Kisalföld, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

Csütörtök, 2002. augusztus 1. Csempész­kudarc A hegyeshalmi vámhivatal két román állampolgár ellen indított eljárást csempészet miatt, miután nagy mennyiségű mobiltelefont próbáltak illegálisan átjuttatni a határon. Két belépésre jelentkező ro­mán állampolgár autójában talál­tak nagyobb mennyiségű mobil­­telefont a vámosok a hegyeshal­mi határátkelőn kedden késő este - mondta el lapunknak Szabó István alezredes, vámparancsnok. A két személygépkocsi a zöldfo­lyosón akart átlépni a határon, amikor a pénzügyőrök kockázat­­elemző módszer alapján tételes vizsgálat alá vetették őket. Az egyik autó csomagteréből táská­ban elrejtve hetvenöt darab, kü­lönböző márkájú, értékes mobil­­telefon került elő, mintegy 3,8 millió forint értékben. A másik jármű pedig további tíz marokte­lefont és egy digitális kamerát rej­tett 850 ezer forint értékben. Az előkerült csempészárut a vámhivatal lefoglalta, a két ro­mán állampolgár ellen pedig fel­jelentést tett. Engedély nélkül Csempészet vétség elköveté­sének alapos gyanúja miatt in­dított eljárást a hegyeshalmi vámhivatal egy honfitársunk el­len. Az illető bejelentés nélkül Citroen BX típusú személygép­kocsija csomagtartójában kísé­relt meg egy mobil légkondicio­náló berendezést az országba becsempészni. A közel 120 ezer forint értékű árut a hivatal le­foglalta. Véradókra várnak A győri vérellátó állomáson ezekben a napokban a szokásosnál nagyobb a „forgalom", jelentkezésre kérik állandó véradóikat, s azokat, akik könnyen elérhetők. Nincs szó rendkívüli akcióról, nem történt olyan tragédia sem, hogy hirtelen sok vér kellene. A véradók felkérésére azért van szükség, mert kevés a vér. Az állomás rendelkezik ugyan a szükséges mennyiséggel, de az igény a nyári időszak ellenére is változatlan - a véradó pedig ilyenkor kevesebb a szokásosnál. A kiszállásos véradásokon, a községekben sincs annyi önkéntes most, mint általában. A tapasztalatok szerint augusztus az a hónap, amikor külön szerve­zés kell a megfelelő mennyiségű vér biztosításához. Erre készen is van az intézkedési terv, amely alapján várhatóan nem lesz gond. Önkéntes segítőre természetesen az év minden szakában nagy szükség van, de nyaranta különösen. Az állomás most körülbelül száz véradója jelent­kezését kérte két-három nap alatt. Jelenleg az A pozitív és a 0 pozitív vércsoport a legkeresettebb.­­. F. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Aktuális 3 Szoptatás: Az anya legnagyszerűbb képessége és lehetősége Cseppenként adagolt szeretet A világ egyik legtermészetesebb dolga és egyben csoda is a szoptatás, melyre az anyatejes világnap alkalmából számos szervezet felhívja a figyelmet. Magyarországon a tavaly szal­­­rólag az anyatejes táplálást javasol­t én: gyermekek mintegy felét rák. Méghozzá azért, mert az szoptatták legalább 3 hónapos ko- anyatej betegségekkel szembeni rákig az anyák, ami nemzetközi biológiai védőhatása mellett nem összehasonlításban jó aránynak és elhanyagolható az a maradandó fejlődésnek számít, de korántsem lelki kapcsolat, amely szoptatás ideális állapot. A szakemberek a közben az anya és gyermeke kő­­csecsemők 6 hónapos koráig kizű­­zött kialakul. A védőnői hálózat tagjai ennek fontosságát egész év­ben folyamatosan hangsúlyozzák, ám augusztus elsején és az azt kö­vető héten, az anyatej világnapján és világhetén a tudatosítás érdeké­ben külön rendezvényeket is szer­veznek megyénkben. A szoptatási világhét idei szlo­genje: „Egészséges anyák, egész­séges csecsemők.Miklós­né megyei vezető védőnő el­mondta: ennek jegyében munka­társai arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermekek egészsége ér­dekében az édesanyáknak szülés után támogató környezetet kell biztosítani, így élhetnek legnagy­szerűbb képességükkel, akárcsak a győri Magdics Erika. Nagyob­bik fiát, Varga-Balázs Bencét 10 hónapig táplálta anyatejjel, a ki­sebbet, az épp ma 3 hónapos Ádámot még tovább — legalább egyéves koráig - szeretné szoptat­ni. Tudatosan készült erre, eleinte mégsem ment könnyen, de a kórházi személyzet és otthoná­ban a védőnő segítette a helyes módszer elsajátításában, így nap­jainkban nagy örömet jelent