Kisalföld, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

Orvos voltam Boszniában (13. oldal) 1995. október 2., hétfő A CSALÁD NAPILAPJA L./231. szám • Ára: 24.-Ft Hagyományőrző szüreti mulatság Pukkadásig laktak fénnyel és ízzel a szőlőszemek, megéret­tek a szedésre, préselésre. Győrújbaráton szombaton egész napos ünnepség kereté­ben köszöntötték a szüretet. A mulatság megkezdése előtt Sza­­lóky Géza, a győrújbaráti Cso­­bolya Néptáncegyüttes vezető­je, a kísérő kulturális program szervezője elmondta, hogy a te­lepülés az adományozott bir­toklevél szerint 1300 óta bor­termelő vidék. A hagyományok folytatásaként már mintegy fél évtizede rendeznek a község­ben borversenyeket, ami igazi ünneppé teszi a szüretet is. Az 1991-ben megalakult Csobolya Néptáncegyüttes létrejöttével egyidős a szüreti felvonulás. Rendszeres vendége a szüreti napnak a nagy hagyományok­kal rendelkező Téti Fúvószene­kar és a győri Kisalföld Tánc­­együttes, s az események színe­sítésére eljött a dunaszerdahe­­lyi Pántlika együttes is. Fülöp Imre polgármester elmondta, hogy a szüret családi alapon történik, és sokat alakult az évek folyamán, hiszen a legtöbb ház­nál amit lehet, már gépesítet­­ tek. (Folytatás a 3. oldalon.) A felvonulás résztvevői gyakran megálltak, hogy műsorukkal szórakoztassák a helybelieket. Fotó: H. V. Megnyílt a biennále A grafikai művészetek mes­terei in. Nemzetközi Grafikai Biennále megnyitó- és díjkiosz­tó ünnepségét tartották szomba­ton Győrött, a városháza dísz­termében. A rangos esemény el­ső programjában a Győri Kla­rinétegyüttes Reményi Attila: Miniatűrök című darabjának előadásával, ősbemutatójával köszöntötte a résztvevőket. Balogh József, a város pol­gármestere üdvözlőszavai­ban jelentősnek értékelte, hogy Győr a házigazdája a harma­dik nemzetközi grafikai bien­­nálénak. A városnak kötelessé­ge támogatni a kultúrát, a ren­dezvény napjaink művészeti tö­rekvéseinek, tehetséges alkotói­nak segít a bemutatkozásban - mondta. Botos Gábor, a megyei köz­gyűlés elnöke azt hangsúlyozta, nemcsak a városnak, de a me­gyének is a legnagyobb kulturá­lis eseménye a biennále. (Beszá­moló a 2. oldalon.) A Magyar Grafikusművészek Szövetségének díját Molnár Pé­ter kapta. Erős emberek, boldog óvodások Az Ásványrárói Napok ’95 rendezvénysorozat sikeréért aggódva kíváncsi tekintetek kémlelték az eget szombaton és vasárnap a szigetközi falu­ban. Az első nap délelőttjén já­tékos családi vetélkedőkön te­hették próbára rátermettsé­güket a helyiek, délután pedig a Világkupa-győztes Fekete Lászlóval, Magyarország leg­erősebb emberével találkoz­hattak. A híresség fellépé­sét követően az ásványrárói­­ak egy erőgép segítségével mér­ték le, hogy ki tudja felemelni közülük a legnehezebb súlyt. Izmainak köszönhetően az el­ső helyen Lendvai Zsolt, a meg­osztott másodikon Kertész Ervin és Rákász Zoltán vég­zett. A késő délutáni íjászbemu­tató és a repülőgépmodel­­lek felvonultatása még a sport­pályán zajlott, az általános iskolások néptánc- és aerobic­műsorára azonban már a tornateremben került sor. Az ügyes gyerekeket Bodro­gi Gyula váltotta fel a színpa­don, produkciója után pedig a Premier Együttes közreműkö­désével vette kezdetét az esti bál. (Tudósítás a 8. oldalon.) Megszüntetendő a tényői törvénysértés A tényői önkormányzat szeptember 25-i ülésének jegyzőkönyvéből az állapítha­tó meg, hogy olyan működési hiba történt, amelynek alapján törvénysértően szüle­tett meg a képviselő-testület feloszlását kimondó határozat - állapította meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatá­si