Kisalföld, 1994. április (49. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-01 / 76. szám
1994. április 1., péntek Egy példaadó életút a fiataloknak Juhász Gyula: Baross Gábor emlékezete című versével köszöntötte tegnap Nagy Mónika tanuló a győri Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskolában az immár hagyományos Baross-napon megjelenteket, a szoboravató ünnepség résztvevőit. Dr. Novák Elek igazgató üdvözölte a győri középiskolák igazgatóit, a város és környéke vállalkozóinak képviselőit, akik szakképzési hozzájárulással segítik az intézményt. Baross Gábor szobrának leleplezésére felkért Olaszi Imre, a városi önkormányzat oktatási irodájának vezetője áttekintést adott Baross Gábor tevékenységéről. Hangsúlyozta, mindig Győrt képviselte a parlamentben, döntő szerepe volt a vasúthálózat átalakításában, nevéhez fűződik a Takarékpénztár létrehozása, az iparosítás kezdeményezőjeként a távközlési hálózat kiépítésében is élenjárt. Többször szavazott bizalmat személyének a város az országgyűlésben. Nem egyedül a rendszer lényeges, hanem az anyag, a személyek, a szakértelem, ami megkívánandó - mondta mindezt. Baross Gáborra emlékeztek amikor országgyűlési képviselővé választották az 1800-as években. Uralják ezek a gondolatok a jövendő ifjúság igényességét - biztatott avatóbeszédében Olaszi Imre. Ezután megkoszorúzták Baross Gábor szobrát az iskola aulájában, amelyet Szűcs Ferenc, a győri Kossuth Lajos szakközépiskola tanára készített az 1897- es, a városházán látható Baross-szobor másolataként. A nap programjában vetélkedő, táncház, beszélgetés élsportolóval, kiállítás és sportvetélkedő szerepelt. PASS ANDRÁS Fotó: SZŰK ÖDÖN A szakma kiváló tanulói a megyeszékhelyről Már közben a bizonyítvány (Folytatás az 1. oldalról.) Egry Gábor, a győri Kossuth Lajos Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanulója, aki az erősáramú berendezés szerelők között ötödik helyezést ért el a Szakma Kiváló Tanulója versenyen. - Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült ezt a helyezést megszereznem ebben a szoros versenyben és legjobbnak lennem az írásbeli és a mérési feladatokban. Két különdíjat is kaptam, és elnyertem a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. díját is, melyet Győr-Moson-Sopron megye legjobb szakmunkástanulójának ajánlott fel. - Mit kell tenni azért, hogy valaki a szakma kiváló tanulója legyen? - Többet kell tanulnia az átlagnál és a gyakorlatban is meg kell állnia a helyét. A legfontosabb, értse, amit elmondanak neki a tanárok, és képes legyen a gyakorlatban is megoldani a feladatokat. Mindenekelőtt érdekelje a szakma, és próbáljon minél többet megtudni róla. - Mik a terveid a jövőben? - Mivel már korábban letettem a történelemvizsgát és most a versenyben nyújtott teljesítményem alapján a szakmunkás-bizonyítványt is megkaptam, számomra befejeződött az iskola itt a szakmunkásképzőben. Most pihenés következik. De szeretnék tovább tanulni a győri Pattantyús Á. Géza Ipari Szakközépiskolában. Nagyon érdekel az elektronika. Amíg nem kezdődik el az új tanulmányi év, addig nyelvet szeretnék tanulni, mert eddig erre nem nagyon volt lehetőségem. Fodor Pál a versenyben indult két győri diák, a már említett Egry Gábor és a tizedik helyezést elért Zámbori Csaba műszaki oktatója. Hosszú évek óta tanítja a fiatalokat a szakma fogásaira a Rába Rt.ben működő tanműhelyben. - Elégedett az elért eredményekkel? Milyennek ítéli meg a versenyt? - Nagyon örülök a fiúk sikerének. A szakmai érdeklődésük végig jó volt a három év alatt, az évfolyam legjobb tanulói közé tartoztak. Két különböző egyéniség. Gábor kicsit visszafogottabb és inkább több kérdést tesz fel, hogy biztos legyen a dolgában. Csaba olyan nyüzsgő típus, aki szeret mindenhol ott lenni, nagyon érdeklődő. A versenyt velük együtt izgultam végig. Az írásbeli feladatokat elég nehéznek ítéltem, jóval meghaladta a szakmunkás szintet, de a két fiú megállta a helyét. A gyakorlati verseny nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, de most így sikerült. - Az elmúlt években is sikerrel szerepeltek tanítványai a versenyeken, most ketten bejutottak az országos döntőbe. Szívesen vállalja a tanulók felkészítését az ilyen szakmai versenyekre? - Szakmai elismerésnek tartom az elért eredményeket. Egyes tanulókra ösztönzőleg hat egy ilyen verseny. Viszont nem mindenki vállalja fel az azzal járó pluszmunkát. Bízom benne, hogy a jövő évben is megrendezik ezt a versenyt. A jelenlegi másodikosok közül már többen jelezték, hogy szívesen részt vennének rajta. CSERPES LÁSZLÓ Fotó: HANIS