Kisalföld, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-06 / 31. szám

IV. I „...Van Idám, én várhatok. előttem szolgáim, a századok/ s fájják szikráimat, míg láng lesz belőle; / bár Jónás ezt s már nem fájjá a dóm Jónás majd dmegy, de helyette B 1 más, / így gondold az t'n esők ezt nem tudta Jónás... ” (Mbits) I Európázni megint nagy divat lett. Nemcsak a szellem, a politika és a gazdaság is „európázik”, még a pénze is euró lett. Testet ölteni látszik a korábban csak utópiaként emlegetett egyesülés. Csak éppen ez a mostani összeborulás nem az amúgy létező szellemi, civilizációs közös többszöröst célozza meg, hanem a tőke és a munka jogilag szabályozott, globalizált határtalanságát Ez persze nem baj, sőt, ettől maradhat meg Európa vonzóan sokszínű arca. Az talán nagyobb gond, hogy az egy politikai, gazdasági akolba kerülő népek egyáltalán nem ismerik egymást Sztereotípiákat ismernek csak egymásról. Ezek meg makacs, szívós dolgok. Olyanok, mint a gyomnövényként számon tartott tarack, melyet kiirtani szinte lehetetlenség. Talán nem érdektelen tehát, ha számba vesszük, mit hallott, vagy vélt tudni felőlünk az öreg kontinens, s mi mit gondoltunk, érzékeltünk az Occidensről Esterházy írta, le van sajnálva (ő itt más szót használt) Európa - per definitionem - egészen az Urálig. Van ebben a mondatban egy jó adag irónia a földrajzi Európa keleti felével kapcsolatosan. (Lásd a nyolcvanas évek elejének életérzése.) Meg az is benne van a textusban, hogy számunkra, no meg kultúrtörténeti értelemben is Európa mindig a Nyugatot, az Occidenst jelentette. Mindenkor ide szerettünk volna kikötni, „kompország” voltunkat feladva. Csak a „Nyugat” sem egységes. A londoni tévénéző, ha kezdődik a híradó, az amúgy is kiszámíthatatlan csatornán túli világból csak a Münchenig terjedő kontinensdarabot látja a főcímben. Ami azon túl van, az már végképp gyanús. A német meg a Lajtáig gondolja kiterjedni Európát A mi történészeink a Baltikumtól a Kárpátokon át a Száváig jelölik ki az Occidens határait Ebben persze mi is benne lennénk. Mint ahogy a középkor óta benne is vagyunk, így vagy úgy. Persze édesgyereknek mindig jobb lennni, mint mostohának. ___________________________________________________________________ Európának mindig voltak éppen aktuális el­lenségei. Már a kontinensnek nevet adó hölgy, Europé elrablása is jelezte, mindig is vágyott, ám tiltott gyümölcs volt földrészünk a legin­kább kelet felől érkezők, Mohamed fiai, mon­gol tatárok, törökök, oroszok számára. Az már csak a történelem irántunk való „igazságta­lanságából”, vagy inkább országunk fekvésé­ből adódó különös fintorából fakad, hogy a nagy étvágyú keletiek hatóképessége, akció­­rádiusza leginkább csak a Kárpát-medencéig ért el, így aztán mi lettünk a „kereszténység vé­dőbástyája”. Igaz, ezt mondják önmagukról a lengyelek, no meg a horvátok is. Az azonban csak egyszer fordult elő, hogy védekező (felszabadító) háborúk helyett mi in­dítottunk volna támadást az éppen aktuális, Európára fogát fenő ellenséggel szemben. Ez valóban összeurópai kísérlet volt, a nyugati lo­­vagság utolsó közös nagy vállalkozása, Zsig­­mond (többek között) magyar király ösztön­zésére és vezetésével. A nagy kaland azonban csúfos kudarccal zárult. Persze volt abban jól felfogott érdekünkből fakadóan nem kevés önvédelmi reflex is, hogy éppen Zsigmond kezdeményezte 1395-96- ban az­ elsöprő erejűnek szánt összeurópai lovagi vállalkozást Oszmán fiai ellen, akik a XII. század közepe óta igen nagy léptekben törtek nyugat felé. Előbb Kis-Ázsiát, majd a Szentföldet is meghódítva 1356-ban Gallipoli hídfője révén betették a lábukat a Balkánra. Itt Nagy Lajos királyunk, no meg Bizánc néhány évtizedig tartotta magát velük szemben, a nyolcvanas évektől azonban megbillent a status quo. 1389-ben Rigómezőnél, a mai Ko­szovó területén I. Murad csapatai elsöpörték Lázár szerb kenéz haderejét, s velük a közép­kori szerb államot. (Ne feledjük, ma ugyan al­bánok lakják e vidéket, de a szerbeknek Ko­szovó még tán többet jelent, mint nekünk Verecke és Ópusztaszer.) 