Kisalföld, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14 / 62. szám
2000. március 14., kedd Az ifjúság nem fogékony a forradalmi üzenetre öröklött és vállalt értékek Magatartás- és viselkedésvizsgálatra, ifjúságkutatásra számottevő időt áldoz Győrött a Széchenyifőiskola statisztikai tanszéke dr. Ferenczy Zoltán tanszékvezető irányításával. Szakál Gyula adjunktustól a közelmúltban lezárult vizsgálatról érdeklődtünk, amely négyszáz kérdőívet tartalmaz arról, hogy az ifjúságot mennyire érdekli a történelem. Pontosabban szólva, a fiatalok karrierjük építésébe belekalkulálják-e a magukkal hozott értékeket? - Ez a magatartás nem illeszthető rájuk. A 19-22 éves, vizsgált korosztálynak nincs élményanyaga a nyolcvankilenc előtti időkről. Értékskálájuk a rendszerváltás után alakult ki. Öröklött, vállalt értékeik vannak, de magatartásukkal az öröklött mintákat nem követik. Önmagában nem rossz, hogy ilyen az ifjúság. Minden generáció egyéni tapasztalatok alapján építkezik, amelyekből világszemlélet lesz és magatartása mindezek alapján forr ki. A vizsgált generációnak nincs félelemképe, pontosan tudja, mit akar. A harmincévesekhez képest a huszonéveseknél korábban jelennek meg a céltudatos életstratégiák. - Mit akarnak, milyen célokat követnek, milyenek a mai karrierképek? - Egyéni karrierjükre gondolnak, anyagi érvényesülésre, önerőre építenek. Néhány évvel korábbi vizsgálat is van a birtokunkban, amelyet Nyugat-Európa öt országában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Dániában végeztek. Ott is hasonló volt az értékváltás ahhoz, amit ma itthon tapasztalunk. Kis különbség azonban érzékelhető. Család, szabadság, egyenlőség, egymás segítése, emberi jogok, kultúra, nemzet, bár azonos volt az európai és a hazai listán, az értékek azonban eltérő szóródást mutattak. Nálunk a család szerepét kiemelték, a nemzetét hátrább sorolták, mint Nyugaton, ahol az értékek közti távolság nem túl nagy. Nálunk kiemelik ugyan a család fontosságát, de a családot számosan feláldoznák karrierjükért, egészségükért. Itt két érték ellentmondásba kerül. Nem tudjuk, hogy az élettapasztalat hiánya vagy a hazai közgondolkodás teszi ilyenné a családokat. Szerintem nem az élettapasztalat hiányáról van szó. Megjegyzem, hogy a megkérdezettek zöme városi, illetve győri volt. Vannak olyan lehetőségek e régióban, amelyekért érdemes föladni hagyományos értékeket. - A fiatalok értékválasztásának milyen a társadalmi háttere? - A hazai fiatalok értékválasztását nemcsak a széles szóródás jellemzi, hanem az értékek ellentmondásossága. Rákérdeztünk a nemzeti értékekre, azok fontossági erejére. Lényegesnek, fontosnak tartják őket, kiiktatásukról szó sincs, de amikor azt tudakoltuk, hogy nevezzenek meg olyan nemzeti értékeket, amelyeknek önsorsukban szerepe lehet, akkor az derült ki, hogy se nemzetben, se Európában nem bíznak. Úgy látszik, ez az ifjúság társadalom fölött lebeg, önmagán, szűk baráti körén kívül nem számít másra. Ha másra nem számít, akkor segíteni sem fog másokat. - Jelent még valamit az ünnep, különösképpen, ha nemzeti? - Az átmeneti időszakban még mindig benne vagyunk. A nemzeti, a szocialista, a konzervatív, a liberális értékrendben a liberális és a nemzeti került első helyre. Elgondolkodtató ellenben, hogy az említett értékek tartalmáról a megkérdezettek keveset tudnak. Okát abban látom, hogy a nemzeti ünnepek sematizáltak. Átadhatna róluk sok mindent a család, az iskola, de a családban keveset beszélnek, az iskola pedig kényszerhelyzetben van. De mégsem olyan kedvezőtlen a helyzet, mint gondolnánk, mert március 15. ünnepköre mindig akkor volt fontos, amikor gondokkal küszködtünk. A Monarchia idején alulról szerveződött az ünnep a honvédegyletek, ahogy ma mondjuk, a civil szervezetek által. A két világháború között az ünnepet a politikai erők kisajátították, 1927 óta munkaszüneti nappá tette az állami akarat március idusát. A második világháború alatt németellenes éle volt az ünnepnek az időszerűség jegyében. Negyvenöt után következett a kommunista kisajátítása az ünnepnek. Felülről vezérelték ismét. A nyolcvanas években jelentősége megnőtt, az alternatív szervezetek ismét a haladásra, a függetlenségre hivatkoztak a diktatúra ellenében. Az említettekhez képest nyugodtabb időket élünk. A politikának