Kisalföld, 1997. január (52. évfolyam, 1-25. szám)
1997-01-02 / 1. szám
4 AKTUÁLIS KIS áLFÖM) Postabontás Levélcím: Kisalföld Kiadó Kft., 9002 Győr, Pf 28. Fax: 961313042 Bőséges kínálat, szűk vevőkör Úgy látszik, most már minden évben meglesz ez a nagy karácsonyi kirakodóvásár. Én bevallom, nem értem, mi szükség van rá. Hiszen annyi bolt és üzlet van a városban, hogy abban minden kapható. Mi szükség van még külön sátrakat is felállítani? Azért, hogy még tovább fokozzuk az amúgy is bőséges kínálatot és ezzel a szegény vevőt a teljes őrületbe kergessék? Egyszerűen fizikai képtelenség az összes áruházat, sátrat, kirakodóvásárt, üzletet végigjárni és azokban kiválasztani az ajándékokat. Nem tudom, kik a piacosok, a sátrakban az eladók, honnan szerzik be a portékájukat, de igen kíváncsi lennék rá, vajon komolyan gondolják-e, hogy az összes árujukat el tudják adni. Hát minél több az eladó, annál jobban gyengítik egymást. Nem akarok túlozni, de szerintem ha a megye össze lakása csak ide, Győrbe jött volna vásárolni, még akkor se fogyott volna el minden termék, olyan elképesztő és félelmetes volt a kínálat. Ebben a szegényes országban, ahol a legtöbb embernek kevés a pénze, ilyen eszméletlen kínálattal fellépni - ez több mint érthetetlen! És hiába a mindenhol érezhető és szinte sugárzó fantasztikus udvariasság, tanítanivaló előzékenység és segítőkészség, ettől még nem lesz több pénzünk és nem tudunk többet vásárolni. Nagyon jó lenne, ha jövőre csökkenne ez az irtóztató mennyiség, mert se eladónak, se a vevőnek nem jó. V. Gábor, Győr Értékeltek a cukorbetegek December utolsó napjaiban a közösségek összejönnek az éven át végzett munka összegzésére, értékelésére. A Győr-Moson-Sopron Megyei Diabétesz Egyesület is eleget tett ezen feladatának. A vezetőség és az „életük végéig koplalásra ítélt” tagság megemlékezett az elmúlt évben végzett munkájukról. Az elvégzett feladatok felsorolásakor képtelenség volt „kihagyni” az azokról való megemlékezést, akik anyagi és erkölcsi támogatásban, segítségben részesítették az egyesületet, a vezetőséget, a tagságot. Szponzorok nélkül lehetetlen lett volna az egyesület munkája, az egyre növekvő tagság támogatása. Megköszönve megértő, támogató, segítőkész magatartásukat, kívánjuk szponzorainknak, hogy sokszorosan térüljön meg a ránk áldozott támogatás! Külön megköszönjük dr. Stephen Chatt igazgató és Nyerges Csaba főszerkesztő úrnak, hogy a gondozásukban megjelenő Kisalföldben rendszeresen lehetővé tették egyesületünk híveinek, meghívásainak közlését az újságban, elősegítve ezzel a tagság mozgósítását és működésének közhírré tételét. Mint az újság előfizetője, megköszönöm egyúttal azokat a kedves és közvetlen köszönő sorokat, amelyeket a karácsonyi ünnepekre és az új évre kívánt valamennyi olvasónk - nekünk, az egyesület tagjainak is -, akiknek igen nagy része előfizetője és olvasója a „családi lap”-nak! Az egyesület vezetői sokoldalúan igyekeztek hónapról hónapra egyre több ismeretet biztosítani a tagságnak ahhoz, hogy az életüket elviselhetővé tehesse, meghosszabbíthassa. A világban és hazánkban történt újabb felfedezéseket igyekeztek a tudomásunkra hozni, amelyekkel a kutatók a cukorbetegség okait, annak kezelésének könnyítését igyekeztek megtalálni. A vezetőség ötletei az új ismeretek közkinccsé tételére sokoldalú és nagy segítséget adtak életünk könnyítéséhez. Köszönjük a fáradozásaikat és kérjük a folytatást! A tagság „egészségéért” fáradozó