Kisalföld, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24 / 146. szám
1995. június 24., szombat A jövő évi költségvetés irányelvei Ülésezett a kormány A kormány jövő heti ülésén születik végleges döntés az 1996. évi költségvetési irányelvekről. Azt követően nyújtja be a kabinet a tervezetet a parlamentnek. A pénteki rendkívüli ülésen konzultáció folyt az irányelvekről, a megbeszélésen valamennyi kormánytag részt vett és kifejtette véleményét a költségvetéssel kapcsolatban. Abban egységes a kormány, hogy 1996-ban meg kell kezdeni az államháztartási reformlépéseket és azok hatásainak a büdzsében már jelentkezniük kell. Továbbra is kulcskérdés a stabilizáció továbbvitele, a prioritások között azonban helyet kapnak a hároméves modernizációs programban megfogalmazott célok is. Az ülésen alapvetően elvi kérdések kerültek szóba, most a konkrét adatokon, a főszámokon nem vitatkoztak a kormány tagjai. A kormány az irányelvek meghatározásánál nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a társadalom tűrőképessége már korlátozott. Ennek megfelelően jövőre nem kívánják a vállalkozói és a lakossági adóterheket növelni, sőt szóba került azok csökkentése is. Ugyancsak felvetődött a társadalombiztosítási járulék mérséklése, egyre inkább erősödik egy ilyen kormányzati szándék. Azt követően, hogy megszületnek a költségvetési irányelvek, a nyári időszakban intenzív munka kezdődik a Pénzügyminisztériumban, illetve az érintett tárcáknál a jövő évi költségvetési törvény tervezetének összeállítására. (MTI) Hárompárti tájékoztató A három ellenzéki párt nem megalázni akarja a miniszterelnököt, amikor azt igényli, hogy a parlament és a televízió nyilvánossága előtt vonja vissza azon kijelentését, miszerint vannak olyan parlamenti pártok, amelyek szélsőséges szervezeteket támogatnak - hangzott el pénteken délután az MDF, a KDNP és a Fidesz közös nemzetközi sajtótájékoztatóján a Képviselői Irodaházban. Szabó Iván, az MDF frakcióvezetője, ügyvezető elnöke kérésüket azzal indokolja, hogy bár a helyesbítés megjelent a Süddeutsche Zeitungban, de azt Magyarországon kevesen olvassák, viszont sokan nézik a parlamenti tv-közvetítést. Szabó Iván úgy véli: itt sem maradhat elvarratlanul a szál. Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője kifejtette: kisebb hiba a tévedés elkövetése, mert esetleg rosszul informálták a miniszterelnököt, mint a tévedés elismerésének konok elmulasztása. Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy Magyarországon az antiszemitizmusnak és a fasiszta nézeteknek nincs bázisa, ezért nem lehet és nem szabad a politikában alaptalanul rágalmazni. Hozzátette még, ha a miniszterelnöknek tudomása van arról, hogy szélsőjobboldali nézeteket valló pártok léteznek Magyarországon, akkor kezdeményeznie kellett volna azok betiltását. (MTI) Tiltakozás a szlovákiai intézkedések miatt Kivonultak a magyarok A szlovák parlament hárompárti magyar koalíciójának képviselői pénteken fél órára elhagyták a törvényhozás tanácstermét, hogy így titakozzanak a szlovák oktatási tárca csütörtöki - négy magyar iskolaigazgatót visszahívó intézkedése ellen. A kivonulást Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés frakcióvezetője azzal indokolta, hogy az oktatási miniszter „arrogáns módon épp azt a négy magyar gimnáziumi igazgatót váltotta le, akik ellenálltak az alternatív oktatással kapcsolatos utasításoknak. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a kormány az alkotmánnyal ellentétesen cselekszik, s ezzel intoleranciát hív életre, fokozza a dél-szlovákiai feszültséget” - mondta. A csütörtökön leváltott igazgatók egyike, a somorjai Kovács László mellett kiálló pedagógusok tiltakozásával kapcsolatosan pénteken az oktatási minisztérium illetékese, Miroslav Pius a TA SR szlovák hírügynökségnek elmondta, hogy „a négy igazgatót, köztük Kovács Lászlót nem az alternatív oktatásról vallott nézeteik miatt, hanem azért váltotta le, mert nem voltak hajlandók végrehajtani az alternatív oktatással kapcsolatos utasításokat”. A tervezet értelmében a magyar iskolai tárgyak többségét szlovák nyelven oktatnák, az illetékes a „szülői önkéntesség elvét” hangoztatta. (MTI) KISALFÖLD Viharosan kezdődött pénteken az orosz parlament alsóházának ülése Moszkvában. A parlament helyt adott a miniszterelnök előző napi kérésének és július 1-jén rendkívüli ülésen szavaz újra a kormány iránti bizalom kérdéséről. A voksolás tétje a duma feloszlatása, miután Borisz Jelcin elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy alkotmányos jogával élve a bizalom ismételt megvonása esetén nem a kormányt, hanem a dumát meneszti. Szívbeteg halála nem adott életjelet magáról, ezért hozzátartozói aggódni kezdtek azért az 50-60 év közötti hölgyért, akit tegnap délelőtt holtan találtak győri, Szigethy Attila úti lakásában. A tűzoltók az egyik rokon értesítése után vonultak ki a helyszínre és az ablakon keresztül hatoltak be a lakásba. A hölgyön azonban nem lehetett segíteni, a mentők szerint a szívbetegként nyilvántartott asszony két-három napja távozott az élők sorából. TELEX Washington - Az amerikai kormányzat olyan megoldásról folytat konzultációkat a kongresszussal, amelynek értelmében az Egyesült Államok önkéntes alapon mintegy negyedrészig állná a boszniai gyors bevetésű erők költségeit, ám az összegen felül különböző katonai felszereléssel járulna hozzá a brit, francia és holland egységekből összetevődő kötelék felállításához. Varsó - A lengyelek immár hagyományosan a franciákat, az olaszokat és az amerikaiakat tartják a legszimpatikusabbaknak, ám a három, „dobogóstól” alig leszakadva a magyarok következnek a rangsorban - derül ki a varsói CBOS közvéleménykutató intézet tanulmányából. A sor a svédekkel, az angolokkal és a szlovákokkal folytatódik, majd a csehek, a litvánok, a németek, az izraeliek és az oroszok után a szerbek, az ukránok, a románok és a cigányok zárják a sort. A felmérés szerint az utóbbi két esztendő alatt erősen emelkedett a németek és az izraeliek megbecsülése. London - Douglas Hurd brit külügyminiszter pénteken Londonban bejelentette, hogy a következő kormányátalakítás során távozik a külügyminisztérium éléről, s nyugdíjba vonul. Nyuatkozatában egyben támogatásáról biztosította John Major kormányfőt a pártvezérségért folyó harcban, s jelezte, hogy a parlamenti frakció tagjaként a jövőben is aktív tevékenységet kíván folytatni. Politikai körökben Malcolm Rifkind védelmi minisztert tartják várható utódjának, ha John Major győztesen kerül ki a július 4-én esedékes választásból. Tirusz (Szúr) - Libanoni civilek ezrei menekülnek péntek hajnal óta lakóhelyükről. Az izraeli légierő támadást intézett a környékbeli falvak ellen, annak az akciónak a megtorlására, melyet a Hezbollah síita terrorszervezet emberei hajtottak végre egy üdülőtelep ellen Izrael északi részén. Az akcióban egy francia szakács életét vesztette, nyolcan megsebesültek. A Hezbollah támadása után az izraeli tüzérség és a Dél-libanoni Hadsereg azonnal akcióba lépett. Szemtanúk vallomása szerint a falu 11.000 lakosának mintegy fele pánikszerűen menekülni kezdett a 10 kilométerre fekvő Tirusz kikötője irányában. Szarajevó - Csütörtök este óta Szarajevótól nyugatra súlyos harcok folynak a boszniai szerbek és a kormánycsapatok között. Az ENSZ Oltalmazási Erői részéről közölték, hogy a Kokoska és Crkavica hegyvidéken pénteken tüzérségi párbaj robbant ki. Harcokat jelentettek az északabbra fekvő Cemerska Planina fennsíkról is. Belgrád - Magyar vámosok két hete akadályozzák jugoszláv autóbuszok átlépését a legfontosabb magyar-jugoszláv határátkelőhelyeken - írta pénteki számában a Privredni Pregled című belgrádi gazdasági