VIKTÓRIA Egry Gábor a különdíjakkal Zámbori Csaba AKTUÁLIS FIAT haszongépjárművek nem csak az árban az élen! Induló ár típustól függően: 1.419.600,- Ft + áfa. BBESB Személy- és linonQéiJiiiiilIwsli egyes típusai akciós áron! 30°/o előleg, 48 havi részlet, kedvező lízingkonstrukció. MÁRKASZERVIZ ÉS ALKATRÉSZ-ÉRTÉKESÍTÉS: 9023 Győr, Tihanyi Árpád út 23. Tel.: 96/317-333, 60/370-804. Fax: 96/311-242. (15631/1/1) KISALFÖLD 3 ÁLLÁSPONTUNK Az adózó polgár, választópolgár Hírül adtuk: az APEH a hétvégén ellenőrizte a nyugtaadási kötelezettség betartását. Az akciót értékelve megszólalt lapunkban az APEH elnöke, és kifejtették véleményüket az érintett vállalkozók is, mai számunk 2. oldalán pedig az APEH megyei igazgatójának hozzáfűznivalóját tesszük közzé. A nyilatkozatokból, kommentárokból kiderül, hogy az eltitkolt feketejövedelmek összege a becslések szerint évente országosan 500 milliárd forintra rúg. Nem kell nagyítóval vizsgálni az adóbevallásokat ahhoz, hogy rádöbbenjünk: számtalan jól menő üzletből lesz veszteséges vállalkozás, mire az adózásra kerül a sor. A főutak mentén áruló pavilontulajdonosok közül például sokan kérhetnének szociális segélyt az önkormányzati hivataltól, hivatkozva a bevallott havi bruttó ötezer forintos jövedelmükre. Majd, mint akik jól végezték dolgukat, segéllyel a zsebükben hazahajtanának a luxusautón elegáns birtokukra. Bevallott jövedelmük alapján joggal megtehetnék... És mit tehetnek a bérből-fizetésből élő állampolgárok, akiktől automatikusan vonják az adót? Mit tehetnek akkor, amikor kiderül: havi bruttó húszezer forintos jövedelmük ellenére több adót fizettek az államkasszába, mint a napi százezer forintos forgalmat bonyolító, napi 30 ezer forint nyereséget zsebre vágó „feketejövedelemtulajdonos”? Mit tehetnek? Arányos teherviselést követelnek az államtól, a vállalkozótól pedig számlát. Amikor pedig az adózók pénzének szétosztására, elköltésére kerül a sor, nem nézik közömbösen, hogy mit, mire fordít az ország. Az az ország, amelynek adózó polgárai egyben választópolgárok is. Erről pedig sosem szabad megfeledkezni! —MEGKÉRDEZTÜK -----------------Milyen forgalomra számítanak Hegyeshalomban? Rengeteg Németorszában dolgozó török vendégmunkás hazánkon való átutazását jelezték előre a húsvéthoz közeledve. Mit tapasztaltak eddig a határállomáson és milyen forgalomra számítanak? - kérdeztük Palatínus János századost, a hegyeshalmi határforgalmi kirendeltség vezetőjét. - Az elmúlt hét végén, pénteken és szombaton is meglehetősen nagy volt nálunk a forgalom. Nos, egyelőre nehéz előre megítélni, mennyien érkeznek majd nyugatról. A csütörtök csendes volt. Kora délután négy sávon érkeztek a személykocsik, a további kettő igénybevételére nem volt szükség. Noha március 28-cal kezdődtek meg Németországban a szabadságolások, érezhetően még nem nőtt meg a török átutazók száma nálunk. Ausztriában a nagypéntek ünnep, nyilván ma már nagyobb lesz a forgalom, holnap pedig tovább fokozódhat. -Amennyiben szükség lesz rá, mind a hat sávon fogadják majd az érkezőket? Lesz hozzá emberük? - Igen. - Százados úr, a határátkelőt egy ideje közösen üzemeltetik az osztrákokkal, milyen a tapasztalatuk? - Kedvező, hiszen csak egy helyen kell a polgárnak megállnia, gyorsabb lett a határállomáson való áthaladás. A kívülálló azt gondolja, az ünnepek táján megnő az illegális határátlépők száma - Lényegében nem több, mint máskor. Igaz, naponta akad. Csütörtök hajnalban egy bolgár férfi akadt fenn a „hálón"... ■ A NAP MONDÁSA Önkormányzati ülés Csornán Tegnap délután három órakor a városháza nagytermében tartotta márciusi ülését Csorna önkormányzata. Att megjelent képviselő napirend előtt meghallgatta Krassné Bokory Márta polgármester asszonyt, aki beszámolt a két ülés között végzett munkájáról és arról is, hogy a július elsejétől induló katolikus iskola új fenntartója négy pedagógustól kíván megválni. Első napirendi pontként a testület a múlt évi költségvetés zárszámadásáról szóló rendelet megalkotásával próbálkozott, ám hiába szavaztak kilencen igennel, minősített többség hiányában jóvá nem hagyhatták. Ezután felgyorsult az önkormányzati munka, előbb a Margit Kórház múlt évi rekonstrukciójáról szóló beszámolót fogadták el, majd több korábbi rendeletüket módosították, így a szociális ellátásokról, a lakáscélú támogatásokról és a szervezeti és működési szabályzatokról szólót. Megbízták az országgyűlési képviselő-választásokon közreműködő bizottságok tagjait, döntöttek az iskolai behatások időpontjáról (április 14—15.) és az óvodák nyári üzemeltetéséről. NÉMETH D. LÁSZLÓ