Kisalföld, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-14 / 267. szám
1990. november 14., szerda Nem tudott kiállni a Dózsa... Cselgáncs-csb győriek nélkül Különleges eseménye a cselgáncs sportnak a csapatbajnokság. A csb mutatja meg, hogy mely egyesületnek van mind a hét súlycsoportban ütőképes dzsúdósa. Örvendetes, hogy a megyénket egyedül képviselő mosonmagyaróvári Delta SE csapatot tudott kiállítani. Az OB Ill-ban induló gárda ellenfelei az Esztergomi Spartacus és a Közgazdasági Egyetem együttesei voltak. Az előbbitől szorosabb, az utóbbitól nagyobb arányú vereséget szenvedett a Delta SE, amely így a harmadik helyen végzett. A legjobbak, az OB első osztályában tatamira lépő együttesek küzdelmét a házigazda Bp. Honvéd nyerte, megelőzve a Debreceni Dózsa csapatát. Kellemetlen hír, hogy a tavaly remekül szereplő, az OB I-ben ötödik helyet kiharcoló Győri Dózsa nem vett részt az eseményen. .. A miértről Kovács János vezetőedzőnél érdeklődtünk. - Az elmúlt bajnokságban kimagaslóan szereplő csapatból most sokan nem állhattak rendelkezésemre - mondta. - Páter Ferenc és Kalász Ferenc osztrák klubban folytatta pályafutását, míg Császi Gábor jelenleg külföldön dolgozik. Növelte a gondokat, hogy Ékes Csaba és Krakovszky Zsolt sérült, s rájuk sem számíthattam. Ezek után döntöttem úgy, hogy a jószerivel ifjúsági korú együttest nem teszem ki nagy kudarcoknak és nem indítom a csapatbajnokságon. - Ezek szerint a Dózsa egy ingázó csapattá válik? - A tavalyi ötödik hely jelentette a csúcsot, amíg a jelenlegi ifjúsági versenyzők be nem érnek, addig nem reménykedhetünk hasonló eredményben a felnőttek mezőnyében. Az ifik között azonban sok mindent bepótolhatunk, hiszen például a december eleji csapatbajnokságon az első öt hely valamelyikének megszerzése a célunk... H. A. Az elmúlt hétvégén Győrött rendezték meg a Schweppes-kupa serdülő lány kosárlabdatornát. Az öt csapat körmérkőzéses formában döntötte el egymás között az elsőség kérdését. A győzelmet a Gy. Volán gárdája szerezte meg, megelőzve az Ikarus SE, az SVSE, az Egis-OSC és a S. Postás együtteseit. A torna legjobb játékosának - Hajdú Alexandra (SVSE) - és a legeredményesebb dobójának - Budai Petra (Gy. Volán) - a Drink Kft. ajánlott fel különdíjat. Fotó: Laposa Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen drága jó férjem, édesapám, testvérem, sógorunk BARACSKAI MIKLÓS életének 57. évében, súlyos betegségben elhunyt. Hamvait végakarata szerint szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba november 16-án. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család *46204/10* Fájdalommal tudatom mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy férjem DR. TORKOS ELEK ny. főorvos életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése későbbi időpontban Szombathelyen lesz. Minden külön értesítés helyett Gyászoló család *46298/10* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy felejthetetlen férjem, szeretett édesapánk ERDÉLYI JÓZSEF értünk élő, szerető szíve életének 57. évében megszűnt dobogni. Drága halottunkat 16-án, 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a csanakfalusi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a velünk együtt érzőknek, azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család *46605/12* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARANYAI JÓZSEF ny. ált. isk. tanár életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése november 16-án, 13.30 órakor a pázmándfalui temetőben lesz. Gyászoló család *46788/10* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ISPÁN ISTVÁNNÉ november 12-én elhunyt 65 éves korában. Temetése november 15- én, 15 órakor a kapuvári temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család *47088/10* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk, fiunk, testvérünk, vőnk, sógorunk, rokonunk MALKOVITS SÁNDOR kőműves kisiparos értünk érző szerető szíve 32 évesen megszűnt értünk dagodni. Drága halottunkat november 15-én du. 