vezetőségünknek, s minden anyagi és erkölcsi támogatást nyújtó vállalatnak, üzletnek, személynek boldog új esztendőt kívánva - belépve az 1997. évbe -, legyen erejük a „szociálisan érzékeny kormány” által, az őket megválasztó polgárok hátára rakott terhek cipelésére, a túlélésre! (Az infláció, az áremelések, főképpen a gyógyszeráremelés, életveszélyes helyzetbe, körülmények közé sodorhatja a „gyógyíthatatlan” betegségekben szenvedő embereket!) Bízzunk és akarjuk a megmaradást! Egy 26 éve cukorbeteg Győr Mit SZÓL ! Bjjjj hozzá? LJ Kedves Olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait. Szerkesztőségünk címét, ahová levelét várjuk, megtalálja a lap tetején, írását faxon is elküldheti kiadónkba. • • Ünnepség Mi, várbalogi nyugdíjasok szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik szeretetükkel és fáradhatatlan munkájukkal megrendezték a nyugdíjasünnepséget. Igaz kicsit megkésve, de a közmondás azt tartja, jobb később, mint soha. Szeretnénk megköszönni polgármesterünk, tanáraink, a Vöröskereszt és mindazok munkáját, akik bármilyen formában hozzájárultak a mi szép ünnepünk megrendezéséhez. Kívánunk mindnyájuknak boldog békés új évet. Várbalogi nyugdíjasok KISALFÖLD Csak végső esetben? A tortúránk a ’96-os tanév utolsó heteiben kezdődött. Első osztályos kislányom hirtelen belázasodott, köhögési görcsök, éjszakánként fulladásos rohamok kapták el. A háziorvos ágynyugalmat, antibiotikumokat és köhögés elleni szereket javallt. A megadott dózis elfogyasztása után a helyzet nem sokat javult, így visszatértünk a rendelőbe. A röntgenvizsgálatok elvégzése után ismételten a korábbi gyógyszerek szedését javasolta az orvos, majd három hét elteltével - ekkor ugyan már láztalanul, de az átköhögött éjszakák miatt kialvatlanul és a sok gyógyszer okozta étvágytalanság miatt meglehetősen nyúzottan - ismét visszamentünk a rendelőbe. Itt - két ünnep között lévén - egyetlen orvos látta el három helyett a köhögő, prüszkölő gyermeksokaságot; igaz ugyan, hogy ő is kabátban próbálta orvosolni a bajt a dermesztően hideg rendelőben. Következett volna a negyedik hét betegeskedés, újabb dózis antibiotikum stb., de a gyermek gyomra nem bírta tovább. Aggódtam gyermekemért és tanácstalan voltam; hamarosan kezdődik az iskola, jó lenne nem úgy kezdeni, ahogy befejeztük - hiányzással. Egy írni, olvasni tanulónál minden kihagyott hét sokat számít. Vasárnap volt, kihez forduljak? Eszembe jutott az én gyermekkori doktor nénim, akit már rég nem láttam. Vajon gyógyít-e még? Felhívtam telefonon - vasárnap délben - s fél óra múlva már vizsgálta is a gyermekemet (miután a délelőtti kis betegeket ellátta). Meleg rendelőben, a vasárnapi ebéd helyett... Súlyos tüdőgyulladás, ami már a korábbi röntgenleletből is kiderülhetett volna! Az abban rögzített állapothoz képest a gyermek állapota lényegesen romlott. Gyors injekciók, persze gyermeksírással fűszerezve. - Ez lesz még jó pár napig - vigasztal. Kérdezem, hogy így, a nyugdíjaséveket taposva sok-e még a kis betege. Mondja, hozzá már csak „végső” esetben fordulnak a szülők, s hozzáteszi, én is ilyen eset vagyok, de még időben érkeztem. Ellát jó tanácsokkal, holnap visszavár minket, és bármikor, ha gond van. Most éjszaka van, hetek óta az első, hogy csend és nyugalom van a lakásban. Kislányom alszik békésen és mi sem füleljük fulladozását. Köszönjük, Irénke néni! Név és cím a szerkesztőségben Megkönnyebbül a szív Valamikor - egy század eleji