Hivatal. A jegyzőkönyvből a hivatal munkatár­sai azt állapították meg, hogy a képvise­lők nyilatkozatukat annak a téves jogér­telmezésnek az alapján tették, hogy a név szerinti lemondásukkal a feloszlásra sza­vaznak. A képviselő-testület törvénysértő­en járt el, amikor a képviselők egyenkén­ti lemondását név szerinti szavazásnak minősítette, és ennek alapján hozott hatá­rozatot a feloszlásról. A megyei közigaz­gatási hivatal október 4-ig adott határ­időt a törvénysértés megszüntetésére. A tényői képviselők még csütörtök este visszavonták lemondásukat, s tisztában vannak azzal, miként lehet megszüntetni a törvénysértést, s feltehetően a formai hi­ba korrigálásával nem változik a szándé­kuk. Akkor pedig Tényőn időközi válasz­tásra kerül sor. F. J. Századzászló a győri határvadászoknak Ünnepélyes külsőségek kö­zött kapták meg a Győri Határ­őr Igazgatóság határvadász­­századai szombaton az orszá­gos parancsnok által adomá­nyozott zászlóikat Komárom­ban. A Klapka György és a Lajta határvadászszázadokat a ha­tárőrség központi zenekara kö­szöntötte, majd a főigazgató, dr. Bakondi György dandártá­bornok mondott rövid beszé­det. Hangsúlyozta a csapat­­zászló jelentőségét, kiemelve, hogy ezt az ereklyét a katona­embernek akár élete árán is meg kell védenie. A dandártábornok Klapka és Komárom 1848-49-es sze­repéről megállapította, hogy azt mindig a hősies helytállás példájaként lehet emlegetni. (További részletek a 3. olda­lon.) A Lajta századparancsnoka átveszi a zászlót Bakondi tábornoktól. Fotó: B. A. bmssssm jaOWHOLÁáA !a Szombathelyi Őszi Vásáron a szabadterület 17-es standján! Véget ért az Országos Nyugdíjas Találkozó A Győri Nemzeti Színházban megtartott idősek világnapja ünnepségével folytatta szomba­ton délelőtt az Országos Nyug­díjas Találkozó munkáját. Jan­­kovics György, a megyei szö­vetség elnökének üdvözlősza­vai után Balogh József, a város polgármestere köszöntötte a zsúfolásig megtelt nézőtéren he­lyet foglaló nyugdíjasokat. - Helyénvaló, hogy a város odafigyel a nyugdíjasok problé­máira, azon leszünk, hogy a két nap tapasztalatait felhasznál­juk az idősek gondjainak orvos­lásában - kezdte beszédét a pol­gármester. - A problémák egy részére le­het megoldást találni, ám szem­be kell nézni azzal, vannak ma még kezelhetetlen ügyek. En­nek egyik oka az anyagi erőfor­rások hiánya, a másik lelki, em­beri eredetű. Ám mindezen kö­zös erőfeszítésekkel túljutha­tunk és ehhez a város vezetése mindig odafigyelő partner lesz. Várszegi Asztrik pannonhal­mi főapát a vágyakozás szép­ségéről, emberi természetéről szólt. Az életnek négy szaka­szát említve, az elsőben a felcse­peredést, a tanulást, a második­ban a példák megvalósítását, a harmadikban az aktív kortól való búcsúzást, a negyedikben az idős, bölcs korszakot jelölte meg, amelyben már a kiengesz­telés szolgája az ember. (Tudó­sítás a 3. oldalon.) Várszegi Asztrik főapát • • Üzemavató Kunszigeten Tilai Lajos, Kunsziget pol­gármestere nyitotta meg szom­baton délelőtt a község határá­ban épült AGS (Automotive Gassket Systems) Rt. üzemét. A németországi anyacég, a Glöckler vezetése, az AGS ma­gyar és német vezetői, a beruhá­zó, kivitelező cégek képviselői, a képviselő-testület, a környe­ző községek polgármesterei, meghívott országgyűlési képvi­selők voltak jelen az aktuson. Az AGS Rt. kunszigeti gyára német gyártmányú autókhoz gyárt elsősorban motorblokk­tömítéseket. Jelenleg 42-en dol­goznak itt, a munkások több mint 60 százaléka kunszigeti. A harmadik műszak beindulásá­val újabb munkaerőt vesznek fel. (3. oldal)

Next