Kisalföld, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07 / 263. szám
10 KISALFÖLD EGY HONVÉDTISZT SZOLGÁLATBAN A két világháború közötti magyar katonai elithez tartozott a Sopronhoz több szállal is kötődő Rőder Jenő vezérőrnagy. Nevét és tevékenységét ritkán említik. Pedig figyelemre méltó, a honvéd tisztikar becsületét növelő szolgálatot teljesített, mely különös hangsúlyt kapott a hadviselés utolsó éveiben. Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, 1943- ban a hátországi munkaszolgálatos alakulatok felügyelője tennivalóival bízta meg. A nyugállományból aktivizált Rőder tábornok becsülettel eleget tett a kényes feladatnak. Következetesen fellépett a rendeletek betartásáért, így sok kiszolgáltatott munkaszolgálatos sorsán enyhített. Rőder Jenő soproni évei A nyilaskeresztes hatalomátvételkor helytállása miatt Rőder Jenő a letartóztatandók között szerepelt, de sikerült elrejtőznie az üldözők elől. Szolgálatából közel fél évtizedet a soproni Rákóczi Ferenc Nevelőintézetben, akésőbb bombatámadástól elpusztult „Zögereiben” töltött. Felidézése legyen tiszteletadás a hű katona emléke előtt. A magyar királyi Rákóczi Ferenc Honvéd Reáliskolai Nevelőintézet elődje, a Soproni Honvéd Főreáliskola 1898 októberében, Liszkay József honvéd őrnagy parancsnoksága alatt kezdte meg működését. A város 1921. évi kényszerű katonai kiürítésekor futásra költözött, s a békediktátum miatt megfosztották katonai jellegétől. Esztendő múltán térhetett vissza a soproni Károly-laktanya épületeibe, ahol aztán a harmincas évek második felében jelentős változásokon ment át. Rőder Jenő az - al- és főreáliskolai tagozattal rendelkező - intézet igazgatói feladatait Nagyselmeczi Mérey Lászlótól 1935-ben vette át. A jól felszerelt intézet bevált követelményrendszert alkalmazott, a sokrétű munkában a hazafias nevelés megkülönböztetett helyet kapott. Az intézet tágas területének útjait, tereit, ligeteit és sportpályáit a kuruckor nagy alakjairól nevezték el. Az intézeti tájrészletek központja a Hősök tere lett, az elnevezéseket díszes emléktáblák jelezték. Új sportpálya is készült. A sporttéren épült kihirdető emelvényt Attila szobrával (Vörös János szobrászművész alkotása) 1935. május 4-én avatták. Az intézet 272 növendéke az ország egész területét képviselte. Legtöbben Budapestről érkeztek, megyénkből pedig 35 növendék. A sokoldalú képzést gazdag szertárak, könyvtárak, nyolchelyiséges intézeti múzeum (!), szakgyűjtemények szolgálták. A növendékek többsége állami vagy törvényhatósági tisztviselők családjából származott. Rőder Jenő főtanácsnokként (a trianoni korlátozások miatt a korábbi katonai rendfokozatok használata tilos volt) irányította a katonai középiskolát és 45 főnyi tanári karát. Működése alatt a felkészítés színvonala tovább nőtt. Az intézetben új látogatótermeket adtak át. A teljes körű megismerést szolgálták a gyakori tanulmányi kirándulások, még üzemlátogatásokra is jutott idő. ,Az elméleti tudással nem elégedhetünk meg; szilárd jellemet, erős erkölcsi érzést, mély kötelességtudást követelünk” - olvasható az intézet 1936- ban megjelent évkönyvében. A soproni katonai iskola elnevezésében 1937 februárjában ismét megjelent a honvéd szó. Rőder Jenő immár ezredesként, az intézet parancsnokaként szerepelhetett a nyilvánosság előtt. A változások jegyében különvált a tiszti- (nevelői) és a tanári kar, a növendékeket pedig század- és zászlóalj keretbe sorolták. A magas tanulmányi követelményeknek az 1937-1938. tanévben 255 növendék tett eleget. Köztük a fővárosból 88, Győrből 11, Sopronból 19 és Mosonmagyaróvárról 2-2 „Zöger” származott. Ebben az időszakban alapozták meg a Rákóczi-nap hagyományát. A Soproni Honvéd Nevelőintézet a pécsi és a kőszegi testvérintézethez hasonlóan a humán nevelésre is meglehetős gondot fordított. A növendékek az éneket, a zenét is szorgosan művelték. (Az intézet ének- és zenekarát dr. Rőder Ede reálgimnáziumi tanár vezette.) A magasabb évfolyamok növendékeinek