Kisalföld, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

1993. március 13., szombat POSTABONTÁS A nagyi öröme Ezúton szeretném megköszönni a Kisalföld Kiadó Bt.-nek az értékes ajándékkosarat, amelyet sorsolás útján nyertem. Hetvenhat éves nyugdí­jas tanítónő vagyok. Ki­terjedt családom - hét unokám - az ország négy városában él. Húsvétra szokás szerint hazajön­nek a nagyihoz, így na­gyon örültem a váratlan meglepetésnek. Riedl Rezsőné , Sopron, Színház u. 4. Szolgáltatás, óh... Pénteken, március 5-én, délután 16 órakor elmentem a Győr 1. sz. Postahivatalba azzal a szándékkal, hogy dísz­táviratot adjak fel esküvőre. Amikor kértem, hogy csak március 6-án kézbesítsék Pér­­re, a felvevő hölgy „jóindula­túan” figyelmeztetett: „De ezt csak hétfőn fogják kézbesíte­ni!” Teljesen megdöbbentem és visszakértem a táviratot. A hölgy még megjegyezte, hogy csütörtökön kellett volna fel­adni. Nem értem, hogy egy szolgáltató, amely ma már csil­lagászati árakkal dolgozik, ho­gyan tud ilyen alacsony szín­vonalú szolgáltatást felaján­lani az ügyfélnek. Miért kel­lene tudni nekem, hogy két nappal előbb kell feladni a tá­viratot, hogy időben megkap­ja a címzett. Akkor miért távirat a távi­rat? És mi van akkor, ha nem esküvői gratulációt, hanem sokkal fontosabb hírt kellene közölni egy távolabbi helység­ben élő rokonnal, ismerőssel? Claus Volker Győr, Dugonics u. 20. Mi számít távolsági hívásnak? Távol áll tőlünk a ka­masztréfa címmel február 4-én közzétették levelemet. Köszönöm a Matáv gyors és korrekt eljárását pana­szom kivizsgálásában. Azt hiszem, nemcsak számom­ra volt meglepetés, hanem másoknak is az lesz, ha közlöm, mi is minősül tá­volsági beszélgetésnek. Minden olyan beszélge­tés, ami lakóhelyen kívül­re megy, függetlenül attól, hogy körzethatáron belül van, már távolsági hívás­nak számít, s ennek meg­felelően a számláló is gyor­sabban pereg. Így fordul­hatott elő, hogy több szám­lánkon is volt távolsági hí­vás, mert pl. egy soproni telefon számunkra már tá­volságinak minősül. Nem beszélve a valamivel távo­labbra eső falvakról. A Matáv képviseletében megjelent hölgy biztosított arról, hogy az előfizetőket tájékoztatni fogják erről, hogy ezáltal megszűnjenek az olyan, megalapozatlan reklamációk, mint az enyé­mek. Somogyiné K. I. Ágfalva, Soproni u. 42. A törvényhozásban nincs munkás Úgy érzem, hogy a Kisalföld február 18-i számában Nekünk valódi demokrácia kell címmel közölt olvasói levélhez hozzá kell szólnom. Tökéletesen egyetértek a levél írójával, hi­szen teljesen igaza van: mi nem ilyen demokráciát kép­zeltünk el. A cikkben a szerző utal más országok példáira. Ebben is igaza van, illetve még sincs igaza... Én ugyanis úgy tu­dom, hogy a demokráciában nem­ a kormány választ ma­gának népet, hanem a nép vá­laszt magának kormányt. Ha netán rosszul választott, vagy esetleg a választottak nem tart­ják be ígéreteiket, újra kell vá­lasztani, nem szabad megvár­ni a teljes csődöt. Ha egy országban erre nincs meg a lehetőség, ott nincs de­mokrácia. A fenti példa alap­ján meg lehet ítélni, hogy ná­lunk milyen demokrácia van. A demokrácia elengedhetetlen ismérve, hogy a többség aka­rata érvényesül a kisebbség felett. Ezt a jogát a nép a sza­badon és titkosan megválasz­tott képviselői útján gyakorol­ja (gyakorolná). Úgy tudom, hogy országunk területén 176 választókörzet van, így csak ennyi képvise­lőt választanak. Ez így lenne rendben. De