lapban olvastam egy aforizmát, amely szerint: „Az udvariasság a társadalom aprópénze...” Hát igen! Ahol az ember nem tud baksist - borravalót, hálapénzt vagy csúszópénzt - adni, ott szükséges (illik) kellő udvariassággal, alázatosan vagy leereszkedően (attól függ, hogy kinek-kinek) megköszönni a részünkre „szervírozott” jó szándékot, jóindulatot, avagy a jószolgálatot. Szerintem még a „köszönöm” formája is annyiféle, mint ahányféle rendű és rangú személynek címezzük, rebegjük, vagy csak úgy félvállról odavetjük, mint egy morzsát az asztalunkról: koszi! És néha mégis milyen nehéz kimondani ezt a rövid, kurta szót. Pedig csak alig pár betűből áll, szinte egy szuszra kimondható lenne... s milyen könnyű is volna utána a szívünk. S mégis néha szinte „begörcsöl”a lelkivilágunk ilyenkor, és csak hebegünk, habogunk helyette valami semmitmondó és oda nem illő kifejezést, csak ki ne kelljen mondani azt az egy szót, hogy köszönöm! S én mégis kellő tisztelettel, tiszta szívvel és lélekkel kimondom és megköszönöm! A péknek, hogy nekem s nekünk kora hajnalban kenyeret sütött, a postásnak és az újságosnak, hogy néha jó híreket is hozott, a boltosnak, hogy reggelenként türelmesen kiszolgált a boltban, a buszvezetőnek, hogy megvárt a korai csúcsforgalom rohanásában, és nem csapta be az orrom, az orrunk előtt az ajtót... A hivatalban az ügyintézőnek, hogy a félfogadási időn túl is foglalkozott velem s velünk, az orvosoknak, a műtősöknek, ápolóknak és a mentősöknek, akik felszedtek az utcán és gyógyítottak, ápoltak, amíg beteg voltam... A pincérnek, aki az egész napi fagyoskodás után forró levessel, s hozzá jó étvágyat kívánva fogadott, és a szemetesnek, hogy végre elvitte a házunk előtt „illatozó” kukát... Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Valamint a nap, a hónapok és az egész év folyamán a sok-sok kedves, ismeretlen embernek, aki segített nekem s nekünk a napi nehéz problémáink elintézésében, megoldásában, vagy legalábbis az elviselésében... És segített letörölni az árvák, özvegyek és öregek könnyeit, s értük s miattuk dolgozott időn túl is, fáradságot nem ismerve betegeket, hajléktalanokat istápolva, segítve, gyámolítva... Mindnyájukat felsorolni nem tudom, de rájuk is gondolva fogadják el év végi adósságom és számadásom törlesztéseként! Azért, hogy velem s velünk, és minden emberrel jót cselekedtek, és mindezért néha még csak egy jó szót sem kaptak senkitől. Köszönöm. Mester Miklós nyugdíjas Mosonmagyaróvár Műsorvezetők: Szikra József Bíró Éva Horváth Zsóka Naponta 6-18 óráig, FM 103,1 MHz, kábelen 100, 7 MHz. BMC Rádió, 9023 Győr, Magyar u. 9. Tel.: 96/444-222 (x) 1997. január 2., csütörtök s Újévi remények Ha valamennyi ma született gyermek kilencven évig élne és e gyerekek is utódoknak örülhetnének egykor... Ha jól számolunk, akkor már jól benne járnának a jövő században és ezredben... Ha az idős emberek nélkülözés nélkül jutnának át egyik évből a másikba, ha nemcsak gyermekeik és unokáik, hanem dédunokáik is körülvehetnék őket... Ha a gyerekek nem betegednének meg idejekorán, ha betegségeiket gyógyítani tudnák, ha nem maradnának árván, ha nem hagynák el őket újszülöttként, vagy ha elhagynák, minden árváért jelentkeznének... Ha a felnőttek világa szebb lenne a mainál... Ha mindenkinek munkája lenne..., ha férfiak és nők örömüket lelnék azokban az években, amik előttünk állnak... Ha szép lenne a falu és a város, ha jégolvadás után tisztán hömpölyögnének a folyóink, ha