Kisalföld, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

Csütörtök, 2002. augusztus 1 Nagyvilág NATO: növelni kell az európai kiadásokat Az európai NATO-tagállamoknak növelniük kell katonai kiadá­saikat, ha partnerei akarnak maradni a szövetségben az Egyesült Ál­lamoknak — állapította meg szerdán közzétett jelentésében a brit par­lament alsóházának védelmi bizottsága. A dokumentum szerint je­lenleg szakadék tátong az amerikai és az európai fegyveres erők had­viselési képessége között. A brit parlamenti bizottság feltétlenül szük­ségesnek tartja, hogy az észak-atlanti szervezet novemberre kitűzött prágai csúcsértekezlete foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Leállt Moszkvában a Soros-alapítvány Oroszországban leállította tevékenységét szerdán a Soros-alapítvány, miután az általa működtetett Nyitott Társadalom Intézet székháza kö­rüli jogi vita a végletekig elfajult. A bérbeadó Nobel Technologies cég szerdára már mintegy húsz fegyveres biztonsági őrt állított a parkolóba vezető, hétfő éjjel lelakatolt kapuhoz, és szerdára lezárta a látogatók fo­gadására szolgáló bejáratot is. A moszkvai döntőbíróság hétfőn a Nyitott Társadalom javára döntött a székház bérleti szerződésének ügyében, azaz törvényesnek ítélte az intézet által benyújtott tízéves bék­ed szerződést. Irán felkészül egy amerikai támadás ellen Az iráni hadsereg parancsot kapott arra, hogy készüljön föl egy eset­leges amerikai támadásra az ország ellen, amelyet Washington a terro­rizmus támogatásával vádol. Haszán Firouzabadi tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke az állami televízióban elmondta, hogy az ország leg­magasabb döntéshozó testülete a minap vitatta meg az ellenséges fenye­getéseket, és Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási és politikai vezetője — aki egyben a hadsereg főparancsnoka is — ennek nyomán adott paran­csokat a hadseregnek és az elit alakulatokból álló Forradalmi Gárdának. Műszaki okok miatt zuhant le az IL-86-os A vizsgálatok megerősítették, hogy a vízszintes vezérsík beékelődése miatt zuhant le vasárnap Moszkvában a Pulkovói Légitársaság IL-86-os típusú repülőgépe. Két másodperccel az emelkedés megkezdése után a vízszintes vezérsík ütközésig kilendült. Emiatt a repülőgép túl alacsony sebesség mellett túl meredek szögben emelkedett, majd élesen a bal ol­dalára dőlt és lezuhant. Továbbra sem világos, hogy mi okozta a vízszin­tes vezérsík rendellenes elmozdulását, de szakértők szerint nem kizárt az emberi hiba sem. (mti) (MTI/EPA/AFP/OREL COHEN) ROBBANTÁS UTÁN: Mentősök elsősegélyt nyújtanak egy sebesültnek, miután pokolgép robbant a jeruzsálemi Héber Egyetem kávézójában. Legalább hét ember életét vesztette és több mint 70 megsebesült, amikor a Frank Sinatra nemzetközi diákközpont zsúfolt kávézójában ebédidőben felrobbant a pokolgép, amelyet valószínűleg egy öngyilkos merénylő hozott működésbe. A Hamász közleményében tudatta, hogy a robbantással akartak bosszút állni vezetőjük, Szalah Sehada múlt heti megöléséért. Először avattak indián szentet Juan Diego Cuauhtlatoatzin személyében először avatott szentté egy indiánt a római katolikus egyház feje. II. János Pál pápa szerdán Mexikóvárosban több százezer hívő előtt mutatott be misét. A mexikói főváros északi részén fekvő Guadalupe székesegyházban nyolcezren — köztük az ország ve­zetői -, a bazilika előtti téren pedig százezrek gyűltek össze, hogy tanúi lehessenek a szentté avatásnak, s a város utcáin hatalmas tömeg üdvözölte a katolikus egyházfőt. Az ünnepségen mexikói népviseletbe öl­tözött férfiak kagylóból készült kürtöket fújtak meg, azték viseletben megjelenő emberek pedig táncoltak a bazilikához vezető úton, ahogy elvonult mellettük a Juan Diego képmását vivő csoport. II. János Pál pápaságának 23 esztendeje alatt 464 személyt avatott szentté. (mti) Politikusok: Ma is kísért a titkos múlt Az NBH adatokat küldött Az állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottság