Kisalföld, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-14 / 11. szám
1993. január 14., csütörtök OLVASÓINK ÍRJÁK KISALFÖLD 5 A lakosság bizonyította tűrőképességét Egyetértek a miniszterelnök rádióinterjújának azon megállapításával, hogy eredményként könyvelhető el az ország békéjének és stabilitásának biztosítása. Bár a stabilitás csak részben értendő. Természetes, hogy a kormánynak vállalnia kell a népszerűtlen intézkedéseket is, olyanokat, amelyek egyeseknek fájdalmas. A lakosság többnyire megértő, bizonyította eddig is bölcsességét, tűrőképességét. Az viszont irreális, hogy a kormány az átalakulás terheit kizárólag a munkásságra rakja. Az égető problémák megoldása helyett az új elit megteremtését tartotta a legfontosabbnak, miközben a lakosság nagy többsége nyomorúságos életviszonyok közé került. Ugyanakkor nincs reális koncepciója a gazdasági válság kezelésére, ami biztatást adhatna. Ez okozza a kormány népszerűtlenségét! Mi lenne a teendő? Az, hogy a privatizációs, a kárpótlási stb. törvények végrehajtása során ne lehessen spekulációval, korrupcióval tisztességtelen hasznot húzni senkinek sem mások kárára. Az, hogy az egész társadalmat szolgáló, jól működő gazdasági egységeket, szellemi intézményeket ne lehessen szétzülleszteni, elkótyavetyélni sem egyén, sem egyes csoportok érdekei végett. Az, hogy a privatizációból származó bevételek ne ússzanak el az államháztartás feneketlen medencéjében, hanem fordíttassanak munkahelyek teremtésére, átképzésre. Az, hogy ne szaporodjon a bűnözés és szűnjön meg mindenféle élősködés. Az, hogy a kiszabott adókat és más befizetési kötelezettségeit mindenki teljesítse, és ne lehessen találni kiskaput a kibújásra. Gondolom, hogy a felsoroltak is a kormány dolgai közé tartoznak, amelyek cseppet sem népszerűtlenek, hanem éppen a választók megbízásából fakadó kötelezettségek. Ha ezen intézkedéseket kellő felelősséggel és szigorral tenné a kormányzat, talán reálisabban lehetne értékelni a miniszterelnök és pártja derűlátását az 1994-es választásokra. Kovács Kálmán Mosonmagyaróvár, Kállai Éva u. Pontatlan és értelmileg is zavaró December közepén a Nagy Heródes palotájáról szóló tudósításban olvastam: „Nagy Heródes Krisztus előtt 37-től Krisztus előtt 4-ig uralkodott Júdeában. Ő volt az, aki elrendelte a két évnél fiatalabb fiúgyermekek megöletését, attól való félelmében, hogy megszületett a próféták által megjósolt Megváltó.” Ez így történelmileg pontatlan és értelmileg is zavaró. Heródes időszámítás előtt (i.e.) 4-ig uralkodott illetve élt. Jézus ekkor kb. 2 vagy 3 éves volt. Ő i.e. körülbelül 6-ban (vagy 7-ben) született. Csak így fogadható el a gyermekek megöletésére adott parancs. Ha Heródes Krisztus előtt meghalt volna, nem adhatott volna parancsot a Megváltó születése miatti félelmében. Halála már Krisztus után történt 2-3 évvel. Mostani időszámításunk nem Jézus születésétől kezdődött, ezért a régebbi Krisztus előttiség és Krisztus utániság megjelölés helyett az i.e. és i.u. (időszámítás után) való időzítés a pontos történelmileg. Szegi T. Miklós Győr, Répce u. Mit tehetünk a gyatraság diktatúrája ellen? Megdöbbenve olvastam a Kisalföld január 6-i számában egy telefonfülke barbár megrongálását. „1993 első napjaiból (üzenet) az utókornak. Szétvert telefonfülke, használhatatlan készülék Győrből... Nem a távközlésnek okoztuk a kárt, hanem magunknak. ” Eszembe jut - még a múlt rezsim idejéből - a következő kívánalom a civil hatóság részéről. A civil előadó ismertette, hogy milyen károkat okoznak a csúzlizó gyermekek az utcai ívlámpák kilövésével. Nekünk, lelkészeknek a segítségét kérték a gyermekek deviáns magatartásának megfékezésében. Lelkünk mélyéről jön a válasz: szívesen, de hol érhetők