Kisalföld, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-11 / 290. szám

2009. DECEMBER 11., PÉNTEK KISALFÖLD Marketing nélkül maradnak a borosok? Forrás hiányában a működés­­képtelenség szélére kerülhet a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. A Soproni borvidéken ha­sonló néven 2001 óta működik a Bormarketing Műhely Kft., ám ez utóbbi léte nincs veszélyben. SOPRONI BORVIDÉK P. HORVÁTH LÁSZLÓ_________ Bajbenn van a 2005-ben alapított Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. A szervezet háromhavi bér­rel tartozik a dolgozóinak, kint­lévősége eléri a 11 millió forin­tot. A szervezet idén belföldön 402 millió, külföldön 172,5 mil­lió forintot költött bormarke­tingre, a borvidékek pedig 385 millió forintra pályáztak a helyi marketingcélok - elsősorban rendezvények - megvalósításá­ra. A kft. azért kerülhet a tönk szélére, mert a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem írta ki a működéshez szük­séges pályázatot. A Soproni borvidéken létre­hozott Bormarketing Műhely Kft.-re is kihatással lehet az or­szágos szervezet körüli helyzet. Bár a két szervezet neve közel azonos, egymástól függetlenül működnek. Attól, hogy meg­szűnhet az országos kft., a sop­roni cég még tovább működhet. Rigler Zsolt ügyvezető igazgató szerint szükség van a marke­tingre, ugyanis a bornak nem csupán a többi itallal - sör, pá­linka - kell versenyeznie, ha­nem a külföldi importtal is. - Az ágazat gerince esik ki, amennyiben nem folytatja to­vább munkáját a Magyar Bor­­marketing Nonprofit Kft. - fogal­mazott Rigler Zsolt. - A borral kapcsolatos országos rendezvé­nyeket, mint például a Borszer­da, a Magyar bor mindenkor vagy a Fröccskultúra, az országos kft. szervezte. Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy jövőre ezek kö­zül melyek valósulnak meg és melyekhez csatlakozhatunk. A helyzetünket nehezíti, hogy ke­vés az információ a pályázati le­hetőségekkel kapcsolatban is. Idén egyébként három főállású munkatárssal mintegy tizenöt­­millió forintból népszerűsíthet­tük a Soproni borvidéket. Rigler Zsolt Öt érmet nyertek a soproni rozék. A XI. alkalommal megrendezett Országos Rozé Borversenynek Kunszentmiklós adott otthont. A Tökti Pincészet és a Vincellér MPS Kft. borászai 2009. évi soproni kékfran­kos rozé újboraikkal aranyérmet nyertek. Ezüstéremmel lett gazdagabb a Taschnervin Kft. kékfrankos-pinot noir rozéja. Bronzérmekkel jutal­mazták a Vinex Kft. 2008-as és 2009-es kékfrankos rozéit, valamint elismerésben részesült Iváncsics Zoltán merlot rozéja is. AZ ÖNKORMÁNYZAT IS SEGÍTETT, MÉGIS HAMAROSAN ELÁRVEREZIK AZ OTTHONUKAT Szomorú lesz Szántóék ünnepe Szeptember óta kísérjük figye­lemmel a soproni Szántó család sorsát. Az édesapa 11 év ke­mény munka után súlyosan megbetegedett. A jövedelemki­esés miatt lakhatásuk is ve­szélybe került, ráadásul a kisfi­úknál egy újabb betegséget di­agnosztizáltak. SOPRON PÓK VIKTÓRIA________________­ ­ Fogalmam sincs, miért állít ennyi próba elé az Isten. A fér­jem soha nem lesz már teljes ér­tékű ember. És még csak 32 éves... A legújabb csapás, hogy a Down-szindrómás kisfiúnkról kiderült, lisztérzékeny. Szójá­val és tejjel készült ételeket sem fogyaszthat. A neki való 40 de­­kás kenyér 600, a speciális liszt kilója 1200 forint - sírta el ma­gát Szántóné Török Mónika, amikor hogylétükről faggattuk. Mint azt korábban megír­tuk, a férfi Ausztriában sza­kácsként dolgozott. Négy éve egyre gyengébbé vált, negyven kilóra fogyott. Részlegesen le­bénult, alig tud járni, beszélni. Most is kórházban fekszik, ki­derült, sclerosis multiplex okozza a tüneteket. (Előzmény: A hivatalrengetegben elveszik az ember, Kisalföld, 2009. szeptember 18.) Először 40 szá­zalékos egészségkárosodást ál­lapítottak meg nála, de sokáig a szociális járadékot sem küld­ték neki, mert állapota nem tette lehetővé, hogy együttmű­ködjön a munkaügyi központ­tal. Ez pedig kizáró oka volt az összeg folyósításának.