augusztus 5-én tekinti át a testülethez beérkezett dokumentumokat, szerdán azonban már több média közölt a vizsgálatokkal kapcsolatos értesüléseket. Az biztos, hogy a Történeti Hivatal nyilvántartásában fellel­hető iratok szerint az előző kor­mányok tagjai közül egy személy aláírt a belbiztonsági szervekkel együttműködési nyilatkozatot, három pedig jelentést is adott. Összesen 16 név a listán Mécs Imre, a vizsgálóbizottság szabad demokrata elnöke azt mondta: szerdán kapta meg a hi­vatal levelét, amelyben arról tájé­koztatták, hogy a nyilvántartásban összesen 16 kormányzati szerepet vállalt politikus neve szerepel, ám ezt az adatot - szavai szerint - for­ráskritikával kell kezelni, mivel kö­zöttük olyan is van, akiről a siker­telen beszervezése okán született irat. Tóth András, a polgári titkos­­szolgálatokat felügyelő államtitkár megerősítette azokat a sajtóhíre­ket, amelyek szerint a Nemzetbiz­tonsági Hivatal elkészítette és el­küldte a szervezetnél található, a volt kormánytagokra vonatkozó adatokat az illetékes parlamenti bizottságnak. A dokumentumról ennél többet nem árulhat el, mivel annak tartalma államtitok. A bizottság arról kért informá­ciót, hogy az 1990 után kor­mányzati szerepet betöltött sze­mélyeknek volt-e a rendszervál­tozás előtt kapcsolatuk a titkos­­szolgálatokkal. A HVG számokat közölt A HVG internetes oldala sze­rint a bizottsághoz küldött irat az Antall- és Horn-kormány eseté­ben egy-egy, az Orbán-kormány­ban viszont öt érintettet jelöl meg. A HVG úgy tudja, hogy az Orbán-kormány három tagjának volt irata a III-as főcsoportfőnök­ség II-es ügyosztályánál, közülük kettőt - Bihari és Magasdi fedő­néven — úgynevezett hálózati sze­mélyként tartottak nyilván. A harmadik, D-008 fedőné­ven — Medgyessy Péter miniszterel­nökhöz hasonlóan - szigorúan titkos liszt volt, és papíron közvet­lenül a rendszerváltozás előtt egy évig tartották állományban. A HVG információi szerint az Or­bán-kormány másik két érintett­jének neve az úgynevezett III/III-as főcsoportfőnökség iratai között szerepel. Tóth András nem kívánt reagálni a hetilap informá­cióira. Annyit mondott csupán, hogy az NBH a bizottság által küldött listát töltötte ki. Az MTI úgy tudja: ezen nem tüntették fel sem az érintettek fedőnevét, sem a kódszámukat. Katonai hírszerző is volt Az államtitkár jelezte, hogy az NBH-n kívül a szakszolgála­tok és az Információs Hivatal is hasonló vizsgálatot végez, amely pénteken zárul le. A Honvédel­mi Minisztérium (HM) jövő hét elején juttatja el a Katonai Biztonsági Hivatalnál, illetve a Katonai Felderítő Hivatalnál készített vizsgálat eredményét a bizottsághoz, amely alapján egy volt kormánytag biztosan kap­csolatban állt a III/IV-es cso­portfőnökséggel. A HM sajtóosztályán a jelentés tartalmáról nem kívántak nyilat­kozni. Tóth András hangsúlyozta: mindenki államtitoksértést követ el, aki adatokat nyilvánosságra hoz valakinek az érintettségével kapcsolatban, mivel ehhez a titok­gazda felmentése szükséges. Átvilágítás: nem történhetett hiba Fehérné Léb Judit kizártnak tartja, hogy az általuk már átvi­lágított politikusok közül utólag bárkiről kiderüljön, hogy ügy­nök volt. Az egyes fontos, vala­mint közbizalmi és közvéle­mény-formáló köztisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottságok soros el­nöke ugyanakkor szerdán azt is elmondta, hogy az átvilágítások során voltak olyan esetek, ami­kor az érintett inkább a lemon­dást választotta, vagy még a ha­tározat meghozatala előtt meg­vált tisztségétől. Fehérné Léb Judit hangsú­lyozta, hogy 1996 óta az összes kormánytagot átvilágították. A vizsgálati módszerről elmondta: gyanú esetén arra kerestek vá­laszt, hogy az érintett ténylege­sen végzett-e ügynöki tevékeny­séget. Hozzátette: vizsgálták töb­bek között, hogy az érintett adott-e jelentéseket, van-e adat a javadalmazásáról, vállalt-e ön­ként hálózati feladatot, valamint volt-e munkadossziéja, beszerve­zési papírja.