Kisalföld, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-03 / 153. szám

Kisalföld 2007. július 3., kedd Per: megoszlanak a pártok véleményei SOPRON__________ CZIRÁKI VIKTÓRIA______________ Megoszlik a frakciók vélemé­nye az újabb mélygarázsperről, melynek megindításáról zárt ülésen döntöttek a legutóbbi közgyűlésen. A mérleg: egy igen, három nem és egy tar­tózkodás. Mint arról lapunk múlt héten már beszámolt, a Sopron Hol­ding Zrt. pert indít az SPT Mély­garázs Kft. ellen (Újabb mélyga­rázsper indul - Kisalföld, június 30., 9. oldal). A frakciók állás­pontja változatos képet fest. - A konfliktusok tárgyalásos megoldásának a híve vagyok - fogalmazott Nagy Tamás (MDF). - Egy ügy jogi útra terelése előtt ki kell vizsgálni a lehetséges megoldásokat. Ebben az eset­ben azonban olyasvalamiről döntött a képviselő-testület, amiről jóformán információnk sem volt. Kifogásolom például, hogy a szerződések irataiba tilos betekintenünk. A közgyűlésen lehetőséget kellett volna adni az SPT Mélygarázs Kft. ügyvezető­jének, hogy megválaszolja a kér­déseinket. Ha felmerül a tör­vénysértés, azt azonnal ki kell vizsgálni, de a per csak az utolsó eszköz lehet. Németh Árpád (Civil összefo­gás) véleménye szerint az újabb per minden kétséget kizáróan hátrányos a város számára, füg­getlenül annak kimenetelétől. - Az alapproblémát abban lá­tom, hogy olyan politikai ellen­felet támad a városvezetés, ame­lyik döntő befolyással bír a pén­zek elosztásánál - fogalmazott Németh Árpád. - Olyan ez, mintha szívességet kérnénk va­lakitől, miután rágyújtottuk a házat. Ebből így vagy úgy, csak a város húzhatja a rövidebbet. A perköltség néhány utca rendbe­tételére elég lenne, ahelyett, hogy valaki politikai tőkét ková­csoljon belőle. Rádonyi László (Fidesz) más­képp vélekedik.­­ A per tárgyát képező tartós bérleti szerződést - a közgyűlés felhatalmazásának értelmében - csak a mélygarázs­ra vonatkozó jogerős használat­bavételi engedély kiadása és a mélygarázs ingatlan-nyilvántar­tásba való bejegyzése után lehe­tett volna aláírni, és nem 2006. augusztus 1-jén - magyarázza a frakcióvezető. Véleménye sze­rint jogos a követelés, melyet a kft. ellen támasztanak. - A szer­ződésben megfogalmazottak, az adott garanciák, a vállalt kötele­zettségek gazdasági szempont­ból hátrányosak az önkormány­zat számára. Ilyen okiratok alá­írására sem a holding akkori ve­zérigazgatója, sem a volt polgár­­mester nem kapott a közgyűlés­től felhatalmazást. Sőt, a szerző­dés tartalmáról sem tájékoztat­ták a közgyűlést. Kalmár István (MSZP) szerint értelmetlen a per, mivel az több felől is hátrányos a város számá­ra. - Úgy látom, hogy a városve­zetés az ügyvédei foglalkoztatá­sa érdekében indítja sorozatban a pereket - mondta el Kalmár István. - Kárt okoznak és ennek a város lakói isszák meg a levét. A perköltség, melyet az adófize­tők pénzéből térítenek meg, több százmillió forint lehet. Az ügyvédi iroda sem dolgozik in­gyen, a díjról azonban hallgat­nak a városvezetők. Előbb­­utóbb kiderül a per anyagi von­­zata, de félő, hogy a város na­gyot bukik, akármi is lesz a vég­eredmény. Kóczán Zoltán (SZDSZ) állás­pontja szerint sem előnyös a perindítás.­­ A városvezetés lát­ja, hogy bukásra vannak ítélve az eddigi keresetei és a téma napi­renden tartása motiválja az új­bóli vádaskodást - fogalmazott Kóczán Zoltán. - A perek miatt a közgyűlés munkájában is fe­szültség figyelhető meg. Az együttműködés nem probléma­­mentes, gondoljunk csak a leg­utóbbi pályázatokra. Ebből nem nyerhetünk, csakis veszíthe­tünk. Sopron anyagi, erkölcsi és politikai veszteséget könyvelhet el. Búcsú Mészáros Károlytól. A selmeci hagyományok jegyében vettek végső bú­csút tegnap délután dr. Mészáros Károlytól, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorhelyettesétől. Ravatalánál - az egyetem központi épületében - először dr. Faragó Sándor búcsúzott a kiváló tudóstól, tanártól, vezetőtől és a jó baráttól. Az életpályáját, emberségét méltató emlékezéseket követően kigyúltak a bá­nyászlámpák és az egyetemisták szalamandere, valamint a gyászoló tömeg kí­sérte végig a Bajcsy-Zsilinszky úton. A temetési szertartásra az erdők aljában fekvő sopronbánfalvi temetőben került sor. SOPRON ÉS KÖRNYÉKE– www.kisalfold.hu Ütközés: A magyar autó utasai valószínűleg nem kötötték be magukat Heten sérültek meg a balesetben SOPRON__________ GOSZTONYI MIKLÓS_____________ Frontális ütközés történt a Sopront elkerülő úton tegnap reggel 6 óra előtt. Hét ember sérült meg, egyikük állapota életveszélyes. Sopronban, a 84-es főút Rákosi utca és a Pozsonyi út közötti el­kerülő szakaszán tegnap reggel súlyos baleset történt. Egy, a ha­tár