Kisalföld, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-03 / 101. szám
1999. május 3., hétfő Elismerés a tűzoltóknak 1. oldal •• A tavalyi kezdeményezést folytatva a győri tűzoltóság ezüst emlékérmét most hárman vehették át a kölcsönös segítségnyújtás jegyében: dr. Erdélyi Miklós, Varga László, a Budalakk Kft. és Szabó Béla, az L-Cont Kft. ügyvezető igazgatója. Az együttműködéseknek köszönhető, hogy a hat éve bevezetett tűzészlelő és -jelző rendszert háromszor újították fel, mára már hatvankét vállalat és intézmény csatlakozott a hálózathoz. Az állandó felügyelet megoldása érdekében a napokban egy tartalék gépet is munkába állítottak. A korszerűsítések másik jelentős előrelépése, hogy a Belügyminisztérium központi ünnepségén egy általános célú beavatkozóeszközt, egy Mercedes fecskendős gépjárművet vehettek át a győriek képviselői. A hivatalos megemlékezés után a sárospusztai gyakorlóbázison már egyenruha nélkül jelentek meg a „lánglovagok”. A kulturális programok mellett bemutatók szórakoztatták a közönséget. Többek között működés közben láthatták a jelenlévők az egymillió-kétszázezer forintba került impulzusoltó berendezést. A ’97 őszén történt Ikva utcai tanulságos esetet követően vásárolták ezt a gépet, sajnos nem a biztosítók támogatásával. A házitartály lehetővé teszi, hogy lakástüzet néhány liter oltóanyaggal, vízkár nélkül szüntessenek meg. György Gyula ezúttal csupán labdamozgatásra használta a „vízpuskát”, melyből szükség esetén hatvan bar nyomással lövik a helyiségbe a ködszerűen porlasztott vizet. Ez az eljárás hűt és kiszorítja az oxigént is. A legközelebbi látványos program május 29-én Abdán lesz, mikor az első fokozatú verseny keretében felavatják az új, ötvennyolcmillió forint értékű tűzoltóautót. Rimányi Zita Lendületben a sporthorgászok 1. oldal - Az időjárás a kint ülőknek kellemes, hogy a jó kapáshoz megfelelő-e, az előre nem tudható - részletezte Dunai Ferenc, a megyei csapat vezetője. - A halak biológiai ösztöne előre megérzi a változást. Csuka, ponty, amur az intenzíven telepített tóban bőven van, nem ritkák a tíz kilogramm fölötti példányok sem. A horgászszerencse ezúttal Csöngéné Nyaras Évának kedvezett, szákjában már egy jól megtermett ponty úszkált. - Kevés nő van az országban, aki versenyszinten űzi ezt a sportot - erősíti meg gyanúnkat a horgász. Nyugalomra és technikai tudásra egyaránt szükség van a komoly eredmények eléréséhez. Izgulás helyett várni kell, türelemmel. - Megyénk hosszú idő óta az első osztályban szerepel - büszkélkedik a csapatvezető, és az eddigi állás alapján meg meri jósolni, hogy valószínűleg most is ugyanazok végeznek az élmezőnyben. A csapatbajnokság június hatodikán, az egyéni huszonhatodikén lesz, a kiválasztottaknak pedig még feltétlenül szerveznek felkészítő edzéseket az országos megmérettetés előtt. Rimányi Z. Felpécs Ferenc, a legifjabb résztvevő kiemel a vízből egy kárászt. Fotó: SZ. Z. Falunap tábortűzzel A hétvégén hét órakor már citerazene hívta majálisra a kunszigetieket. Délelőtt az ügyességüket mérhették össze a faluban lakók és vendégeik. A sportpályán az öregfiúk rúgták a labdát több száz drukkoló hangos tanácsai mellett, a lövészetre pedig bárki benevezhetett korra való tekintet nélkül. A szervezők számítottak rá, hogy a háziasszonyok ilyenkor előrukkolnak főzőtudományukkal, és ezért az események csak késő délután folytatódtak. A rajzversenyre készült alkotások közül nem volt könnyű kiválasztani a díjazottakat, sok kisgyerek benevezett és remekeltek ügyes kis kezeikkel - mondta Lendvai Ivánné polgármester. A rendőrség kutyásainak bemutatójára és a dzsúdósok műsorára szintén sokan összegyűltek. A rendezvény este tábortűzzel és gitárzenével zárult, nosztalgiázhattak a jó hangúak és énekelhették a régi dalokat. R. Z. KISALFÖLD Aktuális 3 Ha nem teszünk valamit, óhatatlanul átlépünk a következő évezredbe... Fényfárasztó bolondok Rábapatonán Az Enesével szomszédos, agárversenyeiről