Kisalföld, 1997. szeptember (52. évfolyam, 216-228. szám)
1997-09-20 / 220. szám
II. Medúzoicsapatok az abdai k kavicsbányatóban A láthatatlan méregzsák Folytatva sorozatunkat, a szárazföldről rövid kitérő erejéig ismét a vizek, a tropikus óceánok világába kalandozunk olyan témakört érintve, melynek szűkebb hazánkban is van aktualitása. De még mielőtt a beszélgetés közepébe vágnánk, érdemes feltenni az első hallásra furcsának tűnő kérdést - amit mint azt már olvasóink megszokhatták, Szabó Péter tanár úr, a győri Apáczai Csere János Tanítóképpeő Főiskola adjunktusa válaszol meg —, vegün Ausztrália északi partvidékein miért fürdőznek a férfiak női harisnyanadrágban? - Ennek a furcsa viseletnek egyetlen oka lehet, méghozzá egy bizonyos medúzafajtól való félelem. Ausztráliában nyaranta - decembertől február végéig - a medúzák támadása gyakorinak mondható. A kontinens északi partjainál él a kockamedúzák - melyek testük alakjáról kapták nevüket - csoportjába tartozó faj, az irukandzsi, ami egyébként az errefelé élő bennszülött törzs neve is. Érdekessége, hogy már akkor így nevezték a lényt, amikor még hivatalosan nem is tudtak létezéséről, csak csípésének hatását ismerték. Mivel az állat testének több mint kilencven százaléka víz, lebegő állapotban szinte láthatatlan. Ugyanakkor csalántokokkal teli tapogatókarjai az úszó ember számára komoly veszélyt jelentenek. A tapogatókkal való találkozás első jeleként erős ,szúró fájdalmat érez az ember. Néhány perc múlva libabőrözés, majd bőrpír jelentkezik. Csalóka módon ez gyorsan elmúlik, s a bőr ismét normálisnak látszik, de húsz perc elteltével szinte elviselhetetlen háti fájdalom lesz a csípés következménye. Ezt erős gyengeség, levertség, kínzó hasi fájások, görcsök, izzadás, nehézlégzés követi. Amit aztán tetéz az órákig tartó köhögő- és hányóroham. Nem lehetetlen - gyengébb szervezet esetében - a halálos kimenetelű csípés sem. - Milyen ez a lény, amely ilyen veszélyt jelent az ember számára? - Egy ausztrál tengerbiológusnak, Barnesnek sikerült ügyes ernyős szerkezetével először befognia 1961. december 10-én. Az irukandzsi mindössze másfél centiméteres harangátmérőjű medúza, s négy sarkáról lelógó csápjai sem haladják meg a 40-50 centiméteres hosszúságot. Amikor az állatot befogta a kutató, feltételezte, hogy új fajt fedezett fel. - Miként vált bizonyíthatóvá a feltevés? - Nem volt más választása, mint hogy megcsípette magát vele s Bames maga is megtapasztalhatta a jól ismert bzukandzsiszindróma tüneteit. Az új fajt a Carukia bamesi tudományos névvel illették felfedezője tiszteletére. Ekkor már megvizsgálhatták a lény anatómiáját is és választ kaptak csípése hatékonyságának miértjére is. Kiderült, hogy nemcsak csápjain találhatók félelmetes csípősejtek - mint a legtöbb medúza esetében -, hanem a harangja felett is vannak szemölcsszerű mérget permetező szervei. Szerencsére az irukandzsi nem partvidéki, hanem nyílt óceáni faj, így nem okoz túl gyakran tragédiát. A fürdőzők partközelben csak meglehetősen ritkán találkozhatnak vele. Visszatérve a fürdőzőkre: nem nagyon érthető a harisnyanadrág szerepe... - Ennek az egyébként női ruhadarabnak a vastagsága is elegendő ahhoz, hogy a csípősejtek rajta keresztül már ne érjék el az ember testét. Tehát nem valamiféle perverzió a férfiakon a női harisnya, csupán a veszélyes lények elleni védekezés hatékony eszköze. Egyébként a kockamedúzák rendjébe tartozó tizenhat faj reprezentánsai - az irukandzsi kivételével — a meleg tengerek parti övezetében élnek. Csápjaik