Kisalföld, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-01 / 26. szám
2010. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ KISALFÖLD NYUGDÍJAS EGYETEM - KILENC NAP MÚLVA NYITÓ ELŐADÁS, VÁRAKOZÁSOK FELETTI ÉRDEKLŐDÉSSEL Gondolkodó magyarok vagyunk GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. László lapunk érdeklődésére elmondta, már a Kisalföldi Gyerekegyetemről szóló beszámolókat is élvezettel olvasta. És úgy érzi, ebben a kiváló kezdeményezésben sok nyugdíjas talál majd magának a szabadidő eltöltésére alkalmas programot, hiszen „kell nekünk, nyugdíjasoknak is a fejátmozgatás”. Szekeres Tamás, a Széchenyi István Egyetem rektora is hisz ebben. A nyitó előadáson pár szóban majd köszönti a rendhagyó egyetemi órák résztvevőit, de előzetesen is kértünk tőle néhány gondolatot a nem mindennapi kezdeményezésről. „Európában teljesen természetes, hogy az egyetemek nyitottak minden korosztály számára. Változik a világunk, változniuk kell az egyetemeknek is. Ebbe a változásba szeretnénk a Nyugdíjas Egyetem előadásaival is bekapcsolódni. Nem csupán a tudományos eredmények bemutatása a cél - hangsúlyozta Szekeres Tamás -, másfajta oktatási filozófiát is tükröznie kell a programoknak, ami mindenki számára lehetővé teszi a befogadást, a megértést is.” A rektor kitért arra is, hogy a Széchenyi István Egyetem stratégiájának központi eleme a nyitottság. „Az épülő könyvtár sokszínű szolgáltatást kínál majd nemcsak az egyetem oktatóinak és hallgatóinak, hanem a város és a régió polgárainak is. Az Agóra programjai felkeltik a fiatalok érdeklődését a természettudományok és a műszaki tudományok iránt. Az egyetemi csarnok vagy az egyetemi hangversenyterem már ma is számos városi közösségi, kulturális rendezvény színtere. Azt szeretnénk, ha minél több győrmek lenne kapcsolata az egyetemmel, fiatalnak és idősebbeknek. A fiataloknak, mert tanulási lehetőséget kínál, az idősebbeknek, mert gyermekeik, unokáik itt tanulnak, s ők is találnak kedvükre való témákat a Nyugdíjas Egyetemen. Mindenki találjon valamit ebben az intézményben, amelyért oly sok áldozatot hozott a város. Az lenne kívánatos, ha mindenkinek a hasznára válna ez az intézmény.” A Nyugdíjas Egyetem másik „tudáspillérét” a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János kara adja. A kar dékánjával, Cseh Sándorral is találkozhatnak majd az egyetem hallgatói a február 10-i nyitányon, sőt, 24-én előadást is tart majd. „Nem számítottam ekkora érdeklődésre, nincs is akkora előadótermünk, ahova mindenki befér, de talán éppen ez ad nekünk majd inspirációt a fejlesztésre” - mondja Cseh Sándor, majd azzal folytatja, miért is örvendetes, hogy ilyen sokan szeSzekeres Tamás rektor letnének nyugdíjasként is új dolgokkal találkozni. „Azt látom, hogy országunkban van szellemi potenciál. Akik a Nyugdíjas Egyetemre jelentkeztek, nem új szakterületet akarnak megtanulni, hanem egyes eredményekre kíváncsiak. Látni szeretnék a problémák, az őket foglalkoztató dolgok hátterét, folyamatát. Ez azt jelenti, gondolkodó magyarok vagyunk. Pozitív üzenete ez a sok jelentkezőnek és a számos érdekes témának, amit a nyugdíjasok felvetettek. A beérkezett kérdésekből megragadtunk néhányat és ezekből állítottuk össze a tematikát. Mivel egyetemünkön a tudományok széles skálája megtalálható, minden karunk nem is tud bemutatkozni, de remélem, majd a folytatásban talán erre is lehetőség nyílik.” Cseh Sándor előadásában a klímaváltozás témakörét érinti majd. „Örülök, hogy lehetőségem lesz előadást tartani a klímaváltozásról. A rendelkezésre álló szűk óra során úgy kell megfogalmazni minden előadónak a mondandóját, hogy érthető legyen mindenkinek, még azoknak is, akik nem rendelkeznek alapos szakmai ismeretekkel. Maradandó gondolatokat szeretnénk megosztani a Nyugdíjas Egyetem résztvevőivel.” A Nyugdíjas Egyetem teljes tematikájáról hamarosan a