Kisalföld, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-02 / 179. szám
4 Postabontás www.kisalfold.hu A végzet küszöbén A szombati számunkban hírül adtuk, hogy egy férfi, vélhetően öngyilkossági szándékkal, felmászott a tetőre, s könnyen lehet, hogy csak a kiérkező járőrvezető pszichológiai érzékén múlt az élete. A társadalom az ilyen hír hallatán két táborra szokott szakadni: szörnyülködőkre és fintorgókra. Az utóbbiak ugyebár gyakran hangoztatják, hogy „aki tényleg öngyilkos akar lenni, az az is lesz”. „Csak feltűnést akart” - reagált is a szombati hírre egy távoli ismerősöm. A hideg kiráz ettől a nagyon is elterjedt szemlélettől. Elvégre ez nem egy játszma, ahol blöffölni szokás. Soha életemben nem kételkedtem abban, hogy aki belekezd egy öngyilkossági kísérletbe, az meg akar halni. És józan ésszel azért ugye belátható, hogy milyen brutális dolog haragudni az illetőre pusztán azért, mert a küszöbön meggondolja magát? Márpedig így teszünk, emberek. Ha valaki felmászik a turulra, sok ezer budai autós szentséges, várva, hogy végre meginduljon a forgalom. S hogy az élni vagy halni kész illető a magasban hogyan dönt, idelent közömbös találgatássá változik a nyűgös és céljuk felé tartó emberek sokaságában. Hallottam már olyat is a győri révfalui híd lábánál, hogy egy ugrani szándékozó férfit a bámészkodó sokaságból néhány tudatlan fiatal azzal biztatott: „Mi lesz már, meddig álljunk itt?...” A segélykiáltásnak sok fajtája van, sokféleképpen is lehet kezelni. Csak egyet nem lehet: legyinteni rá. Az öngyilkossági kísérlet a legerősebb kiáltás, mégis sokan semmibe veszik a dolgok kényelmes leegyszerűsítésével, azzal, hogy „valaki vagy meg akar halni, vagy nem”. Ez az okoskodás azonban számomra nagyon furcsa éppen abban az országban, amely annyi megrázó társadalmi átalakulás után újra és újra vezetője lett a nemzetközi fekete statisztikának. Ahol egy fél július alatt tizenhárom öngyilkosság történt egyetlen megyében (Bács-Kiskun, 2003). Ahol Széchenyivel és a Telekiekkel, József Attilával és Latinovitscsal, Demján Edittel és Szécsi Pállal az öngyilkosság a végső megoldás alternatívájaként épült be a kultúránkba. Kegyetlen örökség, de a miénk, akár akarjuk, akár nem. Egy ilyen országban mindig csak az legyen a kérdés, hogy megtettük-e a tőlünk telhetőt, hogy megakadályozzuk a végzetes cselekedetet. Soha ne azt latolgassuk, hogy az illető valóban meg akar-e halni. Mert én elhiszem neki, bármi is lesz a vége, hogy már elkészítette a leltárt. Mert akár eltökélt, akár nem, egy a biztos, hogy én még nem álltam a háztetőn. És ha mást nem, legalább egyetlenegyet higgyünk el neki. Hogy nagyon szomorú. Tízszer száz így mégsem olyan sok, mint az ezer. Méterben. Vízben. Minden áldott reggel, esőben, borús ég alatt vagy hunyoríttató napsütésben. Az első százon bőröm barátkozik a vízzel; jólesik minden karcsapás. A második száz métert repetának neveztem el; az élvezetes első százra egyáltalán nem fárasztó ez a megérdemelt ráadás. A harmadik és negyedik táv eleinte unalmas volt, de ma már tudom, kellenek ezek is, hogy az ötödik hosszba belekezdjek, s megtegyem a célként kitűzött kilométernyi úszás felét. Ennek tudatában távolodom ötödször is a medencefaltól. A hatodik százas tele van várakozással, a képzeletbeli találkozás örömbe vegyülő izgalmával, a hetedik száz métert ugyanis a néhai betűszedő, Csiszár Ernő nyomdász emlékére úszom, ahogy ő tette ezt napról napra nyugdíjasként ugyanitt, a győri uszodában. Mondta is egyszer: a hetediknél már fáradok, de nem adom fel! Derűsen mosolygós arcát látom tempóról tempóra megint, amint művezetőként műszakkezdéskor, a kora reggeli órán esküvői meghívók kéziratait nyújtja felém, hogy ne teljék tétlenül a napom. A hatvanas évek