Kisalföld, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-14 / 38. szám

8 Kisrégiók www.kisalfold.hu EÁMKÖZ 2004. február 14., szombat Tejesgazdák: Egyelőre a Rábaközben nem készülnek tiltakozó demonstrációra Csornán végleg bezárták a tejcsarnokot Folytatás az 1. oldalról. Csütörtökön este közgyűlést tartott a Csornai Gazdák Egyesü­lete. A rendezvényre jókedvűnek­­nem nevezhető gazdák gyülekez­tek és foglaltak helyet mintegy húszan. Korábban az ilyen össze­jövetelen félszáznál is többen vet­tek részt, csakhogy — elkerülendő a további kínlódást - már többen felszámolták állatállományukat. Kiss József alezredes, a Csornai Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályve­zetője érdeklődésünkre el­mondta: pénteken a kora délutáni órákig senki sem tett bejelentést a kapitánysá­gon közelebbi vagy távolab­bi időpontban megtartandó gazdademonstrációról. Dr. Túri György, a gazdakör el­nöke elmondta, hogy a tanácsko­zás gyors összehívásának fő oka az egyetlen csornai tejátvevő hűtőjé­nek meghibásodása, s emiatt szü­neteltetni kell a tejátvételt. A másik nem kevésbé fontos ok, hogy a tej­termelők megkapták a januári el­számolást a felvásárló Cserpes Tej­üzemtől. Mint kiderült, az extra tej felvásárlási ára hatvannégy, az osz­tályon kívülié negyven forint lett így literenként. A felvásárló a szál­lításért hat forintot számít fel szin­tén literenként. Ha még levonják a rezsiköltségeket is, az osztályon kí­vüli tej ára a húsz forintot sem éri el. Szerződésük viszont máig sincs. Miként Túri doktor fogalma­zott, az országos helyzet sem kü­lönb, azt pedig megdöbbentőnek nevezte, hogy a kereskedők körül­belül hatvan forint haszonhoz jut­nak. A gazdák örülnének, ha ösz­­szesen hatvan forintot kapnának a tejért - tette hozzá. Ezért nem cso­da, hogy míg egy évvel ezelőtt na­ponta ezerkétszáz liter, manapság csupán száznyolcvan-kétszáz liter tejet adnak le az átvevőnél. Dr. Túri György felhívta a fi­gyelmet a szerveződő országos gaz­dademonstrációra is. Mint fogal­mazott: változtatni kell a helyze­ten. Szerinte a magyar gazdatársa­dalom csak a beszolgáltatások ide­jén és a tsz-ek szervezésekor volt ennyire ellehetetlenítve, mint nap­jainkban. A jelenlévők végül zárt ülésen, egy ellenszavazattal úgy döntöttek: megszüntetik Csornán a tej leadását, s bezárják az átvevő­helyet. Számításaik alapján ugyan­is a hűtőberendezés cseréje után - melynek költségeit nekik kellene viselniük - napi kétszáz litert figye­lembe véve öt forintjuk maradna literenként. Haszonits József LELAKATOLTÁK: Végleg megszűnt a helyi tejátvevőben a tevékenység. Dr. Túri György, a csornai gazdakör elnöke ISZK hibridekkel biztonságosan! I "W! Hrrl+an Költségvetési döntések Kapuváron Hétfőn tárgyalja a város ez évi költségvetését a ka­puvári képviselő-testület. A délután három órakor kezdődő ülésen ezenkívül szó lesz az informatikai fej­lesztésekről és az ehhez kapcsolódó kiadásokról, és beszámol a szervezet tevékenységéről Szabó Iván alez­redes, a város rendőrkapitánya is. A képviselők tájékoztatást kapnak a Rekultív kft. múlt évi munkájáról, a település vízrendezéséről és tárgyalják az útfejlesztési koncepciót. A 2004-es pályázati lehetőségekről, a közművelődési koncep­cióról, az önkormányzati bizottságok munkatervé­ről szintén szó esik a hétfői tanácskozáson. Már most igyekeznek kialakítani az ötödik kapu­vári napok rendezvénysorozat programját és költség­­vetését, tagokat választanak a kórházi felügyelőbi­zottságba és napirenden szerepel a Lungo Drom Or­szágos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kapuvári szervezetének irodabérleti kérelme. Diáksiker Fizikatörténeti vetélkedő Hetedszer rendezték