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a soproni Szt. Mihály temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a velünk együtt érzőknek, azoknak, akik utolsó útjára elkísérik, végső nyughelyén a kegyelet virágait elhelyezik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja *46848/10* Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, gyermekünk, testvérünk, menyem, sógornőnk BARTALNÉ KŐHEGYI MAGNOLNA életének 38. évében, súlyos betegségben csendesen elhunyt. Temetése november 16-án (pénteken), 14.30 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett a gyászoló család *46851/10* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédink ID. PETROVICS ISTVÁN MVG nyugdíjas 79. életévében, tragikus hirtelensséggel, váratlanul elhunyt. Temetése november 16-án, 15.45 órakor lesz az újvárosi temetőben. A gyászoló család. *46870/1K* A Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ dolgozói és tanulóifjúsága megrendülten tudatják, hogy ERDÉLYI JÓZSEF tanár 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1990. november 16- án, 12 órakor lesz a csanakfalusi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. *46908/ 10* Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk KOVÁCS DEZSŐ volt Vízügyi dolgozó életének 75. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése XI. 16-án, 15 órakor lesz a rárói temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot, koszorút helyeznek és mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család. *46944/10* Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága jó édesanyánk, anyósunk és nagyanyánk ÖZV. HAJÓS GÉZÁNÉ életének 77. évében váratlanul elhunyt. Temetése november 15-én, 1/2 2 órakor lesz a mosoni temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot, koszorút helyeznek és mély gyászunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család. *46948/1.* Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, édesapánk és rokonunk SZEKERES TIBOR 1990. október 24-én Hamburgban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése november 15-én, 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. A gyászoló család. *46950/10* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, testvérünk és rokonunk NAGY LAJOSNÉ Pongrácz Jolán (pinnyédi lakos) életének 63. évében váratlanul elhunyt. Temetése november 15-én, 14.00 órakor a bodonhelyi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik sírjára virágot helyeznek és utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család *46978/ 10* Mindenképpen elkészül Sportegészségügyi központ Az országban elsőként Győrött létesül Regionális Sportegészségügyi Központ. Minderről a győri Sportalapítvány Kuratóriumának elnökétől, Jungi Csabától kapott tájékoztatás alapján számolunk be. A sportegészségügyi központ regionális, azaz Nyugat-Észak- és Közép-Dunántúlra is kisugárzó jelleggel működik majd. Elsősorban népegészségügyi (lakossági) célokat szolgált elvégezve az él-, a diáksportolók és a nem sportoló tanulók (általános, közép- és főiskolás, egyetemista hallgatók) vizsgálatát, ellenőrzését, rehabilitációs kezelését, ellátását. A szervezést irányító munkabizottságok megállapítása szerint a támogatásukat felajánló cégek mindegyike eleget tett vállalt kötelezettségének és a többiek is bizonyosan megadják az ígért anyagi hozzájárulást. (Vállalatok, intézmények, szervezetek, legújabban a Rába ETO is csatlakozott.) Nagy pluszt jelent, hogy a Magyar-Máltai Szeretetszolgálat gondoskodott a szükséges berendezésekről, a kezeléshez és gyógyításhoz nélkülözhetetlen műszerekről, egyszóval minden eszközről, felszerelésről. A sportegészségügyi központ helyéről még nem született döntés. Érvek és ellenérvek hangzottak el, hogy egészségügyi bázisról lévén szó, szerencsésebb lenne a kórházak közelébe telepíteni, mások a városon kívül (kiskúti) zöldövezetre voksoltak. Mindenesetre Vanyus Attila, a Szabadidő és Sportközpont igazgatója, valamint Kovács Jenő, a Rába ETO menedzsere szívesen rendelkezésre bocsátana a két sportlétesítmény együttes területén megfelelő helyet az építéshez. Ez még a távolabbi jövő. Mindenesetre az eddigi fejleményeket a munkabizottságok összegezték, és a dokumentációt felküldték Budapestre, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézethez. Az abban leírtak véleményezésére két nagytekintélyű professzor, dr. Nádori László és dr. Frenkl Róbert vállalkozott. Válaszuk ismeretében látnak hozzá a további teendőkhöz. Takáts Árpád Önmagát verte meg az LSE Azzal a cseppet sem leplezett céllal indult