Kisalföld, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-01 / 52. szám

Bevetés: Százmilliós elektronikus tábla terelte a parkolóba a közlekedőket Különleges autópálya-razzia GYŐR-MOSON-SOPRON CSÉFALVAY ATTILA_______________ Új ellenőrzési módszert próbál­tak ki a megyei rendőrök teg­nap délelőtt az M1-es autópá­lya 158-as kilométerénél Mo­sonmagyaróvár és Hegyesha­lom között. Akiket kiszűrtek, azok között akadt ittas vezető, orgazda, de közokirat-hamisí­tót is találtak. Németh Lajos alezredes, a me­gyei rendőr-főkapitányság ren­dészeti igazgatója elmondta: a mélységi ellenőrzés során olyan technikai eszközöket használ­tak, melyeket először próbáltak ki az országban. A százmilliós beruházás keretében az autópá­lya elektronikus információs tábláin már láthatták a gépjár­művezetők, hogy később kitere­lik őket egy parkolóba. Folyama­tosan szüntették meg a sávokat, lassították a gépjárműveket, vé­gül óránkénti 40 kilométerre kel­lett csökkenteni sebességüket. Először a kamionokat, később pedig a személyautókat vizsgál­ták. A parkolóban ott állt a meg­felelő technikai háttérrel rendel­kező úgynevezett Schen­­gen-busz. Németh Lajos el­mondta: összesen hat autóst szűrtek ki, s negyvenötezer fo­rint helyszíni bírságot szabtak ki. A Mosonmagyaróvári Rend­­őrkapitányságon egy személyt közokirat-hamisítás gyanúja mi­att előállítottak. Öt román ál­lampolgárt orgazdasággal gya­núsítanak, mivel autójukban olyan eszközöket (például fúró­gépet) találtak, melyek nagy va­lószínűséggel nem az övék. Emellett két jogosítványt vontak be a rendőrök ittas vezetés mi­att. Hasonló akciókra egyébként többször számíthatunk majd a közeljövőben. Folyamatosan szüntették meg a sávokat, végül a járműveknek óránkénti 40 kilométerre kellett csökkenteniük a sebességüket. Fotó: Bertieff András BUDAPEST FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. A megyeszékhely standjának kö­zéppontjában Hefter László üveg­művész Kapcsolat című szimboli­kus alkotása áll, amely a városhá­za előtti teret díszíti majd. Borkai Zsolt győri polgármester a kiállí­tás helyszínén elmondta: - Szeretnénk bemutatni a fesz­tiválokat. A tavaszi az európai hí­rű Mediawave-filmszemlével kez­dődik, majd szinte azonnal kez­dődnek a nyári fesztivál program­jai. Ezúttal is megakoncert, az Ed­da együttes nyitja a rendezvény­­sorozatot. Emellett nagyon sok új elem jelenik meg, így először Győr lesz a központja a Magyar Borok Útja Ralinak, s megrendezzük a Vaskakas és az ír Fesztivált. Egy város ne csak a térképen legyen rajta, de az emberek tudják, hogy hol kell keresni, s milyen lehető­ségek vannak, ha oda látogatnak. Ezért is fontos egy ilyen kiállítás. Látható, hogy azok a települések, amelyek az elmúlt időszakban di­namikusan fejlődnek, mind itt vannak. Ez is mutatja, hogy nem lehet elfelejteni a városmarke­­ting-tevékenységet, amihez egy komoly gazdasági marketinget kell kapcsolni. A Sopron és a Fertő-kultúrtáj egy standon állít ki a Tűztorony szimbólum alatt. A kiállítást szervező Pro Kultúra Sopron Kht. munkatársa, a soproni Tou­­rinform-iroda vezetője, Taschner Tamás elöljáróban elmondta: céljuk, hogy a leghangsúlyosabb vonzerőket jelenítsék meg. Egy­ben bemutassák a szálláshelye­ket a nagyszállóktól a kispanzió­­kig, diákszállókig. - Elsősorban a programokra koncentrálunk, a Soproni Ünne­pi Hetek, a Liszt-fesztivál s a szü­reti napok programjait szeret­nénk bemutatni. S már a jövő évi Haydn-évforduló prospektusát is elhoztuk, ugyanis szeretnénk Sopront felhozni a zenei turiz­mus élvonalába. A hűséges láto­gatók mellett egyébként új cél-Az utazáskiállítás vasárnap estig