Kisalföld, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-22 / 222. szám

G SOPRON ÉS KÖRNYÉKE Elek apó kútja, új parkkal Újabb ivókúttal és kis közpark­kal gazdagodik Sopron. Kányádi Sándor erdélyi költő álmodta meg földije, Benedek Elek em­lékére azt az erdélyi kősziklá­ból faragott ivókutat, melyet október 3-án avatnak fel a Be­nedek Elek pedagógiai kar előtt. SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL Kányádi Sándor épp abban az esztendőben, 1929-ben szüle­tett, amikor egyik legfőbb írói példaképe, Benedek Elek örök­re megpihent. Egyikük 80 éves születésnapját ünnepli idén, másikukat 80 éve fedi az erdélyi szülőföld ölelő puhasága. ,...a kis magyar nemzetnek két apója volt: Bem apó és Benedek Elek apó. Az egyiknek van méltó em­léke, Istennek hála, a másiknak nincsen” - hirdeti Kányádi Sán­dor, s tesz róla, hogy Elek apó­ról is méltó módon emlékezzen az utókor. Kányádi 2003-ban járt utoljára Sopronban a Bene­dek Elek pedagógiai karon, ak­kor vázolta fel terveit Elek apó ivókútjának megvalósításáról. A költő három kút kivitelezését álmodta meg: egyet Székelyud­varhelyen, egyet Sopronban, ahol a Benedek Elek nevét vise­lő felsőoktatási intézmények működnek, egyet pedig Budán, a Duna mentén. Az első azóta elkészült, 2006-ban adták át Budán, az I. kerületi Várkert rakparton, és most készül a má­sodik szomjoltó kút is Sopron­ban a Ferenczy János utcában, a Benedek Elek pedagógiai kar épülete előtt. Erdélyből, az alsórákosi kő­fejtőből érkezik az a 6 tonnás andezitkő, melyet Melocco Mik­lós szobrászművész tervei étlap­ján a budapesti kút kőfaragója, Csák Attila készít el. A sziklatömb egyik felére Bene­dek Elek portréja kerül, alá pedig egy bronzgyíkocska, melynek szájából a friss víz egy tölgyfa vályúba csörgedezik. Egyelőre a kivitelezési munkálatok foly­nak, ahogy a kutat körülölelő kis közparknál is. A költségeket, melyek elérik az 5 millió forin­tot, a Benedek-kar vezetése fel­ajánlásokból, közadakozások­ból, a kar dolgozóinak, hallga­tóinak hozzájárulásaiból fedezi. Az emlékhelyet október 3-án, az intézmény jubileumi ünnepsé­gén adják át, ekkor egyszerre emlékeznek a tanító- és óvókép­zés megalakulásának 110., a soproni felsőfokú óvóképzés megalakulásának 50. és az in­tézmény névadója, Benedek Elek születésének 150. évfordu­lójára. Is Erdélyből érkezik az a 6 tonnás andezitkő, melyből Me­­locco Miklós szobrászművész tervei alapján készül a kút. A Benedek-kor előtt az ivókút és az azt körülölelő kis közpark kivitelezési munkái zajlanak. Budán már használhatják a helybéliek és a turisták a kősziklából faragott ivókutat, ennek mintájára készül a soproni is. NAPI PROGRAMAJÁNLÓ Szent Korona-esték SOPRON. Csillagok közt fényes­­séges csillag - Szent László király emlékezete II. címmel dr. Varga Tibor jogtörténész tart előadást a Szent Korona-esték keretében a Wrenck Ede Közösségi Ház Jezsui­ta Termében (Szent György u. 7.) holnap este 7 órakor. Autómentes Nap SOPRON. Családi kerékpártúra indul az európai autómentes nap alkalmából ma a Fő térről. Útvonal: Fő tér—Várkerület—Lö­­vér körút-Várkerület-Fő tér. Felvezetők: Borossay György és Papp Attila. Regisztráció, vala­mint a STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladék­gazdálkodási Kft. Zöld állomás üzletének bemutatója és vására délután 4 órától kezdődik. A tú­rát Fodor Tamás polgármester 5 órakor indítja el. A regisztráltan részt vevők kö­zött értékes nyereménytárgya­kat sorsolnak ki, a fődíj járóka Lívia európai parlamenti képvi­selő felajánlásából egy 2 főre szóló kirándulás Brüsszelbe. A szervező, Sopron önkor­mányzata kéri a város polgá­rait, hogy ezen a napon mel­lőzzék a gépkocsi használatát, helyette gyalog vagy kerék­párral közlekedjenek, valamint a tömegközlekedést vegyék igénybe. Mozi CINEMA CITY - SOPRON PLAZA (99/343-410) Közellenségek (USA-film): 13.45, 16.30,19.15 óra. Gyors meló (fran­cia film): 16.30,18.30,20.30 óra. Hajsza a föld alatt (USA-film): 13.30,15.45,18, 20.15 óra G-Force - Rágcsávók (USA-film): 14.16,18. 