el, ha hittanra sem járnak? Hasonló a panaszunk az olajgyár melletti Ecet utcában. Három égő világítja vagy világítaná meg a sötét utcát, de ebből kettő állandóan kilőve. Nemrég jártak itt a javítók magas létrával, egyikük kijelentette: „úgyis hiába cseréljük ki az égőt, holnap már kicsúzlizzák.” Igaza volt. Most is csak egy égő világítja meg az Ecet utcát. Mit tehetünk a gyatraság diktatúrája ellen? Először is el kell oszlatni az antipátiát az erkölcsös nevelés ellen. Sajnos, még manapság is sokan vannak, akik majd görcsöt kapnak, ha valláserkölcsű keresztény iskolákról van szó, száműzni szeretnék a hittant az iskolából, mintha ragályos betegség lenne. Surján miniszter urat idézem, amikor megkérdezték tőle, hogy mit vár a jövőtől. Egyszerű volt a válasz: „hiszek Istenben. ” Az istentelenség a maga felelőtlenségével óriási károkat okozott már eddig is ország- és városszerte. Mi legyen a hathatós lelki ellenszer? A lelkiismeret-képzés a tízparancsolat szerint, ez közös minden vallásban zsidó és keresztény alapon. Mögötte Isten tekintélye áll. A közvagyon rongálása a butaságon felül súlyos vétség a társadalom ellen. Nevelésünk alapigéje: láz az Isten, rossz nem leszek! Vitéz István rk. lelkész Győr, Vámbéry Ármin u. 13. Cikkünk nyomán Pénzkeresők Nem szokásom felháborodásomban tollat ragadni és dühös mondatokat ontani, hátha ettől jobban leszek. De a Kisalföld január 5-i számában megjelent képes hírecske szólásra késztet. Jó dolog a fémkereső helyesen használva, szakemberek ellenőrzése alatt. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy ilyen összefüggésben sem olvasnék szívesen róla az újságban, hiszen egész jó tippnek látszik némi pénz szerzéséhez. Úgy gondolom, ez nem a reklám helye. Már csak azért sem, mivel a földben lelhető tárgyak az állam tulajdonát képezik, állampolgári kötelesség véletlen előkerülésüket hivatalosan bejelenteni, szándékosan pedig csak szakember, vagyis régész hozhatja felszínre ezeket, ő is csupán a Magyar Nemzeti Múzeum Ásatási Bizottságának engedélyével. A két fiatalember a fényképen tehát büntetendő cselekményt hajtott végre, mégpedig bizonyíthatók Nyilván nem is gondoltak erre, és valószínűleg az újságírónak sem az volt a célja, hogy rendőrkézre juttassa őket. A törvény nem ismerete azonban nem mentesű. Gabrieli Gabriella római koros régész Kár volt a nyugdíjasokat annyira félteni Kérem a szerkesztőséget, hogy dr. Surján László miniszter úrhoz írt levelemet közzé tenni szíveskedjenek. „Miniszter úr! A saját nevemben fordulok levelemmel önhöz, de tudom, hogy 2,5 millió nyugdíjas társam is hasonlóan gondolkodik és érez, mint én. Kérem kérdéseimre szíves és nyilvános válaszát. (Ha van a nyugdíjasok között kivétel, aki nem úgy gondolja, mint én, úgy tőlük előre is elnézést kérek soraimért.) Most volt a parlamentben a döntés arról, hogy mennyi legyen 1993-ban a nyugdíjaik emelése. A kérdés az volt, hogy 14 vagy 16 százalék legyen? Ön felszólalásában megmagyarázta a nyugdíjasoknak, hogy jobb nekünk a 14, mint a 16 százalék. Meg is indokolta, hogy miért. Az indoklás úgy hangzott, hogy a plusz 2 százalék (mármint a 14-gyel szemben a 16 százalék) rossz lenne nekünk, hiszen a 2 százaléknak megfelelő forintkiáramlás gerjesztené az inflációt. Az pedig, ugye, nem lenne jó dolog. Nos, ezzel az inflációt gerjesztő kiáramlással kapcsolatban lenne néhány kérdésem önhöz.Közgazdasági fejtegetésekbe nem kezdek és ilyen választ öntől sem kérek. Sőt, nagyon kérem, ne hivatkozzon válaszában az elmúlt 40 évre, az átmenet időszakára, a keleti piacok összeomlására, a tb 1993-ra tervezett hiányára stb. 1. Miért pont ez a 2 százalék gerjesztené az inflációt? 