Kisalföld, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-01 / 127. szám

Ára: 49,-Ft MA: HölgyeknekBizalmaSAN A CSALÁD NAPILAPJA LV./127. szám ■ 2000. június 1., csütörtök Sportos válasz a Kihívás Napjára Annak ellenére, hogy esősre sikeredett a hazánkban idén tizedszerre meghirdetett Kihívás Napja, a bene­vezett helységek legtöbbjében a tavalyinál is nagyobb érdeklődés mutatkozott a 15 percesre tervezett sportos mozgás iránt. K. Szabó Tiborné, a rendezvény győri fő­szervezője például elmondta, hogy a megyeközpontban olyan iskolákból is érkeztek teljesítménybeszámolók, ahol tavaly még nem akadt jelentkező a mozgásra. Az országosan benevezett 348 település között idén 16 Győr-Moson-Sopron megyei akadt. Győr mellett Csorna, Kapuvár, valamint Bezi, Dunakiliti, Enese, Fertőendréd, Gönyű, Győrsövényháza, Győrzámoly, Hegyeshalom, Kimle, Markotabödöge, Sopronhorpács, Táp és Töltéstava vállalkozott arra, hogy mozgásra serkenti lakóit. 23. oldal A győri Radnóti-iskola legfiatalabb tanulóinak körében sikeresnek bizonyult a kötélhúzás. (0022-0960-2-16) Fotó: Szűk Ödön Vendégfogadás Kárpátaljáról Családi misszió a gyerekekért „Azért imádkoztam, hogy le­gyen időm a kicsiket elkészíte­ni az útra. Ez a nap is eljött, most meg félek, mert még so­ha egy napig sem voltak ilyen messze tőlem. Bár nem kéne ezt írni, nagyon tessék rájuk vigyázni, nekem minden pénz­nél és értéknél többet jelente­nek.” Kárpátaljáról érkezett a levél, Zsolt é­s Bernadett édes­anyjától. A két guti kisgyerek Hegedűs Miklósné szerető gon­doskodásának eredményeként két hetet a folyók városában tölthetett. A Gerence utcában lakó győ­ri hölgy az Új Ember hasábjain olvasta a kérést: aki tud, vala­milyen módon segítse Kárpát­alja magyarjait. Ria néni - ahogy a kicsik szólítják - je­lentkezett. 2. oldal Zsolt és Bernadett boldog napokat töltött Ria néni és Rumpler Gábor társaságában. Fotó: Sz. Z. A Volán kész a változtatásokra A Kisalföld Volán új soproni menetrendje nem aratott osztatlan sikert. Különösen az 1-es és 2-es járatok eddigi megszokott rendjének megváltoztatását kifogásolják az utasok. Koráb­ban, hosszú évtizedekig az említett járatok sza­kaszhatára a Lövér Szálló volt, vagyis az autó­buszok itt megfordultak és néhány perc vára­kozás után, az indulási időt betartva kezdték az újabb „félkört”. A jelenlegi rendszer szerint a buszok nem fordulnak meg a szálloda megálló­jánál, hanem továbbmennek: az 1-es járat a korábbi 2-es, a 2-es pedig az egykori 1-es útvo­nalán. Ezzel együtt az 1-es járatok számát csök­kentették, a 2-esét pedig növelték. Sokan pa­naszkodnak a pontatlan menetidőre, de akadt olyan is, akit az 1-es bérlettel nem engedtek felszállni az uszodánál a 2-es járatra, holott egyvonalas bérlete arra az útvonalra, a Lövér Szállótól a jereváni végállomásig érvényes. *■ 7. oldal Tovább csökkentik a kórházi ágyszámot Rövidesen - várhatóan még júniusban - napvilágot lát az a mi­niszteri rendelet, amely az idén végrehajtandó (pontosabban 2001-ben életbe lépő) „soros” kórházi ágyszámcsökkentés rész­letes tudnivalóit tartalmazza. Azért írjuk, hogy „soros”, mert ez így megy már pár éve, egy 1996-ban alkotott törvény szerint. Igazából tehát nem meglepetés. - A törvény még az előző kormányidőszak alatt szüle­tett, eddig nem volt alkalmunk módosítani rajta - jegyzi meg elöljáróban lapunk kérdésére Ivády Vilmos, az Egészségügyi Minisztérium vezető tanács­adója. Az ágyszámok csökkentésé­nek, ütemezésének igen sok­féle összetevője van a törvény szerint. Végül is egyeztető tár­gyalásokon dől el, hogy az adott régióra érvényes keret­számot hogyan teljesítik. Vagyis: egy-egy megyében a kórházaknak egymás között kell egyezkedniük. Ivády Vilmos sorolja a me­gyénkre vonatkozó adatokat is. Ezek szerint Győr-Moson- Sopron megyében jelenleg 3660 kórházi ágy működik, a jövő évben ezt valamivel több mint 17 százalékkal kell csök­kenteni.­­ Az ágyszámcsökkentés nem feltétlenül jár együtt a kórhá­zak forgalmának csökkenésével - mondja a vezető tanácsadó. - Hiszen az ágyak kihasznált­sága gyakran csak 70-75 száza­lékos. Tehát jobb szervezéssel, a menedzsment hatékonyabb munkájával elérhető, hogy a kórház forgalma s ezáltal fi­nanszírozása ne csökkenjen, s akkor például orvosokat sem kell elbocsátani... 2. oldal Nem érkezett meg a kastélyra szánt 300 millió Demonstráció Fertődért A fertődi Esterházy-kastély rekonstrukcióját az előző kor­mányzati ciklusban Magyar Bálint akkori kultuszminiszter, valamint a környezetvédelmi tárca vezetője, Baja Ferenc indí­totta útjára. A kastélyrehabilitáció folyamatát azóta sem sike­rült magasabb fokozatba kapcsolni: a műemlékegyüttes felújí­tására 1998 óta gyakorlatilag semmiféle lépés nem történt. A szabad demokraták me­gyei szervezete megelégelte a tétlenséget, s akciót kezdemé­nyezett a kastély megmentése érdekében. Szentkuti Károly, a párt megyei elnöke és Dallos Ferenc helyi elnök tájékozódó jellegű fertődi látogatásra hív­ta meg Magyar Bálint exmi­­nisztert, az SZDSZ országos elnökét, aki találkozott Bak Jolánnal, az Esterházy-kastély címzetes igazgatójával. *■ 7. oldal A NAP HÍREI Bankavatás A Postabank vezérigazga­tója, Auth Henrik Győrött járt, bankfiókot avatott. Lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyminiszter júniusban tesz javaslatot a 98 százalékos állami tulajdonban lévő Postabank pri­va­tizációjára. ** 3. oldal Guruló híd a hajókhoz Tegnap volt a műszaki átadása annak a speciális hídszerkezetnek a gönyűi kikötőben, melyen a dokkba úszó hajókra gurulhatnak a kamionok. 2. oldal Szűkül a kör A Hotel Rózsadomb értékesítésé­vel megbízott kft. kedden tartotta közgyűlését, amelyen értékelték a korábban benyújtott tíz pályázatot. A közgyűlés úgy döntött, hogy öt érdeklődővel folytatják a tárgyalásokat. 7. oldal HOLNAP Nevezetes fák A fák századokig élnek, jóval meghaladják az emberi életkort. Gesztenye, nyár, kőris, tölgy, platán található a száz-hétszáz év közöt­ti hazai fák sorában. (Lurkóságok)

Next