ernyőjük négy sarkán egyesével vagy nyalábokban helyezkednek el, amivel leginkább halakat zsákmányolnak. Kivétel nélkül a tropikus vizek lakói, eleddig egyetlen példányukkal sem találkoztak hidegebb éghajlat alatt. - Hazai vizekben találkozhatunk medúzákkal? - Idehaza leginkább az édesvízi hidra kerülhet a szemünk elé. Ez a lény egy-két centiméter hosszú és tavakban, folyóvizekben is megtalálható, ahol a vízi növények leveleire függeszkedve éli ragadozó életét. Az állat regenerációs képessége csodálatra méltó, hiszen ha kettévágjuk, gyakorlatilag két lényt hozunk létre. Sőt, ha szétdörzsöljük a testét, s mondjuk finom szűrőn átpréseljük, a különvált szövetrészek, sejtek egymással találkozva is újabb hidrát alkotnak. Ez év augusztusának második felében több észlelő is jelezte, hogy az abdai kavicsbányatavakban rajokban úszó, tízforintos nagyságú medúzák tűntek fel. A helyszínre menve mintát gyűjtöttem s vizsgálataim során arra jutottam, hogy nagy valószínűséggel az édesvízi medúzával - tudományos nevén a Craspedacusta sowerbii-vel - találkozhattak az említett tavakban fürdőzők. Származásáról annyi tudható, hogy eredendően valószínűleg amerikai édesvízi faj volt. Onnan az átokhínárral hurcolhatták be az európai akváriumokba s innen kerülhetett ki a tavakba is. KESZEI L. ANDRÁS A medúzák - amik az emberre is veszélyesek lehetnek - változatos alakot öltenek. Sorozatunk előző két számában egy pszichikus írót és egy zeneszerzőt ismerhettek meg olvasóink. Közös jellemzője volt mindkét személynek, hogy olyan képesség birtokában voltak egy speciális állapotban, hogy saját bevallásuk szerint képesek voltak egy pszichikus csatorna kiépítésére a szellemi világgal, és testüket képesek voltak elhunyt művészek rendelkezésére bocsátani alkotó tevékenység céljából. A mostani rész szereplője, akit Luis Antonio Gasparettónak hívnak, egy olyan pszichikus művész, aki szintén hasonló módon alkot, mint az előző két szám szereplője. Ellentétben azonban Mrs. Brownrud és Mrs. Currannel, Gasparetto pszichikus művészetét nem spontán módon sajátította el, hanem tanulta. Saját bevallása szerint már kisgyermek korában vonzódott a természetfeletti dolgokhoz. Magát érzékeny, labilis idegállapotú gyermeknek írta le, aki mentálisan nagyon át tudta érezni a világ szörnyűségeit. Sao Paulóban, Brazíliában született, és még gyermekként szülei elvitték egy olyan előadásra, ahol az előadást tartó személy fő attrakciója az volt, hogy másokat hipnotizált, és olyan dolgokat végeztetett el a médiumokkal, amikre éber állapotban nemigen lettek volna képesek. Mindez az alig 13 éves gyermeket annyira elbűvölte, hogy elhatározta, maga is megtanulja a hipnotizálás művészetét. Mivel máson nem kísérletezhetett, így saját maga médiuma volt. Pár könyvet talált az önhipnózisról, így ezekből indult ki. A siker hamarabb következett be nála, semmint remélte. Valószínűleg Gasparetto fokozottan fogékony volt a lelki jelenségekkel szemben, mert már első kísérleteinek egyikén is, amikor magához tért, egy félig befejezett ceruzarajzot talált maga előtt az asztalon és azonnal megsejtette, hogy ő valami olyas A pszi mesterei Művészek a másvilágról mire képes, amire más ember nem. Szerencsére szülei nem idegorvoshoz vitték, hanem egy olyan szakemberhez, aki segített Gasparettónak, hogy az önhipnózis-, vagyis transzállapot-képességét tökéletesítse. Gasparettónak ugyanis transzba kell esnie ahhoz, hogy alkotni tudjon. Ez az alkotás nála a festészetet jelenti, és hogy különös képességét ideológiával is alátámassza, a