Kisalföld, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-01 / 206. szám

1989. szeptember 1., péntek KISALFÖLD Mosonmagyaróvári kezdeményezések Az MSZMP Mosonmagyaróvár­ Városi Bizottsága 1989. augusztus 30-án ülést tartott. A testület megvitatta és elfogad­ta a pártbizottság és apparátusa új mun­kamódszerére és munkastílusára kidol­gozott javaslatot. Tájékoztatást hallga­tott meg a kongresszusi küldöttválasztá­sok politikai tapasztalatairól. A pártbizottság aktuális kérdéseket is tárgyalt. A lakóterületi politizálás szer­vezeti kereteinek továbbfejlesztésére munkabizottságot hozott létre. A telepü­lések politikai, gazdasági önkormányza­tának kialakítását sürgető soproni felhí­vásban foglalt követeléseket megerősítet­te és támogatja. Szükségesnek tartja, hogy a kormány gyorsítsa fel az önkor­mányzati törvény kidolgozását, és törvé­nyi garanciákkal biztosítsa a helyi ön­­kormányzatok valódi gazdasági és szer­vezeti alapjait. A város és vonzáskörzete pártta­­jainak ajánlja, hogy anyagi hoz­zájárulásokkal is támogassák a közmeg­egyezést szolgáló 1958-as helyi emlékmű megvalósítását. (Az önkéntes adakozáso­kat az MNB 339-980 80/1264. számú csekkszámlára lehet megtenni.) Kezde­ményezi a hátrányos helyzetű gyerme­kek továbbtanulásának támogatására alapítvány létrehozását. A HNF városi bizottsága által kezde­ményezett felhívást — amely a megüre­sedett szovjet laktanya települési va­gyonként a város javára történő átadá­sát szorgalmazza — támogatja és felkéri a város lakosságát, párttagjait az alá­írásgyűjtési akcióban való részvételre. Az MSZMP mosonmagyaróvári bizottságának tájékoztatási bizottsága Reggeltől estig műszak Dinnyés mérleg Kint esik az eső. Vigaszta­lanul. Balázs József is ráér. Kérésemre összeül a család, hogy közösen elkészítsünk egyfajta idei mérleget. Le­het-e a dinnyéből valaki milliomos? — Aligha — mondja Ba­lázs József. — Menjen el, uram a Balaton partjára vagy a Miskolc környéki üdülőkörzetbe. Nem dinnyé­sek építettek palotákat eze­ken a helyeken. Mi örültünk, ha otthon össze tudtunk hozni egy takaros házat, jól berendezhettük, s emellett a tisztességünk is megmarad­hatott. A feleségemmel 1968 óta dinnyéskedünk, s kis­­megszakításokkal ezen a vi­déken, Gyirmóton, Ménfő­­csanakon. Ismerem már any­­nyira ezt a határt, a dinnyé­nek való földeket, mint az agronómusok. Valamikor fe­lesdinnyések voltunk. Ez azt jelentette, hogy a munka fe­jében a haszon fele minket illetett. Emellett a téesz tag­jainak is számítottunk, tehát munkaviszonyunk is volt. Később a részesedésünk negyven, sőt harminc száza­lékra csökkent. Idén viszont teljesen új gúnyába bújtunk. Már nem tartozunk a téesz­­hez. Úgy béreljük a terüle­tet. Maszekoknak számítunk. A föld­­bérleti díja négyzet­­méterenként egy forint. Ki lehet kalkulálni, mennyi költséggel kezdünk! Balázsék folytatják a szá­molgatást. A téesz elvégzi ugyan a gépi munkákat, de Balázs József gondola­tai már az Alföldön jár­nak, Csányban, ahol kő­ház, sok elmaradt mun­ka, ismerősök, rokonok várják őket. Itt, Ménfő­­csanak határában a poz­­dorjalemezekből összeál­lított dinnyéslakban már kevés örömet talál. Fő­ként most, amikor az augusztus vége szinte téli napokat hordoz. Midőn már Lőrinc is lesben áll, hogy csúfságot tegyen a dinnyékkel, azt meg kell fizetnünk, nem is csekély áron. Ehhez jön még a