Kisalföld, 1994. november (49. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-23 / 275. szám
12 KISALFÖLD Édes hármas Amerikában a közönség és a sajtó is meglehetősen erősen reagált az Édes hármas című film történetére. (A rendezői és színészi munka nem hagy kivetnivalót maga mögött, ezért arra szinte szót sem vesztegettek.) Egy lány, akit neve miatt a kollégium komputere fiúnak néz, két sráccal kerül egy szobába. Rögtön beleszeret a szimpatikus, ám kissé szórakozott Eddybe. A fiú azonban homoszexuális és sokkal inkább vonzódna partneréhez, Stuarthoz, aki fülig belehabarodik az új lakótársba. Szóval kész a körbe-körbe történet alapja. A tengeren túl - állítólag - még soha nem történt meg, hogy az egy férfi két nővel, esetleg többel elvét megszegték volna, és az egy nő és két férfi figurát domborították volna ki a mozivásznon. ÖRÖKMOZGÓ 1994. november 23., szerda Többet ésszel, mint zenésszel Csak két apró baj van a Magányos farkasok zenekarral. Az egyik az, hogy hárman vannak, tehát nem magányosak, a másik pedig az, hogy nem kell a zenéjük a kutyának se. De nem olyan fából faragták a vérbeli muzsikusokat, hogy egykönnyen feladják. Biztosak benne, ha csak egyszer is meghallja valaki a zenéjüket, térden állva könyörögne az exkluzív szerződésért. Ezért úgy döntenek, hogy vízi géppisztolyokkal felfegyverkezve betörnek az első rádióállomás épületébe és arra szeretnék kényszeríteni a technikust, hogy bejátssza az éterbe az ő demójukat. Az viszont egy kicsit elkeveredik, meg összekeveredik és végül eltűnik. De a rendőrség is értesült az ügyről és szép lassan körbeveszi a stúdió épületét, az ő igazi fegyvereivel. A rádió közben végig szól és a környék fiataljai is lassan sereglenek a nem mindennapi látványossághoz. Ráadásul még hallani is lehet, hogy mi történik az üvegfalakon túl. A dráma egészen addig feszül, míg az első vízipisztolyból ki nem folyik a H2O. Mert ettől a perctől kezdve elszabadul a pokol. És aki azt hiszi, hogy a Pancserock egyszerűen csak egy nevettető film rengeteg dögös zenével, az téved. Mert ez a mozi egy életérzést, egy generációt és három ügyefogyott, de tehetséges zenészt mutat be. A filmművészet legkifinomultabb eszközeivel. Már ahogyan az lenni szokott azoknál a rendezőknél, akiknek kedvenc mondása volt a forgatás alatt. Bár nincsen neki farkasok, de nyomulnak a Farkasok. Premier ! Spielberg kitüntetése Steven Spielberget, a Schindler listája című nagy sikerű film rendezőjét Elie Wiesel holocaust-emlékdíjjal tüntették ki. Ünneplésére vasárnap New Yorkban összegyűlt az annak idején Schindler alkalmazásában állt s a holocaustot túlélő negyven zsidó - írta a Reuter. Spielberg egy zseni. Mesterien fogta meg a témát - is jelentette ki az ünnepségen a náci koncentrációs tábort túlélő, 81 éves Leopold Page, aki rajta volt azon a listán, amelyet az 1300 zsidó életét megmentő gyáros állított össze az üzemeiben alkalmazandókról. A gyár a hadban álló Németország számára termelt fejlett technológiával előállított fegyvereket. Schindler nagy kocká- zatot vállalt azzal, hogy olyan munkásokat vett fel, akik vajmi keveset értettek a végzendő szakmunkához. Page , - aki a háború előtt tanár volt - elmondta: az üzemben 15 perc alatt