Kisalföld, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

4 Aktuális // Ősz a nyárban Kánikulai meleg van, majd elolvadunk, főleg a buszon, és íme mégis beszökött az ősz a szívembe. Úgy ért, mint egy hideg fu­vallat. Az „ősz” velem utazott a buszon. Nem kellette magát lí­rai hevülettel, nagyon is prózai volt. A busz tömve, a megálló­helyek pedig gondoskodtak az utánpótlásról. Állítólag mindig le­szállt valaki, de mégis úgy tűnt, mintha csak felszálók lennének. Uszodába menő tizenéves lányok voltak körülöttem a tömeg­ben. Kapaszkodtam én is, mint mindenki, aki állva utazott. Né­zelődésemet, ha ez egyáltalán lehetséges ebben a tömegben, egy érintés zavarta meg, egy kéz a vállamat érintette. Megfordultam, azt hittem, hogy ismerősöm akadt a tömegben, de egy ismeretlen, szép fiatal leány nézett rám mosolyogva, és azt mondta: „Bácsi kérem, tessék leülni, van itt egy hely.” „Köszönöm - válaszoltam megilletődötten.­­ Köszönöm a kedvességét, de én szeretek ásni.” Csak magamban mondtam, hogy egyelőre még szeretek, most itt, ezen a helyen, ebben a pillanatban, nem tudom, meddig, hi­szen túl vagyok már jócskán a hatvanon. Tizenhat-tizenhét éves koromban ért már hasonló „élmény”, akkor a városban megszólított egy kisfiú: „Bácsi kérem, tessék mondani, hány óra van?” Én és a „bácsi” fontolgattam ma­gamban a szót a kisfiú arcát lesve, azután megnéztem az órá­mat és mondtam neki a pontos időt. Akkor először szólítottak bácsinak. Most életemben először hellyel kínált valaki, bácsizva. Akkor kihúztam magam, íme a gyerek nagynak tart, felnőttnek tekint, most összehúzódtam kicsit, íme a „gyerek” öregnek lát, őszülő, kopaszodó bácsinak, akit illik hellyel kínálni. Az igazság a gyerekek szájából jön, még nem mesterkélten, ha­nem őszintén, tehát nem áltathatom magam, be kell ismernem, hogy ha száz évig élnék, akkor is túl vagyok jócskán az életem felén. Tulajdonképpen „jogosultam” a helyre, akkor is, ha fáj. Id. Tóth Gyula Győr Miért ér a gaz derékig? A Marcalvárost Adyvárossal összekötő rövid utcában, mely egy­ben a kórház és a rendelő felé vezet, egy hosszú szakaszon a gya­logjáró szinte használhatatlanná vált. A Rómer Flóris utcában ugyanis „csak” két társasház van. Mellettük gondozatlan, lakat­lan porta, és utána az a bizonyos 50 méter hosszú és ugyanolyan széles hatalmas saroktelek, amelyet derékig, illetve embermagas­ságig felver a gaz. A keskeny gyalogjáróra tüskés bokrok hajlanak ki. Aligha le­het nyugodtan közlekedni és látványnak is csúnya. A város ren­geteget költ virágosításra. Ettől a rendetlen helytől körülbelül 100 méterre (két irányban is) szép parkosítás látható. Miért hagyják ezt a területet ilyen elhanyagoltnak? Kérjük, segítsenek azok, akik­nek kötelessége lenne a város forgalmas pontján ezt a „vadvidéket” megszüntetni. Szabó Jánosné Győr Családias környezetben A 2-es számú postahivatal dolgozói úgy élnek együtt, mint ahol a vezetők a „szülők”, a többi munkatársak pedig a „gyermekek”. A közvetlen kap­csolat érvényesül a postaveze­tő és a belső ellenőr, a vezető és a kézbesítők között. Ha segít­ség kell, a kollégák mindig tesz­nek valamit a köz érdekében, és azért, hogy zökkenőmentesen teljenek a munkanapok. A hu­mor a munka szerves része és természetesen az adott pilla­natban a komolyság is jelen van. A bizalom is elengedhe­tetlen. A vezetői követelmé­nyek határozottak, a pontos­ság a legelébb való, így megy ez hosszú idők óta, és minden bi­zonnyal így is marad. Szorgos kezek rakják sorba a leveleket, és egyre azon fáradoznak, hogy szerte az országban áramolhas­sanak a hírek. Gulyás Attila Győr [ÖMLÁB] HIRDETÉSFELVÉTEL GYŐR