Kisalföld, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-01 / 255. szám
1996. november 1., péntek Hasznos, segítő fórum a nevelésben Az első győri óvodaszék (Folytatás az 1. oldalról.) Az óvoda vezetője, Szigethyné Násray Csilla állandó meghívottja a testület üléseinek, akitől az előzményekről érdeklődtünk. - Közel két éve, hogy felmerült az óvodaszék igénye, ám most tudtuk csak megvalósítani. A szülői munkaközösség kérése után tájékoztattam kollégáimat, s ők felmérték a szülői igényt az óvodaszék megalakításához. A hozzánk járó gyermekek szüleinek mintegy húsz százaléka a testület felállítása mellett döntött, s megkezdődött a szervezés. Előkészítő bizottságot hoztunk létre, elkészült a szervezeti és működési szabályzat tervezete, amit az óvodaszék október végén megtárgyalt és kiegészített. -Mit vár ön ettől a grémiumtól? - Segítse, tegye még nyitottabbá az óvoda munkáját. A széles körű kapcsolatrendszerek építésében, a szülőkkel való együttműködés további erősítésében legyen hatékony közvetítő, szervező. Jelenlegi gazdasági helyzetünkben keresse az anyagi segítségnyújtás módozatait, akár szponzorok felkutatása által. Éljen mindazokkal a jogosítványokkal, amivel a szervezeti és működési szabályzatban találkozik. Az óvodaszék jövőbeni tennivalóiról Perjési László, a testület elnöke számolt be lapunknak. - Segíteni kívánjuk az oktató-, nevelőmunka még jobb feltételeinek a megteremtését. A nevelőtestület, a szülők, a gyermekek és az intézményfenntartó jó működésében érdekeltek vagyunk. Az óvodaszék egyfajta együttműködési fórum a nevelők, a szülők és az önkormányzat között. Az óvoda életében jobbító szándékkal közelítünk minden kérdés megoldásához, konfliktuskezelői funkciója is van a testületnek. Célszerű lenne, ha városi szinten összefognák majd az alakuló óvodaszékeket (az iskolák esetében ez működhetne már), hiszen a konzultációs lehetőségekkel, az információk gyors cseréjével száműzni lehet a formális működést. Mi a napokban levéllel keressük meg a szülőket, melyben tájékoztatjuk őket megalakulásunkról, feladatainkról, mindarról, ami végül is közös ügyünk a jövőben - mondta Perjési László. P. A. Perjési László Tudományos ülés Szigethy Attiláról A forradalomtól a mártíromságig A forradalom és szabadságharc 40. évfordulója alkalmából tudományos emlékülést rendezett a Parasztpárt meghatározó személyiségéről tegnap délután Budapesten a Szigethy Attila Társaság. Elemző előadások hangzottak el a tragikus sorsú politikus életpályájáról, az 1956-os eseményekben betöltött szerepéről. Az érdeklődők megismerhették Szigethy Attila útját a népi mozgalomhoz, illetve parasztpárti tevékenységét. Mivel hosszú időt töltött az államigazgatásban, külön előadás dolgozta fel ezen a területen végzett munkásságát. A tudományos ülésen szó esett a forradalomban betöltött szerepéről, az általa vezetett Dunántúli Nemzeti Tanács és az Észak- és Kelet-magyarországi Forradalmi Tanács kapcsolatairól is. Egy előadás keretében helyet kapott a tegnapi jeles fórumon Szigethy Attila életének, sorsának alakulása a forradalom leverése után, kálváriája a mártíromságig. Az ülés záróprogramja Szigethy Attila szülőföldjéhez való kötődésének mozzanatait elevenítette fel. Háttérbe szorultak a kiskereskedők Tisztújító taggyűlést tartott a minap Győrött a MTESZ- székházban a Győr-Moson- Sopron Megyei Kereskedők Érdekképviseleti Egyesülete. Jelen volt az eseményen a Kisosz főtitkára, dr. Antalffy Gábor is. Lapunk munkatársának kérdéseire is felelve a főtitkár nem túl biztató képet festett a kiskereskedők jövőjéről, és mint fogalmazott, az érdekképviseletben kemény harcok várnak rájuk a jövőben. A költségvetés, amelyről most tárgyal az Országgyűlés, nem kiskereskedő-barát. Dr. Antalffy Gábor elmondta: nemcsak megyénkben, de általában is rossz az önkormányzatok kapcsolata a szövetséggel. A helyi adók kezelésével nem a vállalkozókat segítik. Természetesen kivételek is vannak. Ma a multinacionális kereskedelmi cégek korlátlanul működhetnek az országban, és hatalmi pozíciójuknál fogva háttérbe szorítják az egyébként sok szolgáltatási hiányt pótolni igyekvő kiskereskedelmet. Az önkormányzatok nem élnek igazán önkormányzati jogosítványaikkal, amikor nem a helyi ipart, kereskedelmet részesítik előnyben. A Kisosz főtitkára szólt arról előadásában, hogy a következő időszakban lényegesen erősíteni kell az érdek-képviseleti munkát. A megyei tisztújító közgyűlésen a kiskereskedők megyei érdek-képviseleti szervezete elnökéül Szilágyi Lajost választották. Alelnökök: Németh István Péter és Oláh Ferenc. J. F. KISALFÖLD AKTUÁLIS 3 Az életé az utolsó szó Névtelen szentek pihennek a földben (Folytatás az 1. oldalról.) IV. Gergely pápa rendeletét 835-ben adta ki, azonban a halottak napjáról csak több mint százötven évvel később, 998. november 2-án emlékeztek