szá­mára az a felemelő érzés, hogy láthatja, a kicsi attól fejlődik cso­dásan, amit ő ad neki cseppen­ként és szeretettel. Ráadásul 2 hónapon át egy másik kisbabá­nak is juttatott anyatejet. Rimányi Zita Anyatejes világnap 1990-ben a WHO és a UNI­CEF nemzetközi értekezlete nyilatkozatot fogadott el, melyben felhívta a világ kor­mányait: tegyék meg a szüksé­ges intézkedéseket annak elő­segítésére, hogy az anyák cse­csemőiket a szülést követő első 4—6 hónapban kizárólag szop­tatással, gyakran és időkorláto­zás nélkül táplálják. A nyilat­kozat elfogadásának napja, augusztus 1., az anyatej világ­napja. Ennek alkalmából Cse­­hák Judit egészségügyi, szociá­lis és családügyi miniszter beje­lentette: a leadott anyatejért a jövőben a jelenlegi összegnek a dupláját kapják az anyák. 1995 óta ugyanis nem változott az anyatej ára, amelynek literje ma 900 forint. Szeptemberig az a szabályozás is elkészül, mely változtat az anyatejhez jutás gyakorlatán. A tárcánál emel­lett vizsgálják, hogy a gyerme­kek születésekor milyen mó­don lehet bekapcsolni az édes­apákat a segítségnyújtásba. FOTÓ: SZŰK ÖDÖN 0231-SZD-3445JPG EGY ELETRE MEGHATÁROZÓ: A három hónapos Varga-Balázs Ádámot legalább egyéves koráig szeretné szoptatni az édesanyja. Félmilliót ér a kábító gomba Ismeretlen elkövető ellen visszaélés kábítószerrel vétség alapos gyanúja miatt indított el­járást a hegyeshalmi vámhiva­tal, miután a hazánkba lépő nemzetközi gyorsvonat vám­­vizsgálata során a pénzügyőr a vasúti kocsi ülése alá elrejtve 115,44 gramm kábítószernek látszó anyagot - mescalingom­­bát - talált. Az előkerült drogot az utasok egyike sem vallotta magáénak. A vámhivatal a közel félmillió forint értékű anyagot lefoglalta. Enese: Tíz éve szerveztek először nemzetközi muzsikuskurzust Teljes szívvel a nemzeti zene­­elé Turizmusnak indult, az elmúlt tíz évben rangos zeneműhely lett belőle. Amikor 1992-ben Tschurl Károly levelet írt szülőfalujába, többen megmosolyogták elképzeléseit. Nemzetközi zenei kurzusok Enesén? Az elmúlt évtized sikerei - három éve például Medveczky Ádám a karnagy - a Németországban élő brácsaművészt igazolták. — Baráti társaságban vetettem fel először, aztán az eredeti „lángból” egy újabb született: mi lenne, ha zenei kurzusokat szerveznénk Enesén. Először megmosolyogták az ötletet - emlékezett a kezdetekre Tschurl Károly, akinek azóta nagy elég­tétel, hogy szülőházából (a haj­dani családi kúriából) tíz éve nyáron hetekig klasszikus mu­zsika szól. - Ha utólag vissza­gondolok, magam is csodálom, hogy ilyen merészen belevág­tam. Erőt adott, hogy a kasseli székhelyű Nemzetközi Zenei Munkakör akkori vezetője azonnal mellénk állt, illetve ko­moly fegyvertényként könyvel­tem el azt is, hogy zárókoncer­tünknek a fertődi Ester­­házy-kastély örömmel adott he­lyet. Az elmúlt tíz évben német nyelvterületről, de Hollandiá­ból, Belgiumból, Franciaország­ból, Svájcból, sőt, még Izraelből és Dél-Afrikából is jöttek zené­szek Enesére. A tökéletes szín­vonal garanciája három éve Medveczky Ádám. Szigorúan követel a zenészektől, de végte­len türelemmel dolgozik velük. Boldog vagyok, hogy jövőre is vállalta a munkát. — Nagyon közel áll szívemhez ez a kurzus, hiszen csak névleg amatőrök a zenészek, akikkel dolgozom, mindegyikük rajong a játékért, és ez a fárasztó mun­kát széppé, örömtelivé teszi, emberi-művészi értéket ad az együtt muzsikálásnak. Kiváló munkatársaim vannak, nagy ze­nekarok elismert művészei veze­tik az egyes szólamokat. A prog­ram, ahogy minden évben, egy Haydn-mű, emellett Kodály, Beethoven és Johann Strauss ze­néje is megszólal a fertődi hang­versenyen. Medveczky Ádám a közelmúlt­ban „művészi munkája és emberi magatartása alapján” az operaház főzeneigazgatójától Komor Vil­­mos-emlékplakettet kapott. - Az egész életet a hit és az emberi szív oldaláról közelítem, a magyar nemzeti zene és kultú­ra felé. Talán azért is kaptam ezt az elismerést, mert Komor Vil­mos két nemzeti operánk, a Bánk bán és a Hunyadi László örök pártolója. Ez a két mű ne­kem is mindennapi kenyerem. Persze nemcsak nekem, hanem minden magyar zenésznek, így aztán „fogyasztatom” is velük. Gülch Csaba NEMZETI OPERÁK: Medveczky Ádám mindennapi kenyere.

Next