Kisalföld, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-21 / 94. szám

8 Mosonmagyaróvár és környéke ARANY ÁSZOK KUPA idény. Az összdíjazás nem kevesebb, mint 30 MILLIÓ FT. ARANY ÁSZOK. A magyar foci • • • • !­v jövőjéért. KISALFÖLD Az angyalok visszaszálltak A Mosonmagyaróvári Városi Bíróság te­tejét hajdan díszítő címer a közelmúltig a szemközti temető hősi halotti emlékművének részét képezte, az azt eredetileg közrefogó angyalok pedig a Hansági Múzeumban vártak a sorsukra. A visszahelyezés ötlete még 1998 novemberében egy ülnöki értekezleten vető­dött föl a bíróságon, melynek elnöke, dr. Németh Csaba az elmúlt év tavaszán lapunk­ban számolt be az addigra körvonalazódott konkrét tervekről. A munkák végett néhány hónapja állvány­zat öleli körül a közintézmény elejét. Ennek segítségével kezdetként megemelték a hom­lokzatot, hogy előkészítsék az egykori dísz új helyét. A mellvédfal adja a szoborcsoport alapzatát. A kompozíció frissen elkészült részlete a címeren ülő korona, ami apa és fia, Baranyai László és Gábor kőfaragó-, kő­­szobrászmesterek alkotása. Az érdeklődőket megállásra késztetve az angyalokat, a címert és a koronát a napokban emelték daru segítségével a bíróság tetejére. A látványt az attikafalra szánt két pálmalevél, s köztük egy Merkúr-fej egészíti még ki. Ezek után a színezés, a festés és a felirat elkészítése van hátra, így az állványzat várhatóan április végéig takarja Iustitia otthonát. Fotónk a visszahelyezés utáni percekben, a városra föntrő­l rácsodálkozó szobrok tövében készült. Fotó: Ress Marietta A hét kérdése Ki­alakítja a közparkokat? A hét kérdése sorozatunkban az olvasó kér­dez, mi pedig megkeressük a válaszokat. Ezúttal a mosonmagyaróvári közterületek növényállo­mánya kapcsán futott be hívás szerkesztősé­günkbe, melyben azt tudakolták, ki dönti el, hogy milyen növények alkossák a városi zöldszi­geteket. A városüzemeltető kft.-hez fordulva azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az általános rende­zési terv egy része foglalkozik a zöldnövényzet kialakításának témakörével. Konkrét közterü­leti tervezésénél maga a tervező dönthet az összetételről, amit aztán egyeztet az önkor­mányzattal. Az utcák fásításakor a meglévő fák­hoz igazodva pótolják a hiányt, új utcák nyitá­sakor pedig a házsor képe szabja meg, hogy ma­gas vagy alacsony növésű fákat, s azon belül mi­lyen fajtát ültessenek oda. Tulajdonképpen e témakört taglalja a helyi városvédő egyesület legutóbbi közgyűlésén megfogalmazott javaslat is, melyben az egyesü­let azt indítványozza, hogy legyen végre főker­tésze Mosonmagyaróvárnak. Az ő feladata irányelvekkel, szakértelemmel szolgálva a tuda­tos tervezést, egységes kép kialakítása és lakos­sági tanácsadás lenne többek között. Szintén idetartozik, hogy a város képvi­selő-testületének április 25-i ülésén Bednárik György, a városüzemeltető ügyvezető igazgatója és Nagy Sándor önkormányzati bizottsági elnök terjesztik elő a városi zöldfelületek állapotáról szóló beszámolójukat. (Továbbra is várjuk olvasóink közérdekű észrevételeit, kérdéseit az 577-573-as tele­fonszámon.) A rendezési terv egy része foglalkozik a zöldnövényzet kialakításának témakörével. 