meg a csornai Hunyadi János Gimnázi­umban a körzet általános iskolásai részére a fizikatörténeti vetélkedőt. A versenyre nyolc iskola küldte el három-három tanulóból álló csa­patát. A többfordulós versengés során a diákok kirándultak Sop­ronban, a bányászati múzeumban, ehhez kapcsolódóan fogalmazást is írtak. Ezek közül a zsűri Sáfrány Zoltán (Kapuvár, Páli Szent Vin­­ce-iskola) írását találta a legjobb­nak. Decemberben az otthon megoldandó feladatsort értékelték, a nyolcadikosok között szintén Sáfrány Zoltán lett az első, míg a hetedikeseknél Gulyás Lívia (Csor­na, Széchenyi-iskola) győzött. Januárban Newton életéről készítettek tablót, februárban pe­dig csapatversenyen vettek részt a tanulók. A csapatversenyben a rábapordányi iskola csoportja bi­zonyult legjobbnak, második a kapuvári Páli Szent Vince­, a harmadik a kapuvári Széchenyi­­iskola együttese lett. Rangos vetélkedőt nyert gyermeke? Írja meg! Címünk: Kisalföld szerkesztősége, 9002 Győr, Pf. 28. E-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu. Miniszteri árajánlat a tejpiaci gondok enyhítésére A tejpiaci gondok enyhítésére a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium meghirdeti a tej 68 forintos irányárát, valamint az ehhez kapcsolódó literenkénti 4 fo­rintos támogatást — jelentette be Németh Imre földművelés­ügyi és vidékfejlesztési miniszter egy tegnapi fórumon. A javaslatot a termelők egy része elfogadhatónak tartotta, míg a feldolgozók tárgyalni kívánnak az előterjesztésről. Hétvégi tűnődések „Boldogok vagytok, akik most sírtok. Majd nevetni fog­tok. ” (Lk. 6/21b) A boldogság sohasem lehet kizárólagos, sohasem lehet csupán egy-egy társadalmi réteg vagy osztály privilégiuma. Titka legin­kább a - sokak számára régen elveszített - harmóniában keresen­dő. Harmónia önmagunkkal, a világgal s az Istennel. Nem hull könnyen az ölünkbe, naponta meg kell harcolnunk érte. Boldognak lenni a szenvedésekkel terhes világban? - első hallásra bizony abszurdnak tűnhet a kérdésfelvetés. Valószínűleg azok értik félre, akik a boldogságot összetévesztik az egoizmussal. Ugyanis, amíg csupán a saját boldogságunk érdekében cselekszünk, s igyekszünk mindenkit ennek szolgálatába állítani, elviselhetetlennek érezzük a szenvedést, feleslegesnek az áldozatvállalást. Ám abban a pillanatban, amikor sikerül kicsit elfeledkezni magunkról, félretesszük görcsös bol­dogságakarásunkat, és képessé leszünk a sírókkal sírni, az örvendezők­­kel örülni, s bánkódni a másokat ért igazságtalanságok miatt, hirtelen kinyílik előttünk egy másik világ... Boldogulni csak másokat boldogítva lehet és érdemes. Csak az önző ember hibázza el életét és kárhoztatik boldogtalanságra. Minden ember annyiban alkalmas a boldogságra, amennyiben képes másokat boldoggá tenni... Körülöttünk sok a disszonancia. Mindent helyettesítünk valami­vel - rendszerint az ellenkezőjével -, a természetest a műanyaggal, az egészségeset az egészségtelennel... De gyakran ellentmondásosak va­gyunk mi magunk is. (Mást mondunk, gondolunk és cselekszünk. Elvárjuk, hogy mások megértsenek bennünket, miközben előfor­dul, hogy önmagunkat sem értjük...) Talán éppen emiatt (is) van bennünk a kimondhatatlan vágy a harmóniára. Tudunk sírni, ha fájnak saját sebeink - erre képes minden ember. Viszont Jézus azokról beszél, azokat nevezi boldognak, akik saját ma­guk és a világ bűnei miatt hullatják könnyeiket. Boldogság lesz azok jutalma, akiket az is leverné tesz és elszomorít, hogy milyen pusztítást visz végbe a gonoszság a földön. Ez a fajta sírás nem a félelem, nem is az érzelgősség jele, ez olyan lelki magatartás, amelyet csak a fennkölt ember tudhat magáénak... Kovács András

Next