Kisalföld, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-14 / 11. szám

1993. január 14., csütörtök OLVASÓINK ÍRJÁK KISALFÖLD 5 A lakosság bizonyította tűrőképességét Egyetértek a miniszterelnök rádióinterjújának azon megállapításával, hogy eredményként könyvelhető el az ország békéjének és stabilitásának biztosítása. Bár a stabilitás csak részben értendő. Természetes, hogy a kormánynak vállalnia kell a népszerűtlen intézkedéseket is, olyanokat, amelyek egyeseknek fájdalmas. A lakosság többnyire megér­tő, bizonyította eddig is bölcsességét, tűrőképessé­gét. Az viszont irreális, hogy a kormány az átalaku­lás terheit kizárólag a munkásságra rakja. Az égető problémák megoldása helyett az új elit megteremté­sét tartotta a legfontosabbnak, miközben a lakosság nagy többsége nyomorúságos életviszonyok közé ke­rült. Ugyanakkor nincs reális koncepciója a gazdasá­gi válság kezelésére, ami biztatást adhatna. Ez okoz­za a kormány népszerűtlenségét! Mi lenne a teendő? Az, hogy a privatizációs, a kár­pótlási stb. törvények végrehajtása során ne lehes­sen spekulációval, korrupcióval tisztességtelen hasz­not húzni senkinek sem mások kárára. Az, hogy az egész társadalmat szolgáló, jól működő gazdasági egy­ségeket, szellemi intézményeket ne lehessen szét­zülleszteni, elkótyavetyélni sem egyén, sem egyes csoportok érdekei végett. Az, hogy a privatizációból származó bevételek ne ússzanak el az államháztar­tás feneketlen medencéjében, hanem fordíttassanak munkahelyek teremtésére, átképzésre. Az, hogy ne szaporodjon a bűnözés és szűnjön meg mindenféle élősködés. Az, hogy a kiszabott adókat és más befi­zetési kötelezettségeit mindenki teljesítse, és ne le­hessen találni kiskaput a kibújásra. Gondolom, hogy a felsoroltak is a kormány dolgai közé tartoznak, amelyek cseppet sem népszerűtle­nek, hanem éppen a választók megbízásából fakadó kötelezettségek. Ha ezen intézkedéseket kellő fele­lősséggel és szigorral tenné a kormányzat, talán re­álisabban lehetne értékelni a miniszterelnök és párt­ja derűlátását az 1994-es választásokra. Kovács Kálmán Mosonmagyaróvár, Kállai Éva u. Pontatlan és értelmileg is zavaró December közepén a Nagy Heródes palotájáról szóló tu­dósításban olvastam: „Nagy Heródes Krisztus előtt 37-től Krisztus előtt 4-ig uralkodott Júdeában. Ő volt az, aki el­rendelte a két évnél fiatalabb fiúgyermekek megöletését, at­tól való félelmében, hogy meg­született a próféták által meg­jósolt Megváltó.” Ez így történelmileg pontat­lan és értelmileg is zavaró. He­ródes időszámítás előtt (i.e.) 4-ig uralkodott illetve élt. Jé­zus ekkor kb. 2 vagy 3 éves volt. Ő i.e. körülbelül 6-ban (vagy 7-ben) született. Csak így fogadható el a gyermekek megöletésére adott parancs. Ha Heródes Krisztus előtt meg­halt volna, nem adhatott vol­na parancsot a Megváltó szü­letése miatti félelmében. Ha­lála már Krisztus után történt 2-3 évvel. Mostani időszámításunk nem Jézus születésétől kez­dődött, ezért a régebbi Krisz­tus előttiség és Krisztus utá­niság megjelölés helyett az i.e. és i.u. (időszámítás után) va­ló időzítés a pontos történel­mileg. Szegi T. Miklós Győr, Répce u. Mit tehetünk a gyatraság diktatúrája ellen? Megdöbbenve olvastam a Kisalföld január 6-i számában egy telefonfülke barbár meg­rongálását. „1993 első­ nap­jaiból (üzenet) az utókornak. Szétvert telefonfülke, használ­hatatlan készülék Győrből... Nem a távközlésnek okoztuk a kárt, hanem magunknak. ” Eszembe jut - még a múlt rezsim idejéből - a következő kívánalom a civil hatóság ré­széről. A civil előadó ismer­tette, hogy milyen károkat okoznak a csúzlizó gyerme­kek az utcai ívlámpák kilövé­sével. Nekünk, lelkészeknek a segítségét kérték a gyerme­kek deviáns magatartásának megfékezésében. Lelkünk mé­lyéről jön a válasz: szívesen, de hol érhetők