Kisalföld, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-01 / 76. szám

Ára: 44,-Ft MA: Hölgyeknek BizalmSAN A CSALÁD NAPILAPJA LIV./76.szám­­ 1999. április 1., csütörtök Az orvosnak is megalázó lehet, ha a betege hálapénzt ad Az ötvenes évektől működő politikai rendszer ártalmas dolgai kö­zül máig ható problémát okoz az akkoriban hallgatólagosan eltűrt borravaló, illetve hálapénz rendszere. Eltűrték, mert ezekre a kü­lön segélyszerű pénzekre alapozták több társadalmi réteg, benzin­kutasok, pincérek és az egészségügyben dolgozók fizetését is. S ha tetszik, ha nem, ez így van napjainkban is. Pedig a hálapénz, vagy nevezzük paraszolvenciának, megalázó annak is, aki adja, és an­nak is, aki kapja. Az Egészségügyi Minisztéri­umban is úgy látják, hogy ezt a helyzetet valahogy rendbe kell tenni, és az orvosi hivatást vissza kell helyezni az őt meg­illető, egzisztenciálisan meg­becsült társadalmi helyére. Azért hozták létre a közelmúlt­ban az úgynevezett hálapénz­bizottságot, hogy feltárják a problémákat és megoldási mó­dokat keressenek. Sokan azt mondják erre, hogy az egésznek semmi értelme, egy „gittegy­lettel” - amit mindig olyanok hoznak létre, akik kimaradnak a „buliból” - nem lehet ezt az évtizedek óta tartó anomáliát megoldani. A Kisalföld a legin­kább érintetteket kereste fel, hogy megkérdezze: ők miként látják a hálapénz körüli „para­­jelenségeket”? 2. oldal Hazai siker a Kisalföld-kupán Jókai Nóra újabb gólja a magyar ifjúsá­gi női kézilabda-válogatott színeiben a teg­napi döntő mérkőzésen a cseh hasonló ko­rú válogatott ellen. A 30-23-ra megnyert találkozó után a magyar csapat átvehette a Kisalföld Kiadó Kft. által felajánlott szép serleget az ifjúsági válogatottak tornájának végén, amelyet a Balázs-kupa betétversenye­ként rendeztek Győrött a magyar, a cseh, a szlovák ifjúsági és a magyar serdülőválo­gatott részvételével. 23. oldal Hiányzik a körzeti közszolgálati rendszer Szegény kistelepülések „A szegény kistelepülések önkormányzatai mostanra még ked­vezőtlenebb helyzetbe kerültek, mivel az 1999-es költségvetés­ben meghatározott központi normatív támogatásokból jóval az átlag alatt jutott nekik. Ezért a jövő év költségvetésének előké­szítése során már most úgy kell tervezni, hogy ezek a települé­sek kedvezőbb helyzetbe jussanak.” Az előbbi gondolatokat dr. Kontrát Károly, a Belügymi­nisztérium politikai államtit­kára fogalmazta meg azon a konferencián, amelyet a Győr- Moson-Sopron Megyei Köz­gyűlés alelnöke, dr. Medgyasz­­szay László „A kistelepülések és intézményeik” címmel szer­vezett azon falvak polgármes­terei részére, ahol a lélekszám 1200 fő alatt van. A ménfőcsa­­naki Bezerédj-kastélyban teg­nap megtartott rendezvényen a belügyi tárca képviselője mel­lett a Pénzügyminisztérium po­litikai államtitkárának, dr. Varga Mihálynak tehettek még fel kérdéseket a résztvevők. A polgármestereket főként olyan, az önkormányzatok működé­sét befolyásoló problémák fog­lalkoztatták, mint a szabályo­zók állandó változásainak za­varó hatása, az oktatásra ka­pott támogatások nagysága vagy a vagyonfelélésből követ­kező hátrányos helyzetek ki­alakulása. *■ 2. oldal Dr. Kontrát Károly és dr. Varga Mihály államtitkárok Győrött járt a katonai főügyész A győri katonai ügyészségen járt tegnap a katonai főügyész, dr. Kovács Tamás altábornagy, aki egyben a legfőbb