Kisalföld, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

Nyerő lap a TESCO támogatásával 1996. július 1., hétfő A CSALÁD NAPILAPJA LI./152. szám • Ára: 29.-Ft ETO-sikert hozott a futballdráma Óriási küzdelmet hozott teg­nap délután Sopronban a Ma­táv SC-ETO FC osztályozó visszavágó labdarúgó-mérkő­zés. Annak ellenére, hogy a győri gárda az első, csütörtöki mérkőzésen 2-0-ra győzni tu­dott, s hogy az NB II Nyugati csoportjában ezüstérmet szer­zett távközlésiek mestere, Bur­­csa Győző sérültek és eltiltot­tak miatt megtizedelt együt­test vezényelhetett az előnnyel érkező zöld-fehérek ellen, a Matáv a 90 perc során lefarag­ta hátrányát, s hosszabbítást harcolt ki. A ráadásban ugyanakkor az ETO örülhetett, sőt, a sors fur­csa fintoraként - ahogy monda­ni szokás - éppen a soproniak kaparták ki a győrieknek a gesztenyét. Németh G. öngólja révén szépítettek a vendégek, s mivel a hátralévő időben már egyik oldalon sem találtak töb­bet kapuba, a Rába-parti le­génység igen nagy szerencsé­vel ugyan, de megőrizte NB I-es tagságát. (Beszámolónk a 19. oldalon.) Küzdelmes mérkőzésen a hosszabbításra maradt a döntés. A lefújás után egymás vállán zokogtak a hazai labdarúgók. Mától másként segítik a pályakezdőket Országszerte, így megyénk­ben is nyílt napot tartottak szombaton délelőtt a munka­ügyi központok valamennyi kirendeltségükön. Mint ismert, július 1-jétől, vagyis mától nem létezik tovább a pályakezdő fiatalok munkanélküli-segé­lye. Helyébe éppen tucatnyi, más forma lépett, úgynevezett aktív támogatás, amely könnyíti az elhelyezkedést, munkába állásra ösztönzi a fiatalokat, foglalkoztatásra a munkaadókat... A győri, Bar­tók Béla úti kirendeltségen „teljes készültségben” várták a fiatalokat, akik még önma­guk képességeivel is megis­merkedhettek. (3. oldal) Eőri Márké az országos bajnoki cím Vidéki egyesület ilyen bravúrt még nem ért el a teniszsportban, amilyet a Győri Vízügy SE fiatal játékosai révén, akiknek a Budapesten megrendezett korosztályos országos bajnokság 14 éveseknek kiírt kategóriájában házidöntőt rendeztek. Eőri Márk, aki tavaly óta a Kisalföld Ki­adó Bt. szponzori támogatását is élvezi, 6:4,6:4 arányban nyerte a döntőt klubtár­sa, Domschitz Gergely ellen. A kevéssel korábban Balatonbogláron megrendezett vidékbajnokságon szerzett ezüstérem után ez az arany jelentős előrelépést jelent sportkarrierjében. (Tudósításunk a 18. oldalon.) Mikor a leányálmok valóra válnak Hol volt, hol nem volt... Az idei - immár negyedik - ba­rokk esküvő, melyen Bolla Tí­mea és Bácsfalvi Ákos fogadtak egymásnak örök hűséget, több ezer győrit csalt a vasárnapi ebéd után a Széchenyi térre, hogy szem- és fültanúja legyen a háromszáz évvel ezelőtti ce­remónia szerint megtartott vi­gasságnak. S, aki nem tudott ellenállni a szíves invitálásnak, az nem csalódott, rózsaszín leányszo­bákban megálmodott tündér­mese kelt életre: hatlovas hin­­tósorban, barokk ritmusokra, vásári komédiások, sastollas lovasok által kísérve, korabeli külcsín és belbecs által mímelt násznép vonult végig a megye­háza előtti térről a Széchenyi térig, hogy hírül vigyék a város­nak Tímea és Ákos boldogsá­gát. (További részletek a 2. ol­dalon olvashatók.) A fiatal pár integetéssel köszöntötte az ünneplő­ közönséget. Fotó: SZ. C Fontosak a partnervárosi tapasztalatok Rangos esemény színhelye volt szombaton Győrött a vá­rosháza díszterme: az önkor­mányzat kulturális irodája itt rendezte Kulturális turizmus a partnervárosi tapasztalatok tükrében című egész napos nemzetközi konferenciáját. Létezik-e egyáltalán kultu­rális turizmus, vagy csak pár­huzamosan haladnak egymás mellett kultúra és turizmus, és csak mi, naiv kulturális szak­emberek szeretnénk hinni, va­lóban előfordulhat az, hogy a kultúra is lehet a turizmus moz­gatóereje? - tette fel az „alap­kérdést” bevezető előadásában Tóth Nándorné irodavezető. (Beszámoló a 3. oldalon.) 3­ü­léstJE Leier-Márton Győr 96/423-732 Mosonmagyaróvár 96/214-833 Óvónő lett Kunsziget vezetője Önkormányzati vezetőt vá­lasztott tegnap Kunsziget lakos­sága. A 906 választópolgár kö­zül 691-en mentek el szavazni a kijelölt két körzetben, érvényes szavazatot adtak le 673-an. A szavazás eredményeként két év­re a választópolgárok több mint fele Lendvai Ivánná óvónőt vá­lasztotta meg érdekei képviselő­jének. (Cikk az 5. oldalon.) Lendvai Ivánná Szent Lászlóra emlékezve ünnepeltek a határőrök Szombaton a határőrök Szent László királyra emlé­kezve országszerte nyílt napot rendeztek. Csornára nem sok­kal kilenc óra előtt érkezett dr. Világosi Gábor, a Belügymi­nisztérium politikai államtit­kára. Dr. Szabó Kocsis János ezredes, a Soproni Határőr Ki­képző- és Továbbképző Intézet igazgatója köszöntötte a meg­jelenteket, majd dr. Világosi Gábor mondott rövid beszé­det, kiemelve a határőrségnél végbement változásokat. Papp József, Csorna polgármestere kifejezte jókívánságait a ha­tárőröknek, s végül jubileumi emlékérmet adott át dr. Vilá­gosi Gábornak és dr. Szabó Kocsis Jánosnak. (Tudósítása­ink a 4. és a 6. oldalon.) _ AzBV­Q 93 I rvrsaevobio imitui-i« 1 Y­­ M ^ Jegyek elővételben megvásárolhatók a „Judit Menyasszonyiroda-köl­­csömében" (Minerva mögött) • Mosonmagyaróvár összes videotéká­jában • Kapuvári jegyiroda 96/243-251 •Győri McDonald's Music Shop 18-20 óráig Erik, a viking 18-20 óráig __ Varga Miklós 20-24 óráig Ákos koncert 20-22.30 óráig Deák Bill Gyula fESSSSSSSSSMttttt __________Ijon­ett_..... __ 10-11.30 óráig 100 Folk Celsius 23 óra: D. Nagy Lajos 14-15 óráig Lagzi Lajcsi 15.30- 17.30 óráig Szandi___­ 17.30- 19 óráig Demjén Ferenc 11-13 óráig Papp Rita, Bodnár 19-20 óráig Soho Parly Attila (Hápi kacsa) 20-24 óráig Republic és a 14-15 óráig Leslie Somogy Tánc­­s 16-18 óráig Carpe Diem együttes + Fanny (derasionaris ) Kühne-pálya 1996. július 12., 13., 14. 600 Ft egész napra Ingyenes

Next