Kisalföld, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-01 / 27. szám

4 Postabontás www.kisalfold.hu Fábián György főszerkesztő-helyettes által Mindenről az jut az eszembe Szafaládét kértem. A csinos boltos kisasszony rám mosoly­gott: „Van ilyen is, olyan is, mire gondol konkrétan?” Nem tétováztam, m­egmondtam neki őszintén, konkrétan a... vá­lasztásokra. A mosoly lehervadt arcáról, és egy „Ja?” indulatos kérdőszócskával rádobta szafaládémat a mérlegre. Na, ekkor ment el a kedvem az egésztől. Mi a jó büdös fenének jut nekem mindenről a választások az eszembe? Régen sokkal inkább gondoltam másra. Mindegy volt, hogy milyen nőt látok. Egy kerekded forma már bősé­gesen elegendőnek bizonyult hozzá, hogy az jusson róla az eszembe. Sőt, mielőtt beindult volna a kampány, még az sem kellett hozzá, hogy lássam, elég volt csak elképzelnem. Nem lesz ez így jó. Most vagy soha. Szakítanom kell azzal a beidegződéssel, hogy elhiggyem, a politikán kívül más nem lé­tezik. Hogy azzal a belém táplált tudattal éljek, az forgatja a világ szekerének kerekét, ha négyévente választ az ember. Le­szokom a szafaládéról és csak akkor eszem belőle, ha úri ked­vem azt diktálja. Morálisan sem normális, hogy már minden szembejövő emberben pártkatonát lássak, nem normális, hogy egy csinos nőről az jusson eszembe, ez még Dávid Ibolyát is lekörözhet­né a népszerűségi versenyben. És az is felettébb idióta dolog, hogy a férfiaknak a nyakkendőjét nézegetem, olyan rendesen kötötték-e meg, mint Orbán Viktor vagy Medgyessy Péter. Ezennel bejelentem, kivonulok a parlamentből. A választási ciklust nem hagyom ki, de miközben a szavazócédula kitöl­tésének rejtelmeit kérdezem meg a csinos felügyelőnőtől csak arra gondolok... Mire, mire? Hogy de jó lenne Svájcban, vagy még inkább svájci tudattal élni. Arrafelé az emberek többsége egyáltalán nem tudja, hogyan hívják a minisztereiket, és azzal sincs iga­zából tisztában, melyik párt kormányoz. Van az embernek más gondja is. Élet, család, szerelem. Lajtmann József környezetvédő HÁT SzÖG Gazdálkodj okosan az árterekkel is! Az ókortól ismert két nagy perzsa folyó, a Tigris és az Euf­­rátesz torkolatvidékén található egy kis iráni város, Ramsar. Har­minc évvel ezelőtt, 1971. február 2-án beírta nevét a „nagy vá­rosok” közé. Itt született egy, a földrészeket érintő egyezmény, egy államközi szerződés, mely a nemzetközi jelentőségű vadvi­zekről, a vízimadarak tartózkodási helyéről szól. Fő céljai ezek mennyiségi és minőségi védelme, helyes kezelése és fenntartható használata. A ramsari egyezmény az első nemzetközi természet­­védelmi szerződések egyike. A csatlakozó országok - így 1979-től hazánk is - vállalták, hogy összeállítják a nemzetközileg jelentős árterek jegyzékét, valamint kötelezték magukat ártéri re­zervátumok, védett területek létrehozására, a költöző vízimada­rak védelme nemzetközi felelősségének elismerésére. Ha Magyarország régi és mai térképét összehasonlítjuk, szem­betűnik, hogy míg a XIX. században még 2,5 millió hektár ártér (vizes élőhely) volt, addig napjainkban ez az eredetinek csupán 6 százaléka. A tavakat övező, lassacskán eltűnő nádasok, a folyókat szalagszerűen követő, töltések közötti hullámterek területe alig 150 ezer hektár. Pedig hazánk mocsarai, lápjai és