20 óra. Szerelem olasz módra (USA-film): 19.45 óra. G. I. Joe: A Kobra árnyéka (USA-film): 13.15, 17.30 óra. Harry Potter és a félvér herceg (USA-film): 11,13.45,16.45 óra. Excsajok szelleme (USA-film): 15.30 óra. Jégkorszak 3.­­ A dinók hajnala (USA-film): 13.45,15.45, 17.45 óra. Nász-ajánlat (USA-film): 14.30,18.30, 20.30 óra. Másna­posok (USA-film): 19.45 óra. ELIT (99/312-211) G. I. Joe: A kobra árnyéka (USA-film): 16.30, 20.30 óra. Ju­­murta (török film): 18.30 óra. HUSZÁRIK (99/312-211): Rózsaszín sajt (magyar film): 18 óra. KÖZÉRDEKŰ HÍR Véradások SOPRON ÉS KÖRNYÉKE. A Ma­gyar Vöröskereszt Sopron Területi Szervezete és a vérellátó intézet véradásra várja ma délelőtt 9-12 óráig a polgármesteri hivatal, gyámhivatal, Egyesített Szociális Intézmény, a családsegítő, a böl­csődék és a Sopron Holding dol­gozóit a polgármesteri hivatal há­zasságkötő termében. Holnap dél­után 4-től este 7 óráig Petőháza lakosait a közösségi házban, csü­törtökön ugyanebben az időpont­ban Agyagosszergény segítőit várják a helyi iskolában. Adakozás az ivókúthoz A Benedek Elek pedagógiai kar várja mindazok felajánlását, akik szeretnének hozzájárulni a nagy mesemondó emlékhelyének méltó kialakításához. Az adomá­nyokat a kar épületében elhe­lyezett perselybe lehet helyezni, vagy postai úton átutalni. A csekkre az NYME MÁK számla­számát kell ráírni, mely a követ­kező: 10033001-00290610- 00000000. A közlemény rovat­ban fel kell tüntetni: Elek apó kútja 45017. Két gyalogost gázolt el a zebrán A rendőrkapitányság közelé­ben, a Lackner Kristóf utcában egy Opel Astra vezetője gyalo­gosokat gázolt a zebrán tegnap délelőtt. Két sérültet szállítot­tak kórházba. SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL A 32 éves soproni férfi barátnő­je autójával közlekedett. A Lackner Kristóf utcában, a ka­pitányság épületétől alig pár tíz méterre figyelmetlenségből elgázolt egy 20 éves férfit és egy 68 éves nőt. A fiatalember agyrázkódást és lábsérülést, az asszony térdsérülést szenve­dett, őket kórházba szállítot­ták. A Kisalföld információi sze­rint a sofőr a vezetés előtt sem­miféle befolyásoló szerrel nem élt, ugyanakkor a forgalom kö­zepette falatozott az anyósülé­sen lévő táskából. A rendőrség a baleset körül­ményeit még vizsgálja, de a so­főr ellen szabálysértési eljárás indult. Maximum százezer fo­rint pénzbüntetést és 12 hó­napra vezetéstől való eltiltást kaphat. Századik születésnap A fertőszentmiklósi Balogh Józsefnét családtagjai körében századik születés­napja alkalmából köszöntötte a város vezetése. A Veszkényben született Ma­riska néni 18 évesen Sopronba került egy orvos mellé szakácsnőnek, majd gyermekei születése után otthonában, a ház körül dolgozott. Ácsmester férje negyven éve hunyt el. Az ünnepelt szeretett olvasni, valamint szívesen éne­kelt. Az egészségére sosem panaszkodott, gyógyszereket szinte nem is szed. Jelenleg is tevékenykedik, soha nem tétlen. A családjában mindig nagy szere­tettel veszi körül három gyermeke, öt unokája és hat dédunokája. 