ezt a különféle pártok nekik tetsző személyek­kel 210 fővel felhígítják, és így kerül a törvényhozás házába 386 személy. Mi a csudát ke­res a törvényhozásban az a sok történész, író, nyugdíjas, jogász, pap, stb., akik mögött egyetlen szavazat sincs? Mi­ért nincs a törvényhozásban a lakosság számarányának megfelelő számban munkás és értelmiségi? Hiszen joguk van hozzá! Vagy talán még­sem? Ismerve hazánk lakosságát, van elegendő számban erre al­kalmas nő és férfi egyaránt, akik megfelelnének. Hogy nem tudnak annyi idegen szót, az nem baj... Csak erősítené de­mokráciánkat a munkásjelen­lét. Szerintem sokkal eredmé­nyesebb lenne a törvényhozás munkája, ha a képviselők fi­zetésüket csak a választókör­zetükben vehetnék fel. Már szóltam a többség akaratáról. Nem részletezem, de a törvény­­hozásban a képviselők 25 szá­zaléka hozhat hatályos törvé­nyeket. Hol itt a többség elve? Levelemmel nem akadékos­kodni kívánok, hiszen nem is tudnék. Csak rá akartam mu­tatni, hogy állampolgári szem­mel nézve, demokráciánk tá­­j­án vannak olyan csúnya vad­­hajtások, amelyeket a jó ker­tész sürgősen levágna. Bekő Jenő Mosonm­agyaróvár A reménybe bele is lehet halni A Legyünk türelemmel és reménykedjünk címmel feb­ruár 25-én közölt olvasói le­vélre válaszolok. Kedves uram! Igaz, ön nyugdíjas, több évet élt le, mint én, de ennyi idő igazán alkalmas lett volna arra, hogy egy kicsit kinyissa a szemét. Ha az ember szétnéz az or­szágban, valóban azt látja, hogy kegyetlenül tönkrement. Igaz, a Kádár-rendszer is köl­csönöket halmozott, de a mos­tani sem különb. Ha felmé­­réseket végeztek volna, lehet, hogy megdöbbentő lett vol­na, hogy ez a kormány 2 és fél év alatt több adósságot csinált, mint az előző 40 év alatt. (?! A szerk.) Ez a nagy­mérvű drágaság, ez a renge­teg adó a múltban nem volt. „Örömünkre” már kétkulcsos áfa is van. Hát kérdem én, azt a ren­geteg pénzt, amit adóból be­szednek, hová teszik? Miért nem fordítják a kölcsön visszafizetésére? Itt van az útlevél is. Azt ír­ja ön, hogy a világútlevél meg­­jelenésével a polgárok kivit­ték a valutát, ezzel segítve a hazai piac tönkremenését. Egyrészt, amit behoztak, fe­leannyiba­ került, mint amennyiért itthon meg lehet vásárolni. Másrészt ez forint­ban nem okoz annyi veszte­séget, mint amit az állam tett. Kivitték Nyugatra a búzát, ami ennek az országnak is kellett volna. Most drágáb­ban hozzák be. Ön szerint melyik a felelőtlenebb csele­kedet, melyik okoz rengeteg pénzveszteséget? Azt is megnézném, hogy ki jár nyugati kocsival. Tudni­illik nemrég tapasztaltam, hogy az emberek százai ad­ják le kocsijuk rendszámtáb­láját, mert nem lehet fenn­tartani a drágaság miatt. Te­lefonjaikat kikapcsoltatják, mert még arra sincs pénz, hogy csendben álldogáljon a lakásban. Elhiszem, hogy én uram nyugdíjas, de azt nem, hogy nyugdíja 10 ezer forint alatt van, mert akkor nem így szó­nokolna. Rokonaim körében van, akinek 7200 forint a nyugdíja. Ennyire telik! - ír­ja ön. Ha a parlamenti kép­viselőknek telik 150-200 ezer forintra, akik még arra sem képesek azért, hogy munka­helyükre leüljenek és az or­szág sorsát becsületesen in­tézzék, akkor a munkások­nak, akik normában végig­dolgozzák a hónapot, nekik csak 10-12 ezer forint jár. Hol itt a becsületesség? Hi­szen munkáj­uk nélkül a kép­­­viselőknek se lenne ennyi. Erre nem gondolnak? Én csak annyit mondok ön­nek, hogy a remény már na­gyon kevés, s ez a sok hazu­­dozásnak köszönhető. Már nem a szegénység az alacsony határ, hanem az éhezés. Higgye el, ez a békesség már nem sokáig lesz, előbb vagy utóbb a nép türelmi ideje le­jár. És higgye el uram, hogy a reménybe bele is lehet hal­ni. Némethné H. R. Sopron Áldozzanak a konfliktusmentes együttélésre! Más emberekkel nem na­gyon szeretek vitatkozni, de lenne hozzáfűznivalóm a Kis­alföld február 9-i számában megjelent Konfliktusmentes együttélés? című íráshoz. Tisztelt Sz. E.