Kisalföld, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-05 / 181. szám
4 Postabontás www.kisalfold.hu Varga Lajos újságíró A gyanú árnyéka Régi nóta, hogy mindig az húzza a rövidebbet, aki távolabb van a tűztől. Attól a tűztől, amelyiknél mások a saját, esetleg egymás pecsenyéjét sütögetik. A sütögetős játszmákban egyre nagyobb a tét, aki újságot olvas, láthatja, hogy napjainkban nem milliós, hanem milliárdos a „hosszmérték”. Eseteknek, ügyeknek azonban nemcsak egyeten olvasata van, különösen, ha akadnak apró kis ügyek. És miért ne akadnának? Valamelyik médium hírhálóján fennakadt olyan kis halacska, amelyik arról tanúskodott, hogy a kisváros régi házai elé többszinteseket emeltek. Az ügy főszereplőjévé egyik szegény földszintes lakó vált, aki futott fűhöz, fához, a helyzete azonban nem javult. Még az sem esett meg vele, hogy a polgármesteri hivatal ügyintézői rosszul bántak volna vele. Empátiával, megértéssel fogadták panaszát. Senkinek sem tett ugyan keresztbe egy szalmaszálat sem a panaszos, évtizedekig el sem mozdult lakhelyéről, házából, életminősége mégis döntően megváltozott. Tisztelettel meghallgatták, panaszát feljegyezték, továbbították a döntéshozó testülethez. A testület előtt derült ki, hogy a panaszt nem lehet orvosolni. A nagy házat építtető nem követett el törvénysértést, ugyanis nincs olyan helyi határozat, amely tiltaná az építkezést. Ő csak kihasználta a helyzetet. Rá is tett egy lapáttal, abban a reményben járt el, hogy vállalkozóként a feltörekvő város vendégforgalmát növelheti. Egészen furcsa az ügy alulnézete. A vállalkozó fenyegeti az őslakost: ha nem hagyja abba a panaszt, megnézheti magát. A panaszos váltig állítja: küzd halálig. E cseppben ugyancsak benne van a (magyar) tenger. Gyors gazdagság egyénnek és városnak. Igaz, a város nem olyan mint egy részvénytársaság, erre egy jelentéktelen panasz következtében ébred rá az elöljáróság, de ekkor már édeskeveset tud tenni. A panziót nem bontathatja le, a panaszos lakót esetleg arra kéri, hogy húzza ki élete végéig napfénytelen árnyékban. Ha bánatába belehalna, remélhető, hogy abból már nem keletkezik közhír, csak egy gyászjelentés. Az a jó, érvel a város vezetése, ha senkire sem vetődik a gyanú árnyéka. Pedig e hitvány esetben a legnagyobb árny az, hogy a helyi törvény valószínűleg azért hiányzott, mert így több pénz folyt be a kasszába. (A kassza mellen magánzsebeket emlegetni ebben az országban nem érdemes.) Tény azonban, hogy a mi hazánkban milliárdos léptékű, építkező társadalom van kialakulóban. Az emberi léptéket elég gyakran kifelejtik belőle. Sebaj. HAT SzÖG Pákovics Miklós publicista Kommandó A privatizáció talán még nem, a fogalmak kisajátítása viszont kétségkívül befejeződött. Ezt akkor kezdtem sejteni, amikor az áramkommandóról, a szeszkommandóról felröppentek az első hírek. Végleg bizonyossá azonban a múltkor vált számomra a dolog, hogy a dohánykommandó ténykedéséről olvashattam. Ha dohányzom, biztos lenyelem ijedtemben a csikket, ám mivel nemdohányos vagyok, rá nem merek szokni a cigarettára. Az én hibám,, hogy nem tudok elvonatkoztatni. Számomra a kommandós, ha a fene fenét eszik is, fekete formaruhába bújt, golyóálló mellényt viselő, állig felfegyverzett, sísapkás harcos, aki segít legyűrni a terroristákat, a legveszélyesebb bűnözőket, vagyis az életét kockáztatja mások nyugalmáért, biztonságáért. Az