látogatható._____ csoportokat is megszólítunk, többek között a gyermekes csa­ládoknak szeretnénk vonzó programokat kínálni - mondta végül Taschner Tamás. kisalföld hu Előzmények: www.kisalfold.hu — Régiónk turistacsalogató ajánlata Hefter László üvegművész Kapcsolat című alkotása a győri stand után a vá­rosháza előtti teret díszíti majd. Fotó: Tóth Gyula SZDSZ: az egészségügy Fiatal Baloldal: kampány nem rulettasztal a népszavazásról GYŐR MUNKATÁRSUNKTÓL Régi Magyarország címmel a Fiatal Baloldal is kampányba kezdett két hete a közelgő népszavazás apro­póján. Tegnap Győrben, a Fib me­gyei szervezetének sajtótájékozta­tóján kiderült: a www.regimagyar­­orszag.hu címen internetes oldalt hoztak létre, ahol a reform nélküli jövő miatt aggódó álláspontjukat rövidfilmek is bemutatják. Az egészségügyről Rózsa Endre orszá­gos alelnök elmondta: a jelenlegi rendszer drága és nem hatékony, viszont a vizitdíj már csökkentette a hálapénz jelenlétét és azokat az or­vos-beteg találkozásokat, amelyek csak azért jöttek létre, mert a páci­enseknek nem volt kivel beszélget­niük. A Fiatal Baloldal a vizitdíjról azt gondolja: mivel ott marad a praxisban, az orvos fejlesztésre for­díthatja. Elhangzott: „Nem a kisis­kolák tanárainak teljesítményét be­csüljük le azzal, hogy azt gondoljuk, nem szabad üres iskolákat működ­tetni, koncentráltan hatékonyab­ban, jobb színvonalon lehet a köz­oktatást megoldani. A felsőoktatási tandíjról pedig azt gondoljuk, hoz­zájárulás ahhoz a képzéshez, amely révén a diák később többet keres­het és ügyfél-szolgáltató viszonyt hoz létre, azaz a hallgatóknak ko­molyabb jogosítványaik lesznek a számonkérésre. Szociális és tanul­mányi alapon pedig számos ked­vezményt biztosít majd a rendszer a tandíjfizetésben.” GYŐR RIMÁNYI ZITA Egyre többen szavaznának nem­mel, egyre kevesebben igennel a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a népszavazáson. A jövő vasárnap még nagy meglepetése­ket hozhat - állítja Horn Gábor. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tegnap Győrben, az SZDSZ területi irodájában tartott sajtótájékoztatót. Annak kapcsán, hogy szerinte Orbán Viktor, a Fi­desz elnöke mint egy rulettasztal­nál a tétet, úgy emelte háromszáz­ról ezerre a vizitdíjat, elmondta: nem véletlenül háromszáz forint a vizitdíj. Még kifizethető. Úgy véli, ezer forintra emelni drága megol­dás lenne, mert csak akkor men­nének orvoshoz a betegek, amikor már nagyobb a baj, költségesebb a kezelés. „A népszavazás tétje, hogy megy-e tovább a társadalom a demokratikus úton, nő-e az ön­­gondoskodás szerepe, ami min­den fejlett társadalmat jellemez, vagy megint becsapja magát, hi­szen nincs ingyenes egészség­ügy, sem felsőoktatás” - szögezte le az államtitkár és hozzátette: ha a népszavazáson - ahol a vizitdíj, a kórházi napidíj, a tandíj eltörlé­sének kérdése lesz napirenden - többségbe kerülnek az igenek, akkor szembesülni kell azzal, hogy ezek a források nem állnak majd rendelkezésre ezekben az ágazatokban. Kisalföld 2008. március 1., szombat MEGYEI KÖRKÉP: www.kisalfold.hu Álláspont VIDA ISTVÁN szerkesztőség vezető vida. istvan@kisalfold.hu » N­em az, ami kvázi országunkban kvázi kampány zajlik. A dolog annyira kvázi, hogy ami a mélyebb célja lenne, azt szemérmetes metanyelvvel ál­cázzuk. Csak annyi a valós, hogy díjak (vizit, napi, tan) szerepelnek majd a jövő vasárnap elibénk terített, három különböző színű szava­zólapon. Megjegyzem, már most egy lehetséges választási csalásról keringenek elektronikus üzenetek a virtuális térben. Hivatásos bér­aggódók már most azt javasolják nekünk, nézzük meg alaposan, hogy minden