híres Rábapatonán hamisítatlan majálisi zsivajjal telt meg a folyópart. A Rába melletti hangulatos vendéglő teraszát elözönlő tömeg egyszerre örülhetett a május elsejének, a hirtelen beköszöntött nyárnak és a Mediawavenek. A Fényírók Fesztiváljának egyik legnagyobb szabású programját szervezték Rábapatonán, ahonnan ezúttal nem az agárverseny, hanem a falu bolondja vitte el a község jó hírét. Az első ízben rendezett falubolondja-találkozó előzményeiről a szervező Búzás Mihály elmesélte: februárban született az ötlet, a Rába moziban, az évezred utolsó farsangján. A szervezők ugyanis belefáradtak Nostradamus és más jövendőmondók jóslataiba, a jövő évezredre ígért járványokba, globális felmelegedésbe, az oroszok visszatérésébe és az egyéb komoly kérdésekbe. Úgy döntöttünk, jó nekünk ebben az évezredben, viszont ha nem teszünk valamit, óhatatlanul átlépünk a következőbe. Első hallásra különösnek tűnhet, hogy mi csak úgy megállítsuk az időt. Nem is sikerült. Bizonyosan állíthatom azonban, hogy jelentősen lelassítottuk. Mivel a fénysebességet nem tudjuk elérni, nekünk kell azt megfékezni úgynevezett fényfárasztó eszközökkel - mondja meghökkentő komolysággal... Az időmegállító program keretében meghirdetett falubolondja-találkozó győztese, a moldvai Benke Grátzy - ha kénytelen-kelletlen át is lép a XXI. századba, magával viszi „fényfárasztó eszközeit”: a koronát, a trónt, egy hordó sört (könnyen lehet, hogy csak a hordót), egy kétszemélyes utazásra szóló jegyet és a jövő évi Mediawave programjaira érvényes tiszteletjegyet. Jól szerepelt például a gladiátorküzdelemben, melynek során véres eszközökkel kellett ledöntenie ellenfelét. Fegyverei között akadt felfújható úszógumi, újságpapír és még néhány más teljesen alkalmatlan készség. A csirkefogóversenyen a legtöbb tyúkot elfogó hőst jutalmazták, de néhány pontot az is megért, ha valaki a legtöbb szétszórt gyógyszert szedte fel a fűből. A döntőt okkal hirdették Dózsa György-emlékversenyként. A versenyzőknek egy elektromos rezsóra kellett ülni. Szerencsére ezúttal Dózsa utódja szabadon dönthetett, hogy marad-e. Általában leszálltak a versenyzők két-három másodperces mártírhalál után. A falu bolondját négy megtermett férfi a vállán cipelte el a kocsmáig, ahol a már említett meglepetések várták. Az egész délutánt átfogó rendezvényt másfajta műsorokkal is színezték, a Vaskakas Bábszínház a Madarak című produkcióját mutatta be, Kátai Zoltán pajzán bolondénekekkel szórakoztatta a közönséget. A programban meghirdették a Dresch-Szőke Duó koncertjét is, ez egyikük távolléte miatt elmaradt. Viszont a falubolondja-találkozó egy spontán versenyszámmal gazdagodott: „Keresd a Szőkét!” Laczó Fotó: Szabados Z. Mivel a fény sebességét nem tudjuk elérni, meg kell fékeznünk, fényfárasztó eszközökkel... Madarak és fák napján Több mint háromszáz résztvevője volt május elsején a Sokorói-dombságban tartott túrának, tudtuk meg dr. Csóka Géza szervezőtől. A győri általános iskolák közül a Jókai, a Kossuth, a Móra, a Radnóti és a Vásárhelyi diákjai vágtak neki az erdőnek. Az induló csapatokhoz csatlakoztak még a darnózseli és a tényői gyerekek. A megyei cserkészek közül a Römer Flóris csapatból jöttek negyvenkilencen, második és harmadik osztályos tanulók. A tényői templomtól a tarjánpusztai vasútállomásig vezetett a tizenhat kilométeres út, amit a tanítóképzősök hat helyen kérdésekkel nehezítettek. A harminc főiskolás hallgató játékos feladatokkal tette próbára a természetjárók ügyességét és tudását. Bizonyítani kellett a növények és kőzetek ismeretét, Ravazd határában a cserkészparkban pedig lefesthették élményeiket, természetesen kizárólag növényi színanyagokat felhasználva. A táborban az erdészet és a Reflex Környezetvédő Egyesület szakmai bemutatót tartott. Végül minden próbázó egy jelvényt kapott emlékül, piros-fehérzöld keretben nyolc védett madár rajzával. Ünnepeljen velünk. Figyelje hirdetéseinket. HypoVereinsbank^/7