Kisalföld, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-21 / 249. szám

10 KISALFÖLD KULTÚRA 1992. október 21., szerda A hontalanság története A csehszlovák nemzeti ál­lam megteremtésének prog­ramját - az akkorra már nem­zetközileg is elfogadott jogfoly­tonosságra alapozva - Edu­ard Benes köztársasági elnök és a londoni emigráns cseh­szlovák kormány 1942 végén, 1943 elején a magyar nemze­tiségű lakosság kitelepítésé­nek követelésével egészítette ki. A németek mellett a ma­gyarok kitelepítésének meg­valósítását a moszkvai cseh­szlovák kommunista emigrá­ció 1944 tavaszán, a Szlovák Nemzeti Tanács 1944 végén, 1945 elején fogadta el. Ma már történelem, hogy a második világháború befejezésekor a csehszlovák hatóságok a ma­gyar nemzetiségű lakosság tel­jes jogfosztásával és üldözé­sével, illetőleg egy részének a kiutasításos elüldözésével tö­rekedtek eredeti céljukhoz kö­zelebb jutni. A moszkvai emigráció vezé­re, Klement Gottwald 1944 májusában kijelentette: „Nincs messze az a pillanat, amikor megkezdjük hazánk megtisz­títását az áruló német és ma­gyar szeméttől”. A nem szláv kisebbségekkel szembeni bá­násmód tekintetében nem volt különbség a kommunista és a polgári, a cseh és szlovák po­litikusok törekvései között. A magyarságot (és a németeket) a Csehszlovák Köztársaság 1938-1939. évi szétverésében tették felelőssé kollektíve, a nemzetiségük alapján. A „bűn” büntetése az állampolgári jog­fosztással kezdődött, a­kite­l Nemzetközi kisebbségi konfe­renciát rendez Győrött október 24- én és 25-én a megye közgyűlése, ahova a hazai nemzeti kisebbsé­gek képviselői mellett szlovák és osztrák vendégeket várnak. A két­napos konferencia színhelye a Bar­tók Béla Megyei Művelődési Köz­pont.­lépítéssel, deportálással vég­ződött. Programszerű megfo­galmazására az ún. kassai kormányprogramban került sor. Elsősorban a nemzetiségek­nek kellett bűnhődniük a hit­leri „ új Európa” kialakítása so­rán történtekért. A müncheni egyezményért, az első bécsi döntésért, a német megszál­lásért, vagyis a Csehszlovák Köztársaság feldarabolásáért, likvidálásáért. De Benesék más „bűnöket” is megfogal­maztak a magyarsággal szem­ben. Úgy indulván, hogy az „eredetileg" szlovák lakossá­gú Dél-Szlovákiából a magya­rok a terméketlen hegyek kö­zé űzték a szlovákokat, illet­ve erőszakkal elmagyarosítot­ták őket. A magyar kisebbség „álnok módon” tevékenyen részt vett Csehszlovákia fel­­darabolásában, a szlovákok „üldözésében” a nácik olda­lán. A szlovákiai magyarság háborús bűnös, jelenléte ká­ros, örök veszélyt jelent, mint a revizionizmus bázisa. Ezért meg kell szabadulni tőle, ki­telepítéssel, erőszakos beol­vasztással. Csehszlovákiának szláv nemzeti állammá kell válnia. Mindez hamis konstrukció volt és maradt. Ami 1938-ban, 1939-ben bekövetkezett, ah­hoz az európai hatalmi viszo­nyok gyökeres átalakulása, a totalitárius diktatúrák előre­törése, a demokratikus hatal­mak meghátrálása kellett. Ez­zel párhuzamosan követke­zett be a Csehszlovák Köztár­saság belső nehézségeinek a halmozódása, különösen a nemzeti-nemzetiségi kérdé­sek körében. A nemzetiségi problémakört bonyolította, „veszélyessé” tette az a körül­mény is, hogy a nemzetiségi­ek túlnyomó többsége a ha­tárok mentén élt, az „anya­nemzet”, illetve az „anyaál­lam” szomszédságában. A csehszlovák hatóságok