következőket vallja magáról: ő nem festő és nem művész, hanem csak egy csatorna, egy pszichikus csatorna, amin keresztül régen elhunyt festőnagyságok kommunikálni tudnak a földi világgal. Amikor nekiáll festeni, soha nem tudja, hogy ki van a csatorna túloldalán, ezért gondosan fel kell készülnie. Körülbástyázza magát mindenféle rajzoló- és festőeszközzel, gondosan elsötétíti a szobát, mivel a „szellemeket” zavarja a fény, és csendben vár. Ha sikerül megnyitnia a pszichatornát, ami ezután következik, az maga a csoda. Van úgy, hogy egyszerre több „szellem” is jelentkezik (igaz, ez elég ritkán fordul elő) és festeni kezdenek. De nem akárhogyan! Ha több képen dolgozik egyszerre, mindkét keze és lába más-más kompozíción tevékenykedik, sok esetben még a festék anyaga sem azonos, hogy a művészeti stílusról ne is beszéljünk. Nagyon gyorsan, szinte valószínűtlenül gyorsan dolgozik kézzel-lábbal. Egy közös jellemzője azért van ezeknek a vaksötétben készült képeknek, nevezetesen az, hogy mindegyik fejjel lefelé készül el. Erre Gasparetto a következő magyarázatot adja: a szellem, aki megszállja a testét, így látja a világunkat. Az elkészült Renoir-, Picasso-, Modigliani-, vagy éppen Leonardo-klónokat gondos szakértői vizsgálatnak vetették alá. A jelentés szerint az elkészült alkotások mindazokat a stílusjegyeket magukon viselik, amelyek az élő művész munkásságát fémjelezték. A festékek és kellékek megválasztása, a vonalvezetés, a kompozíciók összeállítása mind-mind olyanok, mintha a híres festő a sírból kilépve még festene egy képet. Gasparetto transzban körülbelül 20 féle festői stílusirányzatot ismer és alkalmaz hibátlanul. Eddig kb. 9000 kép került ki a keze alól, melyeknek művészi értéke felveszi a versenyt az eredetiekkel. Műveiből gyakran tartanak kiállításokat. Itt szeretném megjegyezni, hogy Gasparetto nem másol már elkészült képeket. Kompozíciói újak és tökéletesek, csak éppen úgy néz ki, mintha Rembrandt készítette volna őket. Gasparetto szerint a képeket valóban ők készítik. A képekkel üzennek a túlvilágról. Elmondta, hogy valahányszor transzba merül, megszűnik számára a külvilág, keze vagy lába önálló életre kel, a többire pedig nem is emlékszik. Arra azonban panaszkodott, hogy az ilyenfajta tevékenység bár- amilyen rövid ideig tart is, nagyon kifárasztja. A figyelmes szemlélő, ha dolgozik, csak azt látja (bizonyos esetekben Gasparetto megengedi a gyenge megvilágítást), hogy a médium keze valószínűtlen sebességgel vett vászonra Modigliani, Rembrandt vagy Picasso stílusában mindenféle tervezés nélkül a kész kompozíciókat, miközben Gasparetto csendesen kacarászik, vagy éppen motyog magában. Szeme csukva, és oda sem néz arra, amin éppen dolgozik. - Csak egy csatorna vagyok, amelyet a szellem- világ arra használ fel, hogy létezésüknek bizonyítékát adják - hangoztatta Gasparetto Telly Savalas vele készített dokumentumfilmjében. A tudományos világ azonban az ilyen magyarázatokon csak a fejét csóválja és elméleteket próbál gyártani, miközben Sao Paulóban egy fiatalember az elsötétített műtermében, csendesen kacarászva szellemekkel társalog és engedi nekik, hogy azok alkothassanak vele. Összeállította: Miki Ottó , Gasparetto itt éppen két képen dolgozik egyszerre. A TITKOK VILÁGA 1997. szeptember 20., szombat IK H Ahol minden másképp van Az átlátszó láma atvan torokból hangzanak fel a tibeti szavak. Az éneklők félkaréjban ülnek egy oltár körül, melyen Buddha képe áll. Az imaterem ablaka előtt azonban nem a Himalája hegykoronája emelkedik, hanem