Kisalföld, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-09 / 8. szám (7. szám)
1991. január 9., szerda KIMAPOLD ! Hát téged, kaléka, hová vittek? AZ OROSZ HÓMEZŐKRE. Bizony, akkor az esztendők egymásba ékelődtek, a szovjet bírák csak két számjegyet ismertek: tizenöt és huszonöt. Megrendített Keményfi Béla könyve - Magyar leventék a sarkkörön túl a szerző kártalanításért perel, sorsát viseli, mindkét lába béna. Krisztus abban az évben is világra jött, amikor 1946-ban, február tizenhetedikén szökés közben golyó találta el a diák hátgerincét. A sok szenvedésről tanúskodó visszaemlékezésből az életerő árad, és úgy kellene, bennünk is legyen meg az új esztendőben. Persze, ott zeng a fülemben az a nóta, amit a szerző diáktársa, Gyuszi pöngetett egykor a hegedűjén: „Bajtárs, ma még tán öt perc az élet, öt perc és nincsen tovább...” Az első szörnyű látvány: Rédicsnél repülők bombázzák a lovasságot. Azt kérdeztem volna, mint a leningrádi újságíró? Hát téged, kaléka (nyomorék), hová vittek ezek a szégyentelenek? A zaporozsjei börtönbe, két esztendő után, tizennyolc évesen ukrajnai lágerekbe, Sztalipin-vagonban a hó, a jég birodalmába, ahol mínusz ötvenkét fokot mutatott a borszesz hőmérő. Gaztettek villannak föl mindenünnen a fejezetekből, támad bennünk a szokott gondolat: mire született az ember? KÜZDÉSRE. De kinek vétett a papnak készült diák, kinek ártott Hátszegi (Hatz) Ottó, a híres vívó, a kelenvölgyi Farkas Józsi bácsi, kinek a végtelenül kedves, művelt ember, dr. Sáli László győri kanonok? Ezerkilencszázötvenkettő szilveszterén kvászt ittak a rabok, szólt a dal: „Új év, új év, a rend a régi, lágerünket szögesdrót veszi körül. ” És újra az élet, a heves öröm a haza szó hallatán, szkora domoj, mentek haza nemsokára, az úthoz, a visszatéréshez igazított beszéd, kapaszkodás az édesanyába, akiről a népek azt gondolták, megbomlott szegénynek az esze, mert korán reggel végigkiabálta a kisvárost, megjött a fia. TÉGED, KALÉKA, A VILÁG VÉGÉRE VITTEK. Nem hiszem, hogy újat mondok, a nyolc év havakat hord minden éjszaka, s ha jól tudom, most az ikervári ház udvarába, kertjébe, ahova én a szülőhely kavicsos dombjáról beláthatok, át a Gógánerdőn, a villanytelep vizén. Mégiscsak úgy kellene, megköszönni a gyermekkorú leventéknek állított emléket. Azokért is íródott, akik a háború utolsó hónapjaiban, akik később értelmetlenül haltak meg. Előregörnyedve a széken, szívre tett kézzel tudakolnám: hol lehet Frank, a civilben zongoraművész? Hol az angol tiszt és a felesége? Ők nem tudhattak Ravasz Valogykáról, a Szofijevka melletti rabgazdaságról, arról, hogy a vologdai őr nem szeret tréfálni. Utazunk Európából Keletre, ahol a halál látható, tapintható. Gyuri a sárga hegedűje után nyúl, ahogy rég, dúdolja: testvér, ma még tán öt perc az élet, öt perc és nincs tovább. (Joó) Első képét egy lyukasórán festette. Ült az ablak előtt, megihlette a kónyi utca hangulata, az ízes falusi élet. Fridi László a tanítás mellett önerejéből „izzadta ki" a festés mesterségét. Kritikusok, zsürizök jöttek, biztatták: Pannonhalmán, Fertődön, Györságon, Bősárkányban, Rábcakapun állították ki képeit. „Azt akarom, hogy csak fizikailag legyek itt Győrben, lelkileg még mindig vidéken élek. Körbevesznek ezek a rajzok, festmények, s úgy érzem, mintha most is a csöndes, falusi házunk ablakából nézném a világot” - vallja az autodidakta művész. (Felvételeinken a Magányos ég és Az öreg ház című alkotásai láthatók.) Szürrealista város, szürrealista múzeum Dunaújvárosban megalapították a Modern Művészetek Magyarországi Múzeumát. E lépés előzménye, hogy a Duna-parti város egykori teherautó-sofőrje, Takács Lajos két évtizede Svédországba emigrált, ott teremtett egzisztenciát, és lett a Layota Art Stúdió direktorává. A svédországi galéria gyűjteményének jelentős része a spanyol szürrealista művész, Salvador Dali számos litográfiájából és