el, ha hittan­ra sem járnak? Hasonló a panaszunk az olajgyár melletti Ecet utcában. Három égő világítja vagy vilá­gítaná meg a sötét utcát, de ebből kettő állandóan kilőve. Nemrég jártak itt a javítók ma­gas létrával, egyikük kijelen­tette: „úgyis hiába cseréljük ki az égőt, holnap már kicsúz­­lizzák.” Igaza volt. Most is csak egy égő világítja meg az Ecet utcát. Mit tehetünk a gyatraság diktatúrája ellen? Először is el kell oszlatni az antipátiát az erkölcsös nevelés ellen. Saj­nos, még manapság is sokan vannak, akik majd görcsöt kapnak, ha valláserkölcsű ke­resztény iskolákról van szó, száműzni szeretnék a hittant az iskolából, mintha ragályos betegség lenne. Surján miniszter urat idé­zem, amikor megkérdezték tő­le, hogy mit vár a jövőtől. Egy­szerű volt a válasz: „hiszek Is­­tenben. ” Az istentelenség a maga felelőtlenségével óriási károkat okozott már eddig is ország- és városszerte. Mi le­gyen a hathatós lelki ellen­szer? A lelkiismeret-képzés a tízparancsolat szerint, ez kö­zös minden vallásban zsidó és keresztény alapon. Mögöt­te Isten tekintélye áll. A köz­vagyon rongálása a butasá­gon felül súlyos vétség a tár­sadalom ellen. Nevelésünk alapigéje: láz az Isten, rossz nem leszek! Vitéz István rk. lelkész Győr, Vámbéry Ármin u. 13. Cikkünk nyomán Pénzkeresők Nem szokásom felháborodá­somban tollat ragadni és dühös mondatokat ontani, hátha ettől jobban leszek. De a Kisalföld ja­nuár 5-i számában megjelent ké­pes hírecske szólásra késztet. Jó dolog a fémkereső helyesen használva, szakemberek ellenőr­zése alatt. Az igazsághoz hozzá­tartozik azonban, hogy ilyen össze­függésben sem olvasnék szívesen róla az újságban, hiszen egész jó tippnek látszik némi pénz szer­zéséhez. Úgy gondolom, ez nem a reklám helye. Már csak azért sem, mivel a földben lelhető tár­gyak az állam tulajdonát képe­zik, állampolgári kötelesség vé­letlen előkerülésüket hivatalosan bejelenteni, szándékosan pedig csak szakember, vagyis régész hozhatja felszínre ezeket, ő is csu­pán a Magyar Nemzeti Múzeum Ásatási Bizottságának engedélyé­vel. A két fiatalember a fényképen tehát büntetendő cselekményt hajtott végre, mégpedig bizonyít­hatók Nyilván nem is gondoltak erre, és valószínűleg az újságíró­nak sem az volt a célja, hogy ren­dőrkézre juttassa őket. A törvény nem ismerete azonban nem men­tesű­. Gabrieli Gabriella római koros régész Kár volt a nyugdíjasokat annyira félteni Kérem a szerkesztőséget, hogy dr. Surján László minisz­ter úrhoz írt levelemet közzé tenni szíveskedjenek. „Miniszter úr! A saját ne­vemben fordulok levelemmel önhöz, de tudom, hogy 2,5 millió nyugdíjas társam is ha­sonlóan gondolkodik és érez, mint én. Kérem kérdéseimre szíves és nyilvános válaszát. (Ha van a nyugdíjasok között kivétel, aki nem úgy gondol­ja, mint én, úgy tőlük előre is elnézést kérek soraimért.) Most volt a parlamentben a döntés arról, hogy mennyi legyen 1993-ban a nyugdíjaik emelése. A kérdés az volt, hogy 14 vagy 16 százalék legyen? Ön felszólalásában megma­gyarázta a nyugdíjasoknak, hogy jobb nekünk a 14, mint a 16 százalék. Meg is indokol­ta, hogy miért. Az indoklás úgy hangzott, hogy a plusz 2 százalék (mármint a 14-gyel szemben a 16 százalék) rossz lenne nekünk, hiszen a 2 szá­zaléknak megfelelő forintkiá­ramlás gerjesztené az infláci­ót. Az pedig, ugye, nem len­ne jó dolog. Nos, ezzel az inflációt ger­jesztő kiáramlással kapcso­latban lenne néhány kérdé­sem önhöz.­­Közgazdasági fej­tegetésekbe nem kezdek és ilyen választ öntől sem kérek. Sőt, nagyon kérem, ne hivat­kozzon válaszában az elmúlt 40 évre, az átmenet idősza­kára, a keleti piacok össze­omlására, a tb 1993-ra terve­zett hiányára stb.­ 1. Miért pont ez a 2 száza­lék gerjesztené az inflációt? 