Kisalföld, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-19 / 273. szám

A KISALFÖLD OLVASÓINK ÍRJÁK 1992. november 19., csütörtök S­zabad legyen megjegyezni... Pannonhalma kulturális bi­zottsága tanárokból, dokto­rokból álló tagjai Szerkezeti kérdések cím alatt javaslatot tettek az utcanevek új elne­vezésére. A kultúrirányítók magyar szakos tanára megállapítja, hogy „nagyon hiányzik a Pan­nonhalmához kapcsolódó Ár­pád-kori személyiségek emlé­két megörökíti névréteg”, íme, egy új fogalom: Árpád-kori névréteg, méghozzá szentek­ből álló. A Szerkezeti kérdések össze­állítói szerint „néhány név em­lékezhetne a mezővárosi, já­rási székhelyi múltra". Tanár urak! Tisztelettel kérdezem: Pannonhalma, régi nevén Győrszentmárton járási szék­hely igen, de mezőváros ugyan mikor volt? A névjegyzék összeállítója a zárómondatában megállapít­ja, hogy „a változtatást kívá­nó utcanevek kompromittált fogalmak, vagy rossz emlékű rendszer reprezentánsainak nevei". Például Alkotmány, Bé­ke ugyan kiket kompromit­tál? Ha csak azokat nem, akik a mai napig nem tudják él­vezni. Rossz emlékűt én is ta­láltam kettőt, Ságvári és Zal­ka. Bár szabad legyen megje­gyezni, hogy mindkettő a fa­sizmus elleni harcban vesz­tette életét, ami pártállástól függően ma lehet csekélység. A kisgazda, a régi paraszti községben nem fér meg Dó­zsa György?Vagy Bajcsy-Zsi­­linszky Endre, aki az akkori független kisgazdapárt ország­­gyűlési képviselője volt és Szá­­lasi Sopronkőhidán kivégez­tetett? Netán Radnóti Miklós általános iskolai magyar sza­kos tanárt rossz emlékek fű­zik a mártír tanárköltőhöz? Lehet, hogy mindezekkel nem mindenki ért egyet, a de­mokráciába ez is belefér. De tanult uraim! Mégiscsak el­képesztő, hogy mi okból, mi célból „elképzelhető” még Arany János, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Hunyadi Já­nos utcanevek megváltozta­tása is. Hová vezet az a ma­gyar út, ahol már ez is „elkép­zelhető”. Nem kellene-e a nyugdíjas tanár uraknak azon gondol­kodni, hogy pótolni kell a pó­­tolandókat? Ismeretterjesztő előadásokon a békavárosi a majori, a Lestár, a Horog, a Csender stb. lakóinak elmon­dani, hogy mit jelentenek a nevek? Miért Kosarasdomb, Cipódomb, Kishegy alj­a, Prága és Fehérkép? Mitől Német vagy Városi utca? Honnan a Tál­ján, a Tabán, a Tóthegy vagy Hegy alj­a stb.? Tán önöknek is mondanának újat a régi la­kók. A fiatalok pedig tanul­nának lokálpatriotizmust, amit majd ők továbbadnak fiaiknak. És ha majd a lakók önszántukból kérik a szimpa­­tikusabb régi nevet, az önkor­mányzati testület változtas­son, ha van rá pénz. A nagytiszteletű magyar szentek felülmúlhatatlan rep­rezentánsa az ezeréves Ben­cés Főmonostor. A Szent Ist­ván tér visszaállítása nemcsak kívánatos, hanem kötelező. Kívánatos az, hogy Szent Ist­vánt csakúgy, mint az ország­­zászló-emlékművet Pannon­halmán ne gödörbe tegyük, ahol a nemzeti zászló még min­dig az utcák szintjén lobog. Szerdahelyi Ferenc Pannonhalma, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 10. Mi vagyunk a szenvedő alanyok? Levelem a televízió szerkesztőségének szól. Arra lennék kíváncsi, ér­­dekli-e őket, hogy este 11 óra után ki nézi azt az egy-két krimit, ha ugyan­annak lehet ne­vezni. Valamikor este 8 óra után vetítették a szóra­koztató műsorokat, eze­ket még megnézték a dolgozó emberek. Ma az egész napi műsor