Kisalföld, 1997. április (52. évfolyam, 75-87. szám)
1997-04-01 / 75. szám
1997. április L, kedd Szülők és gyermekek együtt tanultak „Folytatása következik” Kedves tavaszi hangulat fogadott a minap gyerekeket, szülőket és kollégákat a győri Sün Balázs Óvodában, ahol a húsvéti ünnepkör hagyományait Lanczendorfer Zsuzsa néprajzkutató elevenítette fel. A szokások, a nyusziváró énekek felidézése és eléneklése után a kisasztalok, ollók, ragasztók és nem utolsósorban egy elektromos kemence vált főszereplővé, ez utóbbiban némi segítséggel igazi foszlós, fonott kalácsot süthettek a kicsik. Meghívott „vendégként” egy volt óvodás, Horváth Péter vette néhány percre birtokba a táncparkettet, ámulatba ejtve a közönséget s az egykori óvó néniket. Némi túlzással egy tűt nem lehetett volna elejteni, igaz, a legtöbb asztalnál só-liszt kerámiákat, virág asztaldíszeket, festett és viaszos tojásokat készítettek a legkisebbek. A szülők pedig? Ez egyszer biztos nem bánták, hogy kicsit később értek haza vagy kevesebb idő jutott a bevásárlásra, hisz gyermekeikhez hasonlóan bekapcsolódhattak a munkába. - Az óvodai felmérés szerint a szülők nem nagyon ismerik a hagyományokat - összegezte Perjési László, az óvodaszék elnöke. - Épp ezért egy kérdőív segítségével mértük fel, mit szólnának az ilyen, ehhez hasonló óvodai rendezvényekhez, s a többség nagy tetszéssel fogadta. Dr. Ottófy Rudolfné óvodavezető-helyettes szervezésével gyerek és szülő is talált kedvére való szórakozást és foglalatosságot ezen a délutánon, úgyhogy csak remélni tudjuk: lesz folytatás - mondta búcsúzóul a szülők képviselője. Harcsás Hímes, színes kavalkád Az esztendő legszebb tavaszi ünnepének nélkülözhetetlen „kelléke” a tojás. A húsvéti sonka és a kalács kiegészítőjeként kerül az asztalra, de nemcsak finom étek, hanem kedves ajándék is. Szebbnél szebb hímes tojások sorában gyönyörködhetett az érdeklődő szombaton a győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központban. A Győri Tavaszi Fesztivál egyik záróprogramjaként hímestojás-kiállítást, tojásfestés-bemutatót és vásárt rendezett a Gyermekek Háza. Magyarország különböző tájairól érkeztek a készítők szemet gyönyörködtető alkotásaikkal. Karcolt, patkólt, áttört, viaszolt, levélrátétes, festőjében színezett, sárközi, gyimesi, erdélyi és moldvai csángó motívumokkal díszített, derzselt és batikolt zsűrizett tojáscsodákat láthattak a nézelődők. Az igazán szemfülesek maguk is kipróbálhatták a viaszos írókat és bepillanthattak a hímes tojáskészítés legféltettebb titkaiba. A békésszentandrási Lázár Julianna jóvoltából megtudhatták, hogy piros tojás mindig csak egy készült a szeretett kedves számára, a zöldet pedig az a legény kapta, akit a lány szeretett, ezzel fejezte ki a szerelem beteljesülésének reményét. A bemutató mindössze egy napig tartott, de egy biztos: lesz jövőre is. L. A. Karcolt, patkólt, áttört, viaszolt, levélrátétes - sárközi, gyimesi, erdélyi, moldvai, berzselt és batikolt tojáscsodák. Fotó: HANIS „Hozzánőttem a fuvolához” Országos verseny legjobbja a győri diáklány Kaposváron rendezték meg a közelmúltban a II. Országos Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaversenyt. A zsűri ugyan az első díjat nem adta ki, ám a mezőny legjobbjának a győri Pass Andreát találta. A rangos találkozó második helyezettjével tanárnője, Marosné Kovács Tünde társaságában beszélgettünk. A Kazinczy Ferenc Gimnázium harmadikos tanulója tíz éve tanul hangszeres zenét. Egy év furulya után állt át a fuvolára s ez a választás, az eredmények tükrében, sikeresnek mondható. - A kötelező anyag a Dávid-szonáta volt, majd Chopintől a Variációk egy Rossini-témára című darabot adtam elő. Győri zeneiskolásként ez volt a harmadik országos verseny, amelyen részt vettem, s az ezt megelőzőn a legjobb kortárs előadásért különdíjat kaptam - meséli a tanteremben, kíváncsi kisfuvolisták karéjában. A Liszt Ferenc utcai intézményben töltött évek alatt Andrea hét rangos versenyen indult, de se szeri, se száma azoknak a házi- és növendékhangversenyeknek, amelyeken állandó zongorakísérőjével, Tóth Éva tanárnővel fellépett. Fuvolán aránylag gyorsan jutnak sikerélményhez a gyerekek, s egy új tanulóhangszer ára sem hozzáférhetetlen, 70-100 ezer forint. Tény, hogy újabban divatba jött a fuvola, s amelyik gyerek ösztönösen ráérez a szép hangra és a légzéstechnikára, azt már csak a rendszeres munkára kell „betörni”... - Én soha nem éreztem nyűgnek a fuvolát - jelenti ki az egyetemi terveket szövő Andrea. - Hozzánőttem és bár a továbbképzőt az idén befejezem, azért kamarázni vagy egyszerűen együtt zenélni a hasonló érdeklődésűekkel az iskola falain kívül is mindig szívesen fogok. Csíky Kiss Erika Pass Andrea • •Ünnep