Kisalföld, 1994. november (49. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-26 / 278. szám

1994. november 26., szombat SOPRON VÁRMEGYE Az érdekeltek elégedetten nyilatkoztak a postáról Minőségi szolgáltatások „Fontos, hogy megismerjük valamennyi ügyfelünk postai szolgáltatásokkal kapcsola­tos igényét, gondjait, elkép­zeléseit” - állt azokon a meg­hívókon, amelyekkel az 1. szá­mú postahivatal vezetője meg­beszélésre invitálta a régió in­tézmény- és vállalatvezetőit és képviselőit, mint a postai szol­gáltatások legnagyobb meg­rendelőit. Elsőként Hegedűs Csaba, a postahivatal vezetőhelyet­tese köszöntötte a meghívot­takat, majd Mészáros Vilmos­­né, a postahivatal vezetője tar­tott előadást az eredmények­ről. Elmondta, e hagyományos találkozó a jó együttműködés kialakítását hivatott segíteni és szolgálni. Az új postatör­vény megszüntette a vállalat monopolhelyzetét, s ez nagy feladatok elé állította a veze­tést. A részletes­­ fejlesztések­ről, korszerűsítésekről szóló­­ beszámoló után a jelenlévők az EMS gyorspostaszolgálat működésével ismerkedhettek meg, majd a biztosítási érté­kesítésről hallhattak beszá­molót. Németh Emil, a posta­­igazgatóság csoportvezetője elmondta, a posta bevételé­nek 71 százaléka a nagyfo­gyasztóktól származik. A beszámolók után a meg­hívottak elmondhatták véle­ményüket, kérésüket a pos­tai szolgáltatásokkal kapcso­latosan. Számos hozzászóló dicsérte a soproni hivatalok dolgozóinak munkáját, a mi­nőségi, pontos szolgáltatást. Többen a nagyposta előtti par­kolási nehézségek miatt emel­kedtek szólásra, ez azonban nem az igazgatóság, hanem az önkormányzat gondja... N. M. A postatörvény megszüntette a vállalat monopolhelyzetét. HÍRSOROK □ Boys. A Liszt Ferenc Művelődési Ház Művész­mozijában hétfőn 19 óra­kor a Boys című belga fil­met vetítik. Az 1991-ben forgatott alkotás rendező­je Jan Verheyen. f) Kihelyezett ügyfél­­fogadás. A Győr-Moson- Sopron Megyei Fogyasz­tóvédelmi Felügyelőség ki­helyezett ügyfélfogadást tart hétfőn 12 órától 14 óráig a városháza keres­kedelmi felügyelői irodá­jában. □ Emlékülés: A Sopro­ni Képzőművészeti Tár­saság Szarka Árpád fes­tőművész halálának első évfordulója alkalmából emlékülést szervez. No­vember 29-én 18 órakor a Várkerület Galériába várják Szarka Árpádnak és műveinek tisztelőit. □ Kamarakoncert. A Dalmay Alapítvány kama­razenei sorozatának a Fő téri Kossow-házban a Sze­les házaspár ad otthont. Hétfőn 19 óra 30 perckor kerül sor újabb hangver­senyre. Ezúttal Megy­esi Schwartz Lucia-ének,- és Schárfy Zoltánné Halmos Erika zongorahangverse­nyét hallgathatják meg az érdeklődők. □ Kiállítás: A fertődi Muzsikaházban holnap­tól látogatható a sarródi Ferenczi József-művész­­telep tagjainak alkotásai­ból válogatott kiállítás. A tárlatot vasárnap Ferenc­zi Józsefn­é mutatja be a közönségnek. A kiállítás december 15-ig látogat­ható, naponta 10-től 16 óráig, szombaton és va­sárnap 10-től 14 óráig. Hétfő szünnap. Rendőrségi felhívás Az 1994. november 11-e 10 óra és 14-e 7 óra 30 perc közötti időben ismeretlen tettesek betörtek Fer­tődön a FERRAU vállalat építkezésére. A betörők kon­ténereket törtek fel, ahonnan eltulajdonították: 1 da­rab MARITA típusú acélszerkezet-csavarozó gépet, 1 darab FEMN típusú acélszerkezet-csavarozó gépet, 2 darab HILTI csavarozógépet, 1 darab HILTI fúrót, 1 darab HILTI ütve fúrót, 2 darab FEIN nagyflexet (sa­­rokköszörű), 1 darab FEIN kisflexet, 1 darab BOSS kézi lemezollót és 1 darab FEIN kézi lemezollót. A sértett 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyom­ravezetőnek. A rendőrség az informátor személyét titkosan kezeli. Aki bármilyen adattal rendelkezik az ügyben, jelentkezhet a Soproni Rendőrkapitányság nyomozó alosztályán, vagy a 311-234-es telefonszá­mon. Baleseti