csupa szöveg, semmitmondó pocsék hamuka. Nem azt kívánja az ember, hogy állandóan olyan filme­ket vetítsenek, amiből csöpög a vér és hullahe­gyek borítják az utcát, de egy héten egy-két színvonalas filmet igen­is elvárnánk a pénzün­kért. A filmeket ne 11 óra után vetítsék, mert ar­ra is kellene gondolni, hogy nem mindenkinek telik drága videóra és műholdvevő antennára. Lehet, hogy mi vagyunk a szenvedő alanyai a hosszan tartó médiahá­borúnak? Nagyon felháborít, hogy amikor kétmillió ember a létminimum alatt él, az ország veze­tői, képviselői állandó­an a világot járják az adó­fizető polgárok pénzé­ből. Vajon ezt az eszte­len pazarlást meddig le­het folytatni még? A kor­mány azt ígérte, hogy az infláció nem lesz több 16 százaléknál, de ha így mennek fel az árak, év végére még 50 százalék is lehet. Nyerges István Győ­rszentiván, Egressy u. 8. Hallgat a Fáma Tours Július 29-én induló tízna­pos spanyolországi üdülésre fizettünk be a Fáma Tours­­nál. Előtte többször megfor­dultunk az irodában, hogy mi­nél több információt össze­­gyűjtsünk az utazásról. Meg­tudtuk, hogy a busz légkon­dicionált, s körülbelül 28-30 óra utazás után elérhetjük cé­lunkat. Az indulás előtt pár nappal a busz átváltozott. Még ez is álomszép lett volna ahhoz a járműhöz képest, amivel dö­cögve átszeltük Európát. Ezen az összes luxus az volt, hogy ki lehetett nyitni a tetőn lévő szellőzőket. A Fáma alkalma­zottai arra hivatkoztak, hogy ennyi embernek (23 fő) nem lett volna érdemes elindítani a nagy buszt. De mi a nagy busz költségét fizettük ki! A lényeg az, hogy 38 órai senyvedés után megérkeztünk a szállodához. Az utasok 70 százalékának kétszeresére da­gadt a lába. Idegenvezetőnk a késés miatt megunta a vára­kozást, így lelépett mielőtt megérkeztünk volna. Harmad ­vagy negyednapra találkoz­tunk vele, amikor elhadarta a fakultatív programokat. A késés miatt lemaradtunk pár dologról, így a bikaviadalról is. A spanyol kiszolgálással végeredményben megvoltunk elégedve, bár a legolcsóbb föld­szinti szobákat kaptuk. Csak Spanyolország szépségének és magunknak köszönhetjük, hogy a sok kellemetlenség mel­lé kellemes élmények is tár­sultak. Hazafelé az út hasonló volt, a buszt néhányszor nógatni kellett a döcögés folytatásá­ra. Utoljára éjjel két órakor Kapuváron volt rá szüksége. Hazaérkezésünk másnap­ján négyen-öten rohantunk a Fámához, elégtételt követel­ve. Jöjjünk vissza egy hét múl­va, akkor lesz bent a főnök - hangzott a válasz. Egy hét múlva sem volt az irodában. Eltelt több mint két hónap, azóta majdnem minden hé­ten voltunk az irodában. Köz­ben lecserélték a személyze­tet. Felháborítónak és meg­alázónak tartjuk, hogy még csak válaszlevélre sem méltat bennünket a Fáma. Pontos név és cím a szerkesztőségben Dobozok, flakonok, elemek, vegyszerek, autók és pályák, erőszakolt erőművek. Stabil betonon csoszogok egy folyó­mederben, valahol Európá­ban. Gondolkozom. A kavics sem gondolkozik, mégis van. Nézzük csak. A, B, C, kont­ra D, ah, mondaná a táj. Ahá, mondaná, de nem engedik ne­ki. Hisz az ember a maga több ezer éves múltjával csak job­ban tudja, mint a sziklák, a víz, a talaj, a növények és ál­latok a maguk pár milliárd év­nyi alakulgatásukkal. Jó kis erőmű, jó nagy, jó sok pénz­be került. Ne hagyjuk már el­veszni! Csináljon, amit akar a víz (a gátakon belül). Iszap? Miféle iszap? Majd