Kisalföld, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-20 / 247. szám

1995. október 20., péntek Orbán Viktor a megyeszékhelyen Választható más gazdaságpolitika Tegnap délután a megyeszék­helyre látogatott a Fidesz-Ma­­gyar Polgári Párt elnöke. A Pár­tok Házában tartott sajtótájé­koztató előtt találkozott a me­gyei közgyűlés két vezetőjével: Dr. Szakács Imre Meszes és Hor­váth Lajos kisgazdapárti alel­­nökökkel. Megbeszélésüket követően Orbán Viktor a sajtó képviselő­it két időszerű történés hátteré­ről tájékoztatta. Elsőként arról beszélt, hogy pártja miért Po­kol Bélát javasolta alkotmány­­bírónak. Egy éve betöltetlen az Alkotmánybíróság két megüre­sedett helye. Az ellenzék eddig két jelöltet nevezett meg, a kor­mánypártok mindkét javaslatot - nem szakmai, hanem politikai ellenvetések miatt - megvétóz­ták. Ezáltal az ellenzék válaszút elé került: vagy újabb jelöltet nevez meg, vagy pedig tovább­ra is holtponton maradnak a tár­gyalások. Harmadikként Pokol Bélát javasolták, akinél - a Fi­­desz-elnök véleménye szerint - szakmailag alkalmasabb alkot­­mánybírát nem találhattak vol­na a pozícióra. Kíváncsian vár­ják a kormánykoalíció dönté­sét. A továbbiakban Orbán Vik­tor szólt azokról a gazdaságpo­litikai vitákról, amelyek cáfolják azokat a kormányzati vélemé­nyeket, miszerint ma Magyaror­szágon nincs más gazdasági al­ternatíva, mint amit a jelenlegi kabinet képvisel, illetve hogy minden mérvadó szakmai mű­hely támogatja azt. Lengyel László napokban megjelent elemzésével a harmadik olyan pártoktól független gazdasági műhely nyilatkozott meg, amely komoly bírálatokat, kifogáso­kat fogalmazott meg a kormány mostani gazdaságpolitikájával szemben. Orbán Viktor megje­gyezte, hogy a bírálatoknak van olyan része, amelyek egybees­nek a Fidesz-Magyar Polgári Párt helyzetértékelésével. Az el­nök szerint pártja úgy gondolja, hogy a Bokros-csomagban vol­tak elemek, amelyek minden párt, szakmai testület körében egyetértésre találtak. Mindeze­ken kívül az eddigi MSZP-SZDSZ gazdaságpoliti­ka nem arra irányult, hogy az ér­vényes családi ellátási rendszer helyett egy másikat javasoljon. Csak a régit rombolta le anélkül, hogy valami újat csinált volna. Mondandójának befejezéseként Orbán Viktor ezt azért értékel­te károsnak, mert nehezítik egy későbbi, átfogó államháztartá­si és kincstári reform esélyeit. A Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke a sajtótájékoztatót kö­vetően a polgári együttműkö­dés lehetőségeiről tartott elő­adást a győri MDF-akadémián. G. CS. Orbán Viktor Megszökött a letartóztatott Tegnap délután négy óra körül a győri kórház Zrínyi utcai részlegéből megszökött egy ott betegellátásra elhelye­zett, előzetes letartóztatásban lévő 30 éves macedón férfi. Is­­maili Naimir ellen lopás bűn­tette és más enyhébb súlyú bűncselekmények miatt foly­tatott eljárást a rendőrség. A férfi nem közveszélyes. Köp­cös testalkatú, 150-155 centi magas, haja fekete, szemöldö­ke fekete és feltűnően dús, ar­ca a fotóval ellentétben be­esett, bőre kreol színű. Eltűné­sekor szürke zakót, szürke vagy világoszöld pantallót és világos inget viselt. Feltűnő, hogy a (lopott) ruha egy nála jóval magasabb férfire való. Szerb anyanyelvű, magyarul nem tud, németül törve be­szél. A rendőrség kéri a lakos­ság segítségét. A 07-es, a 96/317-024-es telefonszámon vagy a legközelebbi rendőri szervnél lehet bejelenteni az információkat. r . A BIOCHEMIE C.m.b.H. (Ausztria) magyarországi képviselete számára ORVOSLÁTOGATÓ munkakörbe orvos vagy gyógyszerész végzettségű kollégákat keres. Angolnyelv-tudás szükséges. Észak-Nyugat Dunántúlról pályázók jelentkezését várjuk Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Vas megyék ellátására. Érdeklődni lehet a következő telefonszámokon:­­ 06-30/407-532 