Kisalföld, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-01 / 280. szám

Inkább kétszer ünnepeljünk... Megoszlanak a vélemények arról, hogy az új évezred beköszöntét 2000., avagy 2001. január 1-jén ildomos-e ünnepel­nünk. Lapunk a témában a történész­­professzor véleménye mellett az olva­sókat is megkérdezte. Abban szinte mindenki egyetértett: inkább kétszer ünnepeljünk, mint egyszer sem... A közvéleményben tévesen él az a kép, hogy a jövő év első napján ránk kö­szönt a XXI. század, az új évezredre még egy esztendőt várni kell - mond­ta a Kisalföld érdeklődésére dr. Berté­­nyi Iván, az ELTE professzora, aki sze­rint nincs tudományos magyarázat ar­ra, hogy miért csak 2001. január else­jén kezdődik a XXI. század. A professzor szerint az ok sokkal egy­szerűbb és kézenfekvőbb, mint azt a legtöbben sejtik. A magyarázat a ma­gyar nyelvben keresendő, amelyből egyértelműen arra következtethetünk, hogy a kétezredik év a huszadik szá­zad utolsó éve, a század beteljesülése, s csak a rá következő esztendő jelenti az új kezdetét. A huszadik század 1901-ben kezdődött, s ebből logiku­san következik, hogy 2000-ben ér vé­get. Bertényi Iván professzor szerint Krisztus születését nem érdemes az új évezred meghatározásához segítségül hívni, mivel pontos idejét csak később dátumozták vissza az elterjedt külön­böző verziók közül. 2. oldal Látványos fejlesztések előtt a megyeszékhely Elkészült Győr jövő évi költségvetési koncepciójának javasla­ta - jelentette be Balogh József polgármester a tegnapi város­házi sajtótájékoztatón. Az anyagból kiderül, a megyeszékhely pénzügyi szempontból rendkívül nehéz év elé nézhet. Ugyanak­kor a vagyoni eszközök sikeres mozgósítása esetén az is elkép­zelhető, hogy jelentős felújítási-fejlesztési program valósul meg. Balogh József elmondta, a most vitára bocsátott koncep­cióban az idei 14 és fél milliárd forintos eredeti előirányzathoz képest jövőre kétmilliárd fo­rinttal többel számolnak. A nö­vekmény elsősorban a várható adóemelésekből, valamint a re­kordösszegű, csaknem egymil­­liárd forintos hitelfelvételi terv­ből tevődik össze. (Az eddigi költségvetési rendeletek is tar­talmaztak - igaz, kisebb mér­tékű - hitel-előirányzatot, de hitelfelvételre eddig még egy­szer sem került sor.) Érdekesség, hogy a koncep­ció készítői az iparűzési adónál szolgáltató-, termelő- és egyéb tevékenység esetén 1,9, keres­kedelmi, biztosítási és pénzin­tézeti tevékenység esetén pe­dig 2 százalékos adómértékből indultak ki. Az építményadónál egységesen négyzetméteren­kénti 500 forintos tétellel - ga­rázsok esetén 160 forintossal - számoltak. Az adóemelésekről a döntést a december 16-i köz­gyűlés hozza meg. A javaslat részletes kimuta­tást tartalmaz az elmúlt na­pokban nagy vitát kiváltott központi költségvetésből szár­mazó forrásokról is. *■ 2. oldal A RÉGI FÉNYKÉPBŐL ERŐT GYŰJTŐ CSínós asszonyon első pillantásra nem látszott hogy élete nagy kihívása előtt áll. A kórhá­zi ágy szélén nyugodtan ült, orvosával hal­kan beszélgetett és egyáltalán nem tűni ijedtnek. Talán azért, mert nyakassággal pá­rosuló kitartása egyszer már átsegítette a nehézségeken. Akkoriban a betegségéből adódó súlyosabb következmények elkerü­lésének vágya vezérelte, mint ahogy a ten­gerészt