zöme megjelent a Frankenburg Irodalmi Kör, a Liszt Ferenc Zeneegyesület, a Soproni Férfidalkör számos estélyén, a Képzőművészeti Kör és a Fényképezők Egyesülete kiállításain. Ebben az összefüggésben külön ráfordítást nem igényelt, hogy az intézet a magyar katona hivatásának, hazánk sorsfordulóinak, az intézet névadójának és lelki védőjének, Rákóczi Ferenc fejedelemnek dicső emlékét és tiszteletét magas szinten ápolja. Rőder Jenő működéséhez fűződik az intézet első Rákóczi-napjának( 1938. május 22.) és a Rákóczi-serleg avatójának a rendezése. A belső megemlékezésen felül a soproni színházbeli nagyszabású ünnepi estre került sor, az események mozgatója a nevelőintézet Rákóczi Önképzőköre volt. Az első nyilvános intézeti nap a soproni közönség és a sajtó előtt elismerést aratott. 1939-ig állt Rőder ezredes a soproni intézet élén. Működése alatt - nagyszabású munkával - elkészült a Bercsényi-sportpálya, 1937 júniusában avatták. (A SVSE- labdarúgók mai pályája.) Felfejlesztette az intézeti rádiót, melynek korszerű stúdiója és működése jelentős eredménynek számított. Az egykorú évkönyvek külön kiemelik az intézeti kórház modernizálásáért kifejtett erőfeszítéseit. Munkássága, embersége okán Rőder Jenő tekintélye vitathatatlan volt. 1945 tavaszán a Debrecenben működő Honvédelmi Minisztériumban, majd Budapesten dolgozott a demokratikus honvédség kiépítéséért. 1947 őszén tábornokként nyugalomba vonult, de ez a fordulat nem hozott pihenést számára. Nyugdíját 1950-ben megvonták. Éjjeliőrként, segédmunkásként, portási és konyhai felírói „beosztásban" nyolcvanéves koráig dolgozott. Derűje, volt növendékei, bajtársai tiszteletadása révén túltette magát minden megpróbáltatáson. Sopron és a Rőder család története immár elválaszthatatlan. Az új Szent Mihálytemetőben, a Szent Orsolyarendiek sírboltja és a Storno-kereszt közvetlen közelében Rőder Jenő családjának öt tagja lelt végső nyugalomra. Köztük van a tábornok édesanyja, 1990 óta az egykori honvédelmi miniszter, Rőder Vilmos vezérezredes is. Szita Szabolcs Zsávolya Zoltán Egy helytörténeti albumba Újabb és újabb módszereket sajátítok el. A vetkőzés, a levegőzés változatait. Járok mindenfelé, bejárom az utcákat, előttem Közép-Európa legszebb barokk tere. Hic itur ad astra: tetszik nekem ez a város. Néha szinte alig értem, még a folyókkal is elégedett vagyok. Sokszor a hídjaikon sétálva ismeretlen és sosem élt, de élhetett volna helybeli nyelvészek és történészek sorsát képzelem tovább, mint a magamét. Meglehet, fel is tűznek ezért majd a Múzeum homályos üvegű vitrinében engem is, mint laza csápú, helyi érdekű bogarat. Már most embernagyságú buborék vesz körül: légüres, merülő-merülő búvárhang. Egyre megdöbbentőbb éreznem a burok jóleső szorítását magam körül, amelyből -jussak bárhova - már nem bújok ki sohasem. SZIVÁRVÁNY 1992. november 7., szombat Törő István Felhígul minden Mint az aszfaltra rákent macskabelek, úgy undorodik el most is a képzelet, mikor a nyelvből összedarált szavak, a vért kiokádni folyton csak omlanak, és szunnyadó fáklyáik most a lelkek, de felgyújtanák e hatalmas kertet, hol csigáik nyárszanak és csahos kutyák nedveznek, s árulnak minden szilvafát, most még csak az lesz vizezett, a bor, de felhígul minden, amit alkotói? befejezetlen lesz beszéded és szavad, rossz a képlet, nem jó a feladat, szunnyadó fáklyák most a lelkek, mert az a jó, ha áilmokat lehelnek, csak ha a harasztban megzördül a levél, kezd kiderülni mely álom mennyit ér. V ősztől tavaszig Nemcsak 1944/1945 fordulóján, de a későbbiekben is, a semmivel sem könnyebb és különb 50-es években is segített, akin csak tudott a kiváló ember és nagyszerű orvos, dr. Warvasovszky János. Sopronyi-Thumner Mihálynak, Sopron egykori polgármesterének özvegye a legteljesebb nyomorban élt, nyugdíját megvonták tőle. Nyáron, kora ősszel az erdőt járva elő tudta teremteni a betevő falatot, segítették is, akik tudták a soha nem panaszkodó, kitűnő egészségnek örvendő idős hölgyet. Egykori házában egy kis szobában meghúzhatta magát, de nem telt tüzelőre. Warvasovszky dr. tudva ezt felajánlotta, hogy ősztől tavaszig az osztályán élhet, teljes ellátást kap, így segített a mindenkori üldözötteken, és ez nem volt veszélytelen. Igazi ember volt és igazi orvos. Gyulaváriné Patthy Anna ! Ember az embertelenségben Emlékezés dr. Warvasovszky Jánosra Szálasi és kormánya Sopronkőhidára, a fegyházba hurcoltatta azokat az antifasiszta vezetőket, akik egy független Magyarországért küzdöttek. 