Kisalföld, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-31 / 26. szám
Csütörtök, 2002. január 31. * Ecsi Béla: Az ügyvédi titok szent, csorbítása nagy veszélyeket rejt A morál javítása a cél Tisztújító választási közgyűlést tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara, lévén, hogy négy év után lejártak a mandátumok. Szokatlanul élénk volt az érdeklődés, a megyében aktívan tevékenykedő 268 ügyvédből 170 volt jelen. Elnöknek ismét, további négy évre dr. Ecsi Bélát választották, elnökhelyettessé dr. Kerényi Ervint. A titkár személye új: dr. Havasi Dezső. A kamara fegyelmi főmegbízottja dr. Fehér László. Az elmúlt időszakban talán a legjelentősebb változás az volt - mondta lapunk kérdésére az újjáválasztott kamarai elnök-, hogy a győri jogi egyetem kibocsátotta az első végzős hallgatókat. Ez az elmúlt két évben lényegesen megnövelte az ügyvédjelöltek számát. Megyénkben most a 268 működő ügyvéd mellett 51 ügyvédjelölt dolgozik. Ha marad a tendencia, növekszik az ügyvédi létszám, az bizonyos veszélyeket rejt magában... Ezek dr. Ecsi Béla szerint, hogy felhígul a szakma, erősödik a „kenyérharc”, s ez az etikusság rovására mehet. Mindebből természetesen következik, hogy a megújított kamarai vezetésnek elsőrendű feladata, hogy az ügyvédi morált javítsa. Megyénk ügyvédjei évente több tízezer üggyel foglalkoznak. Ehhez képest elenyésző a panaszok száma (tavaly 36 volt), de a kamara még ezt is soknak tartja. Akadt úgymond nevezetes ügy is, például a lakásmaffiával kapcsolatban (erről lapunk is részletesen írt). Manapság egyébként a klasszikus büntető-, polgári és családjogi témákon túl legjellemzőbben a gazdasági, társaságjogi ügyekkel van dolguk az ügyvédeknek. A kamarai elnök itt említi az úgynevezett maffiaellenes, más szóhasználattal pénzmosás elleni törvényt, amelynek végrehajtását a tiltakozások miatt fel is függesztették. Azt ügyvédi kamara nem ért egyet vele, az ügyvédi titkot szentnek tartja, és annak bármilyen csorbítása nagy veszélyeket rejt. Másrészt: az ügyvédi kamara, mint belső autonóm önkormányzat, továbbra is szeretne politikamentesen, szakszerűen, csak az ügyfelek érdekében tevékenykedni. Elhatárolódik minden olyan megnyilatkozástól, amely esetleg alkalmas a politikai támadásra. Nem tartja ezért szerencsésnek az utóbbi időben az igazságszolgáltatással (bíró, ügyész, ügyvéd) kapcsolatos nyilatkozatokat — mondta lapunknak dr. Ecsi Béla. J. F. Dr. Ecsi Béla: Újraválasztották. Hatástalanított autórablók A megyei és a fővárosi zsaruk összefogásának köszönhetően egy év alatt sikerült elfogni, s úgy tűnik, felszámolni a koccantásos autórablások elkövetésével gyanúsítható bandát. A főként lengyelekből álló társaság bűnszövetségben másfél milliárd forint kárt okozott sértettjeiknek. Lapunk december 20-i kiadásában számoltunk be arról: tárgyi bizonyítékok és a rablásoknál használt fekete Volvo S70-es gépkocsi utal arra, hogy két nappal korábban a koccantós autórablások elkövetőinek egyikét sikerült elfogni. A bizonyítékok között megtalálták többek között Michael Leier osztrák-magyar konzul iratait. Az akkori híradásunkban Bánhalmi Zsolt alezredes, a rendőr-főkapitányság nyomozóosztályának vezetője reményét fejezte ki, hogy a társaság felszámolásáról már január végén beszámolhatnak. Erre tegnap került sor Győrben. A megyei főkapitányságon dr. Szabadfi Árpád ezredes, főkapitány, Bodnár Zsolt alezredes, az BRFK nyomozó főosztályának vezetője, valamint az autókhoz kötődő bűnözés megfékezésére létrehozott Gepárd csoport vezetője, Pál József alezredes számolt be az eddig elért eredményekről. Mindhárman kiemelték az összefogás fontosságát. Amikor december 18-án elfogták a lengyel állampolgárt, az előkerült bizonyítékokból tudták, hogy a „koccantós brigád” egyik tagjával van dolguk. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a férfi több személlyel bűnszövetségben követte el a rablásokat. Tavaly több mint 80 gépkocsit vettek el tulajdonosaiktól az országban. A rendőrség rendelkezésére álló bizonyítékok alapján legalább 80 százalékuk a számlájukra írható. Az azonban, hogy elfogásuk óta megszűnt ez a fajta bűncselekmény az országban, azt mutatja, hogy mindet ők követhették el. A rendőrségnek több elrabolt gépkocsit sikerült megtalálni és visszahozni. Volt, amelyiket egészben, de volt, amelyik megsérült, vagy szétszerelték. A zsaruk még több kocsi hollétéről is tudnak, ez ügyben a külföldi társszervekkel is felvették a kapcsolatot. Tóth Gyula Kedvelt Ukrajna A bűnözők a járműveket főként Ukrajnába, a volt jugoszláv tagállamokba szállították, kis részük itthon maradt. A nyomozás még tart, s a láncolat több tagja, még megrendelők is horogra akadhatnak KISALFÖLD Választási bizottságok: Vita nélkül megszavazták mindegyiket Közgyűlés néhány percben A megyei közgyűlés