Kisalföld, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-02 / 280. szám

4 Postabontás www.kisalfold.hu mbron Énekesnők Bizonyos értelemben az énekesnőkhöz való viszonyunk a vi­lágban betöltött szerepünkről beszél. Az a polgártárs például, aki annak idején Cserháti Zsuzsa, Eszményi Viktória, Zalatnay Cini Sarolta, Koncz Zsuzsa mellett rakta le a tonnás voksot, egyúttal világot is választott. A magyar énekesnők pályáját többé-kevésbé az a csekélység határozta meg, szerez-e nekik dalocskát Presser Pici Gábor, lásd, amikor Kovács Katinak segített, és amikor már nem. Vagy mi minden szépet tett Katona Klárival! Aztán egyszer, úgy a hetvenes évek közepén, amikor még senki se hitte, hogy a korpás vállú KISZ-titkárokból nagytőkések, a bekkelőkből meg újkommunisták varázsolódnak e tüneményes honban még egy­szer, szóval akkor egy Szokol típusú világrádióból meghallottuk Kate Bush hangját. Semmi köze az elnökhöz. Viszont azóta tud­juk, hogy vele, az ilyen démonikus, boszorkányos hanggal kez­dődik az énekesnő. Persze vannak hirtelen fölfénylő, majd kihu­nyó csillagok. Az amerikai zenei nagyipar naponta köhögi ki a popkemencéből a lányokat. Ám olykor mégis látni valamit, ami nem csak a pillanatnyi üzlet érdekében sül ki. Például, hogy egy nő művész lesz. Művész! Mi Annie Lennoxra gondolunk mos­tan, aki komoly, érzelmes és távoli, és egy kicsit olyan szájberen­dezése van, mint Balog barátunknak, egyszer álltunk az esőben, az eső meg Annie Lennox-számot játszott, és Balog ránk nézett, de jó neked, mondta, miért, kérdeztük, mert neked nem esik a szádba az eső. Björköt, a viking dívát lassan szerettük meg, de most már e szeretet kitart. És persze azt is ki kell mondani, hogy ki a legjobb, a legnagyobb­­ na ki? Természetesen Madonna a második! És hogy ki az első?! Nem, nem Zárai Márta. És nem is Bódi Magdi vagy a Pa-Dö-Dő. A legjobb énekesnő az édes­anyánk! Az. Ő az első énekesnő, emlékezzetek csak vissza, az első szoptatásblues, az első járni tanulsz rock and roll, hú, és az első fakanál heavy metal! Darvasi László publicista alias főszerkesztő-helyettes Fekete Angyal Nem tudom, hogy Faludi Tímea, a tévéhíradókban és az új­ságfotókon személyiségi jogainak védelmében általában csak há­tulról mutatott ápolónő volt-e valóban a Fekete Angyal. A bí­róság, amely ma ítéletet hoz - várhatóan legalábbis -, bizonyára sokkal inkább. Abban viszont biztos vagyok, hogy Fekete An­gyalok léteznek. Akadnak olyan orvosok, ápolók, akik átsegíte­nek a halálba embereket. Akarva és akaratlan is. Az emberi lét értelme nyilván az alkotás, az, hogy létrehozzunk valamit. És nem kell tárgyiasulni a dolognak feltétlenül. A pro­duktum kinél-kinél más és más. Akad, aki gyereket csinál szok­­ványban, mások megírják életük fő művét, és akadnak, akik pénzt gyártanak. No és még sok egyéb is van, amely felsorolhatatlan, de nem kevésbé fontos, mint az előző három. Aztán egy idő után úgy alakul, hogy belénk költözik valami balsejtelem arról, hogy egy­szer csak nem leszünk. Fájó betegségek kezdik el nyitni tagjainkat vagy pusztán az óramutató járását látjuk felgyorsulni. Arról azon­ban, mikor ér véget mindez, nem mi dönthetünk. De miért? Nem lenne joga egy felnőtt, józan ítélőképességének birtokában lévő embernek azt mondani, vége, eddig bírtam, nem tovább? Nem lenne igazsága, ha