mérleg A Soproni Rendőrkapitány­ság működési területén a pén­tektől péntekig terjedő idő­szakban összesen huszonhat baleset történt. Közülük kettő halálos ki­menetelű volt, három súlyos személyi sérülést okozott, ket­tő pedig könnyű sebesüléssel járt. Tizenkilenc baleset volt koccanásos karambol. A két áldozatot követelő bal­esetről már beszámoltunk ol­vasóinknak, s a csütörtöki nagycenki esetről, valamint a szerdai gyalogosgázolásról is olvashattak. A harmadik szomorú bal­eset november 21-én 17 óra 10 perckor történt Sopron­ban, a Höflányi és a Faraktár utca kereszteződésében. K. J.­­né 53 éves hölgy haladt át az úttesten, amikor a Höflányi utcába bekanyarodó autó el­ütötte. A gépjármű vezetőjének, F. P.-nek elsőbbséget kellett vol­na adnia. K. J.-né súlyos sé­rüléseket szenvedett. Biztosítják a nemzetközi forgalmat Senkinek se lenne jó, ha de­cember elején vasutassztrájk­ra kerülne sor, de a vasutas szakszervezet még nem vetet­te el a figyelmeztető demonst­ráció lehetőségét. Ezzel sze­retnék kikényszeríteni az 1995. évi bérmegállapodás és kollektív szerződés aláírását. A dolgozók és a munkaadók közti utolsó egyeztető tár­gyalásra november 29-én ke­rül sor. Márkus Istvánt, a MÁV sop­roni pályafenntartási főnök­ségének vezetőmérnökét ar­ról kérdeztük, hogy egy eset­leges sztrájk mennyire érin­tené részlegüket. Elmondta, hogy a pálya felügyeletét sztrájk esetén is el kell látni­uk a sztrájktörvénynek meg­felelően. Ezenkívül kötelezett­ségeik vannak a GySEV felé, s a nemzetközi forgalmat is biztosítani kell. Ők gondos­kodnak a GySEV magyaror­szági vonalainak karbantar­tásáról, s az ágfalvi, a harkai vasútszakasz felügyeletéről. Ha a vasutas-szakszervezet sztrájkot rendel el, akkor is el kell látni az említett vonalsza­kaszok felügyeletét, esetleg csökkentett létszámmal. KISALFÖLD 7 Tiszta lappal! Mocsár A koalíció és az ellenzék közötti törésvonalak egyike az Expo körül kialakult vita volt, amelynek utó­rezgései még sokáig visszhangoz­nak. Azok, akik nyomon követték a világkiállítás megrendezésének magyarországi törté­netét érdekes szerepcseréknek lehettek tanúi a hatalom­­váltást követően. Korábbi támogatókból ellenzők lettek, s fordítva. Indokot persze mindenki talált... Miután a kormány javaslata és az Országgyűlés dön­tése értelmében lekerült a napirendről az időközben szak­­kiállítássá lefokozott Expo, pártolói, politikai megfonto­lásból is, aláírásgyűjtésbe kezdtek, így remélve egy nép­szavazás kiírását. Tegnap azonban nyilvánosságra ke­rült, hogy a pótlólag benyújtott aláírásokkal sem sike­rült összegyűjteni a százezer hiteles aláírást. A kormány sikere, az ellenzék kudarca? No, nem! így túl egyszerű lenne, s különben is még lehetséges, hogy a parlament népi kezdeményezésként írja ki a népsza­vazást, hiszen ehhez elegendő ötvenezer aláírás is. Kér­dés, hogy lesz-e, ha igen, akkor mikor, mi lesz az ered­ménye, és érdemben befolyásolhatja-e az egyszer már le­zárt Expo-ügyet. Ha rajtam múlna, megkérdezném az embereket, nem félnék döntésüktől, hiszen hányszor, de hányszor hall­hattuk, a nép felnőtt, megérett felelős döntésekre. Már csak ezért is ezt tenném, mert a legyen vagy ne legyen „párviadalban” úgy is mindenki az istenáldotta népre (is) hivatkozott, hivatkozik, így legalább kiderülne, mit is gondol az ország az Expóról és nem kellene elszenved­nie a számára sokszor érthetetlen, várhatóan hosszan tartó, parttalan vitákat. Ausztriában, emlékezzünk csak, gyorsan döntésre ju­tottak. Mi beleragadtunk az Expo-mocsárba. Vajon med­dig süllyedünk? HORVÁTH FERENC Nyugat-Európa biztos piacot jelent Hétfőtől vágják a fertői nádat A különböző híresztelések­kel ellentétben nem romlott, hanem javult a fertői nád mi­nősége - tudtuk meg Pirger Zoltántól a