napilap. A Tanjug angol nyelvű ismertetése szerint a lap megállapította: a magyar vámtisztviselők „tranzitengedélyt” kérnek anélkül, hogy erről előzetesen értesítést adtak volna ki. (MTI) HAZA ÉS NAGYVILÁG 5 Orbán Viktor bonni tárgyalásairól Az integráció támogatása A csatlakozás csak külső források bevonásával lehetséges Németország továbbra is amellett van, hogy a kelet-középeurópai országokat mielőbb kapcsolják be az európai integrációba, de ezt a németek nem kívánják egyedül finanszírozni - nyilatkozta pénteken bonni tárgyalásait értékelve Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke. Németországban osztják a magyar kormány és a parlament azon álláspontját, hogy az Európai Unió jövő évi kormányközi értekezlete után kezdődjenek meg a tárgyalások a felveendő új tagokkal és 2000- ig történjen meg a csatlakozás -fejtette ki Orbán. Felhívta tárgyalópartnerei figyelmét, hogy Magyarország modernizálásának, Nyugat-Európához történő felzárkózásának nincsenek meg a nemzeti feltételei, ez csak európai keretekben, külső források biztosításával mehet végbe. Az FDP és a CDU illetékesei intellektuális és politikai támogatást ígértek ahhoz, hogy Magyarországon kialakulhasson egy jobbközép alternatíva, mert a működő politikai váltógazdaság a kiegyenlített demokratikus viszonyok előfeltétele - nyilatkozta Orbán Viktor. A Fidesz-MPP elnöke a kár enyhítésének irányába tett helyes lépésnek minősítette, hogy Horn Gyula miniszterelnök a Süddeutsche Zeitung című német lap pénteki számában (is) visszavonta egy korábbi interjújának az ellenzéki pártok és a szélsőséges mozgalmak viszonyára vonatkozó mondatait. A továbbiakban kifejtette, hogy nagyon elege van abból a „kiszorítósdiból”, amelynek célja szalonképtelenné tenni a politikai riválist, olyan „rágalmakkal” illetni, amelyek miatt aztán teljesítményétől, képességétől függetlenül nem lesz versenyképes politikai partner. Ez nem szolgálja az ország érdekeit. Aki a másik felet ki akarja szorítani, nemcsak elvtelen magatartást tanúsít, hanem az ország érdekeivel ellentétes magatartást is képvisel. Az országnak ugyanis az az érdeke, hogy Nyugaton az a kép alakuljon ki, mely szerint Magyarországon nem kell félteni a politikai demokrácia jövőjét, mert a parlamenti pártok elkötelezték magukat az európai normák, a parlamentáris demokrácia szabályai mellett. Aki ezt a nyugati képet megrongálja, art az országnak, függetlenül attól, hogy kormánypártról vagy ellenzékről van szó - jelentette ki Orbán Viktor. (MTI) Kerékpáros rendőrök Ismét teljesítenek kerékpáros rendőrök szolgálatot az ország városaiban, falvaiban; a mozgékony, de az autóból kitekintő kollégáiknál alaposabb szemlélődésre képes őrszemek megjelenésétől a közrend hatékonyabb védelmét várják - jelentették be a pénteken Százhalombattán rendezett első országos kerékpáros rendőr járőr versenyen. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezése nyomán szombattól Budapesten és megyénként egyelőre két-két kerékpáros rendőr kezdi meg a munkát. A bicikliket a Csepel- Schwinn gyár készítette speciálisan szolgálati célokra: a kék-fehér színűre festett Police feliratú kerékpárok különlegesen tartósak, három sebesség fokozatúak. (MTI) MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KISALFÖLD című napilapot ......... példányban. Előfizetési díj: Megrendelő neve:................................................... . . .„nr. Címe (város, község, utca, házszám): egy hónapra 499,-Ft negyedévre 1.497,-Ft .............................——pf....................... félévre 2.994,-Ft Irányítószám: | | | | | | | | Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem. Dátum:................................. Aláírás:.................................................... A megrendelőlap bérmentesítés nélkül bármelyik postán, kézbesítőnél, vagy postaládában feladható.