-né anyuka! Furcsának tartom, hogy az emberek többsége csak a ku­tyaürüléket veszi észre az ut­cán, pedig sok emberi ürülé­ket is lehet látni a fűben vagy a bokrok alján. A rengeteg, földhöz vágott, törött üvegről nem is beszélve. Nem tudom, hogy azok, akik ilyen dolgo­­­kat művelnek, embernek ér­­zik-e magukat? A kérdésre, hogy szereti-e ön az állatokat, visszakérdez: állatszeretet be­zárni a lakásba a kutyát? Nem abban merül ki az állatkínzás ténye, hogy hol tartjuk a ku­tyát, hanem abban, hogyan tartjuk, illetve bánunk és fog­lalkozunk vele. A gyerek csak akkor fél a kutyától, ha a szü­lő belemagyarázza a gyerek­be, hogy a kutya bántja őt, ami nem igaz. Szeretnék Cseh Ferenc úr­nak, a győri közterület-fel­ügyelet vezetőjének is írni pár sort. Hogy sok kutyatulajdo­nos nem kéri meg a megfele­lő engedélyt, abban teljesen igaza van. A kutyatartás tény­leg rendszerességet igényel. De ha már szobatiszta az eb, akkor 10-12 órát is kibír anél­kül, hogy a dolgát elvégezné. A lépcsőházban pedig nem szokták a dolgukat végezni. Nem a kutya firkálja össze a lépcsőház, illetve a lift oldalát, nem ő töri ki a lépcsőházi aj­tó üvegét - és még sorolhat­nám. A megoldás az lenne, ha minden lakótelepen egy elke­rített és elég nagy kutyafut­tatót kijelölnének. Ennyit iga­zán áldozhatnának a konflik­tusmentes együttélésre. Juranovics Tamás Győr, Répce u. 22. KISALFÖLD 5 A szerkesztő válaszol Gaál Józsefre osli levélírónkkal közöljük: gyermekne­velési támogatásra jogosult az az anya - illetve külön kormányrendeletben meghatározott esetben az az apa -, aki a gyermek születését, örökbe fogadását, továbbá az a nevelőszülő, aki a gyermek nevelésbe vételét megelő­zően 180 nap biztosítási idővel rendelkezik, és saját ház­tartásában otthon három vagy több kiskorút nevel, és a legfiatalabb gyermek a harmadik életévét betöltötte, de a nyolcadik életévét még nem haladta meg. A levelében közölt körülmények - a két nagyobbik gyerek elhelyezé­se - kizárják a gyermeknevelési támogatás megállapítá­sát. Péter és Pál jeligére üzenjük: az a szabály, amely sze­rint az anya ténylegesen megszerzett szolgálati idejét annyiszor 365 nappal kell növelni, ahány gyermeke szü­letett 1968. január 1. előtt, csak az új törvény hatályba­lépése - azaz 1991. j­anuár 18.- után megállapított nyu­­­gellátásokra vonatkozik. A levelében közöltek alapján úgy látjuk, hogy szolgálati idejének növelésére nem jo­gosult, mivel hat évvel korábban ment nyugdíjba. Kertész Tímea győri lakossal közöljük: jelentkezni ki­zárólag írásban lehet a Nemzeti Színház titkársága cí­mén (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.) március 20- ig. A korhatár 21 év. A felvételi vizsgák júniusban lesz­nek. Somogyiné K. I. ágfalvai olvasónknak köszönjük leve­lét. Az abban jelzett tájékoztató megjelent lapunk már­cius 9-i számának 5. oldalán. Kovács Andrásné damózseli levélírónknak üzenjük: sérelmükkel forduljanak a Köztársasági Megbízotti