vegyszerek, a műtrá­gyák ára. A dinnye majdnem olyan kényes növény, mint a szőlő, sokféle betegség ellen kell védeni. De a legnagyobb változást az előző esztendők­höz képest az jelentette, hogy a család most minden koc­kázatot egyedül vállalt. Igaz, a hasznon sem kellett osz­tozni senkivel. — Nekünk sok gondolkod­ni valónk nem volt — mond­ta Balázs Józsefné —, a fér­jemnek még két éve van a nyugdíjig. A dinnyéhez ér­tünk, ezen a vidéken vannak kapcsolataink. Belevágtunk. S rögtön az első évben több bajunk volt a dinnyével, mint előtte esztendőkig. A korainak szánt, fóliával le­­tarkart területen előtört a ta­valyi napraforgó. Fel kellett szednünk a takarást. Utána a kiültetett palántákat való­sággal ellepték a levél­tetvek. Hetekig küzdöttünk ellenük, közben a növény nem fejlő­dött. Azután jött a szárazság. Szóval az idei év sok gonddal telt. Ráadásul az igazi nye­rők a kereskedők. Azok leg­alább annyit nyernek a diny­­nyén, mint írni. — Persze maga a ha­szonra kíváncsi — jegyezte meg Balázs József. — Nagy­jából elkészült a „zárszám­adás”. Úgy saccoljuk, há­romszázezer forintnyi jöve­delmünk maradt. Ezért dol­goztunk hárman márciustól mostanig. És itt reggeltől es­tig tartott a műszak, dél­után kettőkor vagy négykor nem köszöntünk a dinnyének jó éjszakát. Mást nem tehe­tünk, a télen igyekszünk fe­lejteni, erőt­­gyűjteni, s jö­vőre bízunk egy jobb esz­tendőben. N. E. Kapuváron a helyzet majdnem idilli Vendéglátás-szíveslátás Ritka jó minősítésnek szá­mít­­manapság, ha egy taná­csi szakigazgatási szerv, ne­vezetesen Kapuvár Város Tanácsának hatósági osztá­lya jó színvonalúnak, a la­kosság és az idegenforgalom igényeinek kielégítésére al­kalmasnak minősíti a város­ban lévő vendéglátó egysé­gek működését. Márpedig ez így van, hiszen a városiban működő huszonnyolc ven­déglátó egység tételes jel­lemzése sem tartalmaz mást, mint dicséretet, még a nyolc italbolt, illetve a hét büfé, ételbár munkája ellen sem emeltek panaszt sem a ven­dégek, sem a hatóság. A jellemzés mibenléte per­sze érthető: a kapuvári ven­déglátás zömét, kilencven százalékát, a Hanság Áfész üzlethálózata bonyolítja le, s húsz egysége közül tizen­hat szerződéses formában üzemel. Egyértelmű megálla­pítás: a szerződéses egysé­gekben javult a kiszolgálás színvonala és bővült a szol­gáltatások köre. Megfigyel­hető, olvasható a tájékozta­tóban, hogy a szerződésbe adás után az üzletek általá­ban,­­kevesebb létszámmal érik el a korábbiaknál jobb eredményeiket, s anyagi ér­dekeltség miatt törekednek a vendégek mind jobb és fi­gyelmesebb kiszolgálásra. Az egységeket tételesen is gór­cső alá vevő tájékoztató méltán hivatkozik mint leg­jobb példára, a Gulyás csár­dára, amely speciális ételkü­­lönlegességeivel, mindenek­­­előtt a böllérmáj elnevezésű ételével megállásra késztet csaknem minden ,Kapuváron átutazót. A dicsérő sorok nem érdemtelenül szólnak a Fürdő vendéglőről sem, hi­szen annak szerződésbe adá­sa óta az új üzletvezető nemcsak a kulturált étkezé­si, szórakozási lehetőséget teremtette meg, hanem az esztétikus terasz kialakításá­val szinte kizárólagos ellátó­ja lett a­ fürdőnek és a köze­li kempingnek. Az oda beté­rő vendégek bizonyára már az első benyomások alapján megállapítják, hogy itt min­den a vendégért, a vendég óhajára történik, s a jó ta­pasztalatok a jövőben is cél­­helyként jelölik meg ezt az