Kisalföldben olvashatnak. Az előadásokra csak a regisztrált nyugdíjasokat várjuk. Az első előadás helyszíne: Széchenyi István Egyetem, DJ előadó, február 10., 17.30. ff Azoknak a győri polgároknak is szervezzük a Nyugdíjas Egyetemet, akik esetleg maguk is részesei voltak a győri egyetem létrejöttének. - Jó lenne, ha mindenkinek lenne kapcsolata az egyetemmel Győrben. Szekeres Tamás rektor - Maradandó gondolatokat szeretnénk megosztani a Nyugdíjas Egyetem résztvevőivel. Cseh Sándor dékán RÖVIDEN Nyílt nap a mesterszakokon A műegyetem üzleti mesterszakjain folyó képzésekkel ismerkedhetnek meg a hallgatók az intézmény Üzleti Tudományok Intézete február 4-i nyílt napján. A rendezvény során az érdeklődők betekintést kaphatnak a BME üzleti mesterszakjai - pénzügy, vezetés és szervezés, műszaki menedzser, MBA és számvitel - felépítésébe és meghallgathatják az intézet jelenlegi hallgatóinak beszámolóját. A képzés oktatói és hallgatói a feltett kérdésekre is válaszolnak, illetve weboldal is segíti a diákokat a választásban. Drágább a lottó Februártól 25 forinttal drágább, 225 forint lesz az ötös-, a hatos- és a skandináv lottó, de a heti ötöslottónál első alkalommal a február 7-i, a hatoslottónál a február 8-i, a skandináv lottónál pedig a február 11-i játéknál kell 25 forinttal többet fizetni. Az öthetes játékoknál a februári hetekre már a megemelt díjat alkalmazták: az ötöslottón január 10- től, a hatoslottón január 11- től, a skandináv lottón pedig január 14-től. Szeretettel várja az érdeklődő középiskolásokat a veszprémi Pannon Egyetem Germanisztikai Intézete a germanisztika/német alapszakos bölcsészképzésről és az Intézet Tehetséggondozó Programjáról 2010. február 5-én (pénteken) 11 órakor Intézetünkben (Veszprém, Füredi u. 2.) tartandó felvételi tájékoztatójára. További információ: 88/624-792 | www.germanisztika.uni-pannon.hu . NEMCSAK A HAJLÉKTALANOKAT, A LAKÁSBAN ÉLŐKET IS FENYEGETI A FAGY A hideg prédája a nyomorúság GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Nagyon fontos része ennek a szociális hálónak, hogy a rászorultról a szomszédok, az ismerősök jelentést adjanak. Ám viszonylag kevés - heti 3-4 - ilyen értesítést kap a hivatal, pedig a lakásban fagyoskodók nyomorúságát feltérképezni is nagyon nehéz. Az önkormányzat többek között ezért is hozta létre a jelzőrendszert, amelyet hamarosan bővíteni fog, ezúttal kifejezetten a részönkormányzati területekre - például Győrszentivánra összpontosítva. Az elesettség mellett a tél másik rákfenéje persze mégiscsak az anyagi helyzet, ezért is született az a törvénymódosítás, hogy akik nem tudják fizetni a számlát, védett fogyasztóvá válhatnak, s tavaszig biztosan nem kapcsolhatják ki náluk a fűtést, így egyébként a kilakoltatásokra is moratórium van. A győri önkormányzat 2500 családot részesít lakásfenntartási támogatásban. Emellett léteznek akciószerű programok, a közeljövőben például egy lebontott ház faanyagát ajánlja fel az önkormányzat az Inszollal kötött megállapodás szerint. Ennek módja jelképes és témánkba vágó: a fát a segítőházban élő hajléktalanok fogják feldarabolni, hogy ezzel a nehéz helyzetű családok sorsán könnyítsenek. Hétköznapi példa minderre a Bezin élő Farkasék esete, akik havi 65 ezer forintból és minimális tartásdíjból - laknak egy szobában: anya és a két gyerek. A másik helyiséget nem használják, mert huszonkét fokosra csak az egyiket tudják befűteni. Farkasné Rédli Ildikót - a Kisalfold.hu-n nemrég megjelent írás kapcsán - sokan segítették, többek között: a győri Komszol, amely több mint két hónapra való tüzelőt vitt a mélyszegénységben élő családnak. - Nagyon köszönjük mindenkinek a támogatást, sokat könnyítettek a helyzetünkön. December közepe előtt kínkeservvel fűtöttem ki a lakást, az egy hónapra való tüzelő ára nálunk az, hogy egy héten csak kétszer eszünk húst. Az önkormányzat többször segített az