Ú­jlak u. 4/A információ: * 96/504-422­­^HungarHotels HOTEL RÁBA GYŐR Felvételre keresünk VENDÉGLÁTÓ MENEDZSERT lehetőleg főiskolai végzettséggel, két nyelvvizsgával és számítógépes ismerettel. Jelentkezés a Hotel Rába munkaügyén. Győr, Árpád út 34., tel.: 96/315-533 Member of the DANUBIUS HOTELS GROUP Augusztus 10EVItA 2-mmu, netto 18.00-19.00: a Revita Televízió mai műsora az S-10-es csatornán: Revita Sport 18.00 Ismerkedés a Győri ETO FC új vezetőedzőjével és játékosaival (I.) 18.15 Magyar Kupa-visszatekintés 18.20 Összefoglaló a Beled-Győri ETO FC Magyar Kupa mérkőzésről KISALFÖLD Olvasói levelek Várjuk leveleiket a következő címre: Kisalföld Kiadó Kft., 9002 Győr, Pf. 28. Fax: 96/504-414 Keresztény végtisztesség Mottó: „Engedj haza országodba engem’’ A halál olyan lényegbevágó esemény, amely az embert - mint testi és szellemi lényt - egészében érinti, azaz az em­ber személyes önlétrehozásá­nak végérvényessé válása. A halál belső mozzanata maga a végérvényesség. A halál - mint az emberiség egykori erkölcsi katasztrófájának kiinduló­pontja - következménye: el­kerülhetetlen esemény. Éppen ezért annak gondolata, tudata belülről sajátos módon meg­határozza az egész életet. Mindebből nyeri el teljes sú­lyát, értelmét a tevékenység szükségszerűsége, valamint a döntések visszavonhatatlan­sága. Tudjuk, hogy vannak olyan esetek is, amikor az ember sa­ját döntésével szembehelyez­kedik az Úr kegyelmi sugará­val: a bűn elkövetése ellen „fel­lázadó” lelkiismeretnek ellent­mondva előidézi saját halálát, azaz magatartását, életét vég­érvényessé formálja. Ezen szélsőséges esetekben a teljes gyászszertartás leveze­tésétől az egyház elzárkózik. Azonban kizárólag indokolt esetekben az egyház képvise­lője, a pap - a vatikáni zsinat temetési liturgiájára vonatko­zó rendelkezés értelmében - levezeti a gyászszertartást. Sajnos, a napokban történt eset hűen festi meg azt a szo­morú tényt, hogy az ilyen gyászszertartáson közmegbot­ránkozás, felindultság követ­kezik be a helytelen, durva, sok helyen szívbemarkoló ki­fejezések használata miatt. A probléma ott adódik, hogy az igeszolgáltatásban helyet fog­laló búcsúbeszéd igazából nem nyeri el valóságát. A meglepő az, hogy a várt gyászbeszéd közmegbotránkozást okozott mind a hívők, mind pedig a gyászoló család számára. No­ha igaz, hogy a papnak ki kell ebben a periférikus esetben emelni a körülményeket, csak éppen közel sem olyan formá­tumban, hogy az a mély gyász, fájdalom mellett megdöbbe­nést, esetleg egyes emberek­ben felindultságot gerjesszen. Helyesebb lenne talán éppen eme eset következményeire fel­hívni a figyelmet, a halál mint teológiai fogalom - ilyen ese­tekre vonatkoztatott - magya­rázatát kifejteni tanúságkép­pen, megerősítésre szolgálva ezáltal a gyászolóknak és a hí­vőknek. Mindezt természetszerűleg a megfelelő hangnemben! Az egyház vigasztaló szavakat, gondolatokat nyújt, ugyanak­kor könyörög Istenhez az irga­lomért. Az Urat bizalommal kéri az egyház, hogy fogadja országába valamennyi elhunyt testvérünket. Mindez tanulság mindenki számára. Nos, meggyőződésem, hogy jó, ha a fentiekről mélyebben elgondolkodunk mind az élet értelmét illetően, mind pedig a sajnálatos módon bekövetke­zett esetekről, valamint arról, hogy a gyászszertartáson tény­legesen az odaillő, értelemmel rendelkező, tanító jellegű és szeretetteljes, megemlékező, az Úr irgalmában bizakodó megemlékezések, beszédek, prédikációk hangozzanak el, melyek nem sértik a gyászolók, hívők önérzetét, s nem utol­sósorban magát a kegyeletet. Mindannyiunk számára „for­rásként” szolgálhat ez a kis vers: „Örülj annak, hogy élsz, mert hivatásod