áramkommandó és a szeszkommandó egy kissé elbizonytalanított. Az áramtolvajok és a szeszhamisítók végül is csak ravaszkodnak, túljárnak mások eszén, na jó és ezért némi haszon üti a markukat. Az őket ártalmatlanító kommandó nem szükségképpen hordoz nehézgépfegyvert, faltörő kést, nem küldi sarokba csípődobással a villanydrótot, az üvegpalackot, de még a koronás kristálycukrot is a legritkább esetben üti fejbe a pisztoly agyával. Hogy mégis kommandónak nevezik, az talán már előrevetíti a jövendő hiányérzetet, amikor is nem lesz nálunk katona. Ez lesz csak az igazi civil társadalom! A dohánykommandó hallatán a szavunk elakad, a füst pedig, amelyet természetesen letepernek és megbilincselnek, a torkunkon akad. Ha netán eszünkbe jutna, hogy a kommandóst megkínáljuk arany cigarettatárcánkból, kimerítjük a hatóság megvesztegetésére irányuló vétséget, s ezért reggel hattól este kilencig terjedő ózondús életre ítélhetnek bennünket. Különben várom a további kommandók megjelenését. Az egyik mondjuk a közterületen ordenáré módon káromkodó tizenkét éveseket tehetné harcképtelenné, a másik a súlycsonkító hentes mancsára sújthatna, a harmadik alapos megfigyelés után igazoltathatná az incifinci hangú slágerénekest, a negyedik bokarúgás és arcpirítás kombinációját alkalmazva közömbösíthetné a botlábú balszélsőt, az ötödik légkalapács bevetésével felrázhatná az alvó parlamenti képviselőt. Végül látható, akkor lesz itt csend, rend, fegyelem, ha mindenki felcsap kommandósnak. Az a pár civil nem oszt, nem szoroz. - Igen, mindenképpen elmegyek, bár azt sajnos nem tudom, hogy milyen konkrét programok lesznek. Idén még nem kaptam információkat a kínálatról. Mindig nagyon örülök, ha bármilyen rendezvény van Mosonmagyaróváron, remélem, az idei program színvonalasabb lesz, mint a korábbiak. - Sajnos nem nagyon van időm részt venni ezeken a programokon, de az az igazság, hogy nem is tudom, milyen események lesznek az idei fesztiválon. Azt tudom, hogy idén már tizedszer szervezik meg a programot. Ez alkalomból talán lesznek nagyobb szabású rendezvények is, ha időm engedné, biztosan elmennék. - Végigdolgoztam a nyarat egy nyári napközis táborban. Mivel ennek a művelődési központ adott otthont, így értesültem a programokról is, hiszen kapcsolatban voltam azokkal, akik a fesztivált szervezik. Azonban nem tudok elmenni a rendezvényekre, mivel Sopronba utazom a családomhoz. - Igen, készülök a fesztiválra, melyről édesanyám munkatársaitól már hallottam. A konkrét programokat nem ismerem, a programfüzettel még nem találkoztam, de bízom benne, hogy találok majd kedvemre valót a kínálatban. Mindenképpen a koncerteket részesíteném előnyben. - Hallottam már róla, hogy idén is lesz fesztivál, de az az igazság, hogy nem tudom, milyen programok lesznek. Mivel kisgyermekeim vannak, nem nagyon jut időm arra, hogy ellátogassak a rendezvényre. Ha mégis elmennék, egészen biztosan azokat a produkciókat keresném, amik a gyerekeket lekötik, őket is érdeklik. Megkérdeztük mosonmagyaróvári olvasóinkat Elmegy-e a Nyári Fesztiválra? Sághy Kálmán vállalkozó Gyivicsán Ákos betanított munkás Szalai Ria pedagógus Németh Brigitta tanuló Pardavi Renáta kismama KISALFÖLD Címünk: 9002 Győr, Pf. 28, e-mail: „Süss fel Nap!” E nyáron 25 tudós kisdiák táborozhatott a ravazdi erdei iskolában, a „Süss fel Nap” Alapítvány jóvoltából. Az erdei iskolában számos program várta