ezért tettek 1945 után újabb kísér­leteket a nemzetiségi tömbök fellazítására, a cseh és szlo­vák kolonizáció folytatására, a kisebbségek kitelepítésére. Minderről a legtöbbet Polá­­nyi Imre tanszékvezető, egye­temi docens új kötete nyújt­ja, mely az 1944 őszétől 1948 őszéig a kérdéskörben történ­teket fogja össze. A szlováki­ai magyarok helyzete 1944- 1948. című, a közelmúltban Pécsett megjelent úttörő vál­lalkozás - az eddigi kül- és belföldi szakmunkákra épít­ve - bevezető tanulmányt és harminchárom, hazánkban eddig jórészt közöletlen doku­mentumot tartalmaz. Megrázó összeállítás. Az igaztalan megbélyegzés, a ki­rekesztő gyűlölet, a kényszer megannyi „korhű” megnyilvá­nulásával szembesít a kis kö­tet. Mindez egy győzelmi dik­tátum következményeként el­csatolt magyarjainkról, és Ma­gyarországgal kapcsolatban is, melynek „a szlovák nem­zettel szembeni szándékai so­hasem voltak becsületesek”. Majd megannyi díszes jelző­vel ékesített megállapítást ta­lálunk a szláv nemzet megúj­hodásáról, a szláv testvériség­ről, melyet a jövőben „semmi sem veszélyeztethet”. Polányi Imre fontos, elgon­dolkodtató tényanyagot nyújt a csehszlovák részről erőlte­tett „lakosságcsere” dokumen­tációjával is. A kitűnő váloga­tásban helyet kapott a re­­szlovákizáció, az „áttelepítési műveletek” iratanyaga, befe­jezésül pedig az 1948 őszi „fel­mentő” állásfoglalásokról ol­vashatunk. A tények tükré­ben Janics Kálmán a „honta­lanság éveinek” nevezte azt a periódust, melyről Polányi munkája számos kérdés, ta­nulság továbbgondolására késztet. Szita Szabolcs Zenei bemutatók Lélektől lélekig Lapunkban több alkalommal adtunk hírt a győri Radó Tibor Általános­ és Speciális Szakiskola autista gyer­mekeket nevelő Kísérleti Csoport munkájáról. A Türr Ist­ván u. 4. sz. alatti épületben tanító pszichopedagógusok szervezőkészségének köszönhetően a tanév kezdetétől a zenei nevelés is helyet kapott az autista csoport mun­kájában. Ámics Katalin, a győri program elindítója kérdésünk­re elmondta, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisko­la Győri Tagozatának hallgatói rendszeresen egyórás ze­nei foglalkozás keretében ismertetik meg növendékei­ket a komolyzene szépségeivel. A gyermekek a zenei be­mutatókon találkoznak az énekhang szépségével, meg­ismerkednek különböző hangszerekkel, hallhatják a hang­szereket szóló- és kamaraegyüttes formájában is. A tanév első felében Pfeffer Lilla, Pál Ildikó, Gere Jú­lia, Hollósi Orsolya, Menyhárt Ágnes, Ilkei Lehel, Antal Éva, Horváth Diana, Szabó János, Matyi Miklós, a győ­ri Zeneművészeti Főiskola hallgatói vesznek részt a ko­molyzene megismertetésében. Eddig hallott műsoraik­ban Telemann, Purcell, J. S. Bach, Mozart, Weber műve­it hallhattuk zongora, fuvola, gordonka, gitár hangsze­reken. A zenei művek közé illesztett Weöres Sándor, Gaz­dag Erzsi verseivel, Andersen és Grimm meséivel külön örömöt szereztek az őket hallgató gyermekeknek. A zenei program szervezői és megvalósítói hisznek a zene lélektől lélekig ható erejében, a közös muzsikálás érzelmeket és cselekedeteket harmóniába ötvöző aurá­jában. Elképzeléseik szerint az aktív muzsikálásba be­vonják a gyermekeket is, akik gyermekdalokkal, ritmi­kus mozgással, az együttes dal­játék örömével szerethe­tik meg a zene világát, amelyben - mint mindannyian - társat lelhetnek örömeikben, és vigaszt szomorúságaik­ban. Z. M. „A holnap felé ők j­elzik az irányt" Újra indul a ménfőcsanaki népfőiskola Dr. Zsilavi Fábiánnétól, a ménfőcsa­­naki Bezerédj-kastély igazgatójától meg­tudtuk, a ménfőcsanaki népfőiskola id. évfolyamának ünnepélyes indítása októ­ber 22-én (csütörtökön) este hat órakor lesz a Bezerédj-kastélyban. A megnyitón dr. Várszegi Asztrik főapát, címzetes püspök beszél a népfőiskolák szerepé­ről, jelentőségéről. Visszatekintve a népfőiskola négy évé­re, megállapítható, hogy az a politikai, társadalmi változásokat érintő kérdések megvitatásával indult. Később, a szű­­kebb haza a Kisalföld történelme, kultú­rája felé fordult az itt tanuló közösség figyelme. A felnőttképzés, átképzés, - mint a piacgazdaságra áttérés alapfelté­tele - legfontosabb kérdéseit vitatta meg az „Együtt a jövőért”, a „Népfőiskolák a munkavállalókért" című rendezvények megtartása során. A ménfőcsanaki nép­főiskola IV. évfolyamának másik fő té­mája­ a munkanélküliek átképzése mel­lett a település és környékének meg­határozó szellemi irányítóinak a bemu­tatása. Fontos, hogy a ma élők megis­merjék a szellemi elődöket és a kortár­sakat. Szándékuk, hogy értékes kézira­tok nyomtatásba kerülhessenek és egy­­egy életmű feldolgozásával helyére ke­rüljenek értékük szerint, így a népfőis­kola, a szellemi kincseink megbecsülé­sével nemzeti kultúránkat gazdagítaná. P. A. Móra Ferencet választották Névadó Rábatamásiban Az­ első iskola Rábatamásiban 1829-ben épült. Többszöri átépítés után két éve nyerte el a mostani, nyolctantermes formáját. Körze­ti iskola, közel huszonöt éve ide járnak a jo­­baházi felső tagozatosok is, a falubeliekkel együtt majdnem százhatvanan. Már évekkel ezelőtt dédelgették a névadás gondolatát, de korábban erre nem volt lehetőség. Most, hogy már lehet, közvélemény-kutatást végeztek a falu lakói és a gyermekek körében, levéltá­rak, könyvtárak mélyén találtak híres embe­reket a falu szülöttei között, mondta Gaál Ist­ván, az iskola tanára, de, hogy mégis Móra Fe­renc mellett döntöttek, annak az író magatar­tása, gyermekekhez való viszonya, gyem­eki­­rodalmi munkássága a magyarázata. A közelmúltban háromnapos rendezvény­­sorozat keretében megtörtént a névadó, aho­vá eljött Kovácsáé Vészits Márta, Móra unoká­ja, akit nagyapja a „Mötyő" névvel ajándéko­zott meg. A tanulók vers- és prózamondással, könyvkiállítással, Móra életrajzának feleleve­nítésével, írásai szereplőinek megjelenítésével idézték fel immár iskolájuk névadójának em­lékét. A Móra unoka sosem hallott története­ket mesélt, válaszolt a gyermekek kérdéseire és ajándékot is hozott nagyapjáról. Egy oklevelet, mely igazolja, hogy a szegedi kultúrpalota igazgatóját (Mórát), 30 éves írói jubileuma alkalmából a Magyar Szűcsmesterek és Szőrmekereskedők Országos Egyesülete 1932-ben örökös tagjává vá­lasztotta. A névadón Móra-kupa néven sportnapot is rendeztek Bogyoszló, Jobaháza, Szilsárkány, Szár­föld résztvételével, mellyel hagyományt kívánnak teremteni. Mint ahogy azt a tanár úr mondta, a „hiszek az emberben” mórai gondolat az élet minden területén hasznos tanács lehet a gyerme­kek számára. E szellemiség, tudás, mindnyájuk számára életre szóló útravaló lehet. KLA Metyő néni, Móra Ferenc unokája az ün­nepségen, a gyerekek körében. B. Kóbor