Fertő Tavi Nád­gazdaság Rt. vezérigazgatójá­tól. Tavaly egy nemzetközi tu­dóscsoport vizsgálta a Fertő élővilágát, s megállapította, hogy a nád víz alatti részeit minimális károsodás érte. Ez a jelenség világméretű, a tu­dósok a környezetszennyezést és a nádaratógépeket okolják a nádasok pusztulásáért. Pir­ger Zoltán szerint az idei nád egészséges, szépen fejlett, ki­váló minőségű, a „termés” bő­séges, s nem tapasztalhatók a lassú pusztulás jelei. Mind­erről a tudósoknak is beszá­mol a Balatonfüreden jövő hé­ten sorra kerülő tudományos konferencián. A tavaszi bősé­ges csapadék jótékony hatás­sal volt a nádasokra. Hétfőn megkezdik a nád aratását, s a tavaszig tartó szezonban 2,4 millió kéve ná­dat vágnak le 24 speciális ara­tógéppel. Nemcsak a Fertő, hanem a Balaton és Horto­bágy nádtermését is a fertő­­szentmiklósi székhelyű cég aratja le és dolgozza fel. Nyu­­gat-Európában az építkezé­seknél ismét divatba jöttek a természetes anyagok, a nád­szövetet szívesen alkalmaz­zák falburkoló és kerítéselem­ként. Ez a kultusz kiváló ex­portlehetőséget jelent a nád­gazdaság számára. A feldol­gozott nád kilencven százalé­kát a nyugat-európai orszá­gokba exportálják, jó áron. A fennmaradó tíz százalékot a hazai építőipar hasznosítja. A nádaratás csak tavaszig tart, de a nád feldolgozása egész évben folyamatos, biztos mun­kát jelent az rt. 370 dolgozó­ja számára. Az aratási szezon­ra harminc idénymunkást vet­tek át a környező mezőgazda­­sági szövetkezetektől. A leg­többjük már nem először vesz részt a speciális téli aratás­ban. Környei Tibor A fertőrákosi SZDSZ közleménye Az SZDSZ fertőrákosi szer­vezete elhatárolja magát a va­sárnap megtartott soproni kampánygyűlésen elhangzot­taktól, nevezetesen, hogy Pal­­kovits János Fertőrákos SZDSZ-es polgármesterjelölt­je. A fertőrákosi SZDSZ-es cso­port, megfelelő személy hiá­nyában, polgármesterjelöltet nem indít. Palkovits Jánost semmilyen formában nem tá­mogatja. síróasztalán a Tűztorony másolata áll íme egy soproni, akin nem fog az idő, pedig több mint öt évtizede szakadatlan dolgozik. Meghatározóan Sop­ronért, Nyugat-Magyarország lakóiért, kies vidékei érté­keinek feltárásáért, méltó bemutatásáért és megbecsü­léséért. Fábián Lajos soproni csa­ládból származik. Édesapja köztisztviselő, négy esztende­ig a város tekintélyes polgár­­mestere volt. Sokat tanult tő­le: város- és munkaszerete­tet, emberi tartást. Munkásságának legjelen­tősebb része a kereskedelem­hez, az idegenforgalomhoz kö­tődik. Az egész nyugat-dunán­túli térséget felöleli. Részese volt számos fejlesz­tő, gyarapító tettnek, a hábo­rú utáni újjáépítésnek, az ide­genforgalom kiszélesítésének, a nagycenki kastély megmen­tésének, a termálfürdők léte­sítésének, a határ megnyitá­sáért folytatott hosszú küz­delemnek. Az alkotás évtizedeiben nagy érdeklődéssel kísérte a város sportéletét, közel húsz éven át a Népsport tudósítója volt. A Soproni Szemlében is meg­találjuk írásait. Munkája 1981-ben kényszerűen a fő­városba szólította. A Nyugat- Dunántúli Intézőbizottság tit­kárából a Közép-Dunavidék Intézőbizottságának főtitkára lett. Máig ott teszi becsület­tel, elismeréssel dolgát. Fábián Lajos munkaaszta­lán évtizedek óta a Tűztorony rézből öntött kis mása áll. Jel­zi, hogy itt egy soproni, a hű­séges város hűséges fia végzi teendőit. Sz. Sz. SEMPERIT ® SEMPERIT TECHNIKA KFT. SOPRON Bővíti tevékenységét, ezért fel­vételt hirdet nőknek, azon­nali belépéssel. Teljesítmény szerinti bérezés. Munkarend: két műszak, (korlátozott számban 1 műszak) Tiszta, rendes munkakörülmé­nyeket biztosítunk. A bejáró dolgozókat Kóny-Csorna- Kapuvár-Sopron útvonalon busszal szállítjuk. Jelentkezni lehet: Semperit Technika Kft. Sopron, Somfalvi út 14. Telefon: 99/312-005. (54218/1 /10)

Next