kérte, felejt­sük el, úgyis elég baja van már belőle. Hogy jön ide ez a történet? Tanárunkat ma megdicsérnék „kezdeményező szelleméért". Csakhogy azóta esze ágában sincs kezdeményezni. Lehet persze, most már részleteket is mesélne a tíz-egynéhány évvel ezelőtt történtekről. S akkor ráfoghatnak a cikk írójára, felbolygatja a múltat, hangulatot kelt az ügyben szereplők ellen — akik azóta ,,természetesen” hangosan követelik az iskolare­formot ... ______..­­_______...__..___________...______________ Ács Németh István Novák Béla Dénes Ács Németh István Novák Béla Dénes Mélyszántás Ballada Mélyszántás Ballada Ledörrent madárdal, Ledörrent madárdal, Keringő lovak puskagolyó verdes, fényekék Boroztam a vadásszal, sebeket szakító kc**m véres- véres. ősáradat: Vaddisznó-vér a havon hátunk mögött szertefreccsen, lábra kel, fekete és fehér Pálinkává aljasulva madarak zuhannak vigyorog a szeder. Én is puska voltam, lehelet loboncok lőttem e világra, a feketségből , ez leszek, s virág nő szabadulnak, majd nyomomban, a sárba. Keringő lovak puskagolyó verdes, fényekék Boroztam a vadásszal, sebeket szakító kezűeM véres- véres. ősáradat: Vaddisznó-vér a havon hátunk mögött szertefreccsen, lábra kel. fekete és fehér Pálinkává aljasulva madarak zuhannak vigyorog a szeder. Én is puska voltam, lehelet loboncok lőttem e világra, a fehetségből , ez leszek, s virág nő szabadulnak, majd nyomomban, a sárba„

Next