1944. október 31-től (1945 március végéig) szállították ide a politikai foglyokat. Az ország teljes társadalmi „keresztmetszete” élt itt, Mindszenty József és Lékai László, paptársaikkal, Kállay Miklós volt miniszterelnök, Hardy Kálmán altábornagy, Kádár Gyula vezérkari ezredes, Almásy Pál huszár százados, Révay Kálmán mérnökkari tiszt, Jávor Pál és Titkos Ilona színművészek s a kommunista ellenállók: Rajk László és felesége. A pokol feneke A bitófán fejezte be életét Bajcsy-Zsilinszky Endre és herceg Odescalchi Miklós, és golyó végzett Pesti Barnabással és Pataki Istvánnal. A smasszerok és a vérbíró Dominich mindent megtettek azért, hogy pokollá tegyék a rabok életét, utolsó heteiket, hónapjaikat. De voltak itt igaz emberek is, és segítettek a szenvedőknek. Geisbahl Mátyás katolikus és Bárdosi Jenő evangélikus lelkész és a fegyház polgári főorvosa, dr. Warvasovszky János, a soproni Szent Erzsébet-kórház ideg- és elmeosztályának vezetője. A védőőrizetesek közül segítségére voltak dr. Szabó-Hárs Sándor orvos alezredes, dr. Füzessy Miklós görögkeleti lelkészorvos, dr. Vályi- Nagy Tibor repülő százados, orvos, a kiváló tudós, kutató, a Prinycin-antibiotikum felfedezője és dr. Harsányi Jenő. „Varvasovszky kitűnő orvos volt és nagyszerű ember, mindent megtett, amit tudott, a foglyok érdekében. A gyengélkedővizsgálat kiváló alkalom volt a hírszerzésre... Varvasovszkyval az első pillanattól kezdve barátság alakult ki köztünk, s így aztán reggel az első mindig az volt a gyengélkedőn, hogy elmondta nekem az előző napi rádióhíreket. („A szellemek mondják" - ez jelentette a kórháziak által titokban hallgatott londoni stb. rádióállomások híreit”.) Kiváló főorvos A legfontosabb alapgyógyszerek rendelkezésre álltak: lázcsillapítók, köhögés elleni orvosságok, fagykenőcs, rükkenőcs. Egyre több lett a beteg. A nagyszerű társak kivégzése, a még életben levők megalázása lelkileg is tönkretette a foglyokat. Egyre nagyobb szükségük volt a hősies lelkületű lelkészekre és a kiváló főorvosra. Almásy Pál naplójából megtudhatjuk azt is, hogy 1945 januárjában egy Burgetti nevű rabnak hirtelen 40 fokra szökött fel a láza. Warvasovszky kiütéses tífusz gyanújával a hadikórház fertőzőosztályára szállíttatta, gyanúja beigazolódott. Egy másik szerencsétlen egyik napról a másikra nem látott. Az orvos zöldhályogműtétet javasolt. Az 526. Hadikórházban megoperálták. Warvasovszky orvosszakértőként vett részt Hardy Kálmán altábornagynak és társainak tárgyalásán. Jegyzeteket készített, és örömmel állapította meg, hogy a börtönviszonyok nem viselték meg túlságosan idegrendszerüket, logikusan, meggyőzően érveltek bíráik előtt. Tavaszodik, 1945. március 15-én, amikor a reggeli gyengélkedőn az 5 hónapja halálos ítéletére „váró” Hardy Kálmán arra kérte Warvasovszkyt, hogy utalja vissza a kórházba. A főorvos ezt készséggel meg is tette. Ő is abban bízott, hogy így megmenekülhet a kivégzéstől. Március 23-án dr. Harsányi Jenőt, az egyik fogolyorvost halálra ítélték. Megmentésén fáradozott Vályi-Nagy Tibor főorvoskollégájával együtt. Megállapodtak, hogy dr. Vályi tejinjekciókat ad be, ez magas lázat okoz, és akkor Warvasovszky és ő kiütéses tífuszgyanút állapítanak meg. Dr. Harsányinak hamarosan 40 fokos láza lett. De 28-án megjött a parancs irány Németországi Vályi ekkor elleninjekciót adott be, így valahogyan talpra tudta állítani társát, s mivel fiatal volt és erős, végiggyalogolta - barátai támogatásával - a halálmenetet.