1388-ban előbb Vidin, majd öt év múlva Timovo, a bolgár cárság két székhelye is tö­rök uralom alá került. Ezzel együtt az új szul­tán, I. Bajazid a korabeli hódoltatási, adózta­tási technikák helyett a területek teljes beke­belezésére törekedett, s egyértelműen jelezte, nincs szándékában megállni a Duna vonalá­nál sem, így aztán Zsigmondnak és vele Ma­gyarországnak létérdeke volt, hogy az oszmá­nokat kiszorítsák a Balkánról. Zsigmondban már 1394-ben megfogant a terv, egy nagyszabású keresztes hadjárattal kell a törököket kiszorítani Európából. Kirá­lyunk - aki amúgy is nagyra tartotta a lovagi erényeket - úgy képzelte, egyetlen lovagi pár­viadal, sőt, szinte a tornák szabályai szerint egyszer és mindenkorra elrendezi a török ve­szélyt. Ezért hat hadat gyűjtött itthon és kül­földön is. 1395-ben országgyűlési határozat mondta ki a nemesség hadbaszállását. Dolgát nem tette könnyűvé, hogy bár mozgósította a magyar nemességet, az Aranybulla óta ne­kik csak az ország határain belül volt köteles­ségük hadakozni. Továbbá azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy lovas katona kiállítá­sa korántsem volt olcsó mulatság. Legalább 10 jobbágyteleknyi birtok kellett ahhoz, hogy anyagilag elviseljen egy katonát. A vállalkozás külpolitikai csillagállása sem volt a legszerencsésebb. Mivel az egyházsza­kadás időszakában a római és az avignoni pápa kölcsönösen nem állhatták egymást, így egy közös keresztes hadjáratra szóló felhívás kicsikarására nem volt sok esély. Zsigmond azért rendesen lobbyzott az ügy sikere érde­kében. Tárnokmestere, Kanizsai Miklós alapo­san megdolgozta Párizsban és Velencében a Nyugatot. A király felhívása követei útján el­jutott Rómába, a német és olasz udvarokba is, maga Zsigmond viszont Prágában személye­sen győzködte öccse alattvalóit. Bizáncot könnyebb volt rávenni a részvételre, hiszen ők közvetlen közelről érezték a török veszélyt. A francia lovagok is kész örömmel vállalkoztak a kalandra. A római pápa, IX. Bonifác az avi­gnoni ellenfele ellen buzdította Dalmácia, Bosznia, Horvátország és Szlavónia lakóit, a török ellen pedig Ausztriában, Trevisóban és Velencében mozgósított. XII. Benedek Avi­­gnonból viszont tétlen maradt. Hogy mekkora sereget sikerült összegyűj­tenie Zsigmondnak, arról igencsak eltérően szólnak a források. Százezertől tízezerig ter­jed a becslések skálája. Mégis, logikusan az utóbbi adat állhat közelebb az igazsághoz, hi­szen a kor technikai színvonala, utánpótlás vonalainak szervezetlensége néhány ezres­nél nagyobb sereg ellátását nem tette lehető ■ Az oszmán birodalom terjeszked A magyarok és Európa: a fenyegető keleti ve A lovagi nagy köze ■ A nikápolyi csata. HEWET-HOMA­ W KW*' kHW tótá a­ jJgL V ám wwi I­nek­TAZAS A Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az 1999. évi közhasznúmunka-programok megvalósításának támogatására, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többször módosított, 1991. évi IV. tv., valamint a foglalkoztatást elősegítő támogatásról szóló, többször módosított 6/1996. (VII. 16.) MüM-rendelet értelmében. A pályázat célja: a lakosságot vagy a települést érintő közfeladatok ellátásának javítására irányuló projektek (beruházások, fejlesztési programok, kiemelt felújítások, karbantartások) támogatása. A pályázók köre: pályázatot nyújthatnak be: önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek, önkormányzati tulaj­donú gazdasági szervezetek. A támogatás összege: A támogatás mértéke a foglalkoztatásból eredő közvetlen költségek 70%-a. I Bér maximum 28.000 Ft/hó/fő­­ Tb-járulék 9.240 Ft/hó/fő Munkaadói járulék 840 Ft/hó/fő Egészségügyi hozzájárulás 3.600 Ft/hó/fő Összesen: 41.680 Ft/hó/fő Az irányításban felmerülő többletköltség és/vagy munkásszállítás költségei címén havonta és szemé­lyenként