2009. SZEPTEMBER 22., KEDD KISALFÖLD ÖSSZEFOGTAK A KÓRHÁZBAN FEKVŐ FERENCÉRT Gyűjtést indítanak a volt osztálytársak A hosszú hónapok óta kórház­ban fekvő soproni fiatalember családja megsegítéséért gyűj­tést kezdeményeznek az egy­kori vendéglátós osztálytársak. SOPRON GOSZTONYI MIKLÓS___________ Példaértékű összefogás bonta­kozik ki Sopronban annak a kétgyermekes, 32 éves fiatal­embernek és családjának a megsegítéséért, aki több hó­napja kórházban fekszik. (Előzmény: A hivatalrengeteg­ben elveszik az ember - Kisal­föld, 2009. szeptember 18., 7. oldal.)­­ Megdöbbenve értesültünk a lapból Szántó Ferenc egyko­ri osztálytársunk rokkantosí­­tási kálváriájáról és családja lesújtó anyagi helyzetéről - mondta Tóth Péter, a fiatalem­ber egykori osztálytársa. - A vendéglátó-iskolában együtt végeztem vele 1996-ban. Fe­renc nagyon rendes fiú volt, mindenki kedvelte jókedvéért, segítőkészségéért, közvetlen­ségéért és a tanulást is komo­lyan vette. Egy idő után Auszt­riában kapott munkát. Leg­utóbb tavaly találkoztam vele, már akkor beszélt nekem be­tegségéről, szükségszerű le­­rokkantosításáról, ebből ere­dő súlyos anyagi gondjairól. Mostani állapota és családja katasztrofális pénzügyi hely­zete miatt osztálytársaimmal úgy éreztük, erkölcsi köteles­ségünk segíteni rajta. Gyűjtést kezdeményeztünk a család ja­vára. Az évfolyamon harminc­öten végeztünk, több mint húsz társunkkal már sikerült felvenni a kapcsolatot. Ki Sop­ronban, ki a fővárosban, de akadnak, akik Svájcban, Olaszországban, Németország­ban, Ausztriában dolgoznak. Mindenki azonnal felajánlot­ta, hogy anyagi lehetőségei­hez mérten támogatni fogja a családot. Ez a gyorssegély ta­lán valamennyire segít a két­gyerekes családon, hiszen le­hetetlen dolognak tartjuk, hogy 61 ezer forintból kell megélniük. Szántóné Török Mónika számlaszáma: Erste Bank, 11991119-97344915- 00000000. - Nehezen találok szavakat, hogy köszönetet mondjak a kö­zösségi támogatásért - sírta el magát Ferenc felesége, Szánt­óné Török Mónika. - A helyze­tünk valóban kilátástalan. Sok­milliós lakáshitelünket már fel­mondták, mert képtelenség volt ilyen körülmények között havi 70 ezret törleszteni. Fé­lünk a kilakoltatástól. A rezsire se futja. És ugyancsak köszöne­tet mondunk azoknak, akik a cikk megjelenését követően se­gítő jobbot nyújtottak-nyújta­­nak számunkra. A hétvégén egy olyan kedves házaspár hí­vott meg bennünket, ahol a férj éppenséggel mozgáskorláto­zott. Mondták, átérzik helyze­tünket és élelmiszercsomaggal leptek meg bennünket. Jóságu­kat Isten fizesse meg... MSZP: Csökken a gázár, csökkentsék a hődíjat! Októbertől csökken a gázár, kérjük, ezt a Sopron Holding ne „nyelje le”, hanem érvényesít­se a fogyasztókra - fogalma­zott Hruby József és Kalmár Ist­ván (MSZP) tegnap. SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL Mivel sem a fideszes városve­zetés, sem a Sopron Holding nem tett lépéseket a távhőfo­­gyasztók érdekében, ezért a szocialista frakció önálló in­dítványt nyújtott be a jegyző­höz, melyben kérte, hogy a közgyűlés haladéktalanul ve­gye napirendre a távhő árá­nak csökkentését. Ezt Hruby József, a pénzügyi bizottság elnöke (MSZP) és Kalmár Ist­ván frakcióvezető (MSZP) je­lentette be tegnapi sajtótájé­koztatóján. - A gáz ára október 1-jétől 10 százalékkal csökken, mi azt kérjük, ezt a kedvezményt a hődíj árának mérséklésével teljes egészében engedjék át a lakosság részére - mondta a frakcióvezető. - Kérjük tehát, hogy a Sopron Holding ne más kiadásait fedezze a keletkező megtakarításból, a közgyűlést pedig arra kérjük, hogy legké­sőbb novembertől csökkentse a lakossági hődíjat. •sopronpRess A RÉGIÓ HETILAPJA Spóroljon az áron, AUTÓALKATI Információ: 99/511-388 sopronpress® kisalfold.hu www.sopronpress.kisalfold.hu Fedezzük fel Magyarországot: KOMÁROM Lemez-, program- és receptajánló Isznak a gyerekek, de nagyon Harmadszorra Pr?fcc keresik az év­­ orvosát

Next