Isten ismereté­re szól, ne nyugtalanítson a halál gondolata, ha az Úr szó­lít magához, átalakulsz, hogy lásd a láthatatlant.” Amen Tóth Roland Sokorópátka A KÉRDÉS. - Hol lehet még egy olyan ország, amelyik válogatottját tutira elagyalhatnánk fociban...? ______Álláspont______ Foci magyarul Hamarosan indul a hazai profi labdarúgó-bajnokság. Szombaton véget ért az átigazolási időszak, amely az idén is tartogatott szenzációkat, sőt, botrányokat. Az élvonalban megyénket képviselő ETO FC háza táján kü­lönösebb vihar nem zavarta meg a felkészülést. Az ugyanis, hogy egy török csapat hitegetéseivel, ígéreteivel hetek óta bi­zonytalanságban tartja a vezetőket s főleg Stark Pétert, ho­ni labdarúgásunkban nem nevezhető különlegességnek. Az sem kirívó ügy, hogy még mindig nem sikerült megegyezni a Zalaegerszeggel az egy éve húzódó Ferenczi-ügyben, aki már egy harmadik csapatot erősít(ene). A magyar foci világában ennél sokkal vadabb dolgok is megtörténnek, és a szurkoló akkor is csak legyint. Mert ugyan mi különös van abban, ha egy edzőt éjjel három óra­kor ébresztenek fel, hogy közöljék vele, fel is út, le is út? Ez is mutatja, hogy ott, Szegeden éjt nappallá téve dolgoznak, hogy jó kis csapatot hozzanak össze. És ha az edző szerint két­­ballábasok a szerződtetni kívánt focisták, akkor jobb, ha mielőbb távozik. Akár hajnalban is! Nincs miért felháborodni azon sem, hogy a nagy dérrel és dór­ral összehívott FTC-sajtótájékoztatón a focista és a klubelnök csak imitálta a szerződés aláírását, hiszen ők jót akartak. Nem kérem, ők nem nézték hülyének a szurkolókat, épp ellenkező­leg, jobb kedvre akarták deríteni őket. Ezúttal sikerült... Az pedig kifejezetten megnyugtató, hogy az agárdi Gáz­szer visszaköltözöttt Székesfehérvárra, ahol kitörő ellen­szenvvel fogadták őket a tavasszal kiesett Videoton hívei. Úgy tűnik, Tatabányán viszont nem fognak egyetlen metró- vagy vilamosszerelvényt sem megrongálni az ultrasötét vendégszur­kolók. Egyrészt nincs sem metró, sem villamos a városban, másrészt profiligás meccseket sem láthat ott a publikum, hiszen a Lombard FC Csepelen lesz otthon. Ahol legalább vil­lamos van. Az Újpest vergődésével, 300 millió forintos adósságával már annyit foglalkoztak, hogy a téma már szót sem érdemel. Egyébként is, ízelítőnek talán ennyi elég ahhoz, hogy min­denki eldönthesse, vajon miért van olyan mélyen a magyar foci színvonala. Somodi Géza _A NAP MONDÁSA-Agytorna ...hihetetlenül erősebb az ifjúság amaz ösztöne, hogy önmagát megvilágítsa, mint hogy világosan lásson... c®­ Robert Musil (1880-1942) osztrák regényíró Ki az a magyar ökölvívó olimpiai bajnok, akit Réká­nak neveztek? a) Papp László b) Török Gyula c) Gedó György _ -------- —F3-(g .zsejea­lapjait ) 1999. augusztus 2., hétfő Napfogyatkozás Nem ragyogsz most úgy, mint máskor, eltakar az égi társad, együtt vagytok réges-régen, itt a világmindenségben. Jóban-rosszban együtt jártok csodájára a világnak, életet adó Nap, ugye, nem sokáig takarnak? Sötét lenne így nélküled, ragyogj nekünk, míg csak lehet. Horváth Istvánné Rózsika n Mit szól hozzá? Kedves Olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait. Szerkesztőségünk címét, ahová levelét várjuk, megtalálja a lap tetején, írását faxon is elküldheti kiadónkba. FH 103,1 HHz BMC Rádió 9023 Győr, Magyar u. 9. Telefon/fax: 96/444-222. Hirdetés: 96/444-222, 412-543, 96/417-837. E-mail: bmc@bmc.gyor.hu, http://www.bmcradio.gyor.hu ▼ 5.30-9.00 Kocsis Rozi ▼ 9.00-16.00 Kárpát Zsolt ▼ 16.00-20.00 Bán Tímea ▼ 20.00-21.00 Zenekrém ▼ 21.00 órától Zenefolyam - minden órában más és más Kívánságműsor: Eurohívó 06-50-308-777

Next