néhány szobrából áll, amelyeket tavaly ősszel tárlaton mutattak be Dunaújvárosban, s ezeket a műtárgyakat Takács Lajos a városnak adományozta azzal a kikötéssel, hogy gondoskodnak méltó bemutatásáról. A Duna-parti város létrehozta a Modern Művészeti Alapítványt, amelynek vagyonához az önkormányzat is hozzájárul az új épületrészhez szükséges telekkel és készpénzzel, de várják más adományozók felajánlásait is. Az alapítvány fennmaradását ahhoz a feltételhez kötötte az egykori tanács, hogy a cégbírósági bejegyzés keltétől számított két éven belül meg kell nyitni a Modern Művészetek Magyarországi Múzeumának első kiállítótermét a városnak ajándékozott Salvador Daligyűjteménnyel. Az adományozó Takács Lajos szerint Dunaújváros éppúgy szürrealista képződmény, mint Salvador Dali alkotásai, ezért is találó a helyválasztás azonfelül, hogy az adományozó szülőföldjéhez való kötődését fejezi ki e gesztussal. Úriember, jó kriptából Zsúfolásig megtelt szombaton este a győri Kisfaludy Színház nézőtere, olyannyira, hogy többeknek még a lépcsőn is alig jutott hely. Ki okozhatta ezt a nagy érdeklődést? Egy Szerb Antal nevű szerző, akinek a halhatatlan Pendragon legenda című könyvéből írták az Úriember, jó kriptából című „szellemes” komédiát? Vagy a rendező Bujtor István személye? Esetleg a Donogan felügyelőt alakító Zenthe Ferenc mint Tenkes kapitánya és a Szomszédok Takács bácsija? Vagy a néző kíváncsi volt Berecz János ex-politikus Sáfár Anikó nevű feleségére? Talán mindegyik, talán egyik sem. Talán a kripták hűvösére vágyott a néző, talán egy másik színház, a székesfehérvári Vörösmarty bemutatkozására, talán Tóth Tahi Máté komédiázására, aki már sok-sok vidám percet szerzett a győri színpadon, talán a százával érkező, év eleji rossz hírt akarta kiadós nevetéssel elhessenteni... A kemény valóság talaján tartósan állni nem kellemes. Kell a kikapcsolódás, a menekülés, még ha ideiglenesen is. Jöjjenek a kriptából kikelt earl-ök, az alkimisták, a sötét tekintetű bérgyilkosok, az amerikai jampik, a félnótás főkomornyikok. Legyen gyilkosság, szex, ajzószer, titkos fal, tévedések vígjátéka és mindez jó színvonalon. Akinek elmélkedni van kedve, törheti a fejét a magyar „színeművészet” protekcionizmusán, a televízió mindenhatóságául, a publikum túlzásoktól sem mentes szórakozási hajlaméri, törheti a fejét a színházi csodán, ami létrejött, bekövetkezett. Röpke két óra alatt. Még ez is kiszármíttatott jó érzékkel. Kifárasztva szórakoztatni nem lehet célkitűzés. Inkább keljen fel a helyéről a néző egészséges éhségérzettel. Tudna enni még, de jobb, ha mindent más alkalomra halaszt. Nem sírhatjuk és nem nevethetjük el egyszerre minden könnyünket, mert ma még ez is sokba kerül. Hódolat a vérfagyasztó komolyságnak, a drámai értéknek, manapság, hogy komolykodva fejezzük ki magunkat, az értékek átstrukturálódásának lehetünk a tanúi. Nagyot perdült velünk a világ és ez nem múlhatott el rajtunk nyomtalanul. A bölcs színházi ember a változásokat figyelembe veszi, miközben darabot választ, rendez, játszik, közönséget toboroz. A búfelejtést és felejtetést nem kell lebecsülni, ha színvonal, igényesség van mögötte. A méter etalonját őrizhetik Párizsban, a művészetét nem. Ma itt van, illetve, itt volt. Holnap másutt lesz és más lesz, mert az idő változik... Tehát minden változik. P. M. Ha kívülről nézzük Sopronban a Deák tér 14. számú házat, a Gyermekek Házát, amit 1990 februárjáig Úttörőháznak neveztek, csak homlokzatában különbözik a többitől. Belülről azonban más: a város egyetlen olyan objektuma, sajátosan gyermekcentrikus, tiszta profilú művelődési háza, amely évtizedek óta a gyermekek szolgálatában tevékenykedik, a szó legtisztább értelmében szolgálja őket az otthon, az iskola, az iskolán kívüli nevelés-művelődés-szórakozás egységének nélkülözhetetlen összetevőjeként. Sógor Ferenc 20 éve áll a ház élén. 1971 óta sok mindent