Kisalföld, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-27 / 148. szám

6 Kisrégiók www.kisalfold.hu Franciaországtól Kapuvárig: A vendéglátás jó hírű, köztiszteletben álló családja volt Emléküket a Kis-Ehn borozó őrzi a városban A kapuvári vendéglátás jó hírű, köztiszteletben álló családja volt az Ehn dinasztia. Franciaországból kerültek a Rábaközbe. A második világháború után Kapuváron mindenük odaveszett. Az 1900-as évek elején került Kapuvárra az Ehn család. Évti­zedekig híres szállodájukat a második világháború után álla­mosították, majd lebontották. A neves vendéglátó família nyo­mait egy kapuvári borozó őrzi, a család egyik tagja a megyeszék­hely mellett él. - A későbbi Ehn Szálló épü­letét még nagyapám, Ehn Emil vásárolta 1906-ban Kapuváron - kezdte a neves vendéglátó fa­mília leszármazottja, Ehn Imre. Mint mondta: családja egy fran­ciaországi folyóról, az Ainről kapta a nevét, de az a germán nyelvterületen való vándorlása­ik során Ehnre változott. A fa­mília végül Kapuváron telepe­dett le és fővárosi kitérő után vásárolták meg a később híressé vált szálloda épületét. — Ehn Emil, nagyapám, egy másik ka­puvári vendéglátó família, a ma már Kapuvárról elszármazott Schwab család Janka nevű lá­nyát vette feleségül és kilenc al­kalmazottal nyitották meg szál­lójukat és éttermüket - mondta­­az unoka. Érdekességképpen hozzátette, hogy az első világháború idején akkor volt a mozgósítás, amikor tűzoltóbált tartottak az étterem­ben. Erről egy napjainkig fennma­radt rendezvénykártya tanúskodik. Ehn Emil öt gyermeke közül Imre­ nevű fia vitte tovább az ét­termet, előzőleg azonban apja franciaországi tanulmányútra küldte. Ehn Emil ’39-ben meg­halt, a szálló azonban már jó ke­zekben volt a fiúnál. Ehn Imre megjegyezte: az ak­kori szokások szerint az étte­rem, a szálló és a borozó szinte teljes egészében önellátó volt. A konyhán felhasználták a moslé­kon nevelt disznót, a szárnyast. Az üdítőt és szódát saját maguk töltötték, a röviditalokat, likő­röket kis likőrkeverőben, saját pincéjükben állították elő, a bort pedig Zala megyéből hoz­ták. Kapuvár akkori vendéglá­tósai, a Schwab, az Ehn és az Ivék családok évente egyszer lo­vas kocsikat fogadtak és a zalai pincékből elszállították az egy évre való bormennyiséget. Ehn Emil fia, Imre a második világháborúban hadtápos egy­ségnél szolgált, szerencséjére nem került ki a frontra, mert el­akadtak a Kárpátokban. - Soha annyi pezsgőt és sonkát nem fo­gyasztott apám — mesélte ifjabb Ehn Imre. A háború idején a szálló többször váltott vendégeket, az éppen aktuálisan Kapuváron ál­lomásozó csapatok használták parancsnokságnak az épületet. Ehn Imre szerint azonban sem a németek, sem a szovjetek nem fizettek a fogyasztásért. A harcok végeztével idősebb Ehn Imre hazatért és egy hordó meg­maradt itallal kezdte újra a szálló működtetését, egészen a '49-es ál­lamosításig. Ifjabb Ehn Imre elmesélte: gyermekkorából több emléke is van az Ehn Szállóról. Talán az ő keresztelője volt az első a város­ban, amin még az akkori szovjet városparancsnok is részt vett. Idősebb Ehn Imre még két évig üzemeltette a kisebb, városköz­ponti borozóját, amely a mai na­pig a Kis-Ehn nevet viseli. Idő­sebb Ehn - némi kitérővel - ez­után a megyeszékhelyre került, ahol a jelenlegi Rába Szálló étter­mét vezette tizennégy évig, majd ő nyitotta meg a győri Park étter­met is 1969-ben, ahonnan végül nyugdíjba ment 1974-ben. If­jabb Ehn Imre elmondta: a csa­ládi hagyományt követve a ven­déglátó-ipari főiskolára felvételi­zett. - Ez olyan volt nekem, mint amikor a katonaló meghallja az ágyúdörejt - mondta. Hangsúlyozta, azóta sem tud szabadulni a vendéglátós szakmá­tól, az ország több városában, többek közt Székesfehérváron is dolgozott, de például tevékenyen részt vett a győri Vaskakas étte­rem megnyitásában. Ehn Imre jelenleg Győrszentivánon lakik és a Krúdy-iskolában vendéglátást tanít. Három gyermeke és négy unokája van, de azt hozzátette: az ifjabbak kijelentették, a vendég­látás családi hagyományát csak akkor folytatják, ha saját boltjuk­ban dolgozhatnak majd.