2. A kormány tagjainak jövedelme - amely jóval magasabb - mennyivel növeli az inflációt? Az önök fizetésének megállapításánál ezt a hatást miért nem mérlegelik? 3. Milyen mértékben növeli az inflációt az önök adómentes költségtérítésének összege és a 13. havi fizetés? Kár volt bennünket, nyugdíjasokat annyira félteni! Ha megkaptuk volna a 16 százalék emelést, talán kicsit könnyebben tudtuk volna elviselni, ami 1993-ban ránk is vár. Talán jutott volna hetente egy deci tejjel és egy szelet kenyérrel több az asztalunkra. Talán havonta egyszer tudtunk volna venni unokáinknak egy-egy narancsot vagy banánt, amit már gyerekeink, akik bérből és fizetésből élnek - vagy már munkanélküliek - nem tudnak megvenni. Önök is tudják - hallomásból hogyan él a nép! Meg is köszönik nekünk az áldozatvállalást. De azt ugyan meghallják-e, amikor mi azt kérjük, hogy önök is vállaljanak legalább olyan mértékben áldozatot? Önök a parlamentben név szerint szavaztak arról, hogy mennyi legyen 2,5 millió ember nyugdíja 1993-ban. Kérem, hozassa le nevekkel együtt, ki hogyan szavazott egy országos lapban (a Népszabadságra gondolok, mert vidéken a megyei lapok mellett ezt olvassák a legtöbben). Erre azért lenne szükségem (szükségünk), hogy 1994-ben, amikor majd mi is nevekre szavazunk, pontosan érzékeljük, hogy ki, mikor, hogyan képviselt bennünket. Kovácsné Vészits Márta a bőnyi nyugdíjas egyesület titkára Ökölbe szorult a kezem... Eddig nagyon szerettem a Kisalföldet, mindig örömmel olvastam. Büszke voltam arra, hogy megyei lapunkat ilyen nagyszerű újságírók teszik népszerűvé, cikkeikkel sok értékes olvasmányt kapunk. Olvastam az Egymásra mutogatás felsőfokon címmel január 2-án közölt „ellenzéki nyilatkozatot”. A hatodik bekezdés így szól: „Ma mind a választók, mind a sajtó munkatársai, mind az ellenzék megállapodást akar, és a megállapodás útjában csak a kormány és a kormánypártok állnak”. Ökölbe szorult a kezem, felment a vérnyomásom, nem akartam hinni a szememnek, hogy ezt a hazugságot képesek az újságban közzétenni az ellenzéki pártok. Alattomos, ravasz taktikával ők akadályozzák már régóta a megegyezést. Állandóan késleltetik a parlament munkáját 500-600 módosító javaslatukkal. Azt hiszik, hogy ebben az országban mindenki hülye és nem veszi észre, hogy mit miért mondanak, mi mire megy? Csak csodálom a kormánypártiak türelmét, hogy eddig mindent eltűrtek. Ez már felháborító, vérlázító! El kellett tűrni, hogy a Demokratikus Charta az októberi tüntetésen kijelentette, hogy ők fogják megvédeni a demokráciát. Bemocskolták zenekarukkal azt a helyet, ahol 1956-ban annyi vér folyt. El kellett tűrni a tévéadásokban Orbán Viktor szemtelen hangú uszításait is, hogy sok a munkanélküli, a létminimum alatt élő stb. Arról nem beszél, hogy a rendszerváltással mennyi munkakör vált feleslegessé, párttitkárok, titkárnők, munkásőrök stb. Arról sem beszél, hogy kik voltak az értelmi szerzői a dunai vízlépcsőnek, és mennyi pénzt költött rá a régi rendszer. Most ezt is a mai kormány hibájának akarja felróni? Fiatal kora ellenére tiszteletlenül beszél a miniszterelnökről, sértegetni meri, holott tudásban és intelligenciában még a bokájáig sem ér fel. Sürgősen tanuljon meg viselkedni, mert lejáratja a Fideszt. Özv. Merényi Mihályné Mosonmagyaróvár, Soproni u. 23. A vallásgyakorlást az alkotmány biztosítja A Legyen vége a csatározásoknak! címmel január 4-én közölt olvasói levélre teszem meg hozzászólásomat. A cikket elolvasva az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a szerző szándékosan vagy nem szándékosan, de nagyon egyoldalúan ítéli meg a kormány politikáját és az egyház szerepét társadalmunkban. Minden rosszért a kormánypártokat hibáztatja. Pedig tudnia kell, hogy azokban a bizottságokban, ahol a törvény-előkészítés folyik, ott vannak az