őket. Nappali és esti túrákon vettek részt, amelyekből tréfás vetélkedőket rendeztek. Megismerkedtek a növényekkel, állatokkal, a természetet megszerették és tisztelték. Nagy élményt jelentett a bográcsban elkészített gulyásleves főzése, amelyet a pedagógusok, Királyné Szabadkai Márta néni és Major Kati néni készítettek el. Különböző kézműves-foglalkozások színesítették a programokat. A fafaragáson képet, a korongozáson agyagedényeket,vázákat készítettek a diákok. A tábor csúcsa a vadles volt, amit a gyerekek és a felnőttek egyaránt élveztek. A vadászok négy-öt személyes csoportokat vittek ki saját vadászterületükre. A vadlesről láthattak őzet, szarvast, rókát, borzot és nyulat. A diákok élményekkel, kalandokkal gazdagodva tértek haza, nem feledve soha ezt az egy hetet. Köszönjük a „Süss fel Nap!” Alapítvány támogatását és a pedagógusok, Királyné Szabadkai Márta és Major Katalin önzetlen munkáját, nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Köszönjük: Zs. I. szerkesztoseg@kisalfold.hu mellek ki, irtották a tajgát, úsztatták a jeges árban a farönköket, építették a BAM-vasútvonalat, és északi sarkkörön túli városokat. Mindezt vizes, 60 deka fekete kenyérért, „valamit visz a víz” levesért. Munkájukért csak 1950-ben kezdtek bért fizetni, a civilek azonos munkájáért járó bér 40 százalékát kapták, levonva ebből is a rabtartást. Tizedelte őket a skorbut, a vérhas, a tífusz, pusztultak az elviselhetetlen, szokatlan és kegyetlen időjárási viszonyok (mínusz 40—50, nemritkán mínusz 55 fokos hideg), nem utolsósorban az embertelen munkakörülmények miatt. Nem csoda, hogy csak pár ezren, mindössze 4300-an (beleértve az 1955 novemberében hazatérteket is) értük meg a szabadulást. Hányan élünk még? Talán pár százan, azok is megrokkantak, betegek, a legfiatalabbak is már 73-74 évesek. A forradalom után többen külföldre távoztak. Van két szervezetünk: Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szövetsége (Szorakész) és a gulágon elpusztultak emlékét ápoló Gulág Alapítvány, de ezek sem rendelkeznek a még élő túlélők pontos adataival, mert vannak, akik nem tartoznak sem az egyik, sem a másik szervezethez. Mindkét szervezet szeretné méltóan megünnepelni a gulágot túlélők hazatérésének fél évszázados évfordulóját! E cél érdekében lobbiznak az országgyűlési és kormányzati szervek, a különböző pártok támogatásáért. Az áldozatok a sok megaláztatásért, a rengeteg szenvedésért megérdemelnék, hogy a Magyar Köztársaság legfőbb méltóságai az Országházban fogadják a még élő, Szovjetunióban volt magyar politikai rabokat, akik idegen földön szenvedtek magyarságukért. Ez a gesztus felülmúlhatatlan jelentőséggel bírna! Ez lenne az őszinte megbékélés napja! Ez lenne a szenvedések méltó társadalmi elismerése. Dr. Reményfi Béla túlélő, Magyar leventék a sarkkörön túl című könyv szerzője Ovis köszönet javában tombol a nyár. Aki csak teheti, gyermekeit a nagyszülőknél, barátoknál helyezi el, ahol aztán felhőtlenül élvezhetik a nyár örömeit. Sajnos azonban sok család ezt nem tudja megvalósítani, és így marad az óvodai elhelyezés. Ezzel én is így vagyok sok más anyatársammal együtt: a Kovács Margit Óvodába viszem gyermekeimet nap mint nap. Ezúton köszönöm meg az óvónők, dadus nénik munkáját - különösen Anikó, Mariann, Marika és Teri néninek —, akik az egész éves fáradságos munka után (különtorna, német, foci, mesekuckó) még a