2. A kormány tagjainak jö­vedelme - amely jóval maga­sabb - mennyivel növeli az in­flációt? Az önök fizetésének megállapításánál ezt a hatást miért nem mérlegelik? 3. Milyen mértékben növe­li az inflációt az önök adómen­tes költségtérítésének össze­ge és a 13. havi fizetés? Kár volt bennünket, nyug­díjasokat annyira félteni! Ha megkaptuk volna a 16 száza­lék emelést, talán kicsit könnyebben tudtuk volna el­viselni, ami 1993-ban ránk is vár. Talán jutott volna heten­te egy deci tejjel és egy szelet kenyérrel több az asztalunk­ra. Talán havonta egyszer tud­tunk volna venni unokáink­nak egy-egy narancsot vagy banánt, amit már gyerekeink, akik bérből és fizetésből él­nek - vagy már munkanélkü­liek - nem tudnak megvenni. Önök is tudják - hallomás­ból hogyan él a nép! Meg is köszönik nekünk az áldozat­­vállalást. De azt ugyan meg­hallják-e, amikor mi azt kér­jük, hogy önök is vállaljanak legalább olyan mértékben ál­dozatot? Önök a parlamentben név szerint szavaztak arról, hogy mennyi legyen 2,5 millió em­ber nyugdíja 1993-ban. Ké­rem, hozassa le nevekkel együtt, ki hogyan szavazott egy országos lapban (a Nép­­szabadságra gondolok, mert vidéken a megyei lapok mel­lett ezt olvassák a legtöbben). Erre azért lenne szükségem (szükségünk), hogy 1994-ben, amikor majd mi is nevekre szavazunk, pontosan érzékel­jük, hogy ki, mikor, hogyan képviselt bennünket. Kovácsné Vészits Márta a bőnyi nyugdíjas egyesület titkára Ökölbe szorult a kezem... Eddig nagyon szerettem a Kisalföldet, mindig örömmel olvastam. Büszke voltam ar­ra, hogy megyei lapunkat ilyen nagyszerű újságírók teszik népszerűvé, cikkeikkel sok ér­tékes olvasmányt kapunk. Olvastam az Egymásra mu­togatás felsőfokon címmel ja­nuár 2-án közölt „ellenzéki nyilatkozatot”. A hatodik be­kezdés így szól: „Ma mind a választók, mind a sajtó mun­katársai, mind az ellenzék megállapodást akar, és a megállapodás útjában csak a kormány és a kormánypártok állnak”. Ökölbe szorult a ke­zem, felment a vérnyomásom, nem akartam hinni a szemem­nek, hogy ezt a hazugságot képesek az újságban közzé­tenni az ellenzéki pártok. Alattomos, ravasz taktiká­val ők akadályozzák már rég­óta a megegyezést. Állandó­an késleltetik a parlament munkáját 500-600 módosító javaslatukkal. Azt hiszik, hogy ebben az országban minden­ki hülye és nem veszi észre, hogy mit miért mondanak, mi mire megy? Csak csodálom a kormánypártiak türelmét, hogy eddig mindent eltűrtek. Ez már felháborító, vérlázító! El kellett tűrni, hogy a De­mokratikus Charta az októ­beri tüntetésen kijelentette, hogy ők fogják megvédeni a demokráciát. Bemocskolták zenekarukkal azt a helyet, ahol 1956-ban annyi vér folyt. El kellett tűrni a tévéadások­ban Orbán Viktor szemtelen hangú uszításait is, hogy sok a munkanélküli, a létmini­mum alatt élő stb. Arról nem beszél, hogy a rendszerváltás­sal mennyi munkakör vált fe­leslegessé, párttitkárok, tit­kárnők, munkásőrök stb. Ar­ról sem beszél, hogy kik vol­tak az értelmi szerzői a dunai vízlépcsőnek, és mennyi pénzt költött rá a régi rendszer. Most ezt is a mai kormány hibájá­nak akarja felróni? Fiatal ko­ra ellenére tiszteletlenül be­szél a miniszterelnökről, sér­tegetni meri, holott tudásban és intelligenciában még a bo­kájáig sem ér fel. Sürgősen tanuljon meg viselkedni, mert lejáratja a Fideszt. Özv. Merényi Mihályné Mosonmagyaróvár, Soproni u. 23. A vallásgyakorlást az alkotmány biztosítja A Legyen vége a csatározásoknak! címmel január 4-én közölt olvasói levélre teszem meg hozzászóláso­mat. A cikket elolvasva az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a szerző szándékosan vagy nem szán­dékosan, de nagyon egyoldalúan ítéli meg a kormány politikáját és az egyház szerepét társadalmunkban. Minden rosszért a kormánypártokat hibáztatja. Pe­dig tudnia kell, hogy azokban a bizottságokban, ahol a törvény-előkészítés folyik, ott vannak