alkotóéletének kreatív, önmaga által kitalált módon vetne véget? Én azt hiszem, olyan kérdések ezek, melyeket fel kell tenni a Fekete Angyal ítélethirdetése kapcsán. Nyilván nem a tárgyalóteremben, de azon kívül egész biztosan. Hiszem, hogy az orvosi eskü arról szól, az emberi élet min­denekelőtt. Csakhogy mi az élet? Mi az, ami a mi személyes örökkévalóságunkat szolgálja? Egy gépre kapcsolva évtizedekig biológiai masszaként burjánzani, vagy méltó emléket hagyva magunk után, tisztességgel elmenni? Ezt egy Fekete Angyal vagy a hozzá hasonlók nem dönthetik el. De mi, emberek igen. A kérdés csak az, hogy a törvények jo­got adnak-e rá. Mert az érvényes jogszabályok a világ nagyon kevés helyén to­lerálják az eutanáziát, szemben mondjuk a háborús békefenntartás­sal, a világcsendőri kiképzésekkel, a megtorlóakciókkal. Furcsa ket­tősség ez. Míg ezrek élete a tét, könnyen vetik oda őket a halál mar­talékának, de ha egy-egy ember szeretne fájdalommentesen eltávoz­ni, országos ügyeket csinálnak belőlük. És az igazság most is, mint mindig, odaát van. A lehetőséget hogy megismerjük, talán végre megadhatnánk magunknak. Egy vitában, egy Európát is megelőző gondolkodásban. Ne csak pusztán azt nézzük: van egy Fekete Angyalunk, aki embereket ölt a kórházban, hanem azt is vizsgáljuk meg végre, miért? Fábián György is witp­ü ill ­ Mint a győri közgyűlés környezetvédelmi bizottsá­gának elnöke kifejezetten örülök, hogy környezetvé­delmi díjat is alapítottak, hi­szen az európai uniós csatla­kozásunk előtt bőven van még tennivalónk e téren. - Ami célszerű és jó célt szolgál, annak én mindig nagyon örülök. A múltban szerzett rossz tapasztalataim alapján arra figyelmeztet­ném az alapítókat, hogy na­gyon figyeljenek, nehogy érdemteleneket díjazzanak. — Tetszik az ötlet, mert ösz­tönzőleg hat a megyei telj­es középvállalkozások veze­tőire. Felhívja a figyelmü­ket, hogy az anyagi sikerek mellett fontos a társadalom elismerésének, jóindulatá­nak megszerzése is.­­ Minden vállalkozónak ér­deke, hogy neve a köztudat­ba kerüljön. Amennyiben tényleg tehetséges az, akit egy ilyen pályázati lehetőség a megmérettetésre ösztönöz, az a díjjal járó ismertséget ki is tudja használni.­­ Jónak tartom az ötletet, hiszen a pályáztatás folyama­ta, a díjkiosztás ceremóniája egyaránt kiváló alkalom a nagyobb ismertség elérésére. Lehet, hogy ez jobb ered­ménnyel jár, mintha valaki direkt reklámozná magát. Megkérdeztük olvasóinkat Mit szól a Kisalföldi Presztízs Díjakhoz? Németh Zoltán környezetmérnök Péter Gyula nyugdíjas Kóbor József tanár Pintér Imre rendész Hoffer Károly tanár KISALFÖLD Címünk: 9002 Győr, Pf. 28, e-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu Repülő csoda Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik látták a győri csodát repülés közben. Ezt a vitorlázógépet úgy hívták, Győr—2. oldalról úgy nézett ki, mint egy ezüstszínű delfin. Majdnem hét méter hosszú, tizen­hét méter szárnyfesztávú volt. Ez a fémépítésű vitorlázógép a kiváló va­gongyári mérnökök és repülősök összehangolt munkájának eredménye­ként született. Amikor a PO-2-es elkezdte vontatni a zöld gyepen, min­denki szeretettel figyelte a felszállást. Az erdő felett ezüstösen csillogott a napfényben. Ez a gép volt a hazai fémépítésű vitorlázórepülők legelső típusa. Felvette a versenyt az európai, s talán