közepére úszom vissza gondolatban; állok az Árpád úti nyomda szedészetében (de szép szó is ez!), állok a regál (ez már kevésbé szép) előtt, s rakosgatom egymás mögé az Ariszton-vágású ólombetűket: „...szeretettel meghívjuk önt és kedves családját... és az azt követő vacsorára.” Ezernyi frigyre lépő pár szép reménnyel teli életének nyitányát jelentették az általam ólomba szedett esküvői meghívók. Közülük vajon hányan élnek még közös fedél alatt? Születtek-e pajkosságukkal gondokat feledtetni képes unokáik? Készülnek-e már a nyugdíjaséletre? Miközben én a métereket szelem, ők alszanak-e még? Vagy esztergapadnál, íróasztalnál töltik már a munkaidőt...? Van-e munkahelyük egyáltalán...? Észre sem vettem, hogy időközben leúszódott a nyolcadik száz méter is, sőt, már a kilencedik felénél járok. Még néhány tempó, s kezdődhet az utolsó, a tizedik hossz, ami a jutalomtáv nálam, mert a második felét az ötvenméteres medencében hanyatt fekve, vízen ringatózva teszem meg, miközben az eget kémlelem, kócosodik-e felhőtől, vagy ha borús, van-e remény a tisztulásra? Hogy elröppent az idő megint! Pedig a vízbe merülésnél még távolinak tűnt a célba érés pillanata, de lám, a megfelelő irányba tett sok kis karcsapásnak elképesztő eredménye van. S ez nem csak az úszásban igaz. A fogyásban dekáról dekára, a spórolásban forintról forintra születik az eredmény... Az írásban és az olvasásban pedig betűről betűre, szóról szóra. Egyértelműen biztonságosabb lett a falu, megszűntek a betörések. Az óvodában a polgárőrség megalakulása előtt szinte rendszeresen volt betörés, azóta egy sem. Mindez bizonyítja, hogy nagyon kellenek a polgárőrök, szükség van rájuk. Más településeknek is csak ajánlani tudom, mert sokkal nyugodtabban élhetünk, tudjuk, hogy vannak, akik figyelnek a biztonságra, a nyugalmunkra. Tíz éve vásároltunk öreg házat, s a nyári szabadságot és a hétvégéket is itt töltjük kint. Eleinte rendszeresek voltak a hétvégiház-betörések, nálunk is többször jártak a bűnözők. Amióta öt éve megalakult a polgárőrség, ezek megszűntek. Nyugodtan itt hagyhatjuk a házat, s ha hétvégére kijövünk, mindent érintetlenül találunk. Még azt is, amit esetleg kint felejtenünk az udvaron, s ez megnyugtató. — Most biztonságosabb a falu, mint öt éve, mivel éjjelente járőröznek a polgárőrök, járják a környéket, figyelnek mindenre. Azóta nincs annyi betörés, lopás, garázdaság. Az idegenektől, házalóktól sem kell tartani. A gyanús alakokat megkérdezik, mit keresnek a településen, s elküldik őket, így az ilyenekkel egyre kevesebbszer lehet találkozni. - Biztonságos a település a polgárőrség megalakulása óta. Nagy odafigyeléssel és aktivitással végzik a dolgukat. A létszámot lehetne még növelni, így kevesebb jutna egy emberre, így én is szeretnék belépni az egyesületbe. S voltam is már kint éjszaka velük. A lakosság is támogatja őket, s biztosan a családjuk is mögöttük áll. - Hatvanéves koromban alakult meg az egyesület, be nem léptem, de támogatom őket és elismerem a munkájukat. Fontosnak tartom a polgárőrök ténykedését, mert sokat tettek a faluért, amit a tények bizonyítanak. A bűncselekmények száma csökkent, nagyobb lett a rend. S ami még lényeges, hogy jobb közösséggé kovácsolták össze a település lakóit. Megkérdeztük győrasszonyfai olvasóinkat Eredményes a faluban a polgárőrség? Szuricsné Kovács Ildikó óvónő Steingart Imre karbantartó Karika György vállalkozó Kovacsics Gabriella ápoló Horváth Imre nyugdíjas KISALFÖLD 2004. augusztus 2., hétfő Címünk: 9002 Győr, Pf. 28, e-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu A fekete masni A vonat berobogott az állomásra és a Győrbe járó munkások, tanulók felszálltak. Ki gondolta volna, hogy valakinek ez lesz az utolsó útja? Laci, az unokabátyám is ment a vagon- és gépgyárba dolgozni. Szülei boldogok voltak, hogy a gyár felmentette a katonaság alól. Azt hitték, itt biztonságban van. Hiszen mindennap hazajött a szülőfaluba, Gyömörére. 