az ellenzék képviselői is. Hogy sok az utólagos módosítás, ez igaz. Azt azonban tudnunk kell, hogy ez a parlament egy év alatt több törvényt hozott, mint a Kádár-rendszer parlamentje 30 év alatt. Az ilyen átalakulásos időszak­ban elkerülhetetlen, hogy némely törvényt, rendele­tet a mindennapi élethez gyakran igazítani kell. Azt írja a szerző, hogy a „kormánykoalíció mindent megtesz az egyházi befolyás erősítésére, és igyekszik bevonni az állami intézményekbe is.” Nem tudom, hogy mit ért ezalatt? Talán azt, hogy szabad utat en­gedett a vallásoktatásnak? Vagy talán azt, hogy az an­nak idején elkobozott egyházi ingatlanok egy részét segíti visszajuttatni azoknak, akiket az megillet? A válaszom az, hogy a vallás gyakorlása, a gyermekek vallásoktatásban való részvétele minden ember illet­ve szülő egyéni meggyőződésén alapszik. Ezt a jogot az alkotmány biztosítja mindenkinek. A kormány sen­kit nem kényszerít arra, hogy templomba járjon. Azt is megemlíti a cikkben, hogy paradoxonnak tart­ja, hogy a sorköteles fiatal megválaszthatja, akar-e fegyveres szolgálatot vállalni, de ugyanakkor egyházi személyeket kíván a hadsereg kötelékébe bevonni. Nem tudom, mi ebben a kivetnivaló? Az egyiket tör­vény biztosítja fiataljaink számára, a másikra pedig azért lenne szükség, hogy az a katona, akinek vallása gyakorlásához papra, templomra van szüksége, annak ahhoz lehetősége is legyen, írja továbbá, hogy a „kormány igyekszik társadalmi és gazdasági pozíciókba saját párthíveit beültetni”. Ezt is konkrétabban kellene megvizsgálni. Valóban így van ez? Más oldalról viszont azt hallja az ember, hogy még minden jól fizetett beosztásban a régi rend­szer emberei ülnek. Véleményem szerint mindkét állítás túlzás. Az biztos, hogy a jó szakembereket, akiket az elmúlt rendszer is megbecsült, nem lehet és talán nem is szabad kihajítani. A világ bármely or­szágában az uralmon lévő rendszer nem fog olyan személyeket vezető pozícióba helyezni, akik nem lo­jálisak vele szemben. Ez így volt, így van és így is lesz. Egyetértek azzal, hogy a demokráciát minden oldal­ról tiszteletben kell tartani. Tehát nemcsak jobbról, hanem balról is. id. Perjési Frigyes Győr A munkás­emberrel keveset törődnek Sok honfitársam fogott már tollat, hogy véleményt nyilvá­nítson. Most én is azt teszem, mert úgy érzem, ebben a de­mokráciában a munkásem­berrel nagyon keveset törőd­nek egyes vezetők. (Tisztelet a kivételnek.) Hogy mire ala­pozom e kijelentésemet? Sok példát lehetne felhozni, de nem teszem. Elég lesz egy esetet említenem. Január 5-én ebéd után vá­sárlás céljából betértem a győ­ri Mónus Illés utcai diszkont­­áruházba. Olyan az áruház belső hőmérséklete, hogy nem­csak az eladók fagynak meg, hanem a vásárlók is. A hőmé­rő plusz 4 fokot mutatott. Ez a huszadik században min­dennek nevezhető, csak mun­kahelynek nem! Tudomásom szerint egy munkahelyen a megfelelő, 18-20 fokos hőmérsékletet biztosítani kell. A pénztáros lábánál egy hősugárzó van el­helyezve, az eladótérben sem­milyen fűtés nincs. Itt meg kell jegyeznem, hogy valami­kor ez a helyiség kazánház volt. Az eladótér szomszédsá­gában - melyet egy fal választ el - a hőközpont van. Ezért nem tudom elképzelni, hogy az eladótér fűtését ne lehet­ne megoldani. Egy munkahe­lyen így dolgozni, dolgoztatni embertelenség. Én, mint vevő biztosan meg fogom gondolni, hogy még öt percet is eltöltsek az üzletnek nem nevezhető helyiségben. Ezek a diszkontdolgozók sza­bályosan szenvednek a hideg­től. Hogyan lehet ilyen üzle­tet üzemeltetni? Hol van a munkásvédelem? Már a második télen dol­goznak így az emberek. Bo­csássanak meg, de ilyen dol­gok mellett képtelenség szó nélkül elmenni. Mint embert nem vagyok képes embertár­saim iránt érzett rokonszenv nélkül élni. Kovács Sándor Győr, Zrínyi u. 41.

Next