éttermet. A kapuvári vendéglátás­­minősítésére elég egyetlen adat: az összes vendéglátó­ipari kereskedelmi forga­lomnak mintegy huszonöt százaléka ételforgalomból származik. A több évtizedes tapasztalat, miszerint a ka­puvári ízek igazi különleges­séget jelentenek még a táj­egységen belül is, megállásra készteti az átutazót, s az át­menő turizmus ily módon történő szíveslátása a város­­ka alaposabb megismerésére is ösztönzi a vendégeket. Ami pedig az itt lakókat il­leti: a Rábaparti eszpresszó a fiatalok körében kedvelt, elsősorban diszkórend­ezvé­nyei miatt, a Hársfa vendég­lőt pedig elegáns milliője miatt főként a nyugati turis­ták látogatják. Ez utóbbi két vendéglátóhely magánkeres­kedők által üzemeltetett egy­ség. Miután elképzelhetetlen, hogy mindenről csak dicsérő szóval­­kell beszélni, essék szó a szabálysértésekről. Az első félév során négy szak­ember fizetett többezer fo­rint bíróságot azért, mert nem azt a minőségű bort mérte, ami alapján a szám­lát elkészítette. Egy szerző­déses üzletvezető — mik vannak? — megakadályozta az árellenőrzés végrehajtá­sát. Kétezer forintra büntet­ték. És a jövő? A Hanság Áfész a közeljövőben nem kíván újabb vendéglátó egy­séggel részt venni az ellátás­ban, így újabb szórakozóhely csak magánkereskedők jó­voltából jöhet létre. K. M. Nemzetközi építési bemutató Győr-Bácsán Kísérlet magyar módra az osztrákok csak néztek Az élet manapság már ilyen. A protokoll a külföldi vendégekkel együtt hiányta­lanul megjelent, a Győri Rá­dió élő közvetítésben mutat­ta be a szándékot, az MTI tudósítója sűrűn jegyzetelt, a helyi televízió árgus kame­rája mindent felvett. Látszó­lag minden simán ment, Ba­logh József, Győr tanácsel­nöke meggyőző szavakkal mutatta be tegnap reggel az Ergényi úti lakótelepen azt az osztrák—magyar kísérleti építkezést, mely újabb lehe­tőséget nyújthat az építési választék bővítésére. Bizonyára számos utazás, egyeztető tárgyalás előzte meg az osztrák Patria Építő és Pénzügyi Tervező korlá­tolt felelősségű társaság és a városi tanács együttműködé­si megállapodását, melynek nyomán szemünk láttára emelkedtek a falak a Pénz­verem és a Csonkaér utca sarkán húzódó kis telken. A loosdorfi YTONG cég építés­­vezetője, az őszhajú Stefan Kallinger a klasszikus pallé­rok precizitásával serényke­dett, miközben Angelmaier úr az YTONG falazóanyag és építési eljárása előnyeit ecsetelte. A magyar vállalko­zók elismeréssel nyilatkoztak a remek technológiáról, a frappáns gépészeti megoldá­sokról. A megyei OTP igaz­gatóság vezetői a gazdaságos­ságot, a négyzetméterárakat firtatták. Tulajdonképpen a bemutató, illetve a kísérleti építkezés célja is ez. A kül­földi falazóanyaggal, mely­nek alkotórészeiben tájékunk nagyon gazdag, az osztrák technológiával mennyi idő alatt és mennyiért lehet egy családi házat kompletten fel­építeni? Ötszáz óra, ezer óra, kétezer óra, ötezer óra? Nem kétséges, a középnagysá­gú építési blokkok, melyek hőszigetelési együtthatója az a bizonyos ,,K” tényező 0,40, precíz, gyors munkát tesznek lehetővé Ausztriában. Az építési bemutató csattanója számomra ugyanis az volt, hogy a Volán-daru, valami misztikus, tehát ép ésszel fel nem fogható ok miatt, a be­mutató nyolc órai kezdésére nem érkezett meg, pedig ál­lítólag reggel hatra rendel­ték. Az emelés elmaradt. Helyette meglehetősen kí­nos igyekezettel