ellenzék képviselői is. Hogy sok az utólagos módosítás, ez igaz. Azt azonban tudnunk kell, hogy ez a parlament egy év alatt több törvényt hozott, mint a Kádár-rendszer parlamentje 30 év alatt. Az ilyen átalakulásos időszakban elkerülhetetlen, hogy némely törvényt, rendeletet a mindennapi élethez gyakran igazítani kell. Azt írja a szerző, hogy a „kormánykoalíció mindent megtesz az egyházi befolyás erősítésére, és igyekszik bevonni az állami intézményekbe is.” Nem tudom, hogy mit ért ezalatt? Talán azt, hogy szabad utat engedett a vallásoktatásnak? Vagy talán azt, hogy az annak idején elkobozott egyházi ingatlanok egy részét segíti visszajuttatni azoknak, akiket az megillet? A válaszom az, hogy a vallás gyakorlása, a gyermekek vallásoktatásban való részvétele minden ember illetve szülő egyéni meggyőződésén alapszik. Ezt a jogot az alkotmány biztosítja mindenkinek. A kormány senkit nem kényszerít arra, hogy templomba járjon. Azt is megemlíti a cikkben, hogy paradoxonnak tartja, hogy a sorköteles fiatal megválaszthatja, akar-e fegyveres szolgálatot vállalni, de ugyanakkor egyházi személyeket kíván a hadsereg kötelékébe bevonni. Nem tudom, mi ebben a kivetnivaló? Az egyiket törvény biztosítja fiataljaink számára, a másikra pedig azért lenne szükség, hogy az a katona, akinek vallása gyakorlásához papra, templomra van szüksége, annak ahhoz lehetősége is legyen, írja továbbá, hogy a „kormány igyekszik társadalmi és gazdasági pozíciókba saját párthíveit beültetni”. Ezt is konkrétabban kellene megvizsgálni. Valóban így van ez? Más oldalról viszont azt hallja az ember, hogy még minden jól fizetett beosztásban a régi rendszer emberei ülnek. Véleményem szerint mindkét állítás túlzás. Az biztos, hogy a jó szakembereket, akiket az elmúlt rendszer is megbecsült, nem lehet és talán nem is szabad kihajítani. A világ bármely országában az uralmon lévő rendszer nem fog olyan személyeket vezető pozícióba helyezni, akik nem lojálisak vele szemben. Ez így volt, így van és így is lesz. Egyetértek azzal, hogy a demokráciát minden oldalról tiszteletben kell tartani. Tehát nemcsak jobbról, hanem balról is. id. Perjési Frigyes Győr A munkásemberrel keveset törődnek Sok honfitársam fogott már tollat, hogy véleményt nyilvánítson. Most én is azt teszem, mert úgy érzem, ebben a demokráciában a munkásemberrel nagyon keveset törődnek egyes vezetők. (Tisztelet a kivételnek.) Hogy mire alapozom e kijelentésemet? Sok példát lehetne felhozni, de nem teszem. Elég lesz egy esetet említenem. Január 5-én ebéd után vásárlás céljából betértem a győri Mónus Illés utcai diszkontáruházba. Olyan az áruház belső hőmérséklete, hogy nemcsak az eladók fagynak meg, hanem a vásárlók is. A hőmérő plusz 4 fokot mutatott. Ez a huszadik században mindennek nevezhető, csak munkahelynek nem! Tudomásom szerint egy munkahelyen a megfelelő, 18-20 fokos hőmérsékletet biztosítani kell. A pénztáros lábánál egy hősugárzó van elhelyezve, az eladótérben semmilyen fűtés nincs. Itt meg kell jegyeznem, hogy valamikor ez a helyiség kazánház volt. Az eladótér szomszédságában - melyet egy fal választ el - a hőközpont van. Ezért nem tudom elképzelni, hogy az eladótér fűtését ne lehetne megoldani. Egy munkahelyen így dolgozni, dolgoztatni embertelenség. Én, mint vevő biztosan meg fogom gondolni, hogy még öt percet is eltöltsek az üzletnek nem nevezhető helyiségben. Ezek a diszkontdolgozók szabályosan szenvednek a hidegtől. Hogyan lehet ilyen üzletet üzemeltetni? Hol van a munkásvédelem? Már a második télen dolgoznak így az emberek. Bocsássanak meg, de ilyen dolgok mellett képtelenség szó nélkül elmenni. Mint embert nem vagyok képes embertársaim iránt érzett rokonszenv nélkül élni. Kovács Sándor Győr, Zrínyi u. 41.