Kisalföld, 2008. július (63. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-01 / 152. szám
Kisalföld 2008. július 1., kedd Az ügyvédek egy része nem is ismeri az elektronikus rendszert Hegyekben a céges akták GYŐR-MOSON-SOPRON LACZÓ BALÁZS A szokásos forgalom többszörösét bonyolították le tegnap a cégbíróságok, a megyei központba mintegy százan hozták be ügyeiket, volt, aki ötvenet egyszerre. Ennek egyik fő oka, hogy mától csak elektronikus úton lehet benyújtani a cégbejegyzéseket és a szerződésmódosításokat. A tizenegy óráig tartó ügyfélfogadási határidő az elmúlt napra nem vonatkozott. Látszik, hogy szeretünk mindent az utolsó pillanatra hagyni, most pedig akadt elég elodázni való, mivel a cégeknek három törvényi változás miatt is dolguk volt a bírósággal. Dr. Gálné dr. Miklós Dóra, a megyei bíróság csoportvezetője elmondta: a 2006-os törvény módosításához a mai napig kellett igazítani a társasági szerződéseket. Csak egy példa a sok közül: eddig egy ügyvezető igazgatót határozott időre - legfeljebb öt évre - lehetett kinevezni, míg az új jogszabály szerint már határozatlan időre szólhat a státusa. Ilyen és ehhez hasonló változások sora miatt kellett módosítani szerződéseiket a cégeknek, s ahogy az megszokott, az utolsó pillanatban érkeztek a legtöbben. Ez persze azért nem csak a tegnapra vonatkozott, mivel egész júniusban akták tornyosultak a cégbírósági irodákban. Érzékeltetésképpen: míg egy átlagos hónapban 600-800 ügy érkezik a megyei cégbíróságra, az elmúlt harminc napban 2372-t nyújtottak be. Ezzel a határidővel egybeesett eredetileg egy másik változás is, ami dömpinget okozott: a társaságok okirataiban a tevékenységi kört jelölő négyjegyű számok megváltoztak - ez egyébként öt-hat évente megesik és nem kis munkát ad az ügyvédeknek és a cégbíróságnak. Aktányi mennyiséget tesz ki az a paksaméta is, ami az új fordítókulcsokat tartalmazza, ebből keresheti ki egy vállalkozó, hogy tevékenységi köréhez melyik TEÁOR-szám tartozik. Igaz ugyan, hogy a miniszter nemrég kitolta az átvezetés határidejét december 31-re, de mostanra a bírsággal fenyegető hatóságok már épp elég propagandát folytattak ahhoz, hogy az ügyvédek, vállalkozók észben tartsák a júliusi határidőt Nem beszélve arról, hogy ha már a szerződést így is, úgy is módosítaniuk kellett, akkor a tevékenységi körükről is nyilatkoztak egy füst alatt, nem várva meg a decembert. S jön a harmadik - talán a legközismertebb - oka a júniusi káosznak, hogy mától csak elektronikus úton lehet benyújtani a cégbejegyzéseket és azok módosításait Ezzel alighanem lesznek problémák, mivel úgy tűnik, hogy még az ügyvédek egy része sem szerződött a néhány internetes szolgáltató valamelyikével, a rendszerhez sokan tehát nem férnek hozzá. Márpedig a szerződésminták és az egyedi szerződések egyaránt csak interneten érkezhetnek, a minták is a hálóról tölthetők le. A cégbíróság vezetője szerint mindez azért lehetetleníti el a munkát, mert a sokszoros forgalom mellett a cégbírókat kötő határidők viszont nem változtak, így hát ha például hiánypótlásra van szükség azt az egyedi szerződések esetében továbbra is 8 munkanapon belül kell jelezni, az ügyek bejegyzésére pedig 15 nap áll rendelkezésre. S ha ez nem volna elég még hegyekben állnak a május 31-ig beadott éves mérlegek, a megye mintegy 14 ezer cég mérlegéből eddig alig több, mint 6000-et tudtak iktatni ebben a júniusi hajrában. Összesen körülbelül 9000 érkezett papíron, a maradékot már elektronikus úton küldték, vagy rosszabb esetben sehogy. Ebből is látszik, hogy a többségnek még szoknia kell az internetes ügyintézést, márpedig a július már nem a nyakunkon van, hanem ketyeg s az átállásra nincs több idő. Míg egy átlagos hónapban 600-800 ügy érkezik a megyei cégbíróságra, az elmúlt harminc napban 2372-t nyújtottak be. Ezek csak a legfrissebb ügyek, dr. Gálné dr. Miklós Dóra, a megyei bíróság csoportvezetője szerint szinte képtelenség tartani a határidőt. Fotó: Bertleff András Röviden : különjárati buszokat vizsgálnak A Nemzeti Közlekedési Hatóság július 4-11. között kiemelten ellenőrzi a különjárati autóbuszokat elsősorban a határátkelőhelyek előtt, illetőleg a frekventált belföldi üdülőhelyek körzetében. A hatóság a turistacsoportokat, diákcsoportokat szállító, nem menetrend szerinti autóbuszok műszaki állapotát, a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejének betartását vizsgálja. Amennyiben az autóbusz műszaki állapota miatt alkalmatlan a közúti forgalomban való részvételre vagy a sofőr nem tartotta meg az előírt pihenőidőt, a hatóság megtilthatja a továbbközlekedést. Létrát akart lopni GYŐR• Lakossági bejelentés buktatta le azt a 43 éves férfit, aki egy teherautó tetőcsomagtartójáról akart lelopni egy alumíniumlétrát az Erfurti utcában. A gyors rendőri intézkedés eredményeként a tolvaj a győri kapitányságon