Hi­vatalhoz. Cím: 9021 Győr, Árpád út 32. Balogh Ilona soproni lakossal közölj­ük: a szociális igaz­­­gatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tör­vény a Magyar Közlöny 1993. évi 8. számában olvasha­tó. „Kíváncsi”jeligére üzenjük: a fiatalkorú munkaválla­lónak évenként öt munkanap pótszabadság jár, utoljá­ra abban az évben, amelyben a fiatalkorú a tizennyolca­dik életévét betölti. A pótszabadság a munkavállalót a rendes szabadságon felül illeti meg. Gy. K. győri olvasónkkal közöljük: fia pontos felvilá­gosítást kapott. Az utazási költségek csökkentése érde­kében a női sorkatonák évi 14, a nőtlenek évi hat alka­lommal ingyenes utazásra jogosultak. „Saját otthon”jeligére üzenjük: a kért megszakítás nél­küli fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló által meg­jelölt - legalább egy hónappal előzetesen közölt - idő­pontban kell kiadni. Ha a munkavállaló a szabadságot részletekben kívánja igénybe venni, a kiadás ütemezé­séről a munkáltatóval előzetesen meg kell állapodnia. Legalizált fosztogatás? Figyelemmel kísértem a Győri Hőszolgáltató Kft. tájé­koztató cikksorozatát, ami most befejeződött. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy valami véletlenül kimaradt be­lőle. Nem történt említés azok­ról, akik a cégnek a tényleges fogyasztásuk többszörösét fi­zették, illetve fizetik be még ma is. 1992. június 4-én meleg­víz-mérőórát szereltettem fel. Azóta csökönyösen méri la­kásomban az általam egyedül fogyasztott melegvizet. Az óra 1993. március 5-én fordult 6 köbméterre, tehát 9 hónap alatt 6 köbméter meleg vizet fogyasztottam. Ez havonta durván 0,7 köbméter. Az óra felszereléséig a kft. havonta 9 köbméter átalányt követelt és kapott tőlem. Ak­kor is tudtam, hogy ez irreá­lis, de mit tehettem, fizettem! Ezek után már konkrétan tu­dom, hogy sok éven át min­den hónapban egy teljes évi fogyasztásomat fizettették meg velem. Erre nem tudok fino­mabb kifejezést használni, mint legalizált fosztogatás. Tu­dom, hogy sokan voltak és vannak hozzám hasonló hely­zetben. Tehát a tájékoztató soro­zatban erről is illő lett volna szólni, nem csak azokról, akik nem fizetnek. Sajnos a hideg­víz-mérőórát nem sikerült la­kásomba felszereltetni, így a fentiek alapján jogosan állí­tom, hogy azzal a törvényes fosztogatásunk tovább folyta­tódik. Hárs Ottó Győr, Szabolcska u. 17. • • Ötezerbe került a szemem világa Február 4-én a délelőtti órákban a Tihanyi Árpád úti orvosi rendelőbe in­dultam. Gondoltam, hazafelé elinté­zem a gyógyszerkiváltást és a vásár­lást is. Sajnos, ötezer forintossal kel­lett elindulnom. A Körkemence utca garázsainak vé­ge felé kellemetlen meglepetés ért. Két ácsorgó férfi közrefogott és pénzt követeltek tőlem, amit először meg­tagadtam. Mint védtelen nőt, félelem fogott el, segítségért kiáltottam, de sajnos hiába. Járókelő nem volt, csak néhány arra robogó autó vezetőjének segítségében bíztam, de reménytelen volt az is. A két ismeretlen férfi egy-egy gáz­­spray-t vett elő, s megfenyegettek, hogy megvakítanak, ha nem adok ne­kik pénzt. Félelmemben az ötezer fo­rinttal és apróval telt bukszámat kény­telen voltam átadni. Ők elfutottak, ne­kem pedig arra sem volt erőm, hogy utánuk fussak, mert remegtek a lába­im. Nem célom, hogy olvasótársaim saj­náljanak, de én sajnálom azokat az egyszerű embereket, akik hasonló hely­zetbe kerülhetnek világos nappal és védtelenek ilyen esetben. H. J.-né Győr

Next