ügyész­­helyettesi posztot is betölti. A helyi ügyészségvezetővel, dr. Váradi Gyula ezredessel és az intézmény munkatársaival ér­tékelte a három megyét össze­fogó győri katonai ügyészség tavalyi munkáját. A ’98-as sta­tisztikát az altábornagy a Kis­alfölddel is ismertette. Szavai­ból kiderült, hogy míg országos átlagban 30, Győrött 35 száza­lékkal csökkent az ügyforga­lom. Az elmúlt évben 407 eset­tel foglalkoztak a katonai vád­lók, ezek 95 százalékában nyo­mozást is kellett folytatni. A feladatokat egyébként kilenc, ám tavaly csak öt ügyész látta el. Gyorsaságukra nem érkez­het panasz - mondta el a fő­ügyész -, mivel az esetek több mint 97 százalékában két hóna­pon belül a bíróságra kerültek az akták, de úgy is lehet fogal­mazni, hogy az ügyek 30 száza­lékát tizenöt napon belül befe­jezték. 2. oldal Dr. Kovács Tamás altábornagy Buktak-e tízmilliót? A csornai képviselő-testület határozata alapján 1996 októ­berében írták alá azt a szerző­dést, amelyet a város önkor­mányzata a Bio-Sur Rt.-vel kö­tött a kialakítandó új piac mű­ködtetéséről. A szerződésben a továbbra is önkormányzati tu­lajdonú terület végleges beépí­tését ütemterv rögzíti. S bár a város tízéves bérleti jogot adott az említett cégnek, a képvise­lők a januári ülésükön a szer­ződés felmondásáról döntöt­tek. Ezt követően különböző hí­resztelések keltek szárnyra a városban a piac kapcsán, köz­tük olyanok, amelyek tízmillió forintos nagyságrendű önkor­mányzati „bukásról” szólnak. »■ 9. oldal Határokon átnyúló kapcsolat „Az Osztrák-Magyar-Szlo­­vák Határmenti Települések Együttműködési Szövetsége megalakulását támogatjuk, be­lépési szándékunkat ezen nyi­latkozat aláírásával kinyilvá­nítjuk” - áll abban az állásfog­lalásban, amit tegnap Dunaki­­litin írt alá 12 magyar, 13 oszt­rák és 3 szlovák önkormányzat elöljárója. A Nyugati Kapu Térségfejlesztési Társulás szer­vezte alakuló értekezleten a Viera Cepliková pozsonyi fő­polgármester-helyettes vezet­te szlovák, a Rudolf Suchy zumdorfi polgármester vezette osztrák és a Maurer János me­gyei önkormányzati alelnök, valamint Szokoli Sándor du­­nakiliti polgármester irányí­totta magyar delegációk a Kommunálfórum megalakítá­sán túl határoztak közös prog­­ramjaikról is. Különös jelentő­sége van a már EU-tag Auszt­ria, Magyarország és Szlovákia települései kisrégióba tömörü­lésének, a határokon átnyúló programjaiknak. 8. oldal A nap híre Lottóláz A húsvét közeledtének nem sok jelét mutatja a magyar-szlovák bevásárlóturizmus. Viszont a Csallóközben is sokan vágynak a magyar ötöslottó 660 millió forintos összegére. 3. oldal pa Holnap s Larkaságok Holnapi mellékletünkben annyi szó esik a kerékpározásról, a kerékpárutakról, hogy már azon sem fogunk csodálkozni, ha idén a nyúl is biciklivel érkezik a Kisalföldre. Játsszon velünk, gyűjtse a szerencsebetűket, és nyerje meg a kétszemélyes tengerparti utazást, vagy a 30 db 5.000 Ft-os Tesco vásárlási utalvány egyikét! Nem kell mást tennie, csak kivágnia és összegyűjtenie a március 16-tól április 13-ig mindennap megjelenő szerencsebetűket. Az összegyűjtött betűkből rakjon ki egy értelmes mondatot és postai levelezőlapra felragasztva küldje be az alábbi címre: Kisalföld - Szerencsebetű, 9022 Győr, Pf 28. Beküldési határidő: 1999. április 25. • Sorsolás: 1999. május 8. . Mai szerencsebetűnk IQMJIi’OLD­­ A CSALÁD NAPILAPJA ! H­U

Next