nem túlzók, a világ ily mó­don épített összes vitorlázógépével. Amikor már elég magasan jártak az égi óceánon, leoldott a motorosról és elkezdte a csodával határos ma­nővereket. A kék égen méltósággal csinálta a bukfenceket, orsókat. Mi­kor elkezdett dugóhúzóban ereszkedni lefelé, mi, gyerekek hanyattfek­­vésből azonnal felültünk, s izgatottan figyeltük a manővert. Amikor eb­ből kijött egyszerre sóhajtottunk fel, megtapsoltuk örömünkben. Leszál­láskor, mikor kiengedte a féklapokat, mintha szirének énekeltek volna a levegőben. Mindig a kerekére érkezett, majd előredőlt a csúszótalpra, az­tán méltósággal gurult, míg meg nem állt. Mint sok más magyar világ­raszóló dolog, ez a gép is az irigység, a butaság áldozatává vált. Tudo­másom szerint a hatvanas évek elején a budaörsi javítóműhelybe került. Aztán az ottani beavatkozások nyomán már hallani sem lehetett róla. Itt ért véget ennek a csodálatos vitorlázógépnek szűk egy évtizedes élete. Vollai István, Győrszentiván Mindenhol vár egy jó barát Ebben a rohanó világban, ahol annyi szörnyű, csupa rossz dolgot hall s lát szinte majdnem mindennap az ember a médiában, alig akad egy-két olyan ember, akiről azt lehetne mondani, hogy nincs semmi gondja-baja, boldog, kiegyensúlyozott, egészséges életet él. Ez alatt értem a testmozgást, akár egy sétát, kirándulást, kerék­pározást vagy valamilyen sporttevékenységet: úszást, focit, kosárlab­dázást. Véleményem szerint nemcsak a testünket eddzük, hozzuk formába ezzel a kis mozgással, hanem a lelkünknek, közérzetünk­nek is jót tesz az, hogy egy társaságban vagyunk (ha éppen olyan sportot űzünk). Jól érezzük ott magunkat, beszélgetünk, esetleg programokat is csinálunk. Egy időben bizony én is kilátástalannak, értelmetlennek tartot­tam az életem - a sok különböző csalódások miatt nem jártam se­hova, magam alatt voltam, de aztán bekerültem egy kosárlabda­csapatba, ahol jól érzem magam. Kedvesek, helyesek a többiek, odafigyelünk egymásra, s arra az egy órára, amíg játszunk, elfelejt­jük a napi gondjainkat, így ezzel máris jót teszünk magunknak, de a másik embernek is. Azzal zárnám soraimat, hogy bármilyen gondja, problémája is van valakinek: csalódott, munkahelyi, családi problémája van, vagy csak egyszerűen szomorú, lehangolt, tegyen egy sétát, tegye félre a napi gondjait, problémáit, menjen futni, mozogni, menjen emberek közé, s ami számomra a legfontosabb: ne felejtse el az ismerőseit, ha még csak olyanok is, akiknek esetleg csak a nevét tudja, mert jó érzés bár­hol egy ismerős arcot látni. Nem szabadna teljesen elszakadni, elfe­lejteni ezeket az embereket. Egy 30 éves győri nő Lengyel önkormányzat: miért és kiért? A Kisalföld november 13-i számában Magyarok vezetik a lengyel szervezetet címmel jelent meg egy cikk. A Lengyel Kisebbségi Ön­kormányzatnál kialakult helyzet felvet bizonyos kérdéseket, általá­ban a kisebbségi önkormányzatok választási procedúrájával kapcso­latban. A győri Lengyel Kisebbségi Önkormányzatot magyarok fogják vezetni, de megtörténhetne az is, hogy csak magyarok alkotják, például egy csoport jó ismerős, akiknek soha semmi közük nem volt Lengyelországhoz vagy a lengyelséghez, sőt, nem is beszélnek lengyelül („a törvény erre nem kötelezi” őket), elég, ha magyar ál­lampolgársággal rendelkeznek és annyira „ügyesek”, hogy össze­gyűjtik a szükséges szavazatokat. A Lengyel Kisebbségi Önkormányzatról írok, de hasonló helyzet lehet bármelyik kisebbség esetében. Továbblépve: ketten az önkor­mányzat tagjai közül házastársak, de „nem okoz összeférhetetlensé­get az a körülmény, hogy a két képviselő házastársi viszonyban van”. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen kisebbségi önkormányzatot akár egyetlen magyar család is alakíthat, például anya, apa és három gyermek, de be lehet venni még az anyóst, menyet vagy vőt. Talán ilyen eset még nem volt, mert valószínűleg senkinek nem jutott eszébe, hogy egy ilyen abszurd helyzet jogilag lehetséges, de ki tudja, hogy 4 év múlva nem alakul-e meg egy ilyen önkormányzat is a 13 nemzeti kisebbség (ennyi van hivatalosan Magyarországon) valame­lyikének álarca mögé bújva. A kisebbségi önkormányzatok száma négyévenként emelkedik. Az embereket csak a morális érzékenység tarthatja vissza az ilyen vállalkozásoktól, de az önkormányzati tagság konkrét anyagi ha­szonnal is jár. Ez pedig csábító. Felvetődik a kérdés: milyen esz­mény vezérelte a nemzeti kisebbségi önkormányzatok alakításának ötletadóját (vagy a törvényi szabályozás kidolgozóit), miért és kiért kell létezniük? Kozinska Alina, Ikrény 2002. december 2., hétfő Akinek öröm hazamenni két ágy egymás mellett. Mindkét lakót már előkészítették. Az egyik nyolckor, a másik tizenegykor következik. Biztatják, vigasztalják egy­mást. Az egyikért már jönnek is, viszik a randevúra. Elbúcsúznak.­­ Majd holnap látjuk egymást. A másikért is megérkeznek. Lift, nagyajtó, sok zöld köpenyes. Ha­talmas fény, üvegek, drótok, műszerek, szikék. Az álomfelelős bemu­tatkozik. Egy öblös férfihang megszólal: „kezdünk”. Aztán este ki­lenckor ébred egy pillanatra.­­ Hát itt vagy? De örülök. A feleség fogta a kezét. És újra alszik Másnap már egészen más a vi­lág. Kezelés, orvosság, gondoskodás. Már beszélget is a két hasonló korú. Az egyik korán vesztette el asszonyát, a kisebbik fiút baleset érte. A nagy külföldön. ő pedig egyedül egy kertes házban. Most egy-egy szomszéd megjelenik látogatóba. Aztán jön a nagyfiú is kintről. A másikhoz is­merősök, barátok érkeznek. És mindennap a hűséges társ, van, amikor kétszer is. Mindig van beszélnivaló. Vannak történések otthon és itt bent. Már mind a két lakó sétál a folyosón. Egymás után vagy együtt végzik a kötelező tornagyakorlatokat. És egyik este ketten maradnak. -Jó neked - mondja az egyik. - Neked öröm lesz hazamenni. Té­ged vár a párod, a jó szomszédok és a kiskutyád. Én meg csak úgy nézlek benneteket. Aki sok-sok együtt eltöltött év után ennyi szeretet ad és talán még többet kap, az még nagyon sokáig él. Aztán hirtelen elhallgat, megtörli a szemeit. Az elbocsátó levelek közben. Az egyiket a mentős fiú segíti, a másikat a hűséges társ. Még abban az évben az egyik bevonul egy nyugdíjasházba. Ott a másiknál az idős házaspár otthon együtt tervezi, hogy mi legyen az ebéd. Peininger Ferenc, Győr Mit szól hozzá? Kedves olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Annak érdekében, hogy minél több vélemény nyilvánosságot kaphasson, az írásokat szerkesztett formában publikáljuk. Kér­jük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kér­jük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait, Írá­sát levélben, faxon és e-mailen is elküldheti kiadónkba.

Next