van ugyan „felhőjátéka” az ünnep felett, de az emberek inkább anyagi gyarapodásukkal foglalkoznak. - A forradalom nem üzen semmit? - Az ifjúság nem fogékony rá. Két jelenség van emögött. Március 15. állami intézményi háttere még mindig nagyon erős. Az ünnepen a társadalom a családok révén nem csatlakozik az intézményi kerethez. Az egységes Európában ezek a kérdések sokkal megoldottabbak, bármily furcsa, ott erősebb a nemzeti érzés. - Ha van megoldás, akkor mi lenne az? - Csak alulról érkező szándékok révén erősödhet meg a nemzeti érzés. Mai gyengesége azzal magyarázható, hogy hazánkban a helyi, lokális identitások, a múlthoz köthető hagyományok gyengék. Várostudat, regionális tudat még nincs. Amíg e tudati állapotokat nélkülözzük, nem lehet várni, hogy erős nemzettudatunk legyen. Egyetlen lehetséges mód a javulásra, hogy a helyi, a lokális tudatot erősítsük. Felülről megszervezni ezt nem lehet. A Nyugat példája azt mutatja, hogy a helyi erők, ha színre lépnek, akkor van esély a nemzettudat erősödésére. Ez az érték csak helyben látható át, csak helyben átélhető. A nemzeti érzés ily módon válik konkréttá, egyszer csak megérinti az egyént, a várost vagy annak vidékén élő lakóit. VARGA LAJOS ■ Szakál Gyula főiskolai adjunktus Ha a naptár mást mond is, magyar földön a tavasz első napja - immár 152 esztendeje - március 15. Ez a nap mindig verőfényes (még akkor is, ha maradék téli szelek járnak csűrdöngölőt, ha kormos az ég, ha szállingózik vagy szakad az eső), mert tudatunkban az: rügyfakasztó, bilincstörő tündökletes ünnep. Jelkép. Értelmezni oly egyszeri! (Vagy csak egyszerűnek tetszik?) Megújult a természet, s vele együtt a történelem is. Évszázados zsibbadások, görcsök oldódnak, mélységekben titkon érlelt szavak mondatnak ki. A természet madárfüttyel, a nép himnuszokkal köszönti a szabadság napját. És a roppant tél ezen az ünnepen ugyancsak jelképpé válik: népek szellemi és fizikai erejét fölprédáló zsarnokságé. A hagyományos kokárda feltűzése pillanatában neveket mondunk, ugyanazokat, mint apáink, nagyapáink. Petőfi: e tulajdonnév szinte rokon értelmű már a láng szavunkkal. Vasvári, aki pár hónappal később - miként a Nemzeti dal szerzője is - életét adta a forradalom eszméiért. Jókai: a nagy idők krónikása s egy nemzet vigasztalója mély gyászában. A börtönből kiszabadult Táncsics Mihály, aki éveit tekintve idősebb volt a márciusi ifjaknál, de tekintete oly élesen pásztázta végig a szent szövetségi éjszakát, hogy pillantására szeme elé kapta tenyerét az önkény. Kossuth, aki a forradalom „háta mögött” megszavaztatta az új törvényeket a „Tekintetes Karokkal és Rendekkel”, amelyek addig oly szívósan álltak ellen a reformtörekvéseknek, s a többi között Kölcseynek, Széchenyinek, Wesselényinek... Megidézzük a szemben álló tábort is, élén Habsburg V. Ferdinánddal, akinek csökött szellemiségét már uralkodása kezdetén anekdoták hozták hírbe. De hiábavalónak bizonyult Metternich herceg ördögi okossága is... Ő kancellársága végül álruhában futott világgá a népek tavaszi láza elől. És Lamberg, kinek „szívében kés”, és Latour hadügyminiszter, kinek 'nyakán kötél”, és a pesti helytartótanács „atyaistene”, aki „sápadt vala és reszketni méltóztatott” a márciusi zivatarban. Az úgynevezett vér nélküli polgári forradalmat követő szabadságharc - történelmünk két dicső esztendeje - sok áldozatot, vért követelt, majd tragikusan elbukott. Ám a helytállás példája örök fényű, s a nagy nap emléke ma már sallangmentes bennünk. Az idők során lehullt, lepattogzott róla minden cikornya, aranyfüst, máz... A márciusi ifjak nem tiltakozhattak, ha méltatlanok hivatkoztak rájuk, s a segesvári csatamezőn röggé vált Petőfi sem emelhette fel az öklét, ha a mindenkori önkény hozsannával gyalázta, amikor a demokratikus álarcban kellemkedő diktatúrák kicifrázott „hazafisága” mögött a metternichi machina lapult fekete-sárgán, megannyi alakban... Ma már, úgy tetszik, valóban egyszerű az 1848-as forradalom történelmi jelentőségét értelmeznünk. Több mint öt évtizeddel meghzaladták már a 100 esztendőt a márciusi ifjak. Még nincs matuzsálemi szakálluk, tizen- és huszonévesek ma is valamennyien. A magyar história pedig 1848 óta folyton Petőfi évszakát, a tavaszt hívja segítőtársul a minden nyűgöt, elavultat útszélre söprő