Kisalföld, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-02 / 77. szám

8 Kisrégiók www.kisalfold.hu Politika: Az SZDSZ harmadik erőként akar fellépni Kritikus vélemények a közgyűlési munkáról A Szabad Demokraták Szövetségének megyei elnöksége hétvégén Kapuváron tartotta kihelyezett ülését. Ennek apropóján Szentkuti Károly megyei és Varga Gyula kapuvári elnök tartott sajtótájékoztatót, melyen beszámoltak a párt jövőbeni terveiről és a megrendezendő eseményekről. Elöljáróban Szentkuti Károly megjegyezte, hogy mint liberális párt harmadik politikai erőként kívánnak fellépni a Fidesz és az MSZP mellett, egy szabad és tisztességes versenyt alakítva ki a választásokon. Politikai programjuk alapve­tő tétele az elesettek védelme és a kisebbségek esélyegyenlőségé­nek megteremtése. Az elnök vé­leménye szerint a jelenlegi or­szágvezetés a „haveri körnek” osztja szét az adófizetők pénzét és a politikát saját önös érdekei­nek rendeli alá. Ennek meg­szüntetése érdekében kell, hogy az SZDSZ megerősödjön és megfelelő erővel kerüljön ki a választásokból. Ezt célozzák meg azok a rendezvényeik, gyű­léseik is, melyek a közeljövőben lesznek a szűkebb régióban. A helyi eseményekről és prog­ramokról Varga Gyula, a kapuvári szervezet elnöke beszélt. Elmond­ta, hogy neki és társainak nem tet­szik az a folyamat, ahogy a politi­ka kilépett medréből. „Úgy érez­zük, hogy a politika túlment azo­kon a határokon, melyeken egy normális demokráciában nem lenne szabad. A mai állapotok a nyolcvanas éveket idézik, vagyis a politika mindenhol jelen van. A gazdaságban, a kultúrában, a vál­lalkozásokban, a munkahelyeken és a családokban.” Varga Gyula a bevezető után áttért a rendezvények ismertetésé­re. Kiderült, hogy júniusban, a szovjet hadsereg kivonulásának évfordulóján Fertődön fognak ünnepelni, ahol Magyar Bálint lesz a szónok. A kapuvári Polgári Kör rendezvényeinek keretén be­lül vendégül látják a városban Kó­­ródi Máriát, aki a nők helyzetéről fog beszélni, Fertődön pedig Kiss Zoltán lesz a meghívott, aki a me­zőgazdaság helyzetéről tart elő­adást. Szeretnének foglalkozni az oktatás és kultúra jövőjével is, mert úgy látják, hogy az Or­­bán-kormány adós maradt az ez­zel kapcsolatos ígéretek beváltásá­val. Ugyanígy fontos és megoldás­ra váró problémának tartják a közéleti korrupció ügyét is, mely - mint mondják - eddig soha nem látott méreteket öltött. Varga Gyula a Kisalföld kér­désére válaszolva beszélt arról, hogy milyen szabálytalanságo­kat talált a megyei közgyűlés működésében — melynek ő is tagja —, ezen belül pedig Ivanics Ferenc elnök ténykedésében. „Legnagyobb gondunk, hogy nem mindig jutunk a munkánk ellátásához szükséges informáci­ókhoz - mondta a kapuvári el­nök. - Látszólag apró dolgok azok, melyek feltűntek nekem, de mégis foglalkozni kell velük. A működésünket szabályozó rendeletünk leírja, hogy az év első közgyűlésén meg kell alkot­nunk munkatervünket. Ennek előterjesztése az elnök feladata, de ő nem tett eleget kötelességé­nek. Emellett az éves költségve­tésünkről szóló rendeletterveze­tet sem juttatta el időben hoz­zánk, így nem tudtunk alaposan felkészülni az anyagból. A prob­lémákkal a közigazgatási hiva­talhoz fordultam, és mindkét beadványomnak helyt adtak. Az imént felsoroltak jelzésértékű­­ek, és nekünk kell odafigyel­nünk arra, hogy senki ne lép­hesse át azokat a határokat, me­lyeket a törvény ír elő. Sem ki­csiben, sem nagyban” - fejezte be Varga Gyula. Cs. Kovács Attila ÉDÁSZ tav­iszonyár Építtetők, felújítók. Beruházásánál együttműködő partnere az ÉDÁSZ Rt., az ön áramszolgáltatója. Elektromos berendezések vásárlásánál, amennyiben Ön ÉDÁSZ Rt. fogyasztó, kitféle visszatérítést kaphat. A kedvezmény az ÉDÁSZ nyár kampány (2001. 