Kisalföld, 1997. szeptember (52. évfolyam, 216-228. szám)

1997-09-20 / 220. szám

1997. szeptember 20., szombat Lehet még egy kérdéssel több? (Folytatás az 1. oldalról.) Leginkább saját kútfőből szü­letnek a műsorok, nem külföldi licenc alapján veszik. Még azokat a műsorokat is, amiket kint látott, megpróbálja adaptálni a magyar viszonyok közé. Ilyen volt példá­ul az Elmebajnokság. A zakó színe változik, a mosolya marad. Ki merem mondani, hogy nem tudom Hogy bírja kérdésekkel, egyetemi hallgatókat kér fel segíteni.,Mindig irigyeltem azokat a műsorvezetőket, akiknek minden oda volt készítve, bementek a stúdióba és nagyon ked­vesen levezették a műsort. Egy kis gúny persze van ebben, hiszen ez őrült veszéllyel jár és csapdákat rejt Ha magam állítom össze a játékot, nem esek kétségbe, katasztrofális meg­lepetések nem érhetnek. Idővel az­tán a rutin is átsegíti az embert a ne­héz helyzeteken. Ha zavarba ejtő helyzetbe kerülök, ki merem mon­dani, hogy nem tudom, lépjünk to­vább. Miért kell többet mutatni, mint amennyi valójában az ember­ben van? Csak a nagyon buta em­berek mondják azt hogy mindenhez értenek” Ahhoz, hogy valaki hosszan tartó karriert csinálhasson, nagyon sok tulajdonságra van szük­sége. , A sportban a hosszú pályafu­tás egyik titka, hogy az ember ne le­gyen sérülékeny. Számos világnagy­ság fejezte be időnek előtte. A tele­­vízióban talán az az egyik legfonto­­sabb, hogy az ember megőrizze a jókedvét belső kíváncsiságát nyitottságát. Mikor sorba vesszük a játékokat, mindegyikről van egy-két kedves szava. Vitathatatlan, hogy a hazai te­levíziós vetélkedők sorában törté­nelmi jelentőséget vívott ki a Lehet egy kérdéssel több? Ebben kerültek elő a legendássá vált hangszórók. , A nyertes színes televíziót vihetett haza, aki tökéletesen lebőgött, az sem ment el üres kézzel, kapott egy hangszórót. Aki a nevén kívül mást nem is tudott mondani, az is a ke­zébe kapott egy dobozt, így nem kel­lett megsemmisülten a helyére kul­lognia. Utólag visszatekintve való­ban legendás dolgot találtunk ki. Annak idején még a Ludas Matyi címlapjára is felkerült a fizetés helyett hangszórót kapott melós. Két ilyen hangszórót magam is megtartottam emlékbe.” // Ők csinálják, én meg nézem A jövőre nézvést Egri János is meglehetősen szkeptikus. ,Nincs igazán jövő. Ha megnézi, mi van a dobozban, hamar kiderül, hogy nincs igazán műsorstruktúra. Véle­ményem szerint október elsején ne­hezen fognak elindulni az új csator­nák. De az is lehet, hogy ez mind­össze buta jóslat. Mindenki rohan, hogy eladja a vacak bóvliját, én vá­rok. Itt éltem ebben az országban több mint ötven évet, ha valakinek az az érzése, hogy hasznos lehetek, meg tud keresni. Ha nem, akkor ma­rad egy másfajta munkamegosztás: ők csinálják a televíziót, én meg majd nézem.” WERNER KRISZTINA Egy este, mielőtt elváltunk, így szólt A. Laci: - Azt beszélik, hogy az oroszok Szibériába viszik a magyar fiatalokat. Mit gondolsz, igaz lehet? - Majd elbújunk a kazánban Majer Béla bácsinál, a szivattyútelepen. -Nem kéne inkább eltűnnünk? Mint Dodó tet­te. Tegnap még együtt pingpongoztunk a kisiskolá­ban, s ő ma már Ausztriában vacsorázik. Nem szólt senkinek, kitolta a kamrából az anyja biciklijét és il­la berek... Nem kéne nekünk is...? Holnap reggel föl­ülnénk a biciklire és estére már Ausztriában... Mint a Dodó, Rabboni! Ha behunyom a szemem, látom a me­nekülőket. Hosszú sorban tapossák a havat végig a fa­lun vagy álmosan gubbasztanak a kocsma sarkában, ölükben gyerek, a pad alatt batyuk. Mondatfoszlányok, pohárcsörgés,,holnap már Bécsben, Jani bácsiéknál, utána Amerika, vagy Kanada...” Uram, a netanyai strand homokhullámain botladoznak a bakancsos, csizmás lábak, s az ígéret földjére induló Fukarusz tengerre száll. Uram, Rabboni, én szántam a mene­külőket, s elborzasztott A. Laci felvetése: „Nem ké­ne nekünk is... Holnap reggel felülnénk a bicikli­­re, és... Mi nem szoktunk elmenni innen. Pedig elég okunk és alkalmunk volt rá Mohács óta, felelném most, de akkor csak ennyit mondtam: - Én nem megyek. És Laci se ment. Megbánta később? Nem tudom. Michaeltől kapott traktoroskabátban utazom vissza Sopronba és hamarosan megtartjuk a szalagavatót. Az osztályból hárman, a tanári karból ketten hagyták el az országot. J. tanár úr Bécsből int bennünket a jó­ra, mindenekelőtt a hazafiúi erények ápolására. Nem kötelező, mégis leérettségiztünk oroszból, bár gyönyö­rű tanárnőnk egy ideig - októberi fogadalmához hű­en - nem tanítja a hódítók nyelvét. Első szerelmem Svájcba távozott bátyjának sötét­kék öltönyében érettségiztem, s a zakó belső zsebében - a kidolgozott matematikatételek mellett - lapulnak azok a versek is, amelyeket a megyei lap redakciójá­­ban K. G. György, a későbbi híres író közlésre elfo­gad, s egy pályázat alkalmával első díjra javasol. K. G. György — akkor még G. nélkül — vakítóan fehér inget viselt, kissé raccsolva beszélt a két csésze feketekávé között, feltehetően egy Avraham Bogatir nevű zsidó paraszt szavaira, mozdulataira figyelt, akit ezen a tájon ismert meg néhány évvel azelőtt. És - mit mondjak még? - jöttek, mentek a József Attila­­arcú hatvanas évek, s az ifjúvá serdült kamasz egy ide­ig látni vélte az emberiség ősi álmának beteljesülését; hitte, ami írva van, beteljesedik, az Ige testté lesz me­gint. Péter alszik. Kissé távolabb tőle a többi tanítvány. Köntösükbe burkolózva hevernek a gyér füvön, egyik­másik horkol is. Különben csend van, szellő sem moz­dul a getsemáni kertben. A hold, mint egy szolgá­lattevő őrangyal, egyszerre vigyázza az alvó tanítványo­kat, és a tetemszerű árnyak közt tébláboló hősünket egy távoli plébánia udvarán. Péter álmában hallotta a kakasszót s látta önmagát sír­ni. Lám, igaz, amit mondott, futott át rajta, s a követke­ző pillanatban meglátta őt a kereszten, két lator közt a Ko­ponyák hegyén. Nem aludt sokáig, de álmában évszázadokat élt át egy­esi perc alatt, s amikor fölébredt, aggastyánnak érezte ma­gát. Fölült, megdörzsölte a szemét, majd talpra ugrott, mert meglátta a főpap fegyvereseit. A Mester arcán minden vonás élesen kirajzolódott a fák­lyák fényében. -Engem kerestek? (Péter tudta, a halála pillanatában is hallani fogja ezt a hangot.) Itt vagyok. Ekkor előreugrott a homályból és elordította magát: - Uram, ne... nem érdemes! - kardot rántott és le­vágta a főpap egyik szolgájának fülét. (Hogy lehet ez, fu­tott át rajta, hiszen sohasem volt kardom?!) - Romlottak vagyunk az Úr előtt - mondta Pé­ter, a tv-s szerkesztő veretes hangon és farkasszemet né­zett a poharával. A pálinka fénye megvilágította Je­ruzsálem köveit a szemerkélő alkonyatban. Valahol becsapódott egy tölgyfa ajtó, valaki átlé­pett egy küszöböt, gondolta hősünk.­­ Már elindultak az angyalok Szodoma felé — mondta. A szállodához közel, egy békés dombon Ábra­hám, Mózes, Jézus és Mohamed imádkozott értük. Szapudi András * Részlet a szerző Messze Betlehemtől című, közelmúlt­ban megjelent kötetéből. SZOMBATI TÁRCA Kamaszkor Krisztussal RIPORT „Állítsák meg a vonatot!” G­yőri találkozás és képzeletbeli utazás a Retúr alkotóival Vonatok mennek, vonatok jönnek, és a zakatoló kerekek alatt vég nélkül rohan­nak a kilométerek. Végállomástól végál­lomásig­­ retúr - számláltatnak az órák ab­ban a fülkében, ahol nap nap után ugyan­az a fél tucat idős ember utazik együtt. Út­közben hol bölcs derűvel, hol pedig kese­rű könnyekkel gyürkőzve leltározzák vé­gig a maguk mögött hagyott esztendőket, a múlt emlékekkel teli peronjait A vonat kíméletlenül halad velük, miközben rá­döbbennek: számukra egyre kevesebb az állomás. Ezért aztán olthatatlanul szomjaz­zák a szeretetet és szüntelen koldulják a meleg szavakat Róluk, a megaláztatás jégtábláira kitett öregekről, a társadalom „gyengéiről” szól az a közelmúltban Győrött bemutatott magyar filmalkotás, a Retúr, amely a hangulatok fi­nom hullámzásba rejtett üzeneteivel állít tükröt az egy „vonaton” utazók elé. A filmet egy különös kiáltás zárja: .