és zene A háromnapos ünnep nemcsak egyházi, de zenei vagy épp egyházi zenei eseményekben is bővelkedett. Vasárnap a győri karmelita templomban Schubert G-dúr miséjét adta elő a Szent Cecília Kórus Hoffmanné Kemenes Vera vezényletével. A liturgikus hangversenyen közreműködött Hoffmann László orgonaművész, valamint Szabó Judit, Orth Miklós és Pusztai Ervin szólóénekesek. A Téti Ifjúsági Fúvószenekar hétfőn délután tartotta hagyományos húsvéti hangversenyét a helyi kultúrházban. Szintén az ünnepi hagyomány jegyében került sor a pannonhalmi bazilikában húsvéthétfőn délután Áment F. Lukács O. S. B. szerzetes, orgonaművész koncertjére, amelyen Clérambault, Purcell, Bach, Franck és Boellmann művei csendültek fel. A győri Szentlélek-templomban húsvétvasárnap délután Finta Gergely orgonaművész adott hangversenyt Buxtehude, Bach és Vivaldi muzsikáiból összeállítva. KISALFÖLD AKTUÁLIS 3 Nagyszombat éjféli körmenet Húsvéti vigília és keresztelés a bazilikában (Folytatás az 1. oldalról.) Az evangéliumban Szent Márk szavaival idézték fel az asszonyok látogatását Jézus üres sírjánál és az angyalok üzenetét a feltámadásról. Szombat a csend napja volt Jeruzsálemben, de csak látszólagosan - emelte ki prédikációjában dr. Pápai Lajos megyés püspök, aki emlékeztetett rá: a feltámadt Jézus legyőzte a gonoszt, aki a halálon uralkodik és az egész emberiség számára kinyitotta az üdvösség kapuját. A szentmise alatt került sor a hagyományos vízszentelésre és keresztelésre: azok a felnőttek, akik érett fejjel választják a katolikus vallást, hagyományosan e napon lépnek az egyház tagjainak sorába. Keresztszülője kíséretében a tizenéves Zsófia vallotta meg hitét a hívek előtt és fogadta el a Szentlélek erejét keresztényi életéhez. Ezek után, a negyvennapos böjtöt követően a résztvevők megújították szent fogadalmukat, majd éjfél előtt az örömhírt jelző harangzúgástól kísérve a bazilika körül, gyertyás körmenetben imádkozva dicsőítették a feltámadt Krisztust. B. Z. A tizenéves Zsófia a szentmise alatt lépett a katolikus egyház tagjai sorába. Fotó: H. V. Versenyzők Rábapordánytól Bécsig Lóerőparádé a Rábaringen A jeges szélben álló, közel ezer fizető néző nem mindennapi látványosságoknak lehetett tanúja szombaton délután az écsi Rábaringen. Például negyed ötkor egy ütött-kopott 1200-as Zsiguli könnyedén lehagyott egy 316-os BMW-t... Ahogyan a büszke tulajdonos fogalmazott, „hozzá lett nyúlva a motorjához”. A bajor sportgépekre amúgy is rossz idők jártak, egy rábapordányi Golf GTI-sofőr például szintén rajtuk gyakorolta tudását. Idővel aztán az azonos márkák és típusok is sorbaálltak, például kis Polskik és Trabantok vívtak fej fej melletti, végig izgalmas csatákat. A komolyabb kategóriában először egy tűzvörös Pontiac Firebird mérte össze erejét egy gyémántfekete BMW-kupéval és a brummogó hangú amerikai úgy tűnt, félgőzzel is diadalt aratott. Ezután nagynevű kihívó, egy 300 lóerős Audi A8- as Quattro gördült mellé, de vagy a kocsi, vagy a sofőr sem bizonyult elég gyorsnak az ingolstadti győzelemhez. A célegyenest követő parabolakanyarban a rendőrség lézeres mérőberendezése a 650-1100 köbcentiméteres motorkerékpároknál 150 fölötti célsebességet mutatott, míg az autók közül csak a legjobb közelítette meg a 130-as határt. A kitartó közönség láthatta még a felpiszkált Ladák újabb elsőségét, majd két bécsi rendszámú versenyzőnek szurkolhattak. A lóerőmatadorok a rajtvonal előtt általában még szórakoztatták egymást, füstölő gumikkal ugrottak a rajtvonalra, ahol csikorgó fékezéssel cövekeltek le. A napsütés kicsalogatta a kétkerekű száguldás szerelmeseit, akik hat óra tájban látványos motorshow-t adtak. A közönség számára hihetetlen élményt nyújtottak a százas tempó fölött is egy keréken gyorsuló, bömbölő áramvonalcsodák, a rendőrök meg is jegyezték, szívesebben látják itt a „gépgyilkolást”, mint a Szent István úton. (És mennyivel olcsóbb! - B. Z.) A döntőkben a legjobb nyolc versenyző egyenes kieséssel folytatta a küzdelmet. A kategóriák legjobbjai: Rigó Attila (Mazda 323), Nagy Róbert (BMW-König) és Reichl György (Pontiac Firebird) a verseny végén a győzteseknek járó kupát vehették át. BURKUS Halálának 52. évfordulóján, húsvéthétfőn Apor Vilmos győri püspök boldoggá avatásáért tartották az ünnepi szentmisét a káptalandombi bazilikában. A délelőtt 11 órakor kezdődő szertartást dr. Peter Henric svájci segédpüspök, a mártír egyházi vezető rokona mutatta be. A feltámadt Krisztust ünneplő hívek egyúttal Apor Vilmos boldoggá avatásának elősegítéséért is imádkoztak az évfordulón. Felvételünkön a mártír püspök síremléke a bazilikában. A motorosok a célegyenesig 150 kilométer óránkénti sebességre gyorsultak. Fotó: HANIS VIKTÓRIA