megtanult hegeszteni. A Spielbergnek átadott emlékdíjat az Izrael állam javára kötvényeket kibocsátó Elie Wiesel-ügynökség hozta létre, s a náci Németország elől megmenekült, a holocaust borzalmait túlélő személyeknek ítéli oda évente. Az amerikai rendező az első olyan kitüntetett, aki nem a holocaust túlélője. Az ünnepségen részt vevő túlélők Oskar Schindler mellszobrát ajándékozták a rendezőnek. It - mm - MMMM ■ MMM - ■ ■ - írógépek, számológépek... [ rádiótelefonok, Pannon GSM ] Sőt: TV-k, videók, HIFI centerek... - mikrosütők, CHIPS-sütő. Most a SHARP mikrosütők hihetetlenül alacsony áron! Bérmásolás már 4 Ft-tól/lap: 9021 Győr, Arany J. u. 15. Telefon: 96/324-911, Fax: 96/317-079 .... .....-I. ...... I / ■ I".I........ SHARI Ajándékakció Győrben \gy . az euro profit November hónapban az egyéb kedvezményeken túl minden másológéphez menedzserkalkulátort adunk ajándékba! az áruháztól! Olasz csaptelepek november 19 — 30-ig 30%-os engedménnyel! Az ember igazából a fürdőszobában ébred. Az egész nap hangulatát be tudja aranyozni egy gyönyörű, formatervezett csaptelep. Vásároljon jó hangulatot! Már 6.600 forinttól. ÁRUHÁZ • 9028 Győr, Richter J. u. 11. Tel.: 96/427-121,416-644 MEGBÍZHATÓT A MEGBÍZHATÓ HELYRŐL! ^ CHRYSLER VEES Built to set you free. ItJeep T.1 minőség az autózásban és a szolgáltatásokdban. Ezt kínálja hivatalos márkakereskedői révén a Chrysler Jeep Import Hungary. Válasszon csillagot KjjjQQjQEQBQyK a VIP Mobil Kft-nél és mi teljeskörű garanciát, színvonalas szervizszolgáltatást és zökkenőmentes alkatrészellátást biztosítunk. Hivatalos forrásból garantáltan jó vétel. VIP Mobil Kft. Bemutatóterem: 9027 Győr, Szeszgyár út 9. (a Mobil benzinkútnál) The American Legend. Tel.: 96-329-851. Szerviz: 9011 Győr-Szentiván, Vadrózsa út 17-19. Tel./Fax: 96-348-555 CS//\iP|j®ií7i ite oran CHRYSLER 3/7 !!ass?tru GARANCIA ffi 032s 390DTSI helyett: 89.520,+ÁFA megtakarít: 22.380,A CHIPP teszt nyertese! Digitális üzenetrögzítő, alkalmas 12 perc hang v. 50 oldal dokumentum tárolására. Memóriából adás, automatikus körfax. Még akkor sem veszik el az üzenet ha kifogy a papír, mert a memória tárolja! Teljesen magyar üzenetek. AX-21(teta 19376,- +ÁFA helyett: 15.976,- +ÁFA megtakarít: 4.000,Hordozható. Egy sor javító memória, középre igazítás. Ritkított, aláhúzásos, kövér írás lehetőség. Cserélhető betűtárcsa, pl. Prestige, Brougham, Script stb. 750 kar./perc sebesség: 29.900,-+ÁFA AX-230 12 ezer karakter memória. LCD kijelzős, szövegszerkesztős írógép. HL-630 most bevezetőáron csak: 79.770,-+ÁFA Teljesen újszerű papírkezelés. Egészen kisméretű 70x127mm (pl. belépőjegyek, orvosi receptek stb) valamint vastag karton nyomtatására is. Nagyon gyors Windows GDI driver valamint Epson, IBM és HP emulációk. 6 lap/perc sebesség. Microfine toner. Economy üzemmódban fele festék felhasználás 1 mm varrógép 20.730.-+ÁFA helyett: 18.320,-+ÁFA áfával: 22.900- Hordozható. Fokozatmentesen állítható öltés szélesség és hosszúság: 37.990, VX-2080 Nagytudású varrógép. Csak egy példa: a ráhelyezett gombot megméri és teljesen automatikusan elkészíti a neki megfelelő gomblyukat! 8,12,18 havi részletre is !!! |~ Dijitástechnika kft. Mónus u. 19. Tel./fax: 96414-111,417-802 bfothQf