1944. április 13. A Győri Vagon- és Gépgyár bombázása. Az amerikai bombázók mély zúgással repültek el a falu felett a kitűzött cél felé. Gyomoré csak 27 kilométerre van Győrtől. A föld gyomra mintha morgolódni kezdett volna - aztán szürke lett az ég. Az emberek a faluból kimentek az állomásra, szívdobogva lesték a hazajövőket. Mindenki megjött - csak Laci nem! Talán lekéste a vonatot, vagy betegeket ápol, vagy megsebesült, vagy kórházba került. A remény és a félelem szorongatta a szíveket. De Laci nem jött, se aznap, se másnap, se azután. Elindultak, hogy megkeressék. A napok pedig múltak. Egy, kettő, három, négy. Sokan meghaltak. A kiterített halottak mellére odatették a fényképes igazolványokat. Egy hét múlva találták meg. A koporsó körül ott volt az egész falu. Mindenki feketében. Zúgtak a harangok. A sír mély volt. Ez a sír már elnyelt egy pici babát, egy tizenhat éves leánytestvért, most a 32 éves Laci unokabátyámat. A szülei jajveszékelését még most is hallom, hiszen azt nem lehet elfelejteni. Múlnak az évek. A sírkövön már megfeketedtek az aranybetűk. És követte őket a másik testvér, Margitka, később János, majd az édesapa, meg a kedves, mindig mosolygós Harmatit Mariska néni. A hatvan év távolából látom magam, amikor édesanyám a sötétkék matrózruhámra fekete masnit kötött. Most gyászolunk... A szívünk mélyén még mindig gyászolunk. P. Szabó Márta: Győr ini azokat a véleményeket közöljük, I ' i AMELYEKET OLVASÓINK SMS-bEN KÜLDTEK | V NX\ „v \. wrn j A KISALFÖLDNEK. S■ t jV 12 ^ i írja meg Ön is, mit gondol egy-egy témáról, cikkről, I Sk* «t s m' helyet a|link álláspontjának. A köz érdek- fl ■ k\V\v Q ; fedésére számot tartó, jogot nem sértő üzeneteket I ! / Ik jJ|j várjuk, azokat szükség esetén stilizálva és H nJsxxn O j rövidítve adjuk közre. • A rendőrség figyelmébe ajánlanám a főleg a belvárosban estefelé csapatosan (20-25 fő) dudálva száguldozó segédmotorosokat és a dörgő hangú kaszkadőröket. Franco, Győr • T. Franco! Majd ha önnek is volt esküvője, akkor mondja, hogy a dudálástól nem lehet pihenni! Anna • A Balfi u. 4. szám naponta utcazenét szolgáltat. A környékén már ablakot sem lehet nyitni. Miért nem intézkednek? A csendháborítás csak éjszakára vonatkozik? Sopron, a ház szomszédai • Az illetékes intézkedhetne a Baross úti Audi-szökőkút javításáról. Kb. 2 hónapja szivárog a közvíz a medence illesztéseinél. Szépen mohásodik. Franco • Miért gondolják sokan, hogy az egyetem olcsó buli? A kolesz min. 5000 Ft, jegyzetek, utazás, meg valamit enni is kell . 20-25 ezer Ft/hó. Kevesebből nem lehet kijönni! Mini • Szuper az új játszótér a holtágon! Köszönjük! Gyerekek és szülők • Vérzik a szívem a sopronhorpácsi parkért és a Jeges-tóért. Előbbiben 2 m-es a gaz, utóbbiból lassan mocsár lesz. Gyalázatos helyzet! Usnis • Hány baleset kell még, hogy rendezzék a 85-ös és a markotai bekötőút kereszteződésének beláthatóságát? Ma is volt egy. Érdemes lenne elgondolkodni a megoldáson! M. K. • Gyertek! Évek óta Csornáról járok ETO-meccsre, remélem, a nyitómeccset nem a tv-ben nézitek! Gyertek minél többen! Csofi • Meddig kell még elviselni a „döggyár” szagát?! Naponta kétszer járok arra és a rosszullét kerülget. Milyen lehet a környéken lakni? Üdv., Karcsi, Győr • Kedves kommunális szolgáltató! Jó dolog a hulladékgyűjtő sziget, de kérdem én, odáig hogyan juttassam el a lomjaimat? Kifizetik a fuvardíjat? Erika, Kisbácsa • Győrszentivánon ez év júl. l-jével megszűnt a bérletárusítás. Kérem az illetékes szervet, indokolja meg döntését. Nem egy kis létszámú faluról van szó. A kényelmet miért