nyári szünetben is mindent elkövetnek azért, hogy a gyermekeink számára a nyarat felejthetetlenné tegyék. Gondolok itt a fagyizásra vagy az udvari pancsolásra, na és persze a sok-sok mesére, amiből sohasem elég. A nyári szünet alkalmából kellemes pihenést kívánok minden dolgozónak, hogy szeptembertől is ilyen végtelen türelemmel és szeretettel gondoskodjanak gyermekeinkről. Szabadi Lilla, Győr A hazatérés évfordulójára idén lesz hazatérésük 50. évfordulója, amikor Sztálin halála felcsillantotta a szabadulás reményét a gulág kegyetlen kényszermunkatáboraiban sínylődő magyar politikai raboknak. A remény 1953. november 20. és 25. napján vált valósággá, amikor a túlélők első, illetőleg a második 750 tagú csoportja MÁV jelzésű vasúti kocsikban Csapnál átlépte a határt, és Záhonynál magyar földre érkezett. A meghatódottságtól könnyes szemű, többségében 30 éven aluliak, a gulágot túlélők, 7-11 távol, rabságban töltött év után tértek vissza hőn szeretett hazájukba. Megannyi szenvedés és megpróbáltatás után a jó Isten kegyelméből viszontláthatták szüleiket, testvéreiket, hozzátartozóikat, akiktől legtöbbjüket szinte még gyermekkorban szakította el a hírhedt szovjet katonai elhárítás, az NKVD. Mai napig sincs hiteles adat, hány férfi és nő esett áldozatul a hazánkat megszálló szovjet katonai hatalmi szerveknek. Talán sose derül ki, mert a szovjet belügyminisztérium és a Lágerek Főigazgatósága, a Gulág, tudomásom szerint nem készített nemzetiségek szerinti öszszesítést a rabokról, még inkább nem a kényszermunkatáborokban elpusztultakról. Míg végre eljött a várva várt szabadulás, addig a szovjet bíróságok által elítélt magyar politikai rabok sok ezer tonna ásványkincset, szenet, rezet, aranyat, uránt, nikkelt, ólmot stb. ter 2003. augusztus 5., kedd Búcsú egy tanártól Szomorúan gyülekezett osztályunk július 31-én, azon az esős, nyomasztó, csütörtöki napon, a bágyogi temető bejárata előtt. Tinta Alajos osztályfőnökünk temetésére érkeztünk Bágyogra. Meghalt az osztályfőnök..., ez nem lehet igaz - mondogattuk -, pedig igaz volt, sajnos. Bizonyította ezt az a rengeteg ember, aki eljött, hogy elkísérje utolsó útjára a Tanár urat. Mert ő az volt nekünk, igazi nagybetűkkel. Tanár volt a szó igaz, nemes értelmében, aki Bágyogszovát nemzedékeit nevelte, oktatta negyven éven át a matematika nem könnyű tudományára. De helytállt mint igazgatóhelyettes is, hiszen két község diákjainak kellett biztosítani az oktatáshoz szükséges, zavartalan feltételeket. Búcsúzni és búcsúztatni jöttünk. Elbúcsúztak Tőle a diákok sokan, akik emlékezni fognak mosolygós arcára és a diákévek szép emlékeire. Elbúcsúztak Tőle méltón a vadásztársak, akikkel kevés szabadidejét töltötte. De valami hiányzott: a bágyogszováti iskola búcsúja. Az iskoláé, ahol életének negyven évét töltötte lelkiismeretes, odaadó munkájával. Tanár úr! Hiányérzetünk volt, de ezt elfelejtjük. Önt viszont soha, mert mi tudjuk és értékeljük, mit tett a bágyogszováti iskoláért. Nyugodjon békében! 1964-ben végzett osztálya Mit szól hozzá? Kedves olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Annak érdekében, hogy minél több vélemény nyilvánosságot kaphasson, az írásokat szerkesztett formában publikáljuk. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk. Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait, Írását levélben, faxon és e-mailen is elküldheti kiadónkba.