1551765 8 115 9805 A Pályázatot a következő címre várunk: 1025 Budapest, Ferenchegyi út 13. I . ­ Göncz Árpád New Yorkban Göncz Árpád az éjszaka kétnapos egyesült államok­beli programra New Yorkba érkezett. Útja keretében a többi között részt vesz és be­szédet mond az ENSZ meg­alakulásának ötvenedik év­fordulója alkalmából megren­dezésre kerülő ünnepi emlék­ülésen. A magyar köztársasági el­nököt megérkezése után nem sokkal udvariassági látoga­táson felkereste szálláshelyén George Pataki, New York ál­lam kormányzója. Göncz Árpád helyi idő sze­rint jövő kedden, késő délután fogja elmondani beszédét a több mint százötven állam- és kormányfő részvételével meg­tartandó rangos összejövete­len. Az emlékülés adta lehető­séget kihasználva számos két­oldalú eszmecserét is le kíván bonyolítani: az előzetes prog­ram alapján várhatóan talál­kozik az azeri, a szlovák, a szlovén, az ukrán és a vietna­mi államfővel, Jichak Rabin izraeli kormányfővel és Henry Kissinger volt amerikai kül­ügyminiszterrel, valamint Ca­rol Bellamyval, a UNICEF fő­igazgatójával. Részt vesz majd Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár díszebédjén is. New York-i programja kere­tében jelen lesz a magyar ENSZ-nagykövet és a New York-i főkonzul által adott ok­tóber 23-i fogadáson, és meg­hívták a New York-i magyar szervezetek ünnepi megemlé­kezésére is. A köztársasági elnök jövő szerdán már Washingtonban folytatja látogatását. Az ame­rikai fővárosban egyebek kö­zött a magyar nagykövetsé­gen október 23-a alkalmából megrendezendő fogadás dísz­vendége lesz: az ünnepség ke­retében ötvenhatos emlékér­meket fog átadni az Egyesült Államokban élő magyarok­nak. Másnap az előzetes ter­vek szerint előadást tart az Amerikai Kereskedelmi Ka­marában, majd eszmecserét folytat Al Gore amerikai alel­­nökkel és Robert Dole szená­torral, a felsőház republiká­nus többségének a vezetőjé­vel. (MTI) KISALFÖLD HAZA ÉS NAGYVILÁG 5 Adriana Iria, az idei Miss Portugália mosolyog a tengerparton. Ő egyike annak a harminchat szépségnek, akik közül október 23-án megválasztják Miss Európát. (MTI) Washington - Az amerikai kormány megadta a beutazási vízumot Fidel Castro kubai el­nöknek, hogy részt vehessen az ENSZ megalakulásának 50. év­fordulója alkalmából rendezen­dő New York-i emlékülésen. A kubai vezető az utóbbi har­mincöt évben most harmadszor fog az Egyesült Államok terü­letére lépni. 1960-ban és 1979- ben szintén a világszervezet rendezvényén jelent meg. Párizs - A franciaországi ter­rorakciók legfőbb haszonélve­zője az algíri kormányzat - je­lentette ki a Le Figaro című francia napilapnak adott csü­törtöki interjújában Abdelha­­mid Brahimi volt algériai mi­niszterelnök. A politikus - aki 1984-ben állt az észak-afrikai ország kormánya élén, s 1992 óta száműzetésben Londonban él - emlékeztetett rá, hogy a ha­zájában folyó erőszakos akció­kat valójában az algíri vezetés kezdeményezte, amikor 1992- ben, az akkori parlamenti vá­lasztások törlésével megakasz­totta a demokratizálódási fo­lyamatot. Tényként szögezte le, hogy az algíri vezetés manipu­lál egyes ellenzéki csoportokat, így azután egyáltalán nem lehet kizárni, hogy a Franciaország­ban elkövetett merényleteket az algériai titkosszolgálat su­galmazta. Washington - Az Egyesült Államok óva intette a horvát Telex kormányt, nehogy katonai of­­fenzívát indítson a szerb kézen lévő Kelet-Szlavónia vissza­szerzésére. „Bármilyen katonai akció ártana Horvátország és a nyugati szövetségesek közöt­ti viszonynak, és semmivé ten­né Zágrábnak a NATO-ba és az Európai Unióba való beju­táshoz fűzött reményeit” - hangsúlyozta Warren Christo­pher külügyminiszter szerdán Washingtonban. Paderbom - Túl alacsonyan repült egy Boeing 757-es utas­­szállító repülőgép, és a német­­országi Paderbornban tegnap feltépte