vita nélkül, néhány perc alatt megszavazta a területi és az országos egyéni választókerületi választási bizottságokat. A választásokat felügyelő testületi tagok között kórházigazgató, egykori tűzoltóparancsnok, egyetemi tanár és Tourinform-irodavezető is megtalálható. két ügyvédet: dr. Menyhártné dr. A testület póttagjai szintén ügy- Opra Erzsébetet és dr. Schmuck védek lettek: dr. Magyarlaki Éva Tamást választotta a közgyűlés, és dr. Görbe László, S. A. A megyei közgyűlésben részt vevő pártok frakciói - ígéretükhöz híven - tegnap kora este vita nélkül megszavazták a választási bizottságokat. A három-öt tagú testületek tagjai hamarosan esküt tesznek, majd megtartják első alakuló ülésüket, ahol maguk közül választanak elnököt és elnökhelyettest. Feladatuk a választások tisztaságának és törvényességének felügyelete. A Területi Választási Bizottságba dr. Simon Kázmérnét, a megyei közigazgatási hivatal volt főosztályvezetőjét, illetve www.kisalfold.hu Aktuális 3 21 feljelentés: Körözött bűnözők is horogra akadtak ÖSSZEHANGOLT AKCIÓ: Ötvenen zárták körbe a Dunakapu teret és a rakparti parkolót. Dunakapu téri razzialavina Lavinaszerűen lepték meg a rendőrök, határőrök, vámosok Győrben a Dunakapu téri piacot tegnap délelőtt. Ez jelentette a kezdetét a Győri Rendőrkapitányság vezetője, Holló Sándor alezredes által elrendelt közbiztonsági razziának. A már több hete tanú, gépkocsifeltörések visszaszorítását célzó akcióval párhuzamosan elrendelt akcióban részt vettek a budapesti Készenléti Rendőrség, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai is: ötvenen zárták körbe a Dunakapu teret és a rakparti parkolót. A nap során a város más helyein is végigsöpört a razzialavina. Az akciót Holló Sándor kapitány tegnap este eredményesnek értékelte. Több körözött személyt sikerült elfogni, közöttük a szeptember óta keresett macedón S. M.-et, akit hazája és a bevándorlási hivatal is keresett. A magyar KA.-t a ceglédi kapitányság körözte, míg egy palesztin állampolgárt a győri kapitányság keresett gépkocsifeltörések, betörések elkövetése miatt, továbbá négy, besurranásos lopással gyanúsítható személyt is kézre kerítettek. A razzia során a rendőrség 21 feljelentést tett, a vámosok 4, míg a polgármesteri hivatal 6 eljárást kezdeményezett. Elfogtak egy ittas vezetőt, 25 helyszíni bírságot szabtak ki több mint 100 ezer forint értékben. T. Gy. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS Ismert nevek vállaltak közfeladatot A hét Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottságban ismert nevekkel is találkozhatunk: a 3-as számúban például Tormatfett nyugdíjba vonult győri tűzoltóparancsnokéval. A 4-es számú bizottság munkájában részt vesz Dusek Miklósáé, a helyi Tourinform-iroda vezetője. Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári kórház igazgatója is felügyelni fogja a választásokat, továbbá póttagként a soproni egyetem intézetigazgatója, dr. Winkler András is. Milliók fejlesztésre Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének laboratóriumvezetője, Koloszár József egy napokban Győrön tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ÁNTSZ a Phare segítségével műszeres fejlesztést hajthatott végre. Győrbe százmillió forint értékű berendezés került, így több megyét ellátó laboratóriumot alakíthat ki a négy mérnökkel és négy technikussal kibővült szakembergárda. A tönkrement és elavult műszerek helyébe álló berendezések - gáz- és folyadékkromatográfok, spektrofotométerek, mintavevő és előkészítő készülékek beüzemelése tart. A műszerekkel többek között mérgező vegyi anyagok jelenlétét tudják kimutatni és a lakosság munkahelyi zaj- és rezgésterhelésének vizsgálatát is elvégezhetik. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kara és a BGF Idegenforgalmi Főiskolai Kara felvételt hirdet diplomások számára idegenforgalmi és szállodavállalkozási szakára. A közgazdász diplomával rendelkezők idegenforgalmi és szállodavállalkozási szakközgazdász, a nem közgazdász végzettségűek idegenforgalmi és szállodavállalkozási szakértő oklevéllel elismert szakképzettséget szerezhetnek. A képzés levelező jellegű, időtartama 2,5 év. A tandíj összege: 75.000 Ft/félév. Jelentkezési határidő: 2002. február 10. Jelentkezési lap és további információ a tanulmányi osztályon kérhető: 9022 Győr, Liszt F. u. 42. • Telefon: 96/516-778 A GYŐRI KOMMUNÁLIS SZOLGÁLTATÓ KFT. 2002. február 15-érn licit útján értékesíti ■ ■■ - IKARUS 211 TÍPUSÚ, 38 SZEMÉLYES BUSZÁT ÉVJÁRAT: 1989., MŰSZAKI VIZSGA ÉRVÉNYESSÉGE: 2002. 02.15. KIKIÁLTÁSI ÁR: 850.000 FT+25% ÁFA. ■ ■■ A részletes hirdetmények a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (9024 Győr, Kálvária út 4-10.) portáján átvehetők. Bővebb felvilágosítás kérhető a 96/516-600 telefonszámon Horváth Miklós főosztályvezetőnél.