­­ Ha a kapuvári épületet nem bontják le, esetleg a kárpótláskor visszavá­sárolhattuk volna — mondja pa­naszosan Ehn Imre. Hozzátette még: apján kívül olyan neves vendéglátósoktól tanulta a szak­ma, fortélyait, mint Gundel Fe­renc. — Ők még elhivatottságot éreztek e szép szakma iránt — zár­ta gondolatait Ehn Imre. A szálló és étterme, kávéháza korabeli képeslapon. A második világháború után minden odalett. Idősebb Ehn Imre egy 1950-es felvételen. Ifjabb Ehn Imre Győrszentivánon lakik és vendéglátást tanít. T. A. Röviden Testületi ülés Csornán Csorna. Június 29-én, csütörtö­kön délután két órától ülésezik a város képviselő-testülete a városhá­za nagytermében. Napirenden sze­repel a közalapítványok és az Új Otthon Alapítvány tevékenységé­ről szóló beszámoló, illetve számot adnak munkájukról a képvise­lő-testületi bizottságok és a társa­dalmi kapcsolatokért felelős ta­nácsnok. Tárgyalnak a képviselők a város idei költségvetési rendeleté­ről, valamint fenntartói döntéseket hoznak a Kerényi György Zeneis­kolával kapcsolatban. Szó lesz a szennyvíztisztító telep rekonstruk­ciójáról és az útfelújítással kapcso­latos közbeszerzési eljárásról. Játszótérfejlesztés Babót. A babóti önkormányzat idei tervei között szerepel a tele­pülés játszótereinek fejlesztése. A régi eszközöket szeretnék kicse­rélni új, korszerű játékokra. Pá­lyázatot is nyújtottak be erre a célra, amelyen 500 ezer forint tá­mogatást szereztek, így a legfon­tosabb munkákat el tudják vé­gezni a babóti játszótereken. SZERENCSÉS BALESET: Kis-Csorna irányából a belváros felé haladt egy csornai fiatalember Volkswagen Passatjával, amikor a Szent Antal-temető közelében figyelmetlensége miatt áttért a 85-ös főút bal oldalára és vas villanyoszlopnak ütközött. Az eset a hét végén történt, szerencsére személyi sérülés nélkül. Az oszlop cseréjét és a károk elhárítását hétfőn végezték el a szakemberek. " . FOTÓ: CS. K. A. és Köniei­ÉKi. Press A KISALFÖLD INFORMÁCIÓS HETILAPJAI példányban OTTHONÁBAN A ___________________ M Maniraetes prog**­*11’ Minden szerdán keresse a postaládában! Bevizsgálták a kifogásolt beledi vizet Június 22-i lapszámunkban az SMS-rovatban elmarasztaló véleményt írt egy beledi olva­sónk, aki szerint „...a szolgáltató nem ellenőrzi rendszeresen a víz minőségét, így néhány napig a csapból híg sár folyt”. Szabady János, a Pannon-Víz rt. sajtószóvivője a panaszra reagálva lapunknak elmondta, bevizsgálták a beledi vizet és a korábbi minőséghez képest semmilyen problémát nem ész­leltek. Meghibásodás a vízháló­zatban nem volt, jelzést a víz minőségére vonatkozóan se­honnan nem kaptak. „Máshol viszont már volt rá példa, hogy illegálisan vételez­ték, azaz lopták a vizet, aminek minősége valóban rossz volt - nyilatkozta a Pannon-Víz rt. sajtószóvivője -, ám ez ilyen esetben a fogyasztó felelőssége. A víz rossz minőségére vonatko­zóan Beledről elmarasztaló jel­zés nem érkezett társaságunk­hoz” — tette hozzá a szóvivő. 2006. június 27, kedd Régi osliakat is várnak a falunapra Osli. Július 1-jén falunapot tar­tanak a településen. Ez alkalom­ból rendezik meg az Osliból el­származottak baráti találkozóját. A község vezetői szívesen várnak mindenkit, akik valaha oslinak vallották magukat és jó szívvel gondolnak vissza az ott töltött időszakra. A falunap programjai között szerepel még a megyezász­ló ünnepélyes átadása, gulyásfő­zés, az óvodások és iskolások mű­sora. A falunap sztárvendége a Desperado együttes lesz. Kiszállásos véradás a művelődési házban Kapuvár. A Vöröskereszt helyi szervezete a soproni vérellátó szolgálattal közösen kiszállásos véradást tart június 29-én, csü­törtökön délelőtt tíz órától dél­után háromig a Rábaközi Műve­lődési Központban. A szervezők várják a régi és az új véradókat és kérik, hogy arcképes igazolványát mindenki vigye magával.

Next