kell a kényszernek felváltania, ha nem muszáj? Eddig jó volt? Dolly, Győrszentiván • A hegyeshalmi határon újra kaotikus állapotok vannak. Mikor nyitják meg újra a régi határt az autósoknak? Ingázó • T. Kisalföld! Én minden orvost, aki külföldre akar menni dolgozni, elengednék, csak fizesse ki az adófizetők pénzéből finanszírozott egyetemi orvosi képzését. HJ • Nevetséges, amit az orvosok ügyeleti díjáról írtál, kedves „se nem orvos, se nem multi”! Ne sajnáljuk őket annyira! Sok helyen az ügyeletet vállalkozásban, a rendes bérük sokszorosáért viszik az orvosok. Vállalkozóként annyi ügyeletet vállalnak, amennyit akarnak. Nem foglalkozik senki azzal, hogy pl. egy nőgyógyász péntek reggeltől hétfő du.-ig a kórházban van! Egy eü.-dolgozó, Csorna • Üzenem az okostóniknak, akik kitalálták a napi standot, próbálkozzanak meg vele ők is a napi 8, 12 vagy 16 óra talpalás és idegőrlő pultozás után, majd aztán meséljenek, milyen! Kata, Beled • Öttevényen más sincs rendben. Pl. az utakkal is kéne foglalkozni. Meg a Dózsa utcában nem kéne hagyni, hogy olyan sok tehenet tartsanak, elviselhetetlen a bűz. Na meg az éjjel közlekedő kombájn, meg a traktorok! Kiscsillag • Megnézném magamnak az embert, akinek a fejéből kipattant a napi standolás! Laikus • A parlagfűakcióban a csanaki Mediterrán-spk. tulajdonosai nem vesznek részt? Nyerők lehetnének! A tenger meg hullámzik! Nem csak a lakosokat kéne felszólítani! Ani Miért Ménfőcsanakon? A július 27-i számban megjelent SMS-ekre reagálnék a tervezett magánbörtönnel kapcsolatban. Ménfőcsanakon élőként sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy alig egy év alatt mit tettek a környezetemmel. A 83-as elkerülőút mellé építettek fel oda egyáltalán nem illő „sorház jellegű” barakkokat. Ez jelentősen rontotta a családi házas övezet látképét. Megdöbbenve olvastam, hogy néhány lakos szerint Ménfőcsanakon vagy Gyirmóton kellene felépíteni magántőke bevonásával az új börtönt. Úgy látom, hogy az elítéltek talán nem, de az őket látogatók zavarnák a környék nyugalmát. Azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy 1000 új munkahelyet lehetne így teremteni. Sajnos ez csak egy újabb „mézesmadzag”, így az itt lévő ingatlanok értéke is csökkenne, mivel én sem szívesen költöznék egy börtön közelébe. Bizonyára mások is így „örülnek” ennek a remek lehetőségnek. Talán a Révfaluban vagy a Szabadhegyen élőket is meg kellene kérdezni, hogy nem lehetne-e oda építeni az új börtönt. A régi börtönt bizonyára becsuknák, sokaknak megérné a jelenlegi börtön helye. Ezek szerint Ménfőcsanakon mindent fel lehet építeni? Név és cím a szerkesztőségben Köszönet a Volánnak A győri Erzsébet Ligeti Óvoda 210 óvodása és nevelőtestülete nevében ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Kisalföld Volán személyszállítási üzletága vezetőinek és dolgozóinak, akik minden alkalommal, amikor különjáratú autóbuszt igényeltünk, nagyon készségesek és emberségesek voltak. Segítségükkel heti rendszerességgel autóbusszal vittük a fedett uszodába, vízhez szoktató és úszás-előkészítő foglalkozásra a középső és nagycsoportos gyermekeket és a sajátos nevelési igényű mozgássérült óvodásainkat. Továbbá négy alkalommal óvodás-színházbérlettel a Vaskakas Bábszínház színvonalas előadásait tekintettük meg különjáratú autóbusszal. A természetjárásban, a tapasztalat- és élményszerzésben is nagy segítségünkre volt a Kisalföld Volán. Köszönjük a korrekt, partneri együttműködést és segítőkészséget, az autóbusz-vezetők figyelmes, lelkiismeretes munkáját és türelmüket, melyet a kisgyermekekkel szemben tanúsítottak. További jó egészséget és balesetmentes vezetést kívánunk az Erzsébet Ligeti Óvoda óvodásai és dolgozói nevében. Móricz Árpádné óvónő, a kirándulások szervezője