vizes élőhelyei még a közelmúltban is szorosan hozzátartoztak a magyar táj ké­péhez. A termőföld iránti igény növekedése miatt már sok száz éve folyamatosan végzik lecsapolásukat. A művelésbe vont mo­csarak messze nem elégítették ki azokat az elvárásokat, amiket az ember táplált irántuk. Ezeken a helyeken a termésátlagok alacso­nyak, a termelés nem kifizetődő, ráadásul a mélyebben fekvő te­rületeket sűrűn „látogatta” az ár- és a belvíz. A környezetvédelmi és a földművelésügyi minisztérium pár napja, január 23-án 2/2002. számon együttes rendeletet adott ki az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról és az ott folyó gazdálkodás támogatásáról. A Nemzeti Agrár-környezetvé­delmi Program jelentős összegekkel támogatja - helyi példaként - azon megyénkbeli pályázó gazdálkodókat, akik a besorolásban ta­lálható Hanság, Rába mente, Mosoni-sík és Szigetköz területén a természeti értékek megőrzéséhez igazított gazdálkodást folytat­nak. Érdemes rá odafigyelni, ahogy a világ leggazdagabb életterei­re, a vizes élőhelyek megőrzésére is. - Szerintem jobb a hagyo­mányos nyolcosztályos ál­talános iskola. Biztos meg­van az előnye a nyolc- vagy hatosztályos gimnázium­nak is , megvan, csak én nem látom. A tíz-tizenkét éves gyerekek még mász­­szanak fára, menjenek lab­dázni. A gimnáziumi kö­vetelmény elrabolja a gye­rekkorukat. Szerintem jobb, ha idejében kiélhetik magukat. -Jónak látom a hat-nyolc­­osztályos középiskolai kép­zést. Igaz, sajnos, hogy ne­hezebb gyerekkora van an­nak, aki tízévesen bekerül a gimnáziumba, de később, az érettségi előtt jóval ke­vesebb problémája lesz a tanulással, mint másnak. Szilárd ismeretanyaggal fog rendelkezni, és ami még fontosabb: hamar megta­nul tanulni is. — Nincs gyerekkora annak, aki tizenkét évesen bekerül mondjuk a Révaiba. Fel­vételiznie kell, órákat kell naponta tanulnia és mi ér­telme? Talán butábbak let­tek azok a milliók, akik nyolc évig jártak általános iskolába? Az én lányom most kilencéves és kitűnő tanuló. Mégsem fogom be­íratni kisgimnazistának. Járja ki a nyolc osztályt. - Az a baj a kisgimnáziu­­mokkal, hogy az általános iskoláktól elszívják a leg­jobb tanulókat. De azért szerencsére maradnak tehet­ségesek, akiknek egyébként nem kell gimnáziumba menni ahhoz, hogy elfárad­janak a követelményektől. A fiam kilencéves, a lányom tizenegy és mind a ketten napi két-három órát tanul­nak. Sehol sem könnyű ma kisdiáknak lenni. - Biztos, hogy okos és in­telligens érettségizők hagy­ják ott a nyolcosztályos gimnáziumot. Hasznosak lesznek a társadalomnak. De azt nem tudhatjuk, hogy később a személyi­ségükben nem okoz-e kárt az, hogy nem tudták ma­gukat kitombolni. Ameny­­nyire én értesülök erről, a kisgimnazistákat már rend­re nagygimnazistaként ke­zelik. Megkérdeztük győri olvasóinkat Mi a véleménye a hatosztályos gimiről? Teres Zoltán vagyonőr Holubecz Jenő portás Mezei Nándor zenész Bognár Róbertné területi képviselő Szentgáthi Andrásné tisztviselő KISALFÖLD Címünk: 9002 Győr, Pf 28; e-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu Példájuk tanít Az Apor Vilmos Népfőiskola február 2-án Pedagógus és példa­kép címmel megemlékezést tart a Czuczor Gergely Bencés Gimná­ziumban Győrött, a Széchenyi téren. A tizenöt éve elhunyt P. Vályi Hugó bencés