megújuláshoz. Örvendezzünk március idusán, mert a fényes szellők megint fölkerekednek, miután megtépett, lenyesegetett szárnyaikat újranövesztették. Fáradhatatlanok. Magyarország legeldugottabb zugait is bejárják, ha úgy akarja az ifjúság 2000 tavaszán. SZAPUDI ANDRÁS ÜNNEPI TÁRCA Fényes szellők §? MÁRCIUS 15. ) III. A múlt ma is a szabadságról szól Negyvennyolc ma is - mint százötvenkét éve - a szabadságról szól. A márciusi ifjak eszméiről, kitartó szándékáról, hogy megvalósítsák mindazt, amit akkor tizenkét pontban fogalmaztak meg. Petőfi Nemzeti dala, Jókai, Wesselényi, Vasvári Pál, Irinyi József és Kossuth írott és íratlan munkássága példát mutathat a ma ifjúságának. Igaz, ma forradalom és vér nélkül, ám az eszme, a szabadsághoz való hűség azóta is töretlen és folyamatos. Pápán évek óta hagyományosan és meglehetősen sajátságosan ünnepelnek a diákok. Nem kizárólag a történelemkönyvek és a múltbeli versek felidézésével, hanem főhajtással. A Kálvária úti temetőbe látogatnak el ilyentájt, így tisztelegve a hősök emléke előtt. A rendhagyó történelemórák vezetője a pápai H. Szabó Lajos, aki a negyvennyolcas események megszállott kutatója. A nyugdíjas agrármérnök könyvet írt az iskolaváros '48-49-es eseményeiről, összegyűjtötte a ma még fellelhető emlékeket, sírhelyeket, családi ereklyéket. - A szülőházam ablaka Malomsokon az ihászi csatatérre néz, ahol öt és fél ezer magyar, több mint nyolcezer osztrákkal viaskodott negyvenkilenc júniusában avat be a történelemkutató, könyvíró. - Innen az indíttatás. No és a „szakállnövesztő” kispadokon hallott történetek a hősökről, honvédekről, ami nemcsak felejthetetlen, hanem úgy gondoltam: ezzel másokat is meg kell ismertetni, közzé kell tenni, így születtek a könyvek, s ezért most a rendhagyó tanóra is. Gombásiné Takács Gyöngyi, a pápai Szent István katolikus iskola igazgatója történelmünk legszebb és legfényesebb időszakaként említi a forradalom és szabadságharc időszakát. - Különböző vallású, anyanyelvű és világnézetű emberek küzdöttek a legszentebb ügyért, a szabadságért és hazánk függetlenségéért - sommázza az igazgató. - Úgy gondolom, a forradalmárok, a haladó ügy képviselői a mai korig érvényes példát mutattak hazaszeretetből, igaz emberségből. A pápaiak és a környéken élők az elsők között álltak Kossuth zászlaja alá. Sokan honvédként, mások civil segítőként támogatták a szabadságharc ügyét. Példaképek ők ma is. Többek között azért, hogy értékként vigyázzunk a szabadságra. - Miért fontos, hogy a gyerekekkel együtt ünnepeljenek? - A közösségben való ünnep és megemlékezés mindig maradandóbb élményeket kínál. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a városi ünnepségeken túl mi az iskolában és itt, a temetőben is emlékezzünk. Katolikus iskola lévén az ünnepség közös szentmisével kezdődik, s egy irodalmi összeállítást követően a hősi halottak sírjánál egy-egy szál virággal tisztelgünk az emlékük előtt. - Gondolkodtatok-e már, hogy a ti életetekben mit jelent a szabadság? - kérdeztük a nyolcadikosokat. - Kincset - fogalmazza meg Bóka Dávid. - A szabad emberek - így mi is örülhetnek, hogy nem kell raboskodniuk. Az ország szuverén, diákként tanulhatunk, kimondhatjuk, amit gondolunk. Ez Petőfiék idejében egészen más lehetett. - Szabadon ünnepelhetünk, régebben ezt nem tehették meg -toldja meg Gombosi Dóra. - A kokárdával a forradalmi elődök dicső tetteire, a március 15-i eseményekre emlékezünk. - Azzal, hogy szabadok vagyunk, tudunk-e kellőképpen élni? Értékeljük-e a szabadságot? - A szabadságban benne van a megbocsátás is - véli Nagy Dorisz. - Ki-ki eldöntheti, kinek a véleményére ad, kivel köt békét akár a munkájában, akár a családi életében. - A megbocsátás a diplomácia és a külkapcsolatok fontos része - így ismét Bóka Dávid. - Az egykori ellenségünknek, a Habsburgoknak is megbocsátottunk a magunk módján, hisz Ausztriát ma az osztrák „sógorok” hazájaként emlegetjük. A nyolcadikosok iskolájukkal és a családjaikkal is ünnepelnek. Felidézik a forradalmi elődök tetteit. Ágyú, kiáltvány és fegyverek helyett tollal, tanulással és szorgalmas munkával állnak helyt az iskolában. A 2000. év március idusa ezt kéri tőlük... HARCSÁS JUDIT Fotó: SZŰK ÖDÖN ■ A pápai Szent István római katolikus iskola diákjai és nevelői emlékeztek. ■ H. Szabó Lajos