2000. április 21., péntek • • Ünnepi misék és isten­tiszteletek Mosonmagyaróváron a pia­rista kápolnában ma este 6 órakor, nagyszombaton este 9 órakor, húsvétvasárnap fél 8, fél 9 és este 7 órakor kezdőd­nek a húsvéti szertartások. A majoroki kápolnában vasár­nap fél 11-kor, míg az iparte­lepi Szent Kereszt-kápolná­ban 11 órakor lesz szentmise. Magyaróváron a Szent Gott­­hárd-plébániatemplomban ma délután 3 órakor kereszt­­út, este 6-kor passió és közös szentáldozás. Nagyszombaton este 8 órakor ünnepi szertar­tás, benne negyed 10-től feltá­madási körmenet, vasárnap és hétfőn reggel 8, 9 és 10 órakor, este pedig 6 órakor lesz szent­mise. A mosoni Szent János­­plébániatemplomban ma es­te 6 órakor kezdődik a Jézus halálára emlékező szertar­tás, egész nap szentségláto­gatás, holnap este 8-kor húsvéti szertartás, majd körmenet a temetőbe, vasár­nap a fél 9-es szentmisén a felkészült felnőttek keresz­telése, délelőtt 10 és este 6 órakor, hétfőn fél 9, 10 és es­te 6 órakor kezdődnek a szentmisék. Református istentisztelet lesz holnap délután fél 2-kor Mosonújhelyen, délután 3 órakor Rajkán és délután 5 órakor Mosonmagyaróváron. Vasárnap délelőtt fél 11-kor Mosonmagyaróváron, dél­után fél 2-kor Mosonújhe­lyen és délután 3 órakor Raj­kán, hétfőn délelőtt pedig fél 11-kor Mosonmagyaróváron, délután 3 órakor Darnózse­­lin lesz istentisztelet úrva­csoraosztással. A mosonmagyaróvári evan­gélikus templomban ma dél­előtt 10 órakor úrvacsora, este 6-kor passió,, istentisztelet; vasárnap 10 órakor úrvacso­ra, istentisztelet. Hétfőn dél­előtt 10 órakor is istentiszte­letre várják a híveket. Húsvét­váró játszóházzal, tojásfes­téssel, húsvéti ajándékok készítésével és számítógé­pes sarokkal kezdődik holnap reggel 9 órakor a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Köz­pont húsvétváró prog­ramja. Az ide ellátogató gyerme­kek és felnőttek 10 órakor a győri Csörgősipka Szín­ház Tündér Ibrinkó című előadására ülhetnek be, 11-től pedig tombolasor­soláson tehetik próbára a szerencséjüket. Délután 2-kor a Tarzan című rajz­filmet vetítik az ér­deklődőknek. Árvízkárosult gyerekek érkeznek Dunaszigetre Mosonmagyaróvár és a Tisza menti Verseny között tavaly alakult ki szorosabb együttműködési kapcsolat, miután a város küldöttsége az árvízkárosultak javára megnyitott se­gélyszámlájáról hétszázezer forintot juttatott a községnek. Nos, a Tisza most újra támad, s Vezseny neve a kitelepítések kapcsán mostanában sokat szerepel a híradásokban. Amint azt Stipkovits Pál polgármester lapunknak elmondta, a város megint segítő kezet nyújt a vezsenyieknek: dunaszigeti gye­rektáborában száz gyermek és tanáraik elhelyezését és hu­zamosabb idejű teljes ellátását ajánlotta föl. Ezt Vezseny elöljárósága köszönettel elfogadta, s hamarosan több Tisza menti községből meg is érkeznek a természeti csapás nyomán otthonukat elhagyni kényszerülő kisgyerekek. Ellátásukat a város segélyszámlája terhére vállalta, s e számlára várják a helyi polgárok adományait. A számlát az OTP kezeli, száma 11737046-15367400-02130000. Húsvét keddjétől a városháza portáján hozzájuthatunk a külön e célra nyomtatott csekkekhez is. Célszerű erre a számlára befizetni a károsultaknak szánt adományt, mert ez a segítség biztosan eljut a rászorulókhoz. Ugyancsak a károsultak megsegítésére szervez május 4-én este 6 órától jótékonysági gálaestet a város és a kulturális egyesület a Flesch Károly központban.

Next