irányába tartó Volkswagen eddig ismeretlen okból áttért a bal oldali sávba, s ott összeütkö­zött egy német rendszámú Ford­­dal, amelyben négyen utaztak. A karambolban heten sérültek meg. A magyar autó három utasa feltehetően nem kötötte be a biztonsági övét. A jármű - egy Mohács környé­kén élő férfi - vezetője életveszé­lyes, egyik utasa súlyos, a másik pedig könnyű sérülést szenve­dett. Információink szerint az életveszélyes agy-, mellkasi, tü­dő- és végtagsérüléseket szenve­dett magyar férfi lélegeztetőgé­pen van, állapota kritikus. A má­sik két társa állapota javul, náluk a napközben eddig elvégzett vizsgálatok komoly szervi káro­sodást nem mutattak ki. A német autóban ülők könnyű sérüléssel úszták meg a balesetet. - A Balatonra igyekeztünk, be­tartva a sebességre vonatkozó szabályokat, amikor egyszer csak azt láttuk, hogy a szemközti sávból egy piros színű VW szép lassan a mi sávunk felé halad - elevenítette fel remegő hangon a történteket Cornelia Teschau, a német rendszámú autó Zerpst városkából való utasa, akinek a biztonsági öv okozott némi fel­­hámos, alig látható sérülést. - Nem tudtuk elképzelni, mi tör­ténik, ezért mi teljesen lelassí­tottunk, végül meg is álltunk. Ekkor a piros gépkocsi nekünk ütközött. Úgy hisszük, a magyar rendszámú autó sofőrje egész egyszerűen elaludhatott. Tíz na­pot szerettünk volna eltölteni a Balatonon, most egyelőre fogal­munk sincs, hogyan tovább... A sebesültek kiszabadításában a tűzoltók is közreműködtek. A súlyos baleset miatt órákon át lezárták a főút elkerülő szakaszának egy részét. Felvételünkön Kristály István törzszászlós, baleseti helyszínelő rögzíti a nyomokat. A VOLT Fesztivál után nyit a Deák téri turisztikai központ Sopronban Tourinform: mennyiség helyett minőség SOPRON__________ HORVÁTH FERENC______________ Javában tart a turistaszezon, de az országba igyekvők a soproni határon nem találnak Tourinform-irodát. A sokat vi­tatott Deák téri információs központ a VOLT Fesztivál után kezdi meg működését. A Tourinform-irodák világszerte a turisták eligazodását segítik tájé­koztató kiadványokkal, hasznos információkkal, így van ez Sop­ronban is, de az irodai hálózat időről időre történő helyi átszer­vezése közben sokszor elvész a turista. A határon nincs informá­ciós szolgáltatás, a Liszt-központ­ban van, a Deák téren pedig csak a VOLT Fesztivál után lesz.­­ A városvezetés és a fenntartó Pro Kultúra kht. tavasszal áttekin­tette a városi közhasznú turisztikai hálózat feladatait, kihasználtságát, eredményeit - mondta Taschner Tamás, a helyi Tourinform-hálózat vezetője. - A korábbi vezetés ugyanis mennyiségi fejlesztésbe kezdett, így a Liszt-központban működő főiroda mellé a soproni határátkelőnél és az Hőkapu 11.-ben is turisztikai pontot létesí­tett, valamint a Deák térre további irodát tervezett. A múlt év tapasz­talatai alapján azonban egyértel­mű, hogy a határon elsősorban Balaton és Budapest után érdek­lődnek a turisták, az Előkapu for­galma továbbra is magas, a Deák tér jövőbeni kihasználtságára pe­dig csak becslések vannak. A ta­pasztalatokat egybevetette a fenn­tartó a Magyar Turizmus Zrt.-vel kötött névhasználati szerződéssel és a következő döntés született: a mennyiség helyett inkább a minő­séget kell előnyben részesíteni. - Ez mit jelent a gyakorlatban? - Azt, hogy a soproni Tourin­form-hálózat irodát üzemeltet a liszt-központban, a határon lévő iroda Tourinform-pontként történt besorolását megszünteti, mert nem Sopron és környéke érdekeit szolgálja elsősorban. Viszont to­vábbra is Tourinform-pontként üzemelteti az Hőkapuban lévő iro­dát és hamarosan a Deák téri tu­risztikai központot is. Tekintettel arra, hogy a Tourinform-iroda el­­költöztetése nem volt jó döntés 2004-ben, ezért a városvezetés a belváros rehabilitációs programja részeként a Tűztorony mellé sze­retné ismét elhelyezni a főirodát - Mikor vehetik igénybe a tu­risták a hálózat szolgáltatásait?­­ A Oszt Ferenc utcai iroda szezonban hétköznap 9-17 óráig, szombaton, vasárnap 9-14 óráig, az Előkapuban hétfőtől péntekig 8-17 óráig, a Deák téri pedig a jö­vő hétfőtől szombatig 9-17 óráig várja az érdeklődőket. A Deák té­ren továbbá kerékpárkölcsönző is lesz az aktív üdülést választó turisták örömére. -A nyitva tartás igazodik a tu­risták igényeihez? Hétvégén hol lehet kerékpárt kölcsönözni? - A nyitva tartást a tapasztala­tok alapján határoztuk meg. Tény azonban, hogy kevesen vagyunk, ezért a jelenlegi helyzet szerint szombaton este és vasárnap már nem lehet kerékpárt kölcsönözni. A határon nincs információs szolgáltatás, a Liszt-központban van, a Deák téren pedig csak a VOLT Fesztivál után lesz. Fotó: M. D.

Next