04.01,­01,31.) Idején vagy a premóeles keretig vehető igénybe. Vásároljon új generációs, energiatakarékos elektromos háztartási berendezéseket és vegye igénybe az IBÁSZ Rt. támogatását. Villámos bojler, klíma, alap- és kiegészítő villamos fűtés, mikrohullámú sütő, kenyérsütő, mosógép, mosogatógép, hűtő- és fagyasztószekrény, termékkörben bármilyen típusú és márkájú berendezést választhat, 1 kW­­ 2000 Ft virlatérítést kaphat vagy általkonstrukciót vehet igénybe kamattámogatással! A kedvezményeket igénybevevő fogyasztóinkkal 10 éves egyedi szolgáltatási megállapodást kötünk, akik ÉDÁSZ Energiakártyát kapnak és folyamatos kedvezményeket élvezhetnek. Hol tájékozódhat személyesen? §i«mé!ye§­ianémeai ál Í0ÁS2 ’ nerg›==›i.jevefl (@y9f. iMgrspsz Kentsi fehérvári út 3.) Kivel veheti fel a kapcsolatot telefonon? ÍRÁSZ ertSzös,vonal 6é 46126 226 Ki aa aki tanácsadással személyesen is felkeresi önt? Hívja verStafiánnáéjét, t­sületi képviselünket! Kecskét Árpád 06 36 361 8012 Három évszázadot ismerhetett meg Belekóstolt a tizenkilencedik századba, végigélte a huszadikat, most pedig a huszonegyediket ízlelgeti Rábacsanak legidősebb lakója, a 106 éves Pethő József. Pethő József G­yórón látta meg a napvilágot, majd Rábacsanak­­ra költözött a család. Ezután édesapja Amerikába utazott és húsz év múlva tért haza. A ma­gával hozott négyezer dollár egy részéből a megélhetéshez szük­séges földet vásároltak, a többit „elvitte” a pénzromlás. Időköz­ben az akkor húszesztendős le­gény címére behívó érkezett és 1915-ben már a fronton találta magát. Hamarosan megsebe­sült, kilenc foga bánta a csatát, amelyeket azóta sem pótolta­tott. A „mulasztást” ekképpen magyarázza: .Akkoriban nem volt neki való anyag, később meg nem törődtem vele.” A frontról 1918-ban tért haza, azután családot alapított, három gyermekük született, Gyula, Emília és László. A második vi­lágháború idején is magára kel­lett öltenie az angyalbőrt, de a frontra nem vitték ki. A háborút követő évtizedekben a falusi emberek egyszerű, ám dolgos életét élte. Feleségét 1968-ban veszítette el. „Sohasem voltam kényes ember, a munkát soha­sem restelltem” — állítja meg­győző magabiztossággal, aztán diszkrét mosollyal hozzáteszi: „Ma is szívesen dolgoznék, de vigyázni kell a mozgással, mert az én korom olyan, hogy elesni könnyű, de felállni nehéz.” Jóska bácsi azt mondja, min­dig tudta a mértéket, ételből, ital­ból egyaránt. Naponta elfogyaszt egy kupica pálinkát - bár szerinte már olyan drága, hogy nem érde­mes meginni , és a bor sem ma­rad el. Azt menye, Anna asszony és fia, László is megerősíti - akik­kel együtt él -, hogy Jóska bácsi idős kora ellenére sem szed gyógyszert. „Nincs nekem semmi bajom, csak a lábaim ne fájná­nak” - jegyzi meg, amikor az or­vosságokról esik szó. Közben bő egy óra elteltével távozni készülünk, ám Jóska bá­csi marasztal bennünket, hisz még bőven lenne mondanivaló­ja. De miután sikerül meggyőz­nünk arról, hogy mennünk kell - csakúgy, mint tavaly -, ezúttal is a jövő évi találkozás reményé­ben bocsát utunkra bennünket. Haszonits József Pethő Jóska bácsit Telekes József polgármester és Gulyás Gáborné óvodavezető is köszöntötte. ROHANÓ ÉLET:­­ Most telefonáltak a Sportminisztériumból, hogy a nyilatkozata jól sikerült, de az események önre nézve másként alakultak. __________v*Z't­erít és szer­elvé­nyei­__________ HIRDETÉSFELVÉTEL CSORNA, Korona Üzletközpont ♦ Tel./fax: 96/264-403 a Rábaközi - TERMO ÖV, VAILLANT, BUDERUS, FÉG, CHAFFOTEAUX SzerlÉCSZIOSégbeil! kazánok, bojlerek i ron­nn - DUNAFERR, VOGEL NOOT, STAR radiátorok MartiroWm­fi - PADLÓFŰTÉSI OSZTÓ, GYŰJTŐ ÉS SZERELVÉNYEI 8 ............ mártíron ICre ...... INGYENES ÁRAJÁNLAT-KÉSZÍTÉS. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! § I4CA A Állandó akciók! 5 JIQI /Villa 1 Ql­ KIVITELEZŐKNEK TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK! — W Wl 1 Legolcsóbban a gyártótól: 2001. április 2., hétfő A múzeum nyitva tartása A Csornai Múzeum értesíti láto­gatóit, hogy nyitva tartása április 1-jétől a következőképpen módo­sul: hétfőn és kedden szünnapot tart az intézmény, szerdától va­sárnapig délelőtt tíz órától este hat óráig várják az érdeklődőket. Kiszállásos véradás Kedden kiszállásos véradás lesz Veszkényben a sportcsarnokban, délután háromtól öt óráig. Délután fél hattól este hétig pe­dig Szárföldön, az általános isko­lában várják mindazokat, akik szívesen nyújtják karjukat rászo­ruló embertársaikért.

Next