étkezésben, a gyerekek iskolai ebédje pedig ingyenes. El lehet képzelni, hogyan élünk: van hatvanötezer forint, ebből a lakástörlesztés huszonötöt, a rezsi tizenötöt visz el. Minden erőmet elviszi, hogy ne fázzunk, a gyerekeknek jusson étel és ne váljunk hajléktalanná - avat be szegény sorsukba az édesanya. Farkasné Rédli Ildikót sokan segítették. A fűtés ára itt az éhezés, a vacsoráé pedig a hideg. FOTÓ: H. BARANYAI EDINA Álarcosbál ÁLLÁSPONT Itt a farsang, áll a bál, szól a sokak által jól ismert együgyű dalocska. Csak játszásiból dúdolja el mindenki magában, de közben ne a gyermeke bájos arcocskájára gondoljon, amikor megtanította neki, hanem az éppen aktuális választási kampányra, ami e farsangos, vidám időkben ugyancsak pörög gőzerővel. Hogy mekkora az áthallás, az már szinte bizsergető, beleborsózna a legkövérebb cenzor is, ha lenne, hiszen minden kétséget kizáróan fel lesz itt próbálva áprilisig temérdek álarc (bár ez a fi Én a magam részéről szeretem a választási kampányt. Ad híranyagot bőven, legalább olyan jó, mint a stand up comedy, lehet rajta sírni, meg nevetni. szöveg szerint nincs benne a dalocskában, és bizonyossággal állíthatom, hogy lesz keringőzés, csárdás, bokázás, dirregés, durrogás, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Ráadásul még a vége is stimmel, lesz hejehuja vigalom, meg jutalmul az a bizonyos habos fánk vagy inkább húsosfazék, ahogyan a köznyelv a jutalmat minálunk a politikusokkal kapcsolatban előszeretettel és gyakorta emlegeti. Én a magam részéről egyébként szeretem a választási kampányt. Ad híranyagot bőven, legalább olyan jó, mint a stand up comedy, lehet rajta sírni, meg nevetni. Éppen úgy, ahogyan a plakátokon, amiken üzenni igyekeznek a választóknak a pártok. Ugyanakkor némileg értetlenkedem is. Fogalmam sincs ugyanis, hogy mit remélnek az olyan szavaktól, mint együttműködés, felelősség, összefogás, meg hogy új kezdet, remény és jövő, hiszen leginkább a plakátragasztók megbízói tehetnek arról, hogy ezek a szavak politikai síkon ma már jószerével semmit sem jelentenek, vagy megengedőbben: nem vehetők komolyan, azok számára legalábbis, akik egy valamirevaló ikszet el tudnak helyezni hiba nélkül egy arra rendszeresített papíron. De hát ők tudják. Meg talán a statisztikailag bizonytalanok, akik a végén úgyis otthon maradnak. Ők is tudják, miért. A választásokban leginkább az eredményhirdetés napját szeretem. Azokat a pillanatokat, amikor a szavazatszámlálás már átlendül a hibahatáron, s a pártközpontokból közvetített élő adásokon az aktuális befutók arcán megjelenik az első győzelmi mosoly, amikor szívből összeölelkeznek a nyertes háború után a viharvert pártkatonák, s örömük, mint a fény, betölti az előttük álló négy esztendő minden képzelt zugát. Kár, hogy nincsenek ilyen élő közvetítések a búcsúbulikról is, de biztosan ez azért van így, mert, mint ahogyan a mondás is tartja, sírni csak a győztesnek szabad. A játék majd most is lezárul, mint eddig, győztesekkel, vesztesekkel, sírókkal és nevetőkkel. De hogy velünk mi lesz, azt csak a jó Isten tudja. Mert bár időlegesen javulást jeleznek a mutatók, abban ne kételkedjen senki, hogy még mindig nagy a baj. A gazdaság pengeélen táncol, a működő tőke hezitál. A válság kezdete óta óvatos becslések szerint is 130-150 ezren veszítették el az állásukat, közel másfél évtizede volt ennyire kevés embernek munkája, mint manapság, s életben továbbra is csak mások pénze tart bennünket. Egyelőre. A jelszavak meg az ígérgetéshegyek mellé talán ezt is rá kellene íratni a plakátokra. Ha nem is olvasásra nekünk, egyszerű halandóknak, de a ragasztott felükre, maguknak legalább. KESZEI L. ANDRÁS SZERKESZTŐ KÖRKÉP ! ANGOL HASZNÁLTGYERMEKRUHAKERESKEDÉS a Pálffy u. 1. sz. alatt ? (a Pálffy u. és a Teleki u. sarkán) Kiváló minőségű bébi-, gyermekruhák és játékok óriási választékban! DOROTHY PERKINS MORGAN