a viharban a világítótorony fénye, melyet ha követ, révbe ér. *" 3. oldal Mezőőrsön keresztény és nemzeti életre nevelik a diákokat A mag előbb-utóbb kihajt Mezőőrsön alapoznak. Még­pedig egy gimnáziumot, ami köré a Magyar Műhely Alapít­vány jövőt szólongató terve épül. Ennek fundantuma az az általános iskola, amely idén szeptemberben tárta ki kapuit először a reggelente Mezőőrsről, Pérről, Rétalapról, Mindszent­­pusztáról és Bársonyosról érke­ző diákok előtt. Kell-e egy kis faluban két iskola? Szabó Ti­­borné, az „újszülött” intézmény igazgatója a közelmúltban többször szembesült ezzel a kérdéssel.­­ Ha csak az lett volna a cél, hogy eggyel több oktatási gya­korlóteret mondhasson magáé­nak a település, akkor semmi értelme az egésznek. Ha viszont iskolánk célján keresztültekint­ve válaszolunk, akkor igen. 2. oldal A mező­örsi diákok betlehemezésre készülnek, próbálnak az iskola udvarán. (99481843817130a) http://www.kisalfold.hu Ára: 49,-Ft MA: MóraSzósz melléklet A CSALÁD NAPILAPJA LIV./280. szám ■ 1999. december 1., szerda Tölgy­essy Péter: „Az emberek joggal elégedetlenek”­ ­ Magyarország elmúlt tíz évében a közjogi átmenet nagyjából úgy alakult, ahogy azt elképzeltük. Ez a közjogi rendszer sike­resen is működik. A többség azonban nem érzi sikeresnek az országot. Elégedett emberrel szinte nem is lehet találkozni - ál­lapította meg Tölgyessy Péter országgyűlési képviselő a rend­szerváltás éveiről, mikor győri tartózkodásakor interjút adott a Kisalföldnek. Az egykori szabad demokra­ta pártelnököt, frakcióvezetőt, a Fidesz képviselőcsoportjának jelenlegi tagját az MDF-es Med­­gyasszay László invitálta az „Ezredvégi beszélgetések” soro­zat legutóbbi rendezvényére a Rába-parti városba. Tölgyessy Péter 42 éves, az MTA Jogtudományi Intézeté­nek tudományos munkatársa. Az ő nevéhez fűződik a „Kék könyv”, azaz a szabad demok­raták 1989-ben nyilvánosságra bocsátott, „A rendszerváltás programja” című könyvének al­kotmányjogi része, amely irány­adó volt a későbbi változások során. Amit ő akkor eltervezett és leírt, az pontról pontra úgy is történt. Nem mellékes tehát, hogy miként vélekedik közel­múltunkról, napjainkról. Tölgyessy Péter Tölgyessy pragmatikus poli­tikus, szuverén gondolkodó. Ez­úttal sem rejtette véka alá véle­ményét. «1 17. oldal Minőségi téli gumik, * acél keréktárcsák minden típusra. 9021 Győr, Újlak u. 10. Tel./fax: 96/523-020 A NAP HÍREI Víz vagy áram? A Felső-Dunatáj Térségfejlesztési Társuláshoz tartozó községek vezetőivel találkozott Székely László kormánybiztos, hogy ismertesse álláspontját a Duna­­vita rendezésére. ■­­•* 8. oldal Díjemelések Mosonmagyaróvár képviselő-testülete a közüzemi díjak jövő évi emelésének mértékéről döntött. Drasztikusan, 49,6 százalékos mértékben nő januártól a víz- és csatornadíj.­­•1­8. oldal Kongresszus A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) negyedik országos kongresszusán Budapesten a győri szervezet előadókkal és résztvevőkkel is képviseltette magát. 17. oldal HOLNAP BizalmaSAN Filmszínésznek készült, aztán egy ideig pszichológuskén­t képzelte el az életét, végül a világot jelentő deszkák mellett döntött. Szalay Krisztának azonban az igazi népszerűséget a m­űsorvezetőség hozta meg.

Next