mutatták be, hogy a falazó építési elemek olyan könnyűek, hogy fél­tucat vagy egytucat erősmar­­kú magar kéz a helyére tud­ja daru nélkül is emelni. Fülig Jimmy után szabadon. Ennyit a fjordokról, fenség! A bemutató után a protokoll a városházára hajtatott, a daru ez idő tájt érkezett meg a bemutatóra. Horváth Sándor Az Osztrák—Magyar Monarchiára emlékeztető mun­kamegosztás. Az osztrák főnök irányít, a magyar mun­kás emel. Világkiállításért Kft. Világkiállításért Kft. ala­kult Budapesten 12 építőipari kivitelező, beruházó és ter­vező vállalat részvételével, 12 millió forintos alaptőké­vel. A társaság célja, hogy megszervezze a magyar vál­lalkozók részvételét a beru­házás 50 hektáros területé­nek, illetve 100 ezer négy­zetméternyi épületének elő­készítési, megvalósítási mun­kálataiban. A magyar parlament őszi, illetve a nemzetközi szerve­zet decemberi, a kiállítás megrendezéséhez hozzájáruló döntése előtt a­­kft. már most megkezdi a különféle infor­mációk gyűjtését, rendszere­zését, a piackutatást, üzlet­szervezést, a marketing tevé­kenységet. Aki nem hiszi, járjon utána Hófehérke volt az idea, Mostohának nevezték a körülmé­nyeket. Ez a Mostoha kimondottan utálta Hófehérkét, mert szebb volt, mint ő. Elrendelte hát, hogy valamennyi tükör, ami csak van a birodalomban, mind legyen görbe. A nagylánnyá cseperedett Hófehérkének barátai megsúg­ták, hogy mégiscsak szép. Sajnos, a Mostoha is visszahallot­ta: rondának tartják. Ebből lett a baj. A Mostoha úgy dön­tött, ezután mindenki bekötött szemmel járjon, s ha valakit rajtakapnak a leselkedésen, vakíttassék meg. Hófehérkét egy vak vadász vitte ki a Nagykerek erdőbe, azzal a paranccsal, hogy puffantsa le. Szerencsére turistának álcázott menekültek tanyáztak a lombsátrak alatt, ők men­tették ki a lányt az össze-vissza lődöző vak ember kezei közül. S elvezették a törpékhez. A két apróság éppen akkor hagyott fel a bányászattal, s jól jövedelmező vállalkozásba kezdtek, határközeli idegenvezetéssel, autóbontással próbál­koztak. Hófehérke eltartási szerződést kötött velük, főzött, mosott, takarított az erdei házikó reményében. Nem telt neki fodrászra, így kapóra jött az álruhás Mos­toha, aki felajánlotta, hogy megcsinálja a frizuráját. Gon­dolta, még szüksége lehet a külcsínre, mert idegen ország­béli alakokkal tele az erdő, megcsinálhatja a szerencséjét. A fésű azonban mérgezett volt, a bánya a Kiskunsági Nem­zeti Parkban vásárolta egy szuvenirárusnál. A törpék men­tették meg Hófehérkét, levágták tőből ébenfekete haját. Még így is gyönyörű volt, ezért a Mostoha a hiúságát akarta megkörnyékezni, méregdrága kígyóbőr övet vitt neki ajándékba. De jaj, a kígyó is benne lakozott. Megint a tör­pék lélekjelenlétén múlott, hogy a hiszékeny lány életben maradt. Az alattvalók még mindig nem akarták szépnek látni a Mostohát, aki innen tudta meg, hogy Hófehérke él. Szakí­tott egy almát valamelyik véletlen folytán be nem szántott szabolcsi kertből, és elvitte Hófehérkének. Benne volt abban a termelő minden mérge. Meg is akadt a lány torkán, a tör­pék is csak jó erős szilvapálinkával tudták elérni, hogy ki­köhögje. Mikor a herceg menetrend szerinti fehér lovon arra járt, nem talált az erdőben mást, csak egy csimbókos hajú, pityó­­kás tramplit, aki aprócska V Love Szürkécske feliratos tri­kókat teregetett a szárítókötélre. O. H. M. 3

Next