tanárra emlékeznek a megszentelt élet napján (a szer­zetesség világnapja) a népfőiskola rendezvényén. Előadók: Szentmi­­hályi Szabó Péter Budapestről, P. Horváth Ciprián O. S. B. Pannon­halmáról, Szerdahelyi Endre Kőszegről, Keresztesné Józsa Mária Győrből, Kalmár Ákos Csornáról és Szabó Gyula Mezőőrsről. A ren­dezvényt követő megemlékező szentmisét dr. Ladocsy Gáspár püs­pök celebrálja. A XX. századi szerzetesi és pedagógussorsot példázza P. Vályi Hu­gó élete, amit megismerhetnek Az ezer év száz bencése című könyv­ből. A polgári családból diplomásként szerzetesnek ment tanár si­keresen kezdett Pannonhalmán és Kőszegen a háború előtt. 1945-ben gimnáziumot alapított Csepelen a lakosság támogatásá­val. Több évig létszámfelettiként „kincés” plébános Csornán. A gimnáziumi fegyelem megszilárdítására igazgatóként kerül Pannon­halmára. 1961. október 23-án a diákok forradalmi ünnepsége után önként távozik, a rendőrség további zaklatását megelőzendő. Győ­rött tanár és lelkivezető. Vasárnapi miséire nagy számban járnak és a papnak készülő fiatalok példaképként és vezetőként keresik. Főapá­ti jelöléséhez az Állami Egyházügyi Hivatal nem járul hozzá. Ma is sokan emlegetik. A kétszáz éves bencés gimnáziumi tanítás egyik példát adó szerzetes-tanáráról emlékezünk az egyetemi oktatás in­dításának idején. Társaival alapozták meg szaktudásukkal, ember­ségükkel, hitükkel az iskolavárost. Példájukat a fiataloknak a jövő­jük tervezéséhez kell megismerniük! Nem ülök fel a jóslatoknak, de a jóslat megmondá, nagy változás előtt áll ez az elszabadult világ. S hogy kiknek lesz jobb, nem tudni még, a gazdag nevet vagy a szegény? De készülődik, forr a méreg, mely elapasztja a gonosz lelkű hamiskártyás legényeket! Kicsordul a teli pohár s jajgathat az ostoba, miért voltam ilyen gonosz, nem fájna a fejem most. A próbára tett szegény ember most nyugodtan aludhat, a takaróját messze húzza, hisz most már nagyot nyújtózhat. Talán tanulságos lesz sokaknak, a gyengébbet félrelökni mindig sokkal könnyebb annak, kinek háta mögött sokan vannak. Szabó Istvánné, Rábaszentmiklós Szilágyi Ákos titkár, Győr Mi lesz veled, Babits utca? A január 18-i számukban fénykép jelent meg, hogy házakat épí­tenek Győrött a Fészek utca-Babits Mihály utca-Kálvária utcai ré­szen. Az épülők és az engedélyeket kiadók azonban elfelejtették megkérdezni az érintett övezetlakókat, akik 30-40 éve élnek itt. Megépítették az autószalont a Hold utcában, amiből motorszalon és keményen dolgozó autószerviz lett. Gyengébb napon 20-26 autó áll a Hold utcában. Járda nincs, a gyalogosok alig tudnak közleked­ni. A Galamb utca és a Hold utca között, ami 200 méter, 8 üzlet működik, az úttestszélesség 4 méter, most újabb 5 szintes társashá­zat terveznek, ami a régebben épült házaktól elveszi a fényt és a nap­fényt. Mit tegyenek az itt élő emberek, tönkretették az építkezések­kel az emberek életét, és Győr egyik legszebb utcáját. Segítsen raj­tunk, aki teheti. Nem akarunk lakótelepen élni. Horváth Jenőné, Győr Amíg a takaró... Körülöttünk mindenütt sok harc és viszály, bántó szavak és gyű­lölet, nem nyugszik a világ. Sír az asszony, rí a gyerek, az öreg csak félrefordul, s fülére kendőt kötve halkan mondja: nem érti ezt. Min­den ember a maga malmára őröl, vajon mit tanul a gyermek, ha látja, az igazság latba vetve, a hazugság a kenyere, a gonosz ember napjai­nak hasznot húzó tenyere. Ez van sajnos napjainkban, már nem olyan szép a világ, nincs mosoly és szeretet, a szívekben gyűlölet, csak az jár most a fejekben, a másiknak aláásson, más essen a verembe. 