­­ Ezek közül leg­alább két feltételnek teljesülnie kellett. Egy adat vagy papír meg­léte önmagában nem elegendő, mert az megtévesztő lehet - vé­lekedett az átvilágítóbírák soros elnöke. (mti) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a július 31-i kenószámok: 7, 18, 19, 26, 31, 34, 37, 46, 47, 48, 51, 52, 57, 60, 62, 64, 74, 75,77, 78. KISALFÖLD Itthon Orbán Viktor pontosított Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság szocialista elnöke ma te­kinti át Orbán Viktor volt minisz­terelnök pontosítását, amelyet va­­gyonbevallásához nyújtott be. Orbán Viktor a testület elnöké­nek felkérésére pontosította va­gyonnyilatkozatát, amely az ötna­pos határidőn belül megérkezett a mentelmi bizottsághoz. Kétszeres családi pótlék — Az iskolakezdés előtt, augusz­tusban dupla összegű családi pót­lékot, illetve iskoláztatási támoga­tást kapnak az érintettek, a juttatás 15-éig mindenkihez eljut - mond­ta Forgó Györgyné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi minisztéri­um főosztályvezetője. Hozzátette: a hónap elejétől 15-éig azok is megkapják a 13. havi családi pót­lékot, akik az Államháztartási Hi­vatalokon keresztül jutnak a támo­gatáshoz. A pluszjuttatás több mint 2 millió 110 ezer gyermek után jár. A főosztályvezető el­mondta: szeptembertől 20 száza­lékkal emelkedik a családi pótlék összege, így októbertől az egygyer­mekes családok 4600 forintot, az egy gyermeket nevelő egyedülállók 5400 forintot, a kétgyermekes csa­ládok gyermekenként 5600 forin­tot, a két gyermeket nevelő egye­dülállók pedig gyermekenként 6500 forintot kapnak. Újságírók átvilágítása - Szeptemberben kezdődik mintegy 1500, az írott sajtóban dolgozó újságíró átvilágítása, mi­után elkészült a személyazonosí­tásra alkalmas névsor - nyilatkoz­ta Fehérné Léb Judit. A törvény hatálya alá esnek az országos, a re­gionális, a megyei és a helyi köz­életi lapok, a napi-, a heti- és a ha­vilapok, amelyek alkalmasak a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális közélet formálására. www.kisalfold.hu Haza és nagyvilág 5 Húsz évet kapott Abdic Horvátországban háborús bűnök elkövetése miatt húszévi börtönre ítélte egy helyi bíróság Fikret Abdic egykori szakadár bosnyák vezetőt. A károlyvárosi (Karlovac) bí­róság Abdicot bűnösnek találta 121 polgári személy és három ha­difogoly halálában, valamint 400 embernek okozott sérülésben. Az ítélet nem jogerős. Abdic a délszláv háború idején szembefordult az Alija Izetbegovic vezette bosnyákokkal, és Velika Kladusa-i központtal kikiáltotta a „Nyugat-boszniai Autonóm Te­rületet”. E „miniállam” vezetője­ként több ezer fős hadsereget szer­vezett, és Bihac, Cazin, valamint Velika Kladusa környékén a bos­nyák hadsereg ellen harcolt. Az egykori lázadó vezetőt, aki 1995-ben Horvátországban kere­sett menedéket és horvát állam­­polgársággal is rendelkezik, tavaly júliusban állították bíróság elé. Az ügy további érdekessége: ez év júliusában a boszniai választási bizottság engedélyezte, hogy Ab­dic jelöltként induljon a bosz­­nia-hercegovinai elnökválasztáson annak ellenére, hogy Horvátor­szágban háborús bűnök miatt vád alá helyezték. (mti) Medgyessy beszélhet Megkapta a kormányfő a ti­toktartási felmentést a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkártól, így el­hárult az akadálya annak, hogy Medgyessy Péter nyílt ülésen szá­moljon be titkosszolgálati múlt­járól az ezt vizsgáló parlamenti bizottság csütörtöki ülésén — nyilatkozta Gál J. Zoltán kor­mányszóvivő szerdán. A testület MDF-es elnökéhez intézett levélből idézve elmondta: „a miniszterelnök valamennyi, a vizsgálóbizottság vizsgálatának tárgyához kapcsolódó titokkörre vonatkozóan megkapta a mente­sítést, és az államtitkár hozzájárult a titokkörbe tartozó adatok nyil­vánosságra hozatalához is”. - A miniszterelnöknek nincs titkolnivalója, semmi indok nincs arra, hogy bárkinek a fejében megforduljon a zárt ülés elrende­lésének gondolata - tette hozzá Gál J. Zoltán. (mti)

Next