fejezte be aznapi „munkáját”. Nemhiába ellenőrizték a teherautókat - lezárult a kéthetes akció Szabálytalanul rögzített rakományok GYŐR-MOSON-SOPRON MUNKATÁRSAINKTÓL____________ Az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó telephelyek környékén folytatott közlekedési ellenőrzéseken ittasan vezető teherautó-sofőrök, szabálytalanul rögzített rakományok akadtak fenn. A megyében 22 teherautó-vezetővel szemben 205 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki és 10 feljelentés született. A városi rendőrkapitányságok az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó telephelyek környékén közlekedő teherautókat ellenőrizték két héten át. A cél a Ménfőcsanakon májusban történt tragédiához hasonló balesetek megelőzése volt, éppúgy, mint a múlt heti győri akcióban (Kisalföld, június 27.). Az ellenőrzést tegnap a soproni, kapuvári és a mosonmagyaróvári akcióval zárta a rendőrség. Sopronban négy, Fertőszentmiklós és Petőháza térségében három helyszínen összesen 63 tehergépkocsit ellenőriztek. Szabálytalan áruszállítással nem találkoztak a rendőrök, s a szállítmány eredete is mindenütt rendben volt. A sofőröknél az alkoholszondák sem mutattak ki ittas állapotot. Egyéb szabálysértések miatt ugyanakkor két eljárást indítottak a rend őrei. A két hét alatt a kapitányságok területein összesen 238 járművet ellenőriztek. Rosszul rögzített rakomány miatt 3 esetben kellett intézkedni, egynél helyszíni bírságot szabtak ki a járőrök, kettőnél szabálysértési feljelentés született. Három ittas teherautó-sofőr akadt fenn az ellenőrzésen, a jogosítványuk bánta. Szabálysértés miatt 33 eljárás indult, 22 esetben összesen 205 ezer forintot szabtak ki. Tíz esetben feljelentették a szabálytalankodókat, ők magasabb bírságra számíthatnak. kisalföldi .... -T[ Előzmények: www.kisalfold.hu Lancsár Gábor törzszászlós és Egyházi Viktória törzsőrmester az egyik soproni Tüzép-telepnél ellenőrizték a teherautókat. Fotó: Magasi Dávid Álláspont :ASI FERENC újságíró :asi.ferenc@kisalfold.hu A Köztisztviselők Ma van a köztisztviselők napja. Ezt leginkább onnan tudja az ember, hogy hiába menne ügyes-bajos dolgait intézni valamely hivatalba, bár hétköznap van, zárva tartanak. A Köztisztviselők Napját (most így nagybetűvel) 1997-ben tartották meg először annak emlékére, hogy 1992. július 1-jén életbe lépett a köztisztviselői törvény. Mármint a rendszerváltás utáni. Mert egyébként a köztisztviselők (régebbi szóhasználattal csak tisztviselők) mindig megszabott rend szerint dolgoztak, sőt, éltek. Tisztviselőnek lenni rang volt, tekintély és alkalmasint hatalom. És a tisztviselőket a magánéletben nem keverték össze magával a hivatallal, ahol dolgoztak. Mert a hivatal az ugye mindig más. Hadd idézzek röviden Márai Sándor Füveskönyvéből: „S mindig rossz volt és mindig packázott a hivatal; gondolj erre, mikor sorba állsz egy pénztár előtt, hogy udvarias és alázatos várakozás után adót fizethess, vagy megmentsél valamit, ami jog és törvény szerint máskülönben is a tiéd. A hivatalnak nem az a célja, hogy »jó« legyen. Célja nem emberi, hanem állami. A legjobb hivatalnok és a legtökéletesebb hivatal az, amely s aki nem zavarja túlságosan az életet... Ha megalkudnak egymással, az élet és a hivatal... és nem bántják túlságosan egymást: ez a legtöbb." A magyar köztisztviselő kifejezés nem azonos más országokban használtakkal. Angliában például az önkormányzatnál dolgozók nem köztisztviselők. Az is szerepel még a megfogalmazásban, hogy a köztisztviselő megtestesíti az állam semlegességét, párttisztséget nem viselhet, vallási és politikai meggyőződése nem vezérelheti az általa folytatott eljárásban. A köztisztviselőket minden korban tisztességesen és kiszámíthatóan fizették, ezért is voltak sokak által irigyeltek. Manapság úgy van, hogy például kiválónak minősített munka esetén minisztériumi főosztályvezetőként hárommillió, diplomás köztisztviselőként egymillió forint feletti összeg is elérhető. A középiskolát végzett köztisztviselők jutalmának felső határa 800 ezer forint az új közigazgatási teljesítményértékelési rendszerben. Na persze erről az új értékelési rendszerről, a javadalmazásról és főként a ranglétrán előre jutási lehetőségről maguknak a köztisztviselőknek némiképp más a véleményük... De ma ünnepelnek, holnap újra dolgoznak, az elvárások szerint pártsemlegesen. Olyan hivatalokban, amelyek működését, felépítését, mindennapi életét az éppen hatalmon lévő párt, pártok határozzák meg. Gondoljuk át ezt is, ha irigyelnénk tőlük ezt az egy napot. Tisztviselőnek lenni rang volt, tekintély és alkalmasint hatalom. MEGYEI KÖRKÉP: www.kisalfold.hu GYŐRBEN, a Lajta u. 18-20. sz. alatt (Marcalvárosban). Július 2-től (szerdától): NYÁRI CIPŐVÁSÁR: 1 .990 Ft/kg *Az akció július 2-től július 8-ig tart! 74030,162 ............ . . . , Ct.: „Hatja." p.