vasárnap délelőtt Zalaegerszegre az LSE NB II-es labdarúgócsapata, hogy megtöri a zalaiak hazai veretlenségi sorozatát. Ismét elővették a kékek az Oroszlányban jól bevált taktikát, s igyekeztek elzárni a kapujuk felé vezető utat. Azzal viszont nem számoltak, hogy a megszerzett labdákat ilyen nagy százalékban fogják elpasszolni, mint azt tették a zalai megyeszékhelyen. A ZTE aztán ezekből a szerzett labdákból rendre meglódult és lekontrázta vendégét. A második félidőben az NB II-ben csak ritkán látható színvonalas játék alakult ki, ekkor a soproniak egyenrangúak voltak, több helyzetet (főleg Deák) rontottak el, és nagyon jól védett a hazai kapus is. Készes edző Kállaival igen, a védelemmel viszont nem volt kibékülve, a csatárok közül még ifjú játékát emelte ki, de Majoros sem okozott csalódást. A szakvezető véleménye szerint a ZTE kétgólos győzelme megfelelt a játék képének. Az „angol” hét után a soproniak erre a hétre a regenerálódást tekintik elsőszámú feladatuknak. Sportturmix Orosházán, az erőemelő országos bajnokságon kimagaslóan szerepeltek a Győri Rekord SE képviselői, s így a klub megnyerte a nem hivatalos csapatversenyt. Egyéniben Sklánitz Anita az első, Kaiser János, Roti Attila és Bajcsi Lajos a második, Kajtár Zsolt a harmadik. Márk András a negyedik, míg Báli Péter a hatodik helyen végzett kategóriájában. Bajai TK-Gy. KTMF 95-89 (43-38). Baja, NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés. KTMF: Medvegy 13, Szabó 12, Péter 16, Erdei 13, Mészáros 16. Cs.: Villányi 15, Schwarcz 1, Kulacs 3, Farkas, Perterin. A győri főiskolások végig egyenrangú ellenfelei voltak a hazaiaknak. Az olaszországi Anconában a hazaiak versenyzője, Marc Dellamo ellen lépett szorítóba profi ökölvívó-mérkőzésen a győri Bognár László. A hatmenetes küzdelmet az olasz fiú pontozással nyerte meg. OB K és sakk csapatbajnoki mérkőzésen: Gy. KTMF-Szentendre 6:7 (1). Győri győztesek: Frank, Schmikli, Majdanics, Munkácsi, Ézsöl. Döntetlenül végzett Temes és Makai. Kosárlabda NB I ifjúsági mérkőzések: LSE-Hódmezővásárhely 93-48 (43-26). Ld.: Szlávik B. 23, Bakk 16. Alba Regia Építők-SSE 91-76 (53-35). Ld.: Kollik 19, Sáli 16. 7 A meglepetés garantált Ma 15.30 órakor: ETO-FTC A labdarúgó NB I-ben ma játsszák le Győrött a 1l. fordulóban elmaradt Rába ETO-Ferencváros mérkőzést. A két zöld-fehér gárdát jelenleg öt pont választja el egymástól a táblázaton, a Fradi a negyedik, míg a Rába a tizedik. Persze, a helyezésektől függetlenül a két csapat összecsapása mindig igazi presztízscsata... Tegnap csak délután, a találkozó időpontjában edzett az ETO, így Pecze Károly edző délelőtti szabadidejében hazautazott Dunaszerdahelyre. A mérkőzés esélyeiről Győrfi Lászlót kérdeztük: - Sokkal jobban fogunk játszani szerdán, mint a Tatabánya ellen - bizakodik a pályaedző. - A Fradi várhatóan nem fog teljesen beállni védekezni és ez fekszik nekünk. Könnyebb olyan együttes ellen szerepelni, amelyik valóban játssza a futballt. - Lesz-e változás a szombati kezdő csapatban? - Biztosan. Elképzelhető, hogy a következő tizenegy lép majd pályára: Huszár - Csikós, Pecsics, Szántó, Virág - Valderm, Freppán, Somogyi, Farkas - Ördög, Mörtel A vendégek legutóbb Veszprémben vereséget szenvedtek, így nem a legjobb előjelekkel érkeznek a Rába partjára. Nyilasi Tibor csapatában egyébként Limperger sárga lapjai, Fonnyadt, Póling, Nagy Zs. és Albert pedig sérülése miatt nem léphet pályára Győrben. Az FTC várható kezdő tizenegye: Józsa - Simon vagy Vaszil, Pintér, Lipcsei, Keller -Topor, Bánki, Szenes vagy Patkós, Keresztúri - Fischer, Dukon. Az biztos, hogy nemcsak a zöld gyepen, de a nézőtéren is nagy csata várható, ám bízunk benne, hogy a „világhírű” Fradi-tábor ezúttal a valódi szurkolással foglalkozik. Remélhetően azért a biztonsági intézkedések a múltkorra tervezettek maradnak... Még két érdekesség a találkozóval kapcsolatosan: az ETO játékosai a mai, a televízió által is közvetítendő mérkőzésen „Arrabona Áruház” feliratú mezben lépnek majd pályára, amiért természetesen pénz folyik majd be a klub kasszájába. Tizenötezer forintért vásárolta meg a kezdő rúgást a Hungarocandy Kft., a Győri Keksz- és Ostyagyár vegyes vállalata. A találkozó első hivatalos labdaérintését, egy Pez-cukorka bohócfigura fogja majd elvégezni... Horváth Attila