a Karma-Kagyü központhoz tartozó 7 magyar város egyike. Az összegyűlteknek nincs mandulavágású szeme, sem leomló kelme a vállukon. Többnyire a húszas-harmincas években járó fiatalok végzik a Három Fény Meditációt. E vallás gyakorló híveinek száma Európában több tízezerre tehető. Vallási vezetőjük a fehér láma, Ole Nydahl, dán származású. Öle Tibetben, Nepálban, Butánban élt évtizedeken keresztül feleségével, Hannochal együtt. Mindent megtanult, ami megtanulható. Munkájához minden beavatást és áldást megkapott, hosszú éveken át tisztította testét és szellemét, gyakorolt és tanult. Ma a nyugati világ Karma Kagyü központjainak elfogadott szellemi vezetője. A vele való találkozás felejthetetlen élmény. Erőteljes kisugárzása, szikrázó szelleme minden emberben megindítja a pozitív érzéseket. Belépés a Gyémánt útra című könyvéből idézem a következő történetet, amelyben egy Kajmondban élő nagy tudású lámánál tett látogatásáról számol be. :A ház, amelyben Csecsu Rinpocse lakott, egy hosszan elnyúló agyagház volt, nepáli stílusban. Imamalmok forogtak az ajtó előtt, a ház berendezése nagyon egyszerű és szerény volt. Itt-ott égett egy gyenge lámpa, de a ház nagy része sötétségbe borult. Felvezettek bennünket a láma szobájába Ott ült tehát a láma, kinek ereje oly különös úton jutott el hozzánk, úgy nézett ki, mint a lehető legjobb jelenség, amivel valaha találkoztunk. Hellyel kínált minket maga előtt és kikérdezett bennünket az életünkről. Mialatt főleg én beszéltem, szeme kedvesen nyugodott rajtunk. Érdeklődve figyelt és bólogatott mindenre, amit mondtam. Néha azonban láthatóan magába mélyedt, szemhéja megrebbent vagy lecsukódott, úgy nézett ki a dolog, mintha rögtön elaludna. Miközben így ültünk vele szemben, történt valami, ami ámulatba ejtett minket: a láma szertefoszlott a szemünk előtt. Alakja egyre átlátszóbb lett és rajta keresztül kivehetően felismertük mögötte a tapéta mintáját a falom Ha a tolmács felé fordultunk, és a lámát csak szemünk sarkából láttuk, akkor alakja tömörebbnek látszott, de amint újra ránéztünk, megint átlátszó lett. Mindazok után, amit a „Tibetan Jóga and Secret Doctrines” könyvéből tanultam és tapasztaltam, nem akartam egy hipnózisnak bedőlni. Emlékeztem arra, hogyan állapítható meg, hogy az ember hipnotikus hatás alatt álló vagy sem. Tehát előhúztam zsebemből egy gyufasskatulyát, erősen az átlátszó lámára néztem és a gyufasdobozt a látókörömben pontosan elétartottam. Hipnózis alatt a skatulyának is átlátszónak kellett volna lennie, de az tömör maradt, mialatt én továbbra is láttam a lámán keresztül a tapéta mintáját. Hirtelen óriási bizalom tört fel bennem, hogy a láma ily magától értetődő módon mutatta meg nekünk végtelen lehetőségeit. Egyszerűen eltüntette a testét. Ezután a láma kezét fejünkre tette, áldását adta. Minden fénnyé változott, óriási energia áramlott át a testünkön és egész valónkban reszkettünk. Tapasztaló és tapasztalás egészen eggyéolvadt, minden teljes és tökéletes volt. Egy állapota minden földöntúlinak. Ezen az éjszakán nem aludtunk sokat, de kora reggel, amikor felébredtünk, mégis frissek voltunk. Mindkettőnknek az volt az érzése, hogy a láma keresztülvándorolt a tudatunkon. Az örömből és a boldogságból semmi sem maradt. Megütközve néztünk egymásra. Megkérdeztem Hannochot: „Azt álmodtad, amit én?” - és azt álmodta. Mindketten tudtuk, hogy véget ért életünk egy fejezete, mindent hátra kell hagynunk, amit otthon tanultunk, és egy tisztulásnak kell eljönnie.” Sarkadi Nagy Olga Ole, a fehér láma Tibetben.