László Egy dirigens partitúra nélkül Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye P. Coppola, a párizsi Con­servatoire legendás hírű kar­nagya, miközben dicsérték ki­vételes karmesteri képessé­geit, szerényen megjegyezte, hogy az igazi dirigens számá­ra elegendő jobb keze, a balt zsebében tartja, mint R. Stra­uss, ő sajnos kénytelen mind­kettőt használni. Ez a kedves kis történet jutott eszembe a Nemzeti Filharmónia 2. „B”­­bérleti koncertjén, ahol a Győ­ri Filharmonikus Zenekart Mi­hály András Kossuth-díjas, kiváló művész vezényelte. Mihály András sokoldalú, nagy tudású muzsikus, a ho­ni zenei élet egyik meghatá­rozó egyénisége. Karmester­ként jellemzően jobb kezével, partitúra nélkül dirigál. Fe­lesleges manírok nélkül ural­ja a tempót, jelzi a kényesebb belépéseket, rajzol dallamot, épít zenei formát, teszi eleven­né a dinamikát. Bal kezét szin­te kizáróan a mesterien for­mált melódia színezésére, ki­emelt hangsúlyok és hajlítá­­sok, egyéni modulációk köz­vetítésére használja. Időnként pálcáját is „pihenteti”, szabad utat engedve ezzel az adott pillanat szárnyaló varázsá­nak. S mindezek mellett, vagy ellenére egész lényével muzsi­kál. Együtt él a művel, annak szerzőjével, irányított muzsi­kustársaival való kapcsolata egyetlen pillanatra sem sza­kad meg. Akarata a zenekar szándékaként, határozott mozdulatokkal közvetített uta­sításai baráti jó tanácsként hatnak. Mindezek természetes kö­vetkezménye a zenekar profi szintű, önbizalomtól és bizo­nyítási vágytól fűtött, a meg­lévő képességek és készségek legjavát nyújtó, maximumra való törekvése. A vonóskar erőtől duzzadó, homogén, a koncert egészét meghatározó, intonációban biztos, frazíro­zásban árnyalt játéka, a réz­fúvósok tiszta, egységes, jel­lemzően karakterisztikus, tisz­ta fényű hangzásai, a fafúvó­sok egymást felülmúló szó­­lisztikus bravúrjai, az ütősök tökéletes illeszkedése és hang­­súlyozása minden előzetes vá­rakozást felülmúlt. A Bartók Béla Megyei Művelődési Köz­pont színháztermét ez alka­lommal betöltötte a zene, szólt a zenekar, „táncolt” a karmes­ter, a közel teltházas közön­ség pedig nagyon jól érezte magát. A tartalmas program nyi­tószámaként­­ Beethoven összes szimfóniáit bemutató sorozat VIII. részeként­­ el­hangzott I. (C-dúr, op. 21.) szimfónia a beethoveni élet­mű teljességében fogant. Mi­hály András interpretálásá­ban alapvetően a nagy géni­uszra jellemző, később kitel­jesedő vonások domináltak, lényegi megragadásban és fel­tárásban példaértékű produk­ció komplex élményt nyújtott. Schubert ritkán játszott VI. (D-dúr) szimfóniája a kama­raszerű effektek és a nagyze­nekari hangzások tudatosan szerkesztett egymásra épülé­sével, az utolérhetetlen dal­szerző gazdag melódiavilágá­nak míves közvetítésével ara­tott vastapsos sikert. Az est szólistája Stepper Ti­­bor, a zenekar szólamvezető­je volt. Haydn népszerű Esz­­dúr trombitaversenyét felké­szülten, érett zeneiséggel kel­tette életre. Az izgalom- és ru­tinhiány terhére írható nyitó­tétel esetenkénti kilengéseit követő második rész dallam­világának bensőségessége, va­lamint a zárótétel szinte hi­bátlan, pergő ritmusú, stílu­sos megszólaltatása újólag iga­zolta, hogy megyeszékhelyünk is rendelkezik koncertképes, pódiumra érett, a hazai zenei világ vérkeringésébe beépít­hető művészekkel.

Next