2002. február 1., péntek Isten veled, tanár úr! Sajnos kicsit megkésve jutott tudomásunkra, hogy 2001. októ­ber 26-án a hegyfalui szanatóriumban visszaadtad lelked a Terem­tőnek. Igaz, a kilencven év szép idő, de az ember mindig egy kicsit többet szeretne, főleg, ha olyan nagyszerű emberről van szó, mint hajdani tanárunk, Turcsán Ottmár. Mikor elküldtük 2001 őszén a negyvenöt éves iskolai találko­zónkra a meghívót, titokban reméltük, hogy még egyszer találko­zunk veled. Nem így történt. Levél sem érkezett, mely tudatta vol­na, hogy élsz és gondolatban velünk vagy. Majd pár hónap múlva jött az értesítés Franciaországból, Párizs­ból. Leányod, Babi értesített bennünket, ki osztálytársunk volt, hogy édesapja meghalt. A meghívónkat tartalmazó borítékot utolsó levelezéseid között találta meg. Most már tudjuk, hogy akkor már nem volt erőd válaszolni levelünkre. A hír, hogy elmentél, nagyon megdöbbentett bennünket, tanít­ványaidat és Szil község azon lakosságát, akik ismertek. Nagyon be­csülnek, tisztelnek és szeretnek még ilyen hosszú idő távlatából is. Mert 1945 után és az ötvenes években becsületesnek és tisztességes­nek lenni nem volt egyszerű dolog. Te példát mutattál tanártársa­idnak, diákjaidnak és a falu minden lakójának arra, hogyan lehet gerincesen, a hitet megtartva ember maradni. Csak a szépre, jóra és nemesre tanítottál bennünket. Igyekeztél a gyermekeket rávezetni arra, hogy az életben mindig meg tudják különböztetni a jót a rossz­tól, és mindig a helyes utat válasszák. Kedves Turcsán Ottmár tanár úr! ígérem a falu és tanítványaid nevében, hogy emlékedet szeretettel örökké megőrizzük. Egy volt tanítványod: Sz. Ferencné, Szil Ne bántsuk egymást! Nagyon tartok tőle, hogy a viszály, egymás gyalázása, amely most már jó ideje folyamatban van a pártok között, sőt, azon kívül is, a közelgő választások előtt még inkább fokozódni fog. Gondolják meg, kinek jó ez. Szerintem ez nem használ a politikusoknak sem, de még kevésbé népünknek, országunknak. Az ellenfél mindenáron való lejáratására törekvésüket nem fogja siker koronázni. Többször hallottam már beszélgetések során azt a közmondást, mely így hangzik: fejétől bűzlik a hal. Vagyis, ami elindul a parlament kör­nyékéről, az a média közvetítésével, sokszor még eltúlozva is, eljut a legkisebb faluba is, a következménye pedig csak a békétlenség lesz. Az a párt, vagy inkább az a pártvezér, aki a békétlenség magját el­veti, az nem a köz javát akarja. Akik igazán a haza javát akarják szol­gálni, azok nem gyűlölködnek. Ők tudják, hogy országot építeni csak összefogással lehet. Vegyünk példát a világegyházak vezetőiről. A közelmúltban történt, hogy hitre, vallásra való tekintet nélkül összejöttek Assisiben, békejobbot nyújtottak egymásnak és a világ békéjéért imádkoztak. Tegyék ezt a politikusok is. Példájukat kö­vetni fogják az állampolgárok is. Itt idézem nagy költőnket: „Meg­­bűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.” Perjési Frigyes, Győr

Next