színűből egyet kaptunk-e, még a fülke magánya előtt. Ugyanakkor időközben már le is íratott, tehát nem kell hozzá éles szem és bátor szív, hogy ki is mondjuk végre: Orbán Viktor és Gyur­­csány Ferenc utolsó duellumának vagyunk manapság szem- és fül­tanúi. Hogy az utolsó lesz, az nem azért biztos, mert talán március 9. után a két fél egyike vagy mindkettő váratlanul belátó, toleráns, megengedő és együttműködő találna lenni, ilyenformán nem lehet­ne több párbajuk, hanem mert egyikük politikai halálával fog véget érni ez a menet. A nyeregből a fűrészporba penderített, ékeitől meg­fosztott, vesztes lovag feje fö­lött már most zajlik az osztoz­kodás, csak még azt nem lehet tudni, melyik táborban jönnek elő tizedikén a farbával. Ilyenformán a tét tényleg igen nagy. No nem a jövő, per­sze. Ezért érthető, hogy mind­két fél nagyokat dobott már e héten is, s a még ránk váróban is lesz hová emelni a tétet. Búcsúzó hetünkön Gyurcsány kihajtotta Putyintól a Déli Áramlat ígéretét, Orbán erre Losoncról hazaüzent, hogy ellenfele éppen most puccsolta meg a parlamentet s a demok­ráciát. Banánköztársaságokban szoktak volt ilyen epizódok formát ölteni, na! Ez történik, de nem ez mutatkozik. Egyfelől az látszik, hogy ige­nekkel kezdődik a jövő. (Megjegyzem, tíz évvel­ ezelőtt egyszer már azt hallottuk, hogy „a jövő elkezdődött”. Kváziország, retroország is, vagy mi a szösz?) Meg látni gyöngyöző homlokú orvosokat a me­gyei kórházak tanácstermeinek első soraiban, másfelől meg a fleg­matikusra vett, izzadságszagú álközönyt. Vö.: „Tudják, mi lesz kilen­cediké után, tizediké.” Nos, ehhez képest izgalmas, hogy a mérték­adó országos hetilapban már hetek óta a magyar szociáldemokrácia új kereteiről zajlik a vita. Persze az sem volt semmi, ahogy az elnök az alelnökét kérdezte színpadiasan Debrecenben: „Na, akkor kardot rántasz?” S jött is a válasz nyomban: nem..., nem. A két kis párt is sokatmondóan álságosan viselkedik. A kisebbik koalíciós vállalta a nehezét: aktívan kampányolnak a nemekért. Min­den napra egy tojás, egy brosúra. Fizetős nemek mellett agitálni - valljuk be - tömegdemokráciában heroikusnak tetszhet bár, de leg­alábbis fából vaskarika. Főleg kampányidőszakban. A másik elnök asszonya meg nem tudja, melyik ujját harapja meg. Titokban nem lenne ízlése ellen való az őt rendre megsértő Orbán arcára esése, ám ha itt ellenkezik, rögvest besorolják a szocik háta mögé, így aztán látványosan nem csinálnak semmit, s ugyancsak látványosan és talá­nyosan ingatják a fejüket. A fene sem tudja, hogy mire. Kváziország kampányhete szubjektív tükörben. Hétfőn e tárgy­ban az utolsó kezdődik. 1s Kváziország kam­pányhete szub­jektív tükörben. Hétfőn e tárgy­ban az utolsó kezdődik. A LAPCOM KFT. GYŐRI IRODÁJA ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓT KERES. FELADATOK: • hirdetési felületek értékesítése a Lapcom Kft. kiadványaiban • folyamatos kapcsolattartás a meglévő hirdetőpartnerekkel • új hirdetőpartnerek keresése • a hirdetésekkel kapcsolatos adminisztráció elvégzése. ELVÁRÁSAINK: • min. középfokú végzettség • alapfokú számítástechnikai ismeret (Word, Excel) • jó kommunikációs készség, pozitív gondolkodásmód • hasonló területen szerzett gyakorlat előnyt jelent • vállalkozói igazolvány • B kategóriás jogosítvány, saját személygépkocsi. AMIT NYÚJTUNK: • multinacionális cég nyújtotta, biztos szakmai háttér • versenyképes, teljesítményfüggő jövedelem • szakmai fejlődési lehetőség. A fényképpel ellátott szakmai önéletrajzokat 2008. március 14-ig a következő címre várjuk: Lapcom Kft. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. 72288211

Next