­­ Végre elintéződött a gond­nokság alá helyezése, így eljár­hatok a nevében. A gyesből (61 ezer forint) és a járadékból (27 ezer forint) élnénk, ám a lakás­hitel-tartozásunk miatt zárol­ták a számlánkat, így egyik ösz­­szeghez sem férek hozzá. A Kis­alföld olvasóinak adományai is ide érkeztek... - mondta az édesanya, aki az említett ok mi­att a legutóbbi cikkünkben egy rokonának a számlaszámát kérte közölni, hogy legalább enni tudjon adni a gyermekei­nek a támogatásokból. A sopro­ni önkormányzat is segített, mégis ha­marosan költözniük kell. - Elárve­rezik az ott­honunkat, de a támoga­tásoknak kö­szönhetően legalább annyit félre tudtam tenni, hogy ha hirtelen el kell költöznünk, akkor egyhavi albérletet kifizethessek. Néhány napja a férjemnél 84 százalékos végleges rokkantságot állapítot­tak meg, a kérdés csak az, a pa­pírok után a pénz mikor érkezik. Pedig olyan szépen éltünk. A bajt is az okozhatta, hogy a férjem folyton csak dolgozott, soha nem pihente ki magát. Most én kere­sek munkát, mert kell a pénz, de kevés a remény, pedig ő már nem lesz munkaképes. Ez lesz a leg­szomorúbb ünnepünk. A férjem csak pár órát tölthet itthon, 26-án érkeznek Sopronba a szülei és egy kicsit együtt lehetünk. Ha va­lamit kérhetnék a jó tündértől, azt kívánnám, hogy a szeretteim újra egészségesek legyenek... - mondta az édesanya. Ha valaki tanáccsal, támo­gatással segítene, hívja Szán­tóné Török Mónikát a 70/6181-810-es számon. 91 Pedig olyan szépen éltünk. A bajt is az okozhatta, hogy a férjem soha nem is folyton csak dolgozott, kente ki magát. Szántóné Török Mónika Dzsenifer és Dani karácsonykor nem játszhat a papával, a beteg férfit csak pár órára vihetik haza szerettei a kórházból. FOTÓ: MAGASI Az egyetemhez kerülhet az erdőgazdaság A Kisalföld információi szerint heteken belül megszülethet az a megállapodás, amely értelmében a Nyugat-magyarországi Egye­temhez kerül a soproni Tanulmá­nyi Erdőgazdaság Zrt. (Taeg). SOPRON P. HORVÁTH LÁSZLÓ__________­ ­ Hamarosan eljön az idő, ami­kor az ötvennyolc éve az okta­tást és nevelést szolgáló erdő­­gazdaság oda kerül, ahova iga­zán tartozik, azaz az egyetem­hez - mondta el a Kisalföldnek dr. Jámbor László, a Taeg vezér­­igazgatója. - Nincs szó társasá­gunk privatizációjáról. Mindkét intézmény állami tulajdonban van, így a privatizáció szóba sem kerülhet. A tervezett va­gyonkezeléssel az operatív gaz­dálkodáshoz kötődő tulajdono­si jogosítványokat kaphatja meg az egyetem. Mint arról korábban lapunk­ban beszámoltunk (Kisalföld, 2005. 05. 26.), az egyetem min­dig is támogatta az elképzelést, hogy az erdőgazdaság kerüljön át a felsőoktatási intézményhez. Nem csupán az erdőmérnöki, a faipari, hanem például a köz­­gazdasági és a győri pedagógiai főiskolai kar is sokat profitálhat ebből. A kutatás, valamint a gyakorlati oktatás azok a terüle­tek, amelyekhez nélkülözhetet­len a Taeg léte és munkája. Te­gyük hozzá, az erdőgazdaság ugyanazokat a funkciókat látja el az egyetem mellett, mint a klinikák az orvosegyetemeknél vagy a tangazdaságok az agrár­­oktatásban. Az erdőgazdaság ügye más szempontból is aktualitást ka­pott. A napokban a parlament­ben Medgyasszay László (KDNP) felszólalásában a Taeg magánosításáról kérdezte a pénzügyminisztert. A képviselő amiatt aggódott, hogy magán­kézbe kerülhetnek a meglévő állami erdőgazdaságok. Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában elmondta, nem ter­vezik az erdőtársaságok priva­tizációját. Jámbor László o készítése GENDEX Cone Beam háromdimenziós röntgenkészülékkel Előzetes időpont-egyeztetés: 99/340-843 amran,Várkerület (Korona Üzletház) Nyitva tartás: hétfő péntek 8 19-ig, szó: 8 14-ig 717rWTh nnriz­y,­j­etpi­citury.bama@sep942.axeiero.net Ismét lebukott a drogos SOPRON. A rendőrjárőrök ismét kábítószergyanús fehér port ta­láltak annál a fiatalembernél, aki e hét keddjén bukott le ha­sonló ügyben Kópházán. Ezúttal Sopronban kapták el. Rendőrök megállítottak egy Fiat Bravát. Az ellenőrzés során a soproni fiatal­ember pulóverének jobb zsebé­ből alufóliába csomagolt, kábí­tószergyanús fehér por került elő. Utastársa elmondta, hogy az igazoltatást megelőzően egy nappal mindketten marihuánás cigarettát fogyasztottak. A két soproni fiatalt előállították. Elle­nük csekély mennyiségű kábító­szerrel elkövetett visszaélés vét­ségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. XXL NAGYMÉRETŰ FÉRFIRUHÁK SZAKÜZLETE „Nálunk az igazi férfi 100 kg-nál kezdődik. ” Télidzsekik 3XL-7XL Sztreccsfarmer-, kordbársony-, szövetnadrágok 110-170 cm Farmermellények 3XL-7XL Sportos pamutpulóverek 3XL-6XL Elegáns kötöttpulóverek 3XL-6xl Hosszú ujjú ingek 48-60-ig Szabadidőruhák Alsónemük 2XL-ZXL Sopron • Vitnyédi u. (piacnál) Tel.: 99/345-360 • Stadion Uh. (2. em.) Tel.: 99/345-359 • Győr, Szigethy A. út 28. Tel.: 96/429-424 SOPRON ÉS KÖRNYÉKÉ­N ÚJ MENETREND VASÁRNAPTÓL A GYSEV-NÉL Napi négy pár gyors Sopronból Budapestre Új menetrendet vezet be de­cember 13-tól a Győr-Sop­­ron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) és a MÁV-Start Zrt. In­dul a Bécs-Pécs Intercity, vala­mint több közvetlen járat lesz Sopron és Budapest között. A helyközi közösségi közlekedés tarifái csak február elsejével változnak. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL___________ December 13-tól, vasárnaptól új menetrend lép érvénybe az or­szág vonalain, és ezzel együtt a GYSEV Zrt. hálózatán is. A zöld-sárga vasút a 2009/2010-es menetrendi évben is öt pár in­tercity vonattal köti össze Sop­ront, Kapuvárt, Csornát és Győrt Budapesttel. Lényeges változás, hogy vasárnaptól már napi négy pár közvetlen gyorsvonat közlekedik Sopronból az ország fővárosába. A további nyolc, Sopronból Győrbe közlekedő személyvonatból pedig hat biz­tosít 30 percen belüli átszállá­­sos eljutási lehetőséget Buda­pest, Keleti pályaudvar felé. A Sopron-Szombathely vas­útvonalon a 2009/2010-es me­netrendi évben is közlekedik a Bécset Zágrábbal összekötő Zágráb intercity, amely közvet­len vasúti kapcsolatot teremt a császárváros és Európa 2010-es kulturális fővárosa, Pécs között. Napi tizenegy pár, a regionális ,utazási igényeknek megfelelő személyvonat közlekedik a vasi megyeszékhely és Sopron kö­zött. A napi két pár, kerékpár szállítására is alkalmas EURegio vonat pedig közvetlen összeköt­tetést teremt Szombathely és Bécsújhely (Wiener Neustadt) viszonylatban. Az új menetrendről bő­vebb információt az ál­lomási pénztáraknál, információs pultoknál, az ott megvásárolható közforgalmú menet­rendkönyvből, és a 99/517-212, 99/517-156 telefonszámokon kap­hatnak az érdeklődők. A Sopronból Szombathely felé közlekedő, összesen tizennégy vonatból négy közvetlen, további hat pedig átszállásos kapcsolatot teremt Szentgotthárd felé. Az új menetrendről bővebb informáci­ót az állomási pénztáraknál, in­formációs pultoknál, az ott meg­vásárolható közforgalmú menet­rendkönyvből és a 99/517-212, 99/517-156-os telefonszámokon kaphatnak az érdeklődők. A leg­frissebb menetrend a vasúttársa­ság internetes honlapjáról (www.gysev.hu) is letölthető. A vasúti és autóbuszos szol­gáltatók díjainak változásáról ja­nuár közepére várható döntés a minisztériumban. A jövő évtől regisztrációs jeggyel utazhatnak a díjmentesen közlekedők.

Next