maximum 1.500 Ft számolható el. A havi rendszerességgel fizetendő támogatás összege személyenként maximum 41.680 Ft+1.500 Ft 70%-a , 30.226 Ft. Munkaruha és egyéni védőeszköz, valamint a munkavégzéshez nélkülözhetetlen munkaeszköz, továbbá a munkaalkalmassági vizsgálat költsége címén személyenként maximum 8.000 Ft számol­ható el. A támogatás összege személyenként a foglalkoztatás teljes időszakára maximum 8.000 Ft 70%-a = 5.600 Ft. A jövedelempótló támogatásban részesülő munkanélküliek foglalkoztatásából eredő közvetlen költ­ség 70%-át olyan mértékben térítjük, hogy a többszörösen módosított 1993. évi III. törvény 124. § (2) bekezdése alapján nyújtott támogatással együtt a támogatások együttes összege nem haladhatja meg a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség 100%-át. Pályázati feltételek:­­ a pályázó minimum 5 főt foglalkoztat, - a pályázatban megjelölt célon, a foglalkoztatott létszám legkevesebb 50%-ában regisztrált munka­­nélkülit foglalkoztat, - a közhasznú munkán foglalkoztatott létszámmal a foglalkoztatás megkezdését megelőző havi átla­gos statisztikai állományi létszámhoz viszonyítva összlétszámát növeli, - a pályázati célban meghatározott feladat végrehajtásához a szükséges önerőt biztosítja, - a támogatott foglalkoztatásba bevont személyeket a megyei munkaügyi kirendeltségek által közvetített regisztrált munkanélküliek köréből alkalmazza,­­ a foglalkoztatást legkésőbb 1999. június 15-ig meg kell kezdeni. A pályázat benyújtásához szükséges adatlapokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségein lehet beszerezni. Benyújtási határidő: 1999. március 31. A támogatásról a megyei munkaügyi központ területileg illetékes kirendeltsége dönt: 1999. április 30-ig. Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ Száz vagy akár kétszáz évet is visszaléphet az idő­ben, aki a szombathelyi Vasi Múzeumfalut felkeresi. A csónakázótó­ közeli néhány holdas, családi házak­kal övezett, zöld ligetes területre álmodtak egy soha nem volt falut. Építményeit Vas megye több mint húsz településéről gyűjtötték össze. Az eredeti helyszíneken való megőrzés sok esetben nagyon nehéz lett volna. Hiszen egy sertésós vagy istálló műemléki megóvása szinte lehetetlen, így lebontották ezeket és összeállí­tottak belőlük vagy tucatnyi portát, melyek keresztmet­szetet adnak e nyugat-dunántúli terület népi építésze­téről. A maroknyi falu közterületein harangláb, vízima­lom, kovácsműhely, mérföldkő, út menti feszület ka­pott helyet. Míg a portákon természetesen a lakóhá­zak és a jellegzetes gazdasági épületek. A tervezők ügyeltek arra, hogy különböző gazdasági helyzetű családok életét mutassák be, így láthatunk szegény-, középparaszti, parasztpolgári és kisnemesi portát is. A múzeumfalu várja a vendégeket. Az ilyen régi paraszt­házak falvainkból már jórészt eltűntek. Kellemes itt a séta, szívhatjuk a friss levegőt. Bekukkanthatunk a la­­ BARANGOLÁS• Vasi la­ kóházak korhűen berendezett szobáiba. Felfedezhe­tünk elmés, de számunkra már teljesen ismeretlen hasz­nálati eszközöket, melyekről készséges felvilágosítást adnak a porták mai „gazdái”, a múzeumi őrhölgyek Induljunk most sétára az egyetlen ívelt utcán és az őrségi tájat idéző kis mesterséges dombon. A leglátvá­nyosabb épület a molnaszecsődi harangláb. Hatal­mas talpgerendáiba csapolt oszlopok tartják kéttetős zsindellyel fedett felépítményét. Régen nem őröltek már a Szentkirályról beszállított vízimalomban. Alulcsapós vízi kereke több mint négyméteres átmérőjű. Falán egykori meghajtója, a Gyöngyös-patak vízállását jelző követ helyezték el. Előtte a hegyfalui malom udvará­ból származó, mesterien kialakított százlyukú galamb­dúc áll. A cáki kovácsműhely berendezése fákról va­ló és annyira teljes, hogy ma is üzembe helyezhető len­ne. Ismét izzóvá hevíthetné a vasat a tűz és csattog­ . A molnaszecsődi harangláb. ■ A múzeumfalu utcasora. 1999. február 6., szombat

Next