meg először Szent Odiló bencés apát kezdeményezésére, így tett teljessé a földet a másvilággal egybefogó hármas egység ünneplése: a küzdő, a szenvedő és a győzelmes egyház összefogása, a hiszekegyben vallott szentek egysége - mondta dr. Nagy József ménfői plébános. - A halál jelképei milyen üzenetet hordoznak az élők számára? -A fekete színű ünnepi ruha komorsága elgondolkozásra késztet bennünket életünkről, s egyben tudatja: egyszer mi is ide érkezünk. A sírra tett virág az életet jelképezi, az örök életről beszél nekünk. Arról az életről, amiért érdemes áldozatot vállalni. A gyertya lángja a reményt, a bizakodást hordozza, hogy a sötétséget legyőzi a fény, a rossznál erősebb a jó. A gyertya fogyása ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy viaszként olvad el kezünk között minden, ami szépnek és értékesnek tűnt a földön. Tehát a helyes életszemléletre is tanít minket. Amikor megkérdeztem egy hittanos gyermeket, mi szeretne lenni, ha felnő, azt válaszolta, hogy pápa, mert akkor szentté avathatná az édesanyját. Mindenszentek ünnepén és halottak napján a temetőket járva akaratlanul is elgondolkodunk, látva testvéreink, szüleink, hozzátartozóink sírjait: mennyi névtelen szent pihen a hantok alatt, akiknek kezét imára kulcsolják a végső búcsú előtt. Mindig különös érzés fog el, ha erre gondolok, mert fájdalmas, hogy a temetőkben több az imára kulcsolt kéz, mint a mindennapi életben. - Hogyan válhat elfogadhatóvá a halál idegensége, fájdalma? - A halál nem pont az életünkben, hanem kettőspont, ami után valami fontos, lényeges következik. Sokan ma úgy gondolkodnak az elmúlásról, hogy az a nagy vasfüggöny az élet színpadán, mely ha legördül, vége az előadásnak. Erről Liszt Ferenc így elmélkedik: „Az élet nem egyéb, mint előjátékok hosszú sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, melynek első ünnepélyes ütemét a halál csendíti meg. ” Tudnunk kell, hogy Isten szeretetének pecsétjével jelölte meg azokat, akiket létre hívott és az emberi történelem szereplőivé tett. Ha Krisztust követtük emberi botladozásaink ellenére is, akkor arcunkra vetődött valami kevés az övéből. A keresztény ember számára az élet nem más, mint halál a feltámadásért, mert Jézus bebizonyította, hogy az életé az utolsó szó, így nem a halál a tragikus, sokkal inkább az elrontott élet. KESZEI L. ANDRÁS Fotók: BERTLEFF ANDRÁS Gázolás Gyarmaton Tegnap délelőtt 9 órakor Gyarmaton, a Magyar u. 144. előtt elgázoltak egy kerékpárost. A Gecse irányába haladó gépkocsi vezetője észlelte, hogy az előtte, vele azonos irányba haladó kerékpáros bizonytalanul mozog, ezért fékezett. Fékezés közben elütötte a hirtelen elékanyarodó biciklist, egy 17 éves helybeli lányt, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A felelősség megállapítása folyamatban van. OPEL-0 GYŐRI AUTÓSZERVIZ Rt. ASTRA LIGHT KAMAT ÉS KÖLTSÉGMENTESEN!* 10.406 Ft/hó 65% első befizetéssel 60 hónapos futamidőre Az Opel őszi biztosítási akciója az Astra Light modellre is érvényes! Minden új, december 31-ig átvett Astra Light gépkocsihoz 1997. március 31-ig érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás jár, valamint 1 éves kedvezményes CASCO köthető! Használt autóját vásárláskor készpénzért beszámítjuk! * Az 1996. dec.31-ig átvett Astra Light gépkocsikra! MÁRKAKERESKEDÉS ÉS EUROSZERVIZ 9028 GYŐR Fehérvári út 76. Tel.: 96/415-087, 415-088 Fax: 96/413-503 Megszólalt a támadásjelző A diszpécser hitetlenkedve kapta fel a fejét. Megszólalt az egyik áruház támadásjelzője. Ránézett az órára, alig valamivel múlt dél. Ilyenkor az Alarm Patent központjában általában csend van. A bűnözők inkább éjszaka garázdálkodnak. De a műszer kitartóan villogott, így azonnal riasztotta az egyik fegyveres elfogó-különítményt, akik pillanatokon belül a helyszínre érkeztek. A boltban hatalmas volt a pánik. Egy erős testalkatú férfit az alkalmazottak lopáson tetten értek. Próbálták megfogni, de ő kitépte magát a kezükből, és heves dulakodás kezdődött. Ekkor nyomta meg az egyik eladó a mindig készenlétben lévő pánikgombot. A férfi jelentős kárt okozva, jó pár vásárlót is felöklelve kirohant az áruházból. A Patent járőre már csak a hűlt helyét találta. De természetes volt, hogy azonnal átfésülik a környéket. Megkezdődött a szisztematikus felderítés. A házak között tíz perc alatt megtalálták a férfit, aki csak a nőkkel és a csodálkozó vásárlókkal volt igazi nagylegény. A Patent elfogói visszakísérték a boltba, ahonnan nem telepakolt zsákkal, hanem a rendőrség helyszínre érkező embereinek jóvoltából bilinccsel távozott. (x) SMCS MEG NAGYOBB BIZTONSÁG! Kedvező fizetési feltételek! Riasztók, tűzjelzők, videomegfigyelőbeléptető rendszerek telepítése Csak 50% befizetés, 1-2 év törlesztési futamidő. Cím: 9626 Győr, Tábor u. 32. Telefonszámok: 96/35-670, 326-336, 30/472-444, 465-462.