három lakóház tetejét. A gép utasai azonban észre sem vették a történteket, s a Boeing 757-es sértetlenül leszállt a kö­zeli repülőtéren, amelyre erede­tileg is le akart ereszkedni. Az egyik házban a gép sokkot oko­zott egy 35 éves nőnek és 12 éves lányának. Washington - Louis Farra­­khan amerikai, fekete bőri muszlim vezető az Egyesült Ál­lamok harmadik politikai ere­jévé kívánja tenni mozgalmát, az Iszlám Nemzetet. Két nappal az általa szervezett washingto­ni tömeggyűlés után, szerdán Farrakhan közölte, hogy szer­vezete bekapcsolódik a politiká­ba, és részt vesz a jövő évi el­nökválasztásokon. Együttmű­ködik minden olyan erővel, amely a feketék és szegények érdekeiért küzd. Baku­­ Egy bakui bíróság csütörtökön kettőtől öt évig ter­jedő börtönbüntetésre ítélt öt újságírót, amiért olyan karika­túrákat és vicceket jelentettek meg, melyek „sértették Gajdar Alijev elnök méltóságát” - je­lentette az AP. Nemzetközi új­ságíró-szervezetek és emberi jogi csoportok megbélyegezték az ítéletet. Az újságírók febru­ár óta voltak őrizetben. Moszkva - Borisz Jelcin orosz elnök csütörtökön - nem zavar­tatva magát attól, hogy rásze­­geződnek a világ nagy tévétár­saságainak kamerái - sajtóérte­kezletére készülve hátulról megcsipkedett két titkárnőt. Először, mielőtt helyet foglalt volna a stúdióban, egy barna mintás blúzba öltözött titkárnő­be csípett bele. A nő ijedtében felpattant a helyéről. Az elnök - mielőtt tervezett franciaor­szági és amerikai útjáról tájé­koztatta volna a megjelent fran­cia és amerikai újságírókat - egy másik titkárnőt is megcsip­kedett. Szarajevó - Szarajevóban az úgynevezett „orvlövészek su­­gárútján” csütörtökön öt hó­napi kényszerszünet után ismét megindult a villamosközleke­dés. (MTI) Tájékoztató a kormányülésről Módosították a tandíjrendeletet A kormány sürgős tárgyalást kérve pénteken benyújtja az Országgyűlésnek az államháztartási törvény módosítá­sát kezdeményező törvénytervezetet. A kabinet bízik abban, hogy a parlament decemberben elfogadja a törvényt és az abban foglaltak januártól életbe léphetnek - jelentette be a csütörtöki kormányülést követő sajtóértekezleten Kiss Elemér miniszterelnökségi közigazgatási államtitkár. A kabinet szintén sürgős tárgyalást kérve javaslatot tesz az Országgyűlésnek a személyi szám használatával kapcso­latos problémák megoldására. A kabinet indítványozza, hogy 1996. december 31-ig a parlament tegye lehetővé a sze­mélyi szám használatát, illetve azt kéri, hogy az adóható­ság az 1996-os jövedelembevallás teljes teljesítéséig alkal­mazhassa és igényelhesse a személyi számot. A kormány emellett országgyűlési határozattervezetet dolgozott ki ar­ról, hogy 1997. január elsejétől milyen koncepció alapján ter­vezi átalakítani a nyilvántartási rendszert. A hallgatókkal és a felsőoktatási intézmények vezetőivel történt megállapodásnak megfelelően a kormány módosí­totta a tandíjrendeletet. Hatályon kívül helyezték a nappa­li tagozatos, első alapképzésben részt vevő hallgatók ki­egészítő tandíjára vonatkozó passzusokat. Másrészt meg­szabták, hogy jövő március végéig javaslatot kell kidolgoz­ni a felsőoktatási törvény módosítására, s egy új, a hallga­tók tanulmányi eredményeit és szociális helyzetét egy­aránt differenciáltan figyelembe vevő tandíjrendeletet kell a kor­mány elé terjeszteni. Egy másik korábbi kormánydöntésre is kitért az állam­titkár. A kabinet nemzeti helytállásért pótlékban részesíti az ’56-os emlékéremmel vagy emléklappal, illetve nemzeti ellenállási emléklappal kitüntetett személyeket. A pótlék a nyugdíjat egészíti ki 25 ezer forintra. A pénzt januártól fo­lyósítják. (MTI) Az idei ősz szenzációs AMFORA akciója! Óriási árengedménnyel a legkülönfélébb poharak és porcelán edények az ország minden AMFORA raktáráruházában!

Next