Állítsák meg a vo­natot!” Ki?! Erről beszélgettünk először a film alkotóival. - Sajnálattal kell megállapítanunk: erre senki sem képes - vélekedett Palásthy György rendező. - A vonat megy, megy, és úgy érezzük, egyre gyorsabban vágtat velünk. Nem lehet megállítani, de nem is ez a fel­adatunk, hanem, hogy amíg ezen a vona­ton - ami maga az élet - utazunk, jól érez­zük, jól érezhessük magunkat. Sajnos a tár­sadalom egy jelentős része - több nemzedék­­ szívesen elfeledkezik arról, hogy volt gye­rek és lesz öreg. Úgy viselkednek, mintha csak az a pillanat létezne az életükben, ami éppen körülöttük zajlik. Pedig nem kelle­ne mást tenniük, mint okosan előkészíte­ni azt az időszakot, amikor ők is felkerülnek erre a vonatra. Előkészíteni, hogy biztosan jól érezhessék magukat. Méltósággal megöregedni. Ez volt az egyik „utas” jelmondata. A kérdés: lehet-e? Csak akkor, ha hagyják az illetékesek - válaszolta meg Bárdy György, a film egyik fő­szereplője. Ez az alkotás többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy mindenki, akit illet, legyen kedves, kövessen el min­dent a méltóságteljes öregkor érdekében. - V­ilágunk ezernyi ok miatt elgépiesedik. Filmek tömege zúdult ránk, amelyek mást és mást sugallnak idősnek, középkorúnak, fiatalnak - tette hozzá Illés György, a Retúr operatőre. — Azért örültem, amikor ebben a munkában részt vehettem, mert — bár­mennyire furcsán hangzik - a humánum­mal, az emberséggel találkozhattam, ami ta­lán korunk egyik legnagyobb hiánycikke. Nekünk nem az a feladatunk, hogy konk­rét cselekvésekkel próbáljunk a társadalom­ban munkálkodni, hanem hogy bizonyos jelenségekre, vakvágányokra felhívjuk em­bertársaink figyelmét. Felrázni, ráeszméltet­­ni őket: „állj meg egy pillanatra és próbálj az ügy érdekében a magad területén tenni valamit!” Ez a törekvés nagyon fontos, tisz­ta és nemes dolog. — A film nagy erénye, hogy egyszer sírunk, másszor nevetünk. Persze ezt már Shakes­peare is kitalálta. Nem véletlen, hogy pél­dául a Hamlet című tragédiában végrehaj­tott hetvenhét gyilkosság között mindig be­hoz a színre két sírásót, akiken nevetni kell. Azt hiszem, a film rendezője is ezt a derűs-keserű tanítást tartotta szem előtt - mondta Bárdy György. A Retúr vonatán egy unoka is utazik, akit nagyapja a szüleitől lopott el. A film egyik megdöbbentő jelenetében az öregúr ezt így magyarázta: „közös az ellenség”. Palásthy György „bevallotta”, hogy ezt a mondatot Ranschburg Jenő pszichológustól kölcsö­nözte, aki a Családi kör című tévésorozatá­nak egyik adása előtt beszélt erről.­­ A pszichológusok azt vallják: a gyere­kek még, a nagyszülők már „hatalmon kí­vül” vannak. Az ő sorsukat közvetve és közvetlenül a szülők határozzák meg, hiszen ők gyakorolják a hatalmat. Ezért néha a két, egymástól távoli nemzedék a szülők fe­je fölött átkacsint és összefog. Fontos megemlíteni: a film forgatóköny­ve már hat-hét évvel ezelőtt elkészült. Egyik ismerősöm azon sajnálkozott, milyen kár, hogy akkor nem sikerült megvalósítanunk az ötletet, mondván: elveszíti időszerűsé­gét. Erre azt feleltem: nem hiszem. Őszin­tén sajnálom, hogy igazam lett. - Adja a jó Isten, hogy ez a film ne hat­­hét év múlva, hanem megfogalmazható időn belül teljesen veszítse el időszerűsé­gét! - kívánta végezetül Bárdy György. GÜLCH CSABA­Fotó: BERTLEFF ANDRÁS A­­­z alkotók - Illés György, Bárdy György, Palásthy György - és a közönség az egykori győri zsinagógában rendezett találkozón bizakodva mondták: Adja Isten, hogy a Retúr ne veszítsen időszerűségéből. ” in.

Next