útjainkon nem tátonganának lyukak, ha nem döglenének le autóink, ha betartanánk a közlekedési szabályokat, ha minden útról hazatérnénk otthonainkba... Ha reményeink közt elérhető távolságba kerülne a szép otthon, minden kellékével, ha több időt juttatnánk és hagynánk azokra akiket szeretünk, számon tartunk és időnként várunk... Ha gyönyörködhetnénk kertünk virágaiban, fáink gyümölcseiben, a megrajzolt rajzok életre kelésében, a házak épülésében, gyermekeink, unokáink előremenetelében, a sportolók izmainak feszülésében, győzelmeikben, embertársaink énekének szépségében, ha dicsérhetnénk harangok zúgását, a föld terményeinek bőségét... Ha nemcsak Budapesttől New Yorkig érne el hangunk néhány perc alatt, ha nemcsak az univerzum jelzéseit fognánk égi és földi csatornákon, ha nemcsak távoli földrészek veszedelmeiről értesülnénk, hanem arról, hogy mit segíthetünk a velünk együtt élőknek, a szűkebb és tágabb pátria polgárainak, egymásnak... Álláspontunk szerint ezek nem elérhetetlen álmok, mert egyre többet tudunk magunkról, otthonról, a világról, gyarapodásának szédületes tempójáról. És mégis... Reménykedünk csupán, mert az ember egyedül vagy társaival mindig elront valamit. Helyrehozhatatlan károkat okoz önmagának vagy másoknak. Tudatosan vagy öntudatlanul. A kárainkról és eredményeinkről szól a napi újságkrónika. Az új esztendőben is. Egy bakter nem vigyázhat két falura. Mikszáth Kálmán (1847-1910) regényíró Segédmotoros kerékpárjával a kerékpárúton közlekedik. Milyen sebességgel haladhat? a) Legfeljebb 10 kilométer/órás sebességgel. b) Legfeljebb 20 kilométer/órás sebességgel. c) Legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel. Keddi feladványunk helyes megfejtése: a). Magánterület Józan várakozás Ki-ki számvetést készít az új év beköszöntekor az elmúlt háromszázhatvanöt napról. Sokunkon legalább néhány gondolat erejéig átperdül, mit nyertünk vagy vesztettünk, netán milyen örömök vagy bosszúságok, szomorúságok érték. Az évek számának növekedésével az ember háta mögött néha már az is gondot okoz, hogy melyik évben történt az adott dolog. Az elmúlt évben vagy netán tavaly, esetleg még korábban. Hajlamos vagyok - saját bizonytalanságomat kihasználva - a szép emlékeket az óévbe zsúfolni, a rosszakat pedig valamelyik régebbibe. Megvallom, kezdek az évek múltával - így keményen húsz felett - csak egy-egy részmozzanatra emlékezni, mint például a karácsonyfa feldíszítése, a szilveszteri koccintás, a húsvéti locsolkodás, egy érdekes beszélgetés, egy idétlen helyzet, egy számomra kellemetlen ügy, egy lényemnek hízelgő szó, esetleg egy gyönyörű nyári nap vagy éppen a múlt heti havazás ámulatba ejtő szépsége. Mind-mind ürügy arra, hogy elkönyvelhessem, ismét letelt egy év, ismét közelebb kerültem a bölcsek kövéhez, s távolabb valami ereklyeszerű fiatalkori tisztaságtól. Elérkezett ’96 és ’97 fordulója, s ott állok megszeppenve, egy pezsgőspohárral kezemben. Ott állok szoborként meredve a jövőbe, ki tudja, milyen kihívásokra várva. Zsibbadt érzékkel tekintek a múló ’96-ra, de mosolygásom mögött talán fellelhető egy apró, de annál fontosabb üzenet: örömmel nézek az új évre és nem várom, hogy elmúljon. Szilveszterkor szeretek józanul belenézni a múló év szemébe, így tán inkább képesnek érzem magam határozottan szembenézni az eljövővel. Furcsa, de egyre több lerészegült ember hempereg a múló év porosodó omladékain. Igaz, a kijózanodás már a jövő dolga- BUGOVICS ZOLTÁN