kiszedjük. Csak pénz kell hozzá. Hogyan? Fölfelé folyassuk a folyót? Nem akadály. Csak pénz kell hoz­zá. Meg beton. És itt még nincs vége. Egy boltban (sok boltban) üvegvisszaváltás nincs. Csak ha levásárolod. Üveg? Ugyan! Vegyél dobozos kólát, ásvány­vizet, gyümölcslét és most már tejet is. Csúcstechnológia, kor­szerű, modern. És tessék mon­dani, jó is? Hát persze, ez a legújabb. Akkor biztos jó. Hogyan jutok ki a városból, a város szélét ugyanis elön­tötte a szemét. Szemét? Én arról nem tudok. A külváro­siak dolga. És ez a pillepa­lack? Az nagyon jó! Könnyű, törhetetlen, eldobható, csak nem visszaváltható. És a pénz­zel mi lesz? Azt kidobja, meg vele az anyagot és az energi­­át is, de vehet újat. Nagy előny. Még jó, hogy figyelem a rek­lámokat. Most már csak ezt használom, mert ez műanyag. És ha a reklám azt mondja, hogy jó, akkor jó. Ökológiai szemlélet nélkül tengődő felnőtt állampolgár vállalkozik egy másik társa­dalom ökológiai tényeket is­merő, de azokat figyelmen kí­vül hagyó felnőtt állampolgá­rának segítségével. Puff neki. Mit nekem környezet. Ahol én vagyok, ott legyen rend! Az­tán idővel majd meghemper­­günk modern és korszerű mocskunkban, akár az álla­tok. Badarság. Rossz hason­lat. Állat és növény nem teszi tönkre saját környezetét (és másokét sem). Mi már régen nem vagyunk állatok. Az a leg­rosszabb, hogy erre egy per­cig sem lehetünk büszkék. És ha ezt a sok piacorien­tált vakember által tömegre erőszakolt dolgot megkritizál­juk, akkor vagy ironikus mo­sollyal, vagy habzó pofával, átlátszó védekezésként felénk fordulnak, hogy akkor nem lehet semmit sem csinálni? De igen. Le lehet állni. És le­het átgondoltan folytatni más­hogy. Esetleg gondolkozók be­vonásával. Mit csinál majd a fiatalság? Tőlünk függ, hogy mit örököl­nek. Környezeti nevelés. Ugyan! Hisz alig kap lehető­séget. Közben meg pumpál­ják beléjük a sok jót és kor­szerűt. Már száguld a fantá­ziám. Néhány év múlva egy stran­don: napozás csak ruhában! Fürdés csak hozott vízben! Mély levegővétel csak palack­ból! Élni, csak egyszer pró­bálkozhat ennyi meg ennyi fo­rint. A párocska majd ott ül a szép, hosszú, iszapos erőmű­tározó partján, iszogatja a po­hárba gondolt ivóvizet, üve­ges szemmel nézi a műnaple­mentét, ahogy, elszáll előtte egy műmadár, karmai közt egy műanyag dobozzal, rajta a felirat: dögvész ugyan, de modern! Pőcze Vilmos Győr, Papragi u. 24. Az olvasólámpa fényénél Dögvész ugyan, de modern! A­z élőkkel kellene törődni November 11-én hajnalban bekapcsol­tam a rádiómat. Tátogva hallgattam egy férfiú elképesztő fejtegetéseit a külföl­di jeltelen sírokban fellelhető magyar katonák hazahozataláról. A terv végre­hajtásához ugyan kevés pénz áll rendel­kezésre, de azon lehetne segíteni orszá­gos közadakozás megszervezésével. Sze­rinte a gellérthegyi Citadellában el is férnének a külföldi jeltelen sírokban por­ladó hősi halottaink. A fejtegetést hallva végleg eltűnt az álom szemeimről, főleg, amikor a „má­­linkij robotban” elpusztult magyarok ha­zahozatalát is bejelentette honfitársam. Megható ez a honfiúi buzgalom. Mint hajdani hadviselt és a háborút túlélt ka­tona csak elismeréssel nyugtázhatom, de a mai nyomorúságos helyzetünkben, a munkanélküli százezrek nyomorát lát­va, jobb lenne az élőkkel törődni, sem­mint százmilliókat költeni egy fantasz­ta elképzeléseire. Hagyják