megélt. Munkája iránti rajongása ma is a régi. Őt kérdeztem egyszerűen, de kényelmesen berendezett dolgozószobában a ház belső életéről, munkájáról. - Két munkatársam - Vargha Zsuzsanna, Szabó Lajosné - szakképzett pedagógusok. Szeretik munkájukat, szeretik a gyermekeket. Mindkettő nagyon fontos nálunk. Szakkörök, tanfolyamok, klubok (18 féle foglalkozásfajta!) tölti ki heti „órarendüket”, óvodásoknak német nyelvű „ovi”, általános iskolásoknak német alap és haladó tanfolyam, továbbá agyagformázás, néptánc, modellezés, „süni”-klub, „gördeszka”klub több tucat gyermekkel, számítógépes tanfolyam a nagyobbaknak, szabadidős programok gazdag választéka, a nagysikerű „Lutra-csere” fiúknak, a „Barbie” lányoknak... - Mennyi gyermeket foglalkoztattak, iletve hányan vettek részt a programokban az elmúlt évben? - A kimutatások összegezése folyamatban van. Több ezerre tehető ez a szám, hétnyolc ezerre. Beszédes bizonyítékai, tárgyi emlékei munkánknak az emlékkönyvek, a fényképek, beírások, újságkivágások, élménybeszámolók, a gyermeklélek megannyi rezdülései. - Sok ezer gyermeknek nyújtanak hasznos időtöltést, kényelmes, esztétikus környezetben. Rangja, neve van a Gyermekek Házának! Mi lesz a sorsa megváltozott, illetve változóban lévő világunkban? - Minden bizonnyal az önkormányzat tulajdonába kerül, a város viseli majd gondját, s tovább erősödik profilja. Félúton járó önállóságunk is biztató, szép reményekre jogosító. Bekapcsolódik beszélgetésünkbe dr. Friedrich András, a Soproni Ifjúsági Fúvószenekar karnagya. Nem sok ideje van, mert a nagyteremben már „hangolnak” a fiatal muzsikusok, heti próbájuk egyikére készülve. A karnagy úr veszi át a szót. A zenekar a ház kiemelkedő művészeti csoportja már hosszú évek óta. 1990 márciusában létrehoztuk az „Ifjú Fúvósokért” elnevezésű alapítványt, amelynek segítségével az együttes alapvetően saját magát tudja finanszírozni. -A soproni újságok (Soproni Hírlap, március 23. 4., Kisalföld, július 23. 5.) már írtak erről. Kitűnt azokból is, mennyi segítője, jóakarója van a zenekarnak. - Hála istennek, ők vannak többen - jegyzi meg Sógor Ferenc. - Az ő segítségük kellett ahhoz, hogy újabb lehetőségeket keressünk, s találjunk, amelyekkel biztosíthatjuk zenekarunk anyagi fedezetét. Ilyen háttérrel már könnyebben megoldhatók a belföldi, külföldi fellépések, amikhez - s ez nálunk természetes - a gyermekek, jobban mondva a szülők is hozzájárulnak, nem kevés áldozattal. - Az elmúlt esztendőben negyvenöt (!) alkalommal szerepeltünk - veszi át a szót dr. Friedrich András. - A szerepléseinkről készült kimutatás önmagáért beszél. Jártunk Bécsben, Bécsújhelyen, Ausztriában már több helyen, Németországban, voltunk Fertődön, a Balaton mellett, adtunk térzenéket, önálló koncerteket, miközben elértük és megkaptuk a hazai legmagasabb fúvószenekari minősítést. A soproniaknak nincsen szégyenkezni valójuk. A helyi fúvószenét szeretők jól ismernek minket, szeretnek minket, támogatják munkánkat, amint az alapítvány is tanúsítja. -A „FanFár” című fúvóskiadvány szerint az együttes tagja a Magyar Fúvószenei Szövetségnek. - Valóban, a decemberben megjelent első szám bemutatja zenekarunkat. - Kitűnik mindezekből, hogy a ház és zenekara biztos talajon áll, céltudatosan dolgozik, tudja mit akar a jelenben és a jövőben. Veszi a fáradságot, hogy a művészet mai valóságában „piacgazdaságot” teremtsen, „piac” után kutasson képességei kamatoztatására. Milyen tervei vannak az idei évre? Terveink között ausztriai rádiófelvétel, minősítés, és egy németországi utazás szerepel. Tavaszi hangversenyünkre már megkezdtük a fölkészülést. Új alapokra helyeztük kapcsolatainkat a zeneiskolával, az utánpótlás biztosított. A karnagy órájára néz, s elnézést kér, mennie kell próbát tartani. Mi tovább beszélgetünk, s el-elhallgatjuk a hozzánk bejutó fúvósmuzsikát... Nagy Alpár A ház és zenekara Már a tavaszra hangolnak