nyugodtan porladni a hol­takat a jeltelen tömegsírokban! Az anya­föld megbékéléssel befogadja minden nemzet fiait a feltámadásig. Krascsenics Lajos Lébény, Damjanich u. 30. Futok a pénzem után Egyike vagyok az emléke­zetes nyári Aida szuperpro­dukció (?) áldozatainak. A je­gyek árát, költségeimet azóta sem sikerült behajtanom az időközben megszűnt mana­­gementen. Nemrég azt hallottam, hogy megalakult Budapesten sors­társaim érdekvédelmi szövet­sége. Ismerősöm, aki erről in­formált, nem tudta megmon­dani, hogy melyik országos lapban olvasott erről. Ezzel kapcsolatos a kéré­sem. Ha Önöknek tudomása van erről a szövetségről, illet­ve hol, milyen formában le­het felvenni vele a kapcsola­tot, kérem, szíveskedjenek ve­lem közölni. Ha nem tudják a címet, legyenek szívesek e pár sort olvasói levélként kö­zölni, remélve, hogy valaki a segítségemre tud lenni. Fülöp Botond Győr, Szigethy Attila u. 62. Milliós nyereség nem kis dolog A Csökkenő taglétszám, drága szolgáltatások cím­mel október 10-én megje­lent íráshoz szeretnék ész­revételt fűzni. Véleményem szerint az írás nem tükrözi hűen a valóságot. Tény, hogy csök­ken a taglétszám. (Nem­csak Győrben, hanem az egész országban.) Ennek fő oka az életszínvonal drasz­tikus csökkenése. (Enni, ruházkodni kell, az ember ilyenkor csökkenti igénye­it, s azzal kezdi, ami nél­külözhető.) Nem hinném, hogy a „klub veszített tagságori­entált arculatából”. Úgy gondolom, ha bármely klubtag felkeresi az utazá­si és információs irodát, a műszaki állomásokat vagy a mosonmagyaróvári kem­pinget, az a lehetőségek­hez képest maximális ki­szolgálásban részesül. Azt sem hiszem, hogy az nagy baj lenne, hogy felerősö­dött a szervezet gazdálko­dó jellege. Ha nincs pénz, akkor mi­ből teremtenék elő a gépe­ket, a berendezéseket, a dolgozók fizetését. A szol­gáltatások sem olyan eget rengetően drágák, mint azt a cikk címe sugallja. Két példával illusztrál­nám a leírtakat. Például a műszaki szolgáltatások vagy a szállítási tevékeny­ség díjtételei nem maga­sabbak, mint bárhol a me­gyében, sőt. Az Autóklub győri szer­vezetének „gazdasági mély­repüléséről” tett kijelentés felelőtlen, elhamarkodott és nem fedi a valós helyze­tet. Az a véleményem, hogy ha egy kb. 55-60 főt fog­lalkoztató gazdálkodóegy­ség szeptemer végéig mil­liós nyereséget produkál, az már nem kis dolog. Ép­pen ellenkezőleg. Azt mu­tatja, hogy nem is végzik olyan rosszul a dolgukat. Kérdezem: hol van itt a gaz­dasági mélyrepülés? Vajthó Krisztina Magyar Autóklub győri szervezete Hagyományőrző szemlélet A győri Tárogató úti fehér óvoda gyermekei és dolgozói már negyedik éve vesznek részt a kajárpéci szüretelő na­pokon. Gyermekeink megfigyelhették a szüreti munká­kat, a szőlő feldolgozásának folyamatát. A sok élmény kö­zül a szőlődaráló, a présgép, az embernagyságú hordók látványa elbűvölte őket. Köszönetünket szeretnénk eljut­tatni azoknak, akik ezt lehetővé tették: Gruber Jánosnak és az ott dolgozóknak. Az ott szerzett tapasztalatok meg­határozóak lehetnek a gyermekek további fejlődésében. Óvodánkban a néphagyományőrző szemléletben nevelt gyermekek érzelmileg gazdagabbak, értelmileg fogéko­nyabbak, biztonságérzetük nagyobb. Arra